Vasasblog

Vasasblog

Megosztás

A Vasasblog a Vasas SC-vel illetve a Vasas FC-val foglalkozó blogoldal.

25/05/2026

Monday Moti... Chillin'

22/05/2026

18/05/2026

In medias res

Gól! 32. perc.
Hei passza nem talált piros mezest. Nehéz is lett volna, hiszen Rab abszolút nem érezte, milyen területbe kéne bemozogni, hogy a megjátszhatóságát felkínálja.
Mentségére legyen szólva a labdavesztés után egy visszatámadást még megkísérelt.
Majd az ajkai labdaszerzést követően a vendégek 14-eséhez került a zsuga, de Kovács addig cipelte, míg sprintben közlekedő Hidi M. fel nem vette vele szemben a védekező alapállást és el nem választotta a labdától.
Ám ez még csak a megzavaráshoz volt elég. A letámadásunkból adódó önfeláldozó labdaszerzés Tóth Milán érdeme.
Miközben Pethő megkaparintotta a játékszert, a támadást követve Hidi M. újabb sprintbe kezdett mert az előző 25 méteres még nem volt elég neki, így végigkisérte a támadást.
Mindösszesen egy vendég védő ért vissza a saját kapuja előterébe. Kenderes ugyan próbálta lezárni a passzsávot a centerezéshez, de azért nem túl komolyan. Legalábbis a fejmozgásából nem úgy tűnik, mint aki felfogta a mögötte érkező Horváth Rajmund jelenlétét.
Fiataltehetségestámadónk, Pethő elegáns, külsős passza után, Csomolungma méretű ziccerben kaparintotta meg a labdát, és >3 mp állt rendelkezésére, hogy ki használja az ordító helyzetet. A kifutó kapus mellett a hálóba gurított.

Az 55. percben Girsik tartotta meg jól a labdát, saját térfélen, nyomás alatt. Majd Hidi M. jól helyezkedett, kis területen. Leindította egy területbe ívelt labdával Horváthot, aki a 16-oson belül zavartalanul vette át a labdát, hogy a bal lábára kerüljön. Valamiért a vendég védő úgy gondolta, hogy teljesen felesleges megtámadni a csatárt, amíg átveszi a labdát. Négy aprót tolt rajta, majd éles lapos lövéssel, mozgással ellentétes irányba, a rövid sarokba helyezte a második Vasas gólt.

72. percben egy kapukirúgást követően először Hidi M. fejelt. Majd a vendég játékosok, nemes egyszerűséggel agresszívabbak voltak a labda megszerzéséért a Vasas térfelén. Az ajkai szélső, két Vasas védő között, Cipf elé ívelte a zsugát, aki Iyenbor belógása miatt nem volt lesen. Eztán korább támadónk az utolsó pillanatban pöckölte el Uram mellett a játékszert, ami némi szerencsével a kapufáról került a hálóba.

2:1. Nem szeretném túl ragozni, de elvi hibák sokasága vezetett a gólokhoz. Ezzel nem azt mondom, hogy NB1-ben nem lesz ilyen, de hogy ennyi idő nem lesz rá az biztos.

Hajrá Vasas!❤️💙🏆

17/05/2026

Egy hete vitatkoztam ezen, egyik szerkesztőtárssal. Ő meg volt elégedve a feljutással. Magam részéről, csak a dicső győzelmet tudom elfogadni.
Egy szavam se lehet. Ja, de:

IGEEEEN! 🏆❤️💙

Szép volt, Fiúk! Gratula!

16/05/2026

Helyesbítés.
Nem a VasasBlog folytatja PkP-n, hanem az egyik volt tagja.
Hajrá Vasas! 🔴🔵

14/05/2026

LU20 I. osztály-Kelet 21. forduló
Vasas SC U20 – FKSE-Algyő 39:32 (16:15)

A Vasas SC női utánpótlás kézilabdacsapata lejátszotta utolsó előtti bajnokiját az U20-as bajnokságban. A tabella alsó végén tartózkodó FKSE-Algyő együttese ellen egy szorosra sikerült első félidőt követően viszonylag sima győzelmet arattak a lányok, ezzel együtt azt ki lehet jelenteni, hogy sokkal nehezebben vette át az irányítást a piros-kék gárda, mint azt várni lehetett. Geri Zita révén a vendégek szerezték meg a vezetést, és bár sikerült lépést tartani a kék-fehérekkel, a vezetést csak a 13. percben, Miskolczi Tünde találatával tudta átvenni Kiss Dániel csapata. Bár a 22. percben Gáspár Dorka hetesével háromra növelte az előnyét az angyalföldi együttes, a félidő végére Farkas Flóra találatával egyre zárkózott a vendég együttes. Szünet után is tartotta a lépést az Algyő, majd nyílni kezdett az olló, a 40. percben hat gólosra nőtt a hazai előny, Jakab Hanga volt eredményes. Innen aztán már nem tudtak közelebb lépni a piros-kékekhez, így a végére egy magabiztosnak tűnő, hét gólos Vasas-sikernek örülhettek a leátón helyet foglaló szurkolók. Gratulálok a győzelemhez, most már csak a Váci NKSE elleni mérkőzésen kell helyt állnia a lányoknak, akik az 5. helyen várják a záró fordulót.

Danika Coach – Kiss Dániel: Az ötgólos idegenbeli siker után hazai pályán is sikerült legyűrni Algyő gárdáját. Az első félidőben szerzett előnyt a végére sikerült tovább növelni, a győzelem nem forgott veszélyben, így - ha nem is kellett teljesen megszaladni - a kötelező két pontot behúztátok. Mindent visszakaptál abból, amit kértél a lányoktól?

Mint mondtam, ezek a mérkőzések a legnehezebbek. Valahogy ahelyett, hogy élveznénk a kézilabdát, rosszabbul játszunk, mint a felsőházas csapatok ellen. Nagyon rosszul játszottunk az első félidőben, a második játékrész elejétől viszont már a saját tempónkban kézilabdáztunk, és ott eldőlt a mérkőzés. Ha úgy nézzük, hogy négy alapjátékosunk – Dorka, Miri, Vili és Bia – pályára sem lépett, ami alsó hangon meccsenként húsz gólt jelent, ennek ellenére ma is lőttünk 39 gólt, ez nagyon biztató a jövőre nézve. A kapott gólok számával viszont nem lehetünk elégedettek. Ez nem a védelem és a kapusok mérkőzése volt, de ma ezt is elbírta a csapat. Gratulálok a győzelemhez, az Algyő csapatának pedig további sok sikert kívánok a bentmaradásért vívott harcban!

Miskolczi Tünde - A hétvégi bajnoki után ma is eredményesen, gólerősen játszottál, a csapat erőssége voltál. Jó formában vagy, de lehet -e még ezt fokozni a hátralévő mérkőzésekre, illetve mi kell ahhoz, hogy fiatalon az idősebbek között is megálld a helyed?

Köszönöm a kérdést. Igen, a mai meccsen több góllal is hozzájárultam a győzelemhez, aminek nagyon örülök, de ez természetesen nem sikerült volna a lányok nélkül. Egy kissé gyengébb első félidő után kihúztuk egymást a bajból, és közösen meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Remélem, hogy ennél még van feljebb, és továbbra is azért fogok dolgozni, hogy hatékonyabban és kevesebb hibával játszak. Úgy gondolom, hogy a helytállás nagyrészben az akaraton és az ömbizalmon múlik, de természetesen a lányok és a stáb támogatása is elengedhetetlen. Hajrá Vasas! ❤️💙

Vasas – FKSE-Algyő 39:32 (16:15)

Vasas SC: Hargitai N. 5/16, Zentai Cs. 15/35, Ossik J. (kapusok), Erdős H. 3, KATUS V. 4, Kárász Sz. 2, Czár A. 2, MISKOLCZI T. 7, Gáspár D. 3 (3), Fekete M., Szabados Cs. 1, BARTA P. 4, NAGY L. 6, Matyasovszky N. 2, JAKAB H. 4, Gáspár P. 1.
Vezetőedző: Kiss Dániel, Edző: Konkoly-Szegedi Orsolya

Hajrá Vasas, mindörökké Angyalföld! 🔴🔵

13/05/2026

LU20 I. osztály-Kelet 21. forduló
Vasas SC U20 – FKSE-Algyő
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok, Budapest XIII, Angyalföld
2026.05.14. 16:30

A Vasas SC utánpótlás kézilabdacsapata szerda délután újabb mérkőzésre, az utolsó előtti bajnoki fellépésére készül. Kiss Dániel tanítványai a 6. helyen állnak, a vendégek pedig a 11. pozíciót foglalják el, így talán kockázatmentesen kijelenthetem, a hátralévő két meccs közül ez lesz a könnyebb. Márpedig, amennyiben pontokat szereznek a lányok, akár még a tabellán is előre tudnak lépni. Hamarosan minden kiderül, addig is, érkezzen két kérdés, ahogy azt megszokhatták a szurkolók…

Danika Coach - Szerdán délután az FKSE Algyő együttesét fogadjátok. A tabella utolsó előtti helyét elfoglaló vendégek ellen a győzelem kötelező. Sejtéseim szerint ezúttal is rotálod a csapatot, de ez nem lehet hatással a végeredményre. Milyen elvárásokat fogalmazol meg a pályára lépő játékosoknak?

Az ilyen mérkőzések mindig különösen nehezek, főleg úgy, hogy ez lesz a szezon utolsó előtti U20-as találkozója. Ettől függetlenül egyértelmű a célunk: hazai pályán szeretnénk megszerezni a két pontot. A rotációt ezúttal is szem előtt tartjuk, ahogy az eddigi meccseken is, emellett a szombati felnőtt mérkőzés miatt lesznek olyan játékosok, akik most pihenőt kapnak. Akik pályára lépnek, azoknak ugyanaz az elvárás: fegyelmezett, egységes és harcos játékkal képviseljék a csapatot, és tegyenek meg mindent a győzelemért.

Kárász Szonja - Holnap újra Angyalföldön játszotok, az ellenfél az FKSE Algyő lesz. Idegenben annak ellenére szoros mérkőzést játszottatok, hogy a két csapat - minden bántás nélkül mondva - nem egy játékeröt képvisel. Mit vársz az előttetek álló találkozótól? Egyénileg mikor lennél elégedett?

Hazai pályán természetesen szeretnénk magabiztosabban kézilabdázni, mint idegenben, de pontosan tudjuk, hogy az FKSE-Algyő ellen sem lehet félvállról venni a mérkőzést. Az idegenbeli találkozó is megmutatta, hogy ha nem koncentrálunk végig, akkor bárki meg tudja nehezíteni a dolgunkat. Szeretnénk már az elejétől a saját tempónkat diktálni, stabil védekezéssel és gyors játékokkal kontrollálni a meccset. Egyénileg akkor lennék elégedett, ha a játékommal hozzá tudnék tenni a csapat sikeréhez, akár gólokkal, akár védekezésben. A legfontosabb viszont az, hogy itthon tartsuk a két pontot.

„A tabellát nem a remény, hanem a küzdelem írja. Lányok, higgyetek magatokban, harcoljatok egymásért, és hozzátok el azt, amiért egész szezonban dolgoztatok!”

Hajrá Vasas, mindörökké Angyalföld! 🔴🔵

10/05/2026

Merkantil Bank Liga, 29. forduló
2026.05.10. 16,00, Bozsik Aréna, Budapest
Budapest Honvéd FC – Vasas FC 3:1 (1:1)

A Merkantil Bank Liga mai játéknapján a Vasas FC a Molnár Zs. – Girsik, Baráth, Iyinbor, Hej – Sztojka, Urblík, Rab – Barkóczi, Pethő, Tóth M. összetételű kezdővel lépett pályára a Bozsik Arénában. Rangadó a javából, a két feljutó között, közel teltházas lelátó, mindkét fél részéről hangos tábor, ragyogó napsütés – minden adott volt egy remek mérkőzéshez, reményeim szerint a végén olyan eredménnyel, ami a Vasas FC bajnoki címét jelenti…

A 10. percben a Vasas-térfél közepén szerzett labdát a Honvéd, az akció végén Gyurcsó lőtt kapura, Molnár szögletre mentett. A sarokrúgás után Medgyes lőtt hét méterről, és a takarásból érkező lövést Molnár hárította, Haj pedig kivágta a labdát. A 20. percben jött az újabb hazai helyzet: a szögletzászló közeléből beívelt szabadrúgás szállt fölé az érkező Honvéd-támadó fejéről. Az első játékrész eddig eltelt részében a piros-feketék játszottak fölényben, ami nemcsak labdabirtoklásban, de helyzetekben is megmutatkozott. A 28. percben aztán góllá érett a hazai fölény: Pekár t***e a labdát a 16-oson belül futó Nyers elé, Baráth elkésett a becsúszással, és a hazai támadó kilőtte a hosszú sarkot. 1:0 Egyből a középkezdés után jött az egyenlítés. Tóth tört be a büntetőterületre, ahol Pauljevics és Szabó szorításában tolt egyet a labdán, és utóbbi akasztotta őt. Antal játékvezető habozás nélkül befújta a tizenegyest, amit Urblík a hazai táborral és Tujvel kapussal szemben is magabiztosan értékesített. 1:1 Kellett a gyors válasz a hazai vezetésre, mert ez némiképp meg is nyugtatta a piros-kékeket. Ha nem is alakult ki igazi helyzet, de legalább valamivel kiegyenlít***ebb lett a mérkőzés. A játékrész hátralévő részében már nem esett gól, így a döntés a második félidőre maradt…

A második félidőben már két perc elteltével helyzetet láthattunk: Urblík szabadrúgását Baráth fejelte mellé. A 49. percben viszont újra a Honvéd szurkolói örülhettek. Pekár két angyalföldi játékos között vitte el a labdát a térfelünk középső részén, vezette egy darabig, majd jó ütemben középre tekerte a játékszert. Baráth ezúttal is lemaradt, és a jól érkező Nyers a rövid sarokba lőtt. 2:1 Megzavarodott a Vasas FC, a hazai csapat újra labdát szerzett, és a középre adott labda talán csak azért nem jutott a hálóba, mert Nyers ezúttal lövés helyett átlépte azt, így Baráth menteni tudott. Ezt a félidőt is jobban kezdte a hazai csapat, sokkal veszélyesebben játszottak Feczkó Tamás tanítványai. Az 56. percben Erős Gábor cserére szánta el magát, Barkóczi és Sztojka helyett Hidi M és Molnár lépett pályára. A 67. percben Molnár szánta rá magát lövésre, de nem találta el a kaput. Viszont annyira kevés angyalföldi helyzet volt a mérkőzésen, hogy erről is meg kellett emlékeznem… A 70. percben újra a Honvéd saját nevelésű fiatal támadója, a 18 éves Nyers villant: átvette a labdát, majd egy igazítás után a 16-os vonaláról telibe lőtte a felső lécet. Nem sok kellett az újabb hazai találathoz… A 72. percben egy angyalföldi támadás után Tóth próbálkozott meg egy lövéssel, de gyengén, laposan középre tartó labdája nem okozott gondot Tujvel kapusnak. A 73. percben újabb változtatások jöttek: Tóth és Pethő helyére Banó-Szabó és Radó érkezett. A 75. percben Molnár lövésszerű beadását hárította Tujvel. Elérkezett a 79. perc, és a pillanatokkal ezt megelőzően beálló Kántor fejesével a Honvéd bebiztosította a vezetést. 3:1 A kispesti játékos első labdaérintése volt... Az újabb bekapott gólra Erős Gábor egy Urblík-Horváth cserével reagált, szó mi szó, játékmesterünk az értékesített büntetőt leszámítva ma nem sok jó megoldással hívta fel magára a figyelmet. Teljesen megérdemelten vezetett a hazai csapat, amit rossz kimondani, de ettől még tény, hogy a mai napon elég súlytalan volt a Vasas FC játéka. A 87. percben Radó lőhetett szabadrúgást, Tujvel fölé paskolta, a szöglet veszélytelen volt. Azt kell mondanom, hogy a játék minden elemében jobb volt a Kispest, a feljutó csapatok csatáját gyakorlatilag úgy hozta le a piros-kék együttes, hogy igazán veszélyes gólhelyzete, kidolgozott támadása nem is volt. Ennek más vége, mint a hatodik vereség, nem is lehetett. A Honvéd oda-vissza megverte a csapatunkat, amit fel lehet dolgozni természetesen, de elfogadni nem könnyű. Ettől függetlenül a bajnoki cím még összejöhet, amiről a döntés az utolsó fordulóra marad, és hazai pályán lehet majd ünnepelni. A mai mérkőzést meg gyorsan felejtsük el… Vagy van, aki akar róla beszélni?

Hajrá Vasas, mindörökké Angyalföld! 🔴🔵

10/05/2026

NB II Női-A csoport 23. forduló
Vasas SC U21 – Tatai AC 37:22 (15:12)

A Vasas SC utánpótlás kézilabdacsapata a mai napon ismét ebéd előtti időpontban lépett pályára, a tabella hátsó részén elhelyezkedő Tatai AC gárdája ellen, és figyelembe véve az erőviszonyokat, valamint a két csapat őszi mérkőzésén elért tizenhat gólos Vasas-sikert, előzetesen kb. a gólkülönbség mértéke volt kérdéses. Az mondjuk egy kicsit izgalmasabbá t***e a mérkőzést, hogy Kiss Dániel vezetőedző – ahogy azt ígérte is – rotálta a keretet, és a rehabilitációs időszakában lévő Timár Szonja mellett több stabil játékos (Jakab Hanga, Hargitai Norma, Erdős Helga, Andjela Vilovski, Gáspár Petra) is a lelátón foglalt helyet.

Az első gólt Gáspár Dorka révén a hazai csapat szerezte meg, a vendégek Velencei Renáta góljával egyenlít***ek, sőt némi meglepetésre, Póczos Karina találatának köszönhetően a vezetést is átvették. Egyik csapat sem tudott meglépni, a 20. percben még 9:9 volt az állás, de ettől kezdve a piros-kékek a várakozásoknak megfelelően alakították az eredményt, és a félidő végéig három gólos előnyt alakítottak ki. Meglepően sok rontott lövés, technikai hiba és eladott labda csúszott bele a csapat játékába, valahogy olyan volt, mintha ebből a szempontból igazodtak volna a lányok az ellenfélhez, sokkal több pontatlan megoldás volt a mai mérkőzésen, mint azt megszokhattuk. Szerencsére Ossik Julcsi többször is szépen hárította a vendégek támadásait, így összességében nem volt veszélyben a vezetés. Talán a legtöbb izgalmat a néha bizonytalankodó játékvezetői kettős okozta, bár különösebben nem játszottak nehéz mérkőzést a csapatok, alapvetően sportszerű játék zajlott a pályán. A fordulás után Czár Ajsa két góljával tovább növelte az előnyét a piros-kék gárda, de az ellenfél megrázta magát, és zsinórban háromszor is eredményesek voltak, ezzel kettőre csökkentve a hátrányukat. Ezzel talán el is lőtték a puskaporukat, a 44. percben Miskolczi Tünde góljával már nyolcra nőtt a különbség, majd három perccel később Barta Petra tízre állította be a hazai előnyt. És ezzel még nem volt vége, a sportszerűen küzdő ellenfél ereje elfogyott, és az olló még tovább nyílt. A 60. percben Katus Veronika találatával kialakult a tizenöt gólos különbség. Nem indult tehát könnyen a mérkőzés, de a vége sima lett. Ezzel a lányok továbbra is versenyben vannak az ezüstéremért, amihez az utolsó mérkőzésen le kell győzni a Red Velvet gárdáját, és fontos, hogy a TFSE a hibátlan szezon eléréséért a jelenleg 2. helyen álló Budakalász együttesét is mattolja. Május 23-án minden kiderül!

A mai győzelemhez gratulálok, a közös fotót köszönöm, és jöjjenek gyorsan a megszokott kérdések…

Danika Coach – Kiss Dániel: Mindenekelőtt gratulálok a győzelemhez. Egy kicsit talán nehezen lendült bele a mérkőzésbe a csapat, az elsö időszakban a Tata egészen jól tartotta magát, de ahogy elfogyott az erejük, úgy kezdett nyílni az olló. A vége magabiztos győzelem lett, ezzel a célkitűzés teljesült. Edzői szemmel mennyire vagy elégedett?

Minden célunkat teljesítettük, mert a pályára lépő összes mezőnyjátékos eredményes tudott lenni ma. Igen, egy kicsit álmosabban kezdtük a meccset, de már szokásosnak mondhatóan, a második félidő első tíz percében elléptünk az ellenfelünktől és magabiztos siker lett belőle.

Ossik Julcsi - Gratulálok, az első félidőben, amikor egy kicsit döcögött a támadójáték, nagyon kellettek a védéseid. A vége aztán sima lett. Milyen volt a kapuból nézve a mérkőzés?

Köszönöm a kérdést és a gratulációt! ☺️ Az elejét kicsit tompán kezdtük támadásba és védekezésbe is, de ahogy jöttünk bele a meccsbe úgy élesedett ki a játékunk. Büszke vagyok a csapatra, megyünk és készülünk tovább. Hajrá Vasas, hajrá Angyalföld! ❤️💙

Nagy Lili - Gratulálok a góljaidhoz, de legalább ennyire tetszett, ahogy többször is kiváló időzítéssel hoztad helyzetbe a beállóst. Az egyéni teljesítményeddel ezzel a csapatjátékot is erősíteni tudtad. Mennyire vagy elégedett magaddal, illetve a mutatott játékkal?

Köszönöm szépen! Nagyon élveztem a játékot, szerintem jól működtünk együtt csapatként. Örülök, hogy nemcsak a gólok jöttek, hanem több jó összjátékunk is volt, mindenki hozzát***e a maga részét a mai teljesítményhez. Én is próbáltam a lehető legtöbbet segíteni a csapatnak, de ez tényleg közös munka volt. Összességében elégedett vagyok, és jó érzés ilyen csapatban játszani.

Vasas SC U21 - Tatai AC 37:22 (15:12)
Vasas SC U21: OSSIK J. 11/23, ZENTAI CS. 9/18 (kapusok), Katus V. 2, KURUCZ N. 4, KÁRÁSZ SZ. 1, MISKOLCZI T. 5, CZÁR A. 4, Gáspár D. 3, Fekete M. 2, Bordás B. 3, Szabados Cs. 2, Barta P. 2, NAGY L. 4, MATYASOVSZKY N. 4, Moravecz L. 1.
Vezetőedző: Kiss Dániel, Edző: Konkoly-Szegedi Orsolya

Hajrá Vasas, mindörökké Angyalföld! 🔴🔵

09/05/2026

Merkantil Bank Liga, 29. forduló
2026.05.10. 16,00, Bozsik Aréna, Budapest
Budapest Honvéd FC – Vasas FC

A Merkantil Bank Liga utolsó előtti fordulójában a szezon mérkőzésére készül a Vasas FC együttese. A listavezető pozícióban elhelyezkedő piros-kékek a második helyezett Honvéd ellen lépnek pályára, idegenben. Az angyalföldiek előnye 5 pont, így már egy döntetlennel is elsőlne a bajnokság, és Erős Gábor vezetőedző aranyéremmel zárná a szezont a Vasas FC kispadján. Lehetne most írni sok mindent a két klub meccstörténelméről, az egykori rangadókról. A kupadöntőket és az első osztályban lejátszott mérkőzéseket tekintve az előny a piros-kékeknél van, azonban a másodosztályú összecsapások kapcsán a Kispest gárdája vezet. Ráadásul az őszi mérkőzésen Angyalföldön is nyerni tudott a Feczkó-gárda, 2:1 arányban. Érdekesség, hogy május 10-én eddig kétszer mérkőztek meg a felek, és ezek a találkozók a piros-feketék számára zárultak kedvező eredménnyel: 1931.05.10. Vasas FC - Kispest FC 3 : 5, 1945.05.10. Kispesti AC - Vasas SC 4 : 2. Ha másért nem, már csak emiatt is jó lenne olyan eredményt elérni, ami után mi örülhetünk.

Mit is lehetne ebben a helyzetben mondani? Tisztelt Szurkolótársak, kedves Játékosok! A vasárnap délután folyamán nem csupán 90 perc futball vár ránk, hanem két olyan csapat feszül egymásnak, amelyek nélkül a magyar labdarúgás nem lenne az, ami. A Budapest Honvéd FC és a Vasas FC neve hallatán generációk szíve dobban meg. Bár a cél – a feljutás – már zsebben van, egy bajnok nem elégszik meg ennyivel. A bajnok az utolsó pillanatig éhes a sikerre. Jeenleg a Vasas FC 5 ponttal vezet, így Kispesten egyetlen pont is elég a matematikai elsőséghez. De hiszem, hogy Angyalföld fiai most nem a döntetlenre játszanak, és Erős Gábor számára sem lényegtelen, mi lesz a mérkőzés vége. Mondjuk ki: győzni kell a Bozsik Arénában, hogy az utolsó fordulóban a Illovszky Stadionban, a Szentélyben már ne csak a feljutást, hanem a bajnoki trófeát is a magasba emelhesse szeretett csapatunk!

A múlt kötelez, a piros-kék játékosoknak, amikor vasárnap kifutnak a pályára, azokra kell gondolniuk, akik előttük ebben a párharcban pályára léphettek. A kispesti oldalon olyan legendákat említhetünk, mint Puskás Ferenc vagy Bozsik József, míg a Vasas FC részéről olyan ikonok léptek pályára egykor, mint Mészöly Kálmán vagy Farkas János. De a lista mindkét oldalon sokkal hosszabb. Egy dolog azonban biztos: amikor a Vasas-játékosok felveszik a piros-kék mezt, ne feledjék, hogy mások mellett Illovszky Rudolf örökségét viszik tovább. A Honvéd ellen nyerni pedig mindig dicsőség, de bajnokká válni az egyik ősi rivális otthonában, az maga a halhatatlanság. Nem szabad várni a szerencsére, és nem kell számolgatni a pontokat! Egész egyszerűen ki kell menni a pályára, és meg kell mutatni, miért a Vasas FC vezeti a tabellát. Ez a játékosok dolga! A szurkolők pedig 12. játékosként fogják segíteni a csapatot, az igazhitű Vasas-drukkerek megtöltik a vendégszektort, és végig zúgni fog a „Hajrá Vasas!”, hogy a fiúk érezzék: egy egész család áll mögöttük. Mert ahogy mondjuk: Vasas – a család az első!

A dicsőség nem abban rejlik, hogy soha nem bukunk el, hanem abban, hogy amikor eljön a pillanat, képesek vagyunk királyként uralkodni a pályán. Kispesten eldől: a Vasas FC lesz a bajnok, a piros-kékekhez kerül az aranyérem!

Hajrá Vasas, mindörökké Angyalföld! Irány a bajnoki cím! 🔴🔵

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Tornaterem és Sportlétesítmény tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Weboldal

Cím

Fáy Utca 58.
Budapest
1139