Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada

Elsősorban a Paintball és a sporthorgászatot kedvelők számára szeretnénk kedveskedni, de lehe

Operating as usual

24/12/2022

(Tekst na srpskom posle mađarskog teksta)

Tisztelt Horgászok, Vendégek, Látogatók!

Engedjétek meg, hogy megosszam Veletek gondolataimat így az ünnepek előtt.
Az idei év hatalmas fejlődést hozott az Adrenalin tó életében.
Nem sorolom fel, hogy mi mindenben, mert nagyon hosszú lenne a lista, de szemmel láthatóak a változások.
Hálával és köszönettel tartozom Mindenkinek, amiért idáig eljutottunk.
Jól esik a belénk vetett bizalmatok, a tisztelet, amivel megajándékoztok bennünket, a sok vidám perc, amivel mindenkinek mosolyt csaltok az arcára és nem utolsó sorban
a részetekről rendszeresen felajánlott segítség illetve támogatás. Mindez sokszor nemcsak megható volt, hanem igazi családi hangulatot teremtett számunkra is.
Büszkén állítom, hogy egy kulturált, minden értelemben emberi és tiszteletreméltó közösség látogatja a tavat és környékét illetve veszi
igénybe a szolgáltatásainkat, amiért Hálás köszönet Nektek.

Kívánunk Kellemes Karácsonyi Ünnepeket valamint sikerekben gazdag, eredményes Új Évet Mindegyikőtöknek!

Poštovani Ribolovci, Gosti, Posetioci!

Dozvolite mi da podelim moja razmišljanja sa Vama pre praznika.
Ova godina je donela ogroman napredak u razvoju jezero Adrenalina.
Neću da nabrajam u čemu sve, jer spisak bi bio veoma dugačak, ali mislim da su promene vidljive.
Veoma sam zahvalan svima Vama, što smo sve ovo postigli.
Cenimo vaše poverenje, poštovanje koje nam dajete, mnogo srećnih trenutaka sa kojima ste svima nama izmamili osmeh na lice i na kraju, ali ne i manje važno,
pomoć i podršku koju nam redovno pružate. Sve ovo je često bilo ne samo dirljivo, već nam je stvaralo pravu porodičnu atmosferu.
Sa ponosom mogu da kažem, da jedna kulturna, u svakom pogledu ljudska i poštovana zajednica posećuje jezero i okolinu i
koristi naše usluge, na čemu Vam se zahvaljujemo.

Želimo vam svima srećan Božić i uspešnu Novu godinu!

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 05/11/2022

Eső után
Posle kiše

31/10/2022

Figyelem !
2022.11.01.- től megváltozik a tó nyitvatartási ideje.
7.00-17.00 lesz nyitva minden nap és természetesen már nem lesz a horgászokra vonatkozó külön délelőtti és délutáni idősáv. Csak is egész napos lesz, amiért 500,00 dinárt kell majd fizetni. Köszönöm szépen a megértésüket

Pažnja!
Od 01.11.2022. će biti promenjeno radno vreme jezera.
Biće otvoreno svaki dan od 7.00-17.00 i naravno neće biti više prepodne ili popodnevni termini za ribolovce, nego samo celodnevni po 500,00 din.
Hvala na razumevanju.

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 22/10/2022

Csapatépítő nap volt a Termometal Kft egy kisebb közösségének a tavon
Danas je bio timbilding na jezeru za osobe iz firme Termometal doo

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 16/10/2022

A versenyzők
Takmičari

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 16/10/2022

A mai verseny eredményei
Rezultati današnjeg takmičenja

16/10/2022

Az új tólakók és a szponzorok 🙂
Novi stanovnici jezera i sponzori 🙂

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 14/10/2022

Kezdődik a legénybúcsú
Počinje momačko veče

14/10/2022

Bemelegítés a vasárnapi versenyre
Zagrejavanje za takmičenje u nedelju

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 13/10/2022

Ma délután
Danas popodne

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 11/10/2022

Ma halasítás volt a tavon. 313kg pontyot telepítettünk a tóba, egyedenként átlagosan 3kg-ak.
Köszönet Mátyásnak és Oszkárnak a segítségért.

Danas je bilo poribnjavanje na jezero. Pustili smo 313kg šarana od oko 3kg prosečne težine.
Zahvaljujem se Maćašu i Oskaru zbog pomoći.

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 10/10/2022

Néhány tegnapi fogás
Nekoliko riba od juče

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 03/10/2022

Hétvégi történet
Priča za vikend

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 25/09/2022

Egy néhány hétvégi történet...
Nekoliko dešavanja ovog vikenda...

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 18/09/2022

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 17/09/2022

Akik nem ijedtek meg az esőtől sem..
Oni nisu uplašili od kiše...

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 15/09/2022

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 13/09/2022

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post

Photos from Tapai-Gear doo's post 13/09/2022

Photos from Tapai-Gear doo's post

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 11/09/2022

Nehány kép a mai történtekről...
Nekoliko slika o današnjem dešavanja...

10/09/2022

Kapuzárás...
Zatvaranje kapija....

Photos from Cottage Spa Ada's post 09/09/2022

Photos from Cottage Spa Ada's post

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 09/09/2022

Ez a hal is a tóba költözött...
I ova riba je preselila u jezeru...

08/09/2022

Egy újabb tólakó ... 12+kg
Još jedan stanovnik jezera.... 12+kg

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 06/09/2022

Egy kis mai peca...
Malo današneg pecanja...

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 04/09/2022

... és a versenyzők...
... I takmičari...

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 04/09/2022

A mai horgászverseny eredményei
Rezultati današnjeg takmičenja

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 29/08/2022

Szombaton a Termometal Kft. egy kisebb munkaközössége tartott csapatépítő napot, ahol a jó hangulat és a rengeteg nevetés volt jellemző rájuk....

27/08/2022

Amikor kitartó az ember...
Kad čovek izdrži do kraja...

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 27/08/2022

Az új tólakó...
Novi stanovnik jezera...

24/08/2022
Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 14/08/2022

... és a horgászok
.. I ribolovci

Photos from Jezero Adrenalin tó - Paintball Ada's post 14/08/2022

A mai feeder verseny eredményei
Rezultati današnjeg feeder takmičenja

Want your business to be the top-listed Gym/sports Facility in Adda?

Click here to claim your Sponsored Listing.

Videos (show all)

Nyeremények kihúzása
Itt az ideje egy újabb AJÁNDÉKOZÁSNAK! 🎁Vreme je za novo DARIVANJE! 🎁(tekst na srpskom posle mađarskog teksta)Szeretnénk...
Dupla kapás
Pannon TV - Közügyek 2022.05.19.
Kapás
Gyors kapás
Kis tó - teszt horgászat
Ebédre
Első halam
Hal etetés...
Amur 11.41kg
Kapja

Location

Telephone

Website

Address


Molski Put 3
Adda
24430

Opening Hours

Monday 06:00 - 20:00
Tuesday 06:00 - 20:00
Wednesday 06:00 - 20:00
Thursday 06:00 - 20:00
Friday 06:00 - 20:00
Saturday 06:00 - 20:00
Sunday 06:00 - 20:00

Other Sport & Recreation in Adda (show all)
Zumba V Team Zumba V Team
Adda, 24430

Zumba je spoj latino-američkih plesova i aerobika, trening na kom kalorije sagorevate kroz zabavu i

FIGHT Aerobics ADA FIGHT Aerobics ADA
Dimitrija Tucovića 28
Adda, 24430

Lovasvölgy Ada Lovasvölgy Ada
Dure Dakovica 100
Adda, 24430