Horváth Rita szakmai oldala - pszichodráma, coaching, szervezetfejlesztés

Miért váltunk olyan szülővé, amilyenné és hogyan tudunk változtatni?
Cikksorozatomban ezt a témakört járom körül, erről-arról.

4. RÉSZ: Szerepeink áthangolása – Hogyan segíthet a csoport az új szülői minták meggyökereztetésében?

Az előző részben a szerepeinkről írtam, most azt szeretném bemutatni, hogy miben tud segíteni egy megtartó csoport, azaz mivel lehet több a pszichodráma, mint egy egyéni terápia.

Ahhoz, hogy szerepeink megfelelő méretűre zsugorodjanak, vagy növekedjenek, nem elég a teoretikus megértés. A pszichodrámában a cselekvésen és az átélt élményen keresztül gyógyulunk, a bennünk élő valóságot színpadra kitesszük és a csoport segítségével átrendezzünk, kipróbáljuk. Itt fontos megjegyeznem, hogy mindenki a saját tempójában kerül színpadra. Semmi sem kötelező és nem kell mindenkinek saját főszereplőként játékra jelentkeznie.

Tamás sem volt főszereplő a következő alkalmakon, de a pszichodrámában mások segéd-énjeként is remek fejlődési lehetőségeket kapunk. A csoport egyik legnagyobb csodája, hogy nemcsak akkor dolgozol magadon, amikor te vagy a főszereplő. Ahogy folyamatosan szülői témákra vagyunk rámelegedve, úgy az egymás történeteiben való részvétel legalább olyan mély áttöréseket hozhat és hozott is Tamásnak.

A csoport ereje: Tanulás a saját és mások játékán keresztül

Tamás a saját (korábbi) föszereplős játéka után két fontos módon is fejlődött a csoport segítségével.
Segítőként többször állt színpadon, több csoporttársa játékában is reszt vett. Az egyik alkalommal Feri a gyermekkori jelenetében Tamást kérte fel kicsi 9 éves Ferike szerepére, akit nagypapája otthagyott az iskolában, mert a barátaival ment kártyázni és elfelejt***e őt. Utána Zsuzsi játékában intimitáskerülő párját alakította, aki állandóan rendet rak és pakolászik, miközben Zsuzsi csak beszélgetni szeretne vele és odabújni hozzá, kapcsolódni, együtt lenni. Az átfordulást Fruzsi játékában betöltött szerepe hozta meg Tamásnak, amikor a 20 éves Fruzsit alakította. A jelenetben Fruzsi megmondta apjának, hogy elérhetetlen volt egész életében, sosem foglalkozott mással, csak saját magával, mindig fáradt volt, pedig Zsuzsi vagyott az apával töltött minőségi időre. Sosem tud rá számítani felnőttként sem, mert mindig más dolga van. Majd a következő jelenetben megszeretgette magát, átölelte (Tamas) magát Fruzsi szerepében és megérezhette, hogy apja elfogadása nélkül is szerethető.

Ez volt Tamás számára az a meghatározó élmény, amikor Fruzsi játékán keresztül gyógyult.

Még egy töltő élménye volt a csoportban. Kati saját gyermekkori emlékét dolgozta meg, ahol Tamást választotta ki az érzelmileg jelenlévő, melegszívű apja szerepére. Tamás ebben a szerepben először élhette át belülről, milyen érzés egy gyermeket feltétel nélkül elfogadni, átölelni és megnyugtatni. Ez az élmény felébreszt***e benne a korábban elnyomott gondoskodó szerepeit.

Először megszerette saját magát, majd kepes lett másiknak is adni ebből a szeretetből.

A csoportjáték ereje - a kontroll elengedése egy szimbolikus játékban

Volt olyan alkalom, amikor csoportjátékot játszottunk. Ilyenkor mindenki főszereplő. A csoport spontán alakítja a történéseket.
Vezetőként állatkerti játékot instrualtunk: minden csoporttag egy állat lehetett. Tamás egy szétszórt lajhárt alakított, aki egész nap napozott és engedte történni a dolgokat maga körül. Csak figyelte a többi állatot, élvezte a napsütést és nem aggódott azon, hogy lesz étele. Így találkozott a “pillanatban levéssel, nem tervezéssel”. Visszajelző körben elmondta, hogy a semmittevésben volt egy nagyszerű töltés, a pillanat megélése segített saját szükségleteihez is és másokhoz is saját igényei mentén kapcsolódni. Ezen a csoportos élményen keresztül volt képes először magáért kiállni, együttérzéssel fordulni maga felé és nem megfelelni a többieknek.

Mindig fontos mérföldkő, ha valaki saját szükséglete szerint mer viselkedni a csoportban. Büszkék voltunk Tamásra, nagy utat hárt be a csoportban.

Az átírt szerepek és az új szülői jelenlét

A csoport biztonságos, elfogadó közegében Tamás tét nélkül próbálhatta ki az új reakcióit. Megtanult megállni, mielőtt reflexből visszahúzódna és az együttérző szerepét hívni segítségül: odafordulni először magához, majd másokhoz, meghallgatni és - hatarait tartva - kapcsolódni.

Amikor egy szülő elkezdi áthangolni a belső szerepeit, a hatás nem marad el. Tamás megtanult már nem az apja árnyékából reagálni a gyerekeire, hanem abból az új, integrált szülői szerepből, amit a csoport támogatásával növesztett ki magában.

De hogyan folytatódott Tamás útja a
csoportjáték felismerései után és milyen hatást indított el a családjában? A következő cikkből kiderül.

Ha te is szeretnél változni,meg van pár hely az októberben induló Szülői Lét pszichodráma csoportunkban.
Részletek a kommentben.

(Kép: Gemini)

Miért váltunk olyan szülővé, amilyenné és hogyan tudunk változtatni?
Cikksorozatomban ezt a témakört járom körül, erről-arról.

3. RÉSZ: Szerepeink világa az Életünkben – Hogyan segíthet, ha rálátsz a működésedre a szereprendszered megismerésén keresztül?

Az előző részben írtam, hogyan szembesült Tamás saját viselkedésével és szokásaival a pszichodráma játékában és ért***e meg ezzel, hogyan mérgezte észrevétlenül a légkört csaladjaban.

A pszichodráma szaknyelvén ez a jelenet láthatóvá t***e Tamás számára saját szereprendszerét: meglátta, melyek azok a szerepek, amiket túlműködtet a családban és melyek azok, amelyek szinte teljesen hiányoznak az életéből.

Túlfejlett és alulfejlett szerepeink a szülőségben

A pszichodráma felfogása szerint az emberi viselkedés alapkövei a szerepek, amelyek leginkább szereppárokban (például fegyelmező apa – szorongó kisgyerek, vagy elváró szülő – megfelelni vágyó kisfiú) összekapcsoltan léteznek. Ha a gyerekkorunkból hozott belső térképünk merev, a szereprendszerünkben egyes reakciómódok szinte teljesen - automatikusan - elnyomják a többit. Olyan ez, mint egy rendszerhiba egy szoftverben. Ha rosszul van beprogramozva, nem ismer más megoldást a számítógép sem. Csak követi az előre megírt algoritmust. Pl. Ha összeszűkült szemmel néz rám valaki, az biztosan haragszik rám, nem kedvel, nem őszinte, belül kritizál engem, csak nem mondja ki nekem. Pedig az illető csak elgondolkodott valamin és nem is sejti, bennem milyen programsorozat futott le hirtelen. Én pedig az első programom alapján fogok reagálni felé.

Egyes szerepeink túlfejlődnek, mások nem tudnak kifejlődni egy adekvát, rendesen működő szereppé. Korábbi életszakaszainkban ezek a működések segítették a túlélésünket, megküzdési stratégiát alkottak, azonban mára beragadtak. Csák abban a korábbi élethelyzetben voltak adekvát megküzdési mechanizmusaink. Mára már okafogyottá váltak és felnőttként sokkal szélesebb reakció-repertoárból tudnánk válogatni, mint kiszolgáltatott gyermekként anno. Mégis a hozott szereprendszer berögzült, állandósult. Rugalmatlanná vált és ez korlátozza a viselkedésünket, érzelmeinket, gondolatainkat is. Előző példát folytatva: nem a jelenre reagálok, hanem a belső programom - múltam - alapján automatikusan én is elkezdem kritizálni a hunyorító szemű egyént.

A pszichodrámában arra torekszünk, hogy rugalmas, spontán módon, a jelen helyzetre itt-es-most szülessen meg a reakciónk, nem egy előre megírt szerepkonzerv szerint válaszoljunk (ami a múltból ered.)

A túlfejlett szerepink azok az automatikus, berögzült működések, amelyeket reflexszerűen túlműködtetünk (mint Tamásnál a “Túlzottan szigorú apa” vagy az “Érzelmileg bezárkózott egyén”).
Ezzel párhuzamosan más szerepek alulfejlettek maradnak (mint Tamásnál a “Gondoskodó, megértő szülő” vagy a “Felhőtlenül játszani tudó belső gyermek”).

Nézzünk meg Tamás példáján keresztül, hogyan nehezíti az életünket a berögzült, merev szereprendszerünk. A gyerekkori, apjának való megfelelni vágyásból és az apja érzelmi elzárkózásából fakadóan túlfejlődtek a „Szigorú, teljesítményelváró apa/főnök/pár”, az „Érzelmileg visszahúzódó, kimerült felnőtt” és az “Intimitástol félő pár” szerepek. Ezeket rántja elő reflexszerűen minden feszült helyzetben: elhúzódik, elzárkózik, elvonul a saját belső kis világába, ahol biztonságban érzi magát és töltődik. Közben nem képes kapcsolódni.

A fentiek mellett Tamás alulfejlett szerepei is megjelennek, amik a kapcsolódástól félő, biztonságot kereső kisgyermekben anno nem tudtak kifejlődni rendesen. Ilyenek a „Kíváncsi, játszani tudó gyermek/apa”, a „Gondoskodó, megtartó szülő”, az “Érzelmileg kapcsolódni képes apa”, valamint a “Saját szükségleteit egészségesen kifejező felnőtt” szerepe.

Valahányszor Tamás (számára) megterhelő helyzetbe kerül, automatikusan ebből a szereprepertoárból fog működni. Amíg nincs más megoldókészlete, csak ez marad számára.

Ezért fontos az önismeret és a saját szereprendszerünk megismerése, repertoárunk tágítása, alulfejlett szerepeink megnövesztese, a túlfejlettek visszacsökkentése. Minél szélesebb a választék, minél rugalmasabb a szereprendszerünk, annál inkább az adott helyzetnek megfelelően, a jelenben tudunk létezni.
Felnőttként megtanuljuk asszertíven kepviselni szükségleteinket, bizalommal kapcsolódni, képviselni magunkat anélkül, hogy másokat bántanánk viselkedésünkkel.

A belső szereprendszerére való rálátás megmutatta Tamásnak, pontosan miben kell fejlődnie, hogy olyan apává váljon, amilyenre ő is vágyott gyerekként.

De hogyan folytatódott Tamás útja a csoportban és hogyan változtatott az életén? Megtalálod a folytatásban!

Írd újra TE is a saját szülői történetedet!
Induló pszichodráma csoportunkban ilyen témákkal dolgozunk. Link a kommentben!

(Kép: Gemini)

Miért váltunk olyan szülővé, amilyenné és hogyan tudunk változtatni?
Cikksorozatomban ezt a témakört járom körül, erről-arról.

2. RÉSZ: Láncreakció a nappaliban – Hogyan hat a hozott minta az egész családra?

A szociális atom elakadásai ritkán maradnak meg egyetlen ember belső világában. Ahogy egy vízbe dobott kavics hullámai végiggyűrűznek a felületen, úgy terjed ki a nevelési mintáink hatása a teljes családi rendszerre. Tamás nem szándékosan volt elutasító vagy kritikus, mégis az apjától hozott minta – a hideg elzárkózás és a teljesítményalapú elfogadás – láthatatlan hálóként fonta be az otthoni légkört.
Tamás gyerekkorában megtanulta: a szeretetért meg kell küzdeni, a hibázás pedig az érzelmi elhúzódást vonja maga után, amit mély szégyenérzet is követ. (“Miért vagyok ilyen béna, rossz, szerethetetlen, stb.”) Hiába határozta el, hogy ő másmilyen lesz, szülőként automatikusan ezt a belső elvárást vetít***e ki a saját családjára is.

Mi történik ekkor a teljes családi rendszerben?

Tamás két gyermeket nevel: a nyolcéves Mátét és a hatéves Lillát. A velük való kapcsolódásban pontosan kirajzolódtak a szociális atom hozott elakadásai, mégis két teljesen eltérő reakciót váltottak ki belőlük.
Máté, a dacos ellenálló, megérezte az apja felől érkező, szigorú elvárásokat és az érzelmi távolságtartást. Mivel nem tudta kivívni a feltétel nélküli jelenlétet, a figyelmet daccal és rosszalkodással harcolta ki. „Inkább haragudjon rám, csak figyeljen rám!” Ezért alakult ki köztük az állandó, kimerítő csatározás.
Lilla, a szorongó, megfelelni vágyó, maximalista, pontosan azt a mintát kezdte elismételni, amit Tamás élt át gyerekkorában. Látva, hogy apja érzelmileg bezárul, ha valami nem tökéletes, túlzott alkalmazkodásba kezdett. Tökéletes rajzokat készített, szófogadó volt és elnyomta a saját vágyait, csak hogy elnyerje apja egy-egy elismerő pillantását. Lilla magára vállalta a „jó kislány” szerepét, miközben folyamatos szorongást halmozott fel.

Egy ilyen elakadás nemcsak a gyerek-szülő viszonyt mérgezi, hanem a párkapcsolatra és az otthoni általános klímára is rányomja a bélyegét

Tamás, párja Erika, társas magányban, túlterhelten éli életét, már elhidegült Tamástól. Állandóan a híd szerepbe kényszerül a családi béke kiegyensúlyozására. Megpróbálja betölteni az apai érzelmi űrt a gyerekeknél, miközben Tamással gyakran összerúgja a port. Hiányzik neki a nyugodt - családalapítás előtti - párkapcsolatuk. Gyakran nosztalgiázik, a múltban él. Ez a „pótló” szerep túlterhelte Erikát és lassan felőrölte a szülők közötti intimitást és szövetséget. A romantikus kapcsolat helyét átvette a társas magány és a neheztelés és a mindennapos csatározások.

A konfliktusok elkerülése (“tojáshéjon járkálás”), a kiszámíthatatlanság (apa mikor fáradt, mikor fog leszidni) és az érzelmi elzárkózás került a családi dinamika középpontjába.

Mi történik, amikor elindul a változás?

A rendszerszemlélet szépsége abban rejlik, hogy ha a gépben akár egyetlen fogaskerék megváltoztatja a mozgását, az az egész szerkezetre hatással van.
Tamás ehhez a felismeréshez a pszichodráma csoportban t***e meg az első lépést: főszereplőként eljátszott egy mindennaposnak tűnő, átlagos jelenetet. A történet egyszerű volt: munkából hazafelé menet a gyerekek fagyit kértek, de ő nem akart venni, mert sietett haza pihenni és a kedvenc sorozatát nézni.
Amikor a drámaszínpadon kívülről ránézett erre a szituációra, hirtelen rálátott a teljes belső dinamikájára. Felismerte, hogy a sietség és az elzárkózás mögött a saját érzelmi kimerültsége állt és hogy a gyerekek egyszerű kérését elutasítva pontosan azt az érzelmi elérhetetlenséget működt***e feléjük, amit ő maga is megélt gyermekként az apjával. Szembesit***e magát viselkedesevel. Megért***e, hogy a mintái nemcsak benne élnek, hanem a mindennapi, aprónak tűnő döntésein keresztül formálják az egész családja életét. Elhatározta, hogy ennek véget akar vetni.

Érdekel, hogyan folytatódott Tamás útja a felismerés után? A következő cikkből kiderül!

Ha magadra ismertél és TE is változtatnál, kattints a Szülői Lét pszichodráma csoport reszleteiért a kommentben lévő linkre.
Rita Horvath
(Kép: Gemini)

Miért váltunk olyan szülővé, amilyenné?
Cikksorozatomban ezt a témakört járom körül, erről-arról.

1. RÉSZ: A hozott minták fogságában

Gondolkodtál már azon, miért használod pontosan ugyanazokat a mondatokat a gyerekeddel, mint amiket a saját szüleidtől hallottál – még akkor is, ha megesküdtél, te másképp csinálod?
A 38 éves Tamás is pontosan ezzel a tehetetlenséggel érkezett hozzánk. Amikor a nyolcéves fia, Máté elhagyta a holmiját vagy nem pakolt el maga után, Tamásból reflexszerűen, elöntő dühvel dőlt a kritika: „Soha semmire nem figyelsz! Hányszor kell még elmondanom?!” A kiabálás utáni csendben pedig mindig ott bujkált benne a bűntudat: megint pontosan úgy viselkedett, ahogyan az apja bánt vele gyerekkorában.
A pszichodráma szerint a társas kapcsolataink legkisebb egysége a szociális atom: az a belső térkép, amelyben a számunkra legfontosabb személyek és a velük megélt szerepek foglalnak helyet. Szülővé válásunk pillanatában nem egy üres lappal indulunk; a gyerekkorunkban megtanult, berögzült szülői és gyermeki szerepmintákat visszük tovább az új családunkba.
Miért ismételjük a múltat szülőként?
A másolt szülői szerepek: A nevelési stílusunk alapjait a saját szüleinktől láttuk. Tamás gyerekkorában a hibázás elfogadhatatlan volt, az apja autoriter, szigorú mintája jelent***e a szülői működés egyetlen ismert modelljét. Ezt az automatizmust vitte tovább tudattalanul.
A berögzült kapcsolati dinamikák: Ha gyermekként azt tanultuk meg, hogy a konfliktusokat kiabálással, szigorral vagy épp visszahúzódással „kell” kezelni, szülőként is ezekhez a reflexekhez nyúlunk vissza a mindennapi feszültségek során. Tamás belső szociális atomjában a „megfelelni akaró, szorongó kisfiú” és a „kemény, fegyelmező apa” állt szemben egymással.
A merev szerepek csapdája: Amíg nem dolgozunk az önismeretünkön, a belső mintáink miatt tudattalanul a régi kapcsolati szerepeinkbe merevedünk bele. Tamás nem ért***e, miért torkollik minden este ugyanabba a kimerítő csatározásba a fiával – a válasz a saját hozott mintáiban rejtőzött.
Nem kell azonban a gyerekkori mintáid foglyának maradnod. A közvetlen közeged (szocialis atomod) átírható, de ehhez először fel kell ismerned a hozott szerepeidet.
Ehhez nyújtunk mi segítséget.
Szülői Lét pszichodráma csoport link a kommentben!
(Kep: Gemini)
Rita Horvath

Mindig azt kérdezi a FB, hogy mi jár a fejemben.
Leginkább mostanában az, hogy mi történik, ami miatt félnek az emberek önismereti csoportba elköteleződni.

A közelgő választás az oka?
A bizonytalanság?
Az erőszak a levegőben?
Az elköteleződés másfél évre?
Félelem attól, milyen változást hoz a csaladban, ha mi változunk?
A nehéz, amit a fejlődés hoz magával?

Nem tudom. De érezhető csoportot szervező segítőként is. Soha nem volt még ekkora csend az elmúlt 5 évben...

Ha megis bátor vagy és megpróbálnád a változást, nézz be a profitcoaching oldalamra, itt vannak blog cikkek és van hír új önismereti csoportjaimról.

Önismereti csoportok – Profitcoaching – Horvath Rita coach