Farkas Dániel Jógaoktató - Firmi's Yoga Journey

Farkas Dániel Jógaoktató - Firmi's Yoga Journey

Megosztás

Számomra a mozgás egyet jelent a szabadsággal, a boldogsággal, magával az élettel. Gyakorlatilag szerelem volt az első óra alkalmával, ami azóta is tart.

Fantasztikus dolognak tartom megélni azt a csodát, amire a testünk képes és megtapasztalni azt, amikor átlépünk a saját határainkon. Egészen kisgyermek korom óta lételemem a mozgás, apukám testnevelő tanárként dolgozott, így már egész fiatalon megismerkedhettem a különböző sportágakkal. 13 évesen a gördeszkázás mellett tettem le a voksom, majd 17 éves koromtól profi gördeszkásként versenyeztem jó

A hideg élesíti a fókuszt ❄️ - Cold sharpens focus ❄️
🥶✌️☺️
🇭🇺🇬🇧

Hideg hatására a szervezet noradrenalint (norepinephrine) szabadít fel,
ami igazoltan növeli az éberséget, a figyelmi teljesítményt, csökkenti a mentális zajt.
Az idegrendszer gyorsabban vált „jelen állapotba”.
A koncentráció ilyenkor nem akarat kérdése,
hanem gyakorlatilag automatikus alkalmazkodás.

Légzés. Egyensúly. Jelenlét. 🙏🏻

❄️ A noradrenalin az agy locus coeruleus területéről szabadul fel, amely a tudatos éberség egyik központja.

❄️ Hidegben csökken a perifériás vérkeringés,
ez fókuszáltabb idegrendszeri működéshez vezet.

❄️ A hideg aktiválja a szimpatikus idegrendszert,
ami a gyors, pontos reakciókat támogatja.

🇬🇧
Cold sharpens focus ❄️

Exposure to cold triggers the release of noradrenaline (norepinephrine),
a neurotransmitter proven to increase alertness, attentional performance,
and reduce mental noise.
The nervous system shifts more rapidly into a state of presence.

In cold conditions, concentration is not a matter of willpower. It is automatic adaptation.
Breath. Balance. Presence.🙏🏻

Cold exposure reliably raises noradrenaline levels,
a key regulator of focus and attention.

❄️ Noradrenaline is released from the brain’s locus coeruleus, one of the primary centers of conscious alertness.

❄️ Cold reduces peripheral blood flow,
leading to more focused and efficient neural processing.

❄️ It activates the sympathetic nervous system,
supporting fast, precise, present-moment responses.

#yoga #yogalife #winter #winterwonderland #cold 12/01/2026

Néhány érdekesség a hideg és a fókuszáltság kapcsolatáról!❄️☺️🙏🏻

Megköszönöm, ha kattintás után az instagram felületén nyomtok egy like-ot az alábbi videóra! 💚☺️⬇️

https://www.instagram.com/reel/DTaIJtqjYKe/?igsh=MW5lMWpuY3JucWRqMw==

A hideg élesíti a fókuszt ❄️ - Cold sharpens focus ❄️ 🥶✌️☺️ 🇭🇺🇬🇧 Hideg hatására a szervezet noradrenalint (norepinephrine) szabadít fel, ami igazoltan növeli az éberséget, a figyelmi teljesítményt, csökkenti a mentális zajt. Az idegrendszer gyorsabban vált „jelen állapotba”. A koncentráció ilyenkor nem akarat kérdése, hanem gyakorlatilag automatikus alkalmazkodás. Légzés. Egyensúly. Jelenlét. 🙏🏻 ❄️ A noradrenalin az agy locus coeruleus területéről szabadul fel, amely a tudatos éberség egyik központja. ❄️ Hidegben csökken a perifériás vérkeringés, ez fókuszáltabb idegrendszeri működéshez vezet. ❄️ A hideg aktiválja a szimpatikus idegrendszert, ami a gyors, pontos reakciókat támogatja. 🇬🇧 Cold sharpens focus ❄️ Exposure to cold triggers the release of noradrenaline (norepinephrine), a neurotransmitter proven to increase alertness, attentional performance, and reduce mental noise. The nervous system shifts more rapidly into a state of presence. In cold conditions, concentration is not a matter of willpower. It is automatic adaptation. Breath. Balance. Presence.🙏🏻 Cold exposure reliably raises noradrenaline levels, a key regulator of focus and attention. ❄️ Noradrenaline is released from the brain’s locus coeruleus, one of the primary centers of conscious alertness. ❄️ Cold reduces peripheral blood flow, leading to more focused and efficient neural processing. ❄️ It activates the sympathetic nervous system, supporting fast, precise, present-moment responses. #yoga #yogalife #winter #winterwonderland #cold

11/11/2025

Szerdán 18:00-tól szeretettel várlak benneteket Mátraszőlősön a Mátraszőlősi Művelődési Ház-ban! 🙏🏻🕉️☺️

🕉️Az egyensúly nem cél – hanem minden pillanatban újratanult művészet. 
🕉️Balance is not a goal – it is an art learned anew every moment. ( english version in the comment section)
🇭🇺🇬🇧
Az élet minden területén az egyensúlyra törekszünk – a munkában, a pihenésben, a kapcsolatainkban és a saját belső világunkban is. A yoga számomra megtanította, hogy az egyensúly nem statikus állapot, hanem egy folyamatos játék, finomhangolás a pillanat és az adott körülmények között.

Ahogy a matracon meg kell találnunk a stabilitásunk, úgy az életben is szükség van arra, hogy újra és újra visszataláljunk önmagunkhoz, amikor kibillenünk. 
Aki képes egyensúlyban maradni a mindennapok kihívásai közepette, annak idegrendszere nyugodtabb, gondolkodása tisztább, könnyebben döntéseket. ⏳

Az egyensúly megőrzése nem létezik fókusz nélkül. Ha szétszórtak a gondolataink, könnyen elveszítjük a belső stabilitásunkat. Amikor fókuszálunk – legyen szó a légzésünkről, egy feladatról, vagy épp a jelen pillanatról –, akkor a test és az elme összekapcsolódik, és megtapasztaljuk azt a belső nyugalmat, ami az igazi harmónia alapja. 🕉️

Néhány gondolat, ami segíthet az egyensúly megőrzésében:

🌿 Munka: Legyél produktív, de ne hagyd, hogy felemésszen. Lásd meg a feladatok èrtelmèt, ne csak a terhet.
🌿 Pihenés: Engedd meg magadnak a csendet és a regenerációt, ezek nélkül nincs valódi fejlődès – sem testben, sem lélekben.
🌿 Öröm: Keress olyan tevékenységeket, amik feltöltenek – a mozgás, a természet, a közösség mind része a belső harmónia kialakításának.

💡Tipp: Légzés & fókusz: Amikor úgy érzed kibillensz, állj meg, lélegezz mélyeket és tereld vissza a figyelmed. A fókusz olyan, mint egy belső iránytű: segít, hogy ne tèvezd el a cèlodhoz vezető utat.

Az egyensúly megőrzèse nem cél, hanem egy állandó feladat, egy tánc önmagunkkal, ahol a kihívás éppúgy része a harmóniának, mint a béke. 🙏🏻

#yoga #yogalifestyle #yogalover #yogalove #yogalife #yogapractice #balance #balaton #yogajourney #yogaflow #wellness #mindfulness #mindful #focus #meditation #jóga #jógamindennap #jógabudapest #egyensúly #autmn #sunset #egeszsegeseletmod #neked #nekedbe #foryou #for #foryoupage #fyp #yogaphotography 21/09/2025

Őrizd meg az egyensúly! 🙏🏻☺️⛵️🕉️☀️

🕉️Az egyensúly nem cél – hanem minden pillanatban újratanult művészet. 🕉️Balance is not a goal – it is an art learned anew every moment. ( english version in the comment section) 🇭🇺🇬🇧 Az élet minden területén az egyensúlyra törekszünk – a munkában, a pihenésben, a kapcsolatainkban és a saját belső világunkban is. A yoga számomra megtanította, hogy az egyensúly nem statikus állapot, hanem egy folyamatos játék, finomhangolás a pillanat és az adott körülmények között. Ahogy a matracon meg kell találnunk a stabilitásunk, úgy az életben is szükség van arra, hogy újra és újra visszataláljunk önmagunkhoz, amikor kibillenünk. Aki képes egyensúlyban maradni a mindennapok kihívásai közepette, annak idegrendszere nyugodtabb, gondolkodása tisztább, könnyebben döntéseket. ⏳ Az egyensúly megőrzése nem létezik fókusz nélkül. Ha szétszórtak a gondolataink, könnyen elveszítjük a belső stabilitásunkat. Amikor fókuszálunk – legyen szó a légzésünkről, egy feladatról, vagy épp a jelen pillanatról –, akkor a test és az elme összekapcsolódik, és megtapasztaljuk azt a belső nyugalmat, ami az igazi harmónia alapja. 🕉️ Néhány gondolat, ami segíthet az egyensúly megőrzésében: 🌿 Munka: Legyél produktív, de ne hagyd, hogy felemésszen. Lásd meg a feladatok èrtelmèt, ne csak a terhet. 🌿 Pihenés: Engedd meg magadnak a csendet és a regenerációt, ezek nélkül nincs valódi fejlődès – sem testben, sem lélekben. 🌿 Öröm: Keress olyan tevékenységeket, amik feltöltenek – a mozgás, a természet, a közösség mind része a belső harmónia kialakításának. 💡Tipp: Légzés & fókusz: Amikor úgy érzed kibillensz, állj meg, lélegezz mélyeket és tereld vissza a figyelmed. A fókusz olyan, mint egy belső iránytű: segít, hogy ne tèvezd el a cèlodhoz vezető utat. Az egyensúly megőrzèse nem cél, hanem egy állandó feladat, egy tánc önmagunkkal, ahol a kihívás éppúgy része a harmóniának, mint a béke. 🙏🏻 #yoga #yogalifestyle #yogalover #yogalove #yogalife #yogapractice #balance #balaton #yogajourney #yogaflow #wellness #mindfulness #mindful #focus #meditation #jóga #jógamindennap #jógabudapest #egyensúly #autmn #sunset #egeszsegeseletmod #neked #nekedbe #foryou #for #foryoupage #fyp #yogaphotography

Miért érdemes inverz egyensúly pózokat gyakorolni? - Why practice arm balance & inversion poses? ✨
🇭🇺🇬🇧

Pl. Varjúpóz 🪶 | Kézenállás 🤸 | Pincha 🦚

🌿 Fizikai előnyök:

🔹 Erősítik a karokat, vállakat és a törzset
🔹 Fejlesztik az egyensúlyérzéket és a koordinációt
🔹 Stabilizálják az ízületeket és erősítik a testtudatot
🔹 Javítják a lapockák,  a teljes vállöv mobilitását
🔹 Támogatják a core-izomzat és a gerinc egészségét

🧘 Mentális előnyök:

🌟 Èrősítik a fókuszt és koncentráció kèpessègèt
🌟 Segítenek legyőzni a félelmeket és a bizonytalanságot
🌟 Növelik a bátorságot, önbizalmat és belső stabilitást
🌟 Energiát, játékosságot és frissességet hoznak a gyakorlásba

💡 Tipp: Ne a tökéletes póz legyen a cél, hanem a fejlődés és a játékosság! ☺️

✨ Why practice arm balance & inversion poses? ✨

E.g. Crow 🪶 | Handstand 🤸 | Pincha 🦚

🌿 Physical benefits:

🔹 Strengthens arms, shoulders and core
🔹 Improves balance, coordination and body awareness
🔹 Stabilizes the joints and supports spinal health
🔹 Enhances scapular mobility and shoulder function
🔹 Builds a strong and resilient core

🧘 Mental benefits:

🌟 Trains focus and concentration
🌟 Helps overcome fear and self-doubt
🌟 Boosts courage, confidence and inner stability
🌟 Brings playfulness, energy and freshness into practice

💡 Tip: Don’t chase the “perfect” pose — enjoy the journey and the play with balance! ☺️

📸 @kaszasevelinphoto 

#jóga #jógagyakorlás #jógainspiráció #inverzpoz #egyensúly #varjúpóz 
#kézenállás #alakarállás #mobilitás #bátorság #jógabudapest 
#yoga #yogainspiration #yogapractice #yogalife #yogacommunity #yogajourney 
#yogainversion #armbalance #crowpose #handstand #pinchamayurasana 
#balance #corestrength #shoulderstability #fearlessyoga #mindfulness 
#growthmindset #strength 15/09/2025

Mièrt is jók az inverz egyensúly pózok - Rövid válaszok! 😉🙏🏻

Miért érdemes inverz egyensúly pózokat gyakorolni? - Why practice arm balance & inversion poses? ✨ 🇭🇺🇬🇧 Pl. Varjúpóz 🪶 | Kézenállás 🤸 | Pincha 🦚 🌿 Fizikai előnyök: 🔹 Erősítik a karokat, vállakat és a törzset 🔹 Fejlesztik az egyensúlyérzéket és a koordinációt 🔹 Stabilizálják az ízületeket és erősítik a testtudatot 🔹 Javítják a lapockák, a teljes vállöv mobilitását 🔹 Támogatják a core-izomzat és a gerinc egészségét 🧘 Mentális előnyök: 🌟 Èrősítik a fókuszt és koncentráció kèpessègèt 🌟 Segítenek legyőzni a félelmeket és a bizonytalanságot 🌟 Növelik a bátorságot, önbizalmat és belső stabilitást 🌟 Energiát, játékosságot és frissességet hoznak a gyakorlásba 💡 Tipp: Ne a tökéletes póz legyen a cél, hanem a fejlődés és a játékosság! ☺️ ✨ Why practice arm balance & inversion poses? ✨ E.g. Crow 🪶 | Handstand 🤸 | Pincha 🦚 🌿 Physical benefits: 🔹 Strengthens arms, shoulders and core 🔹 Improves balance, coordination and body awareness 🔹 Stabilizes the joints and supports spinal health 🔹 Enhances scapular mobility and shoulder function 🔹 Builds a strong and resilient core 🧘 Mental benefits: 🌟 Trains focus and concentration 🌟 Helps overcome fear and self-doubt 🌟 Boosts courage, confidence and inner stability 🌟 Brings playfulness, energy and freshness into practice 💡 Tip: Don’t chase the “perfect” pose — enjoy the journey and the play with balance! ☺️ 📸 @kaszasevelinphoto #jóga #jógagyakorlás #jógainspiráció #inverzpoz #egyensúly #varjúpóz #kézenállás #alakarállás #mobilitás #bátorság #jógabudapest #yoga #yogainspiration #yogapractice #yogalife #yogacommunity #yogajourney #yogainversion #armbalance #crowpose #handstand #pinchamayurasana #balance #corestrength #shoulderstability #fearlessyoga #mindfulness #growthmindset #strength

🌿 Egyensúlyi pózok ereje -  The Power of Balance Poses 🌿
🇭🇺🇬🇧

Az egy lábon álló ászanák – mint pèldául a faállás, táncos póz, paradicsommadár – nemcsak tesi, hanem mentális szinten is erősítenek.

✨ Fizikai előnyök:

🕉️ Erősítik a láb, csípő és core izmokat
🕉️ Javítják az egyensúlyt és a koordinációt
🕉️ Stabilizálják az ízületeket, fejlesztik a testtartást

🧘 Mentális előnyök: 

🕉️ Fókuszt és koncentrációt adnak
🕉️ Türelmet és kitartást tanítanak
🕉️ Csökkentik a stresszt, belső nyugalmat hoznak
 🕉️ Önbizalmat és belső stabilitást építenek

🌙 Amikor megtalálod az egyensúlyt szőnyegen, önmagadban, belül is rálelsz. 🙏🏻

🌿 The Power of Balance Poses 🌿

Standing on one leg in poses like Tree, Dancer, or Bird of Paradise trains both body and mind.

✨ Physical benefits:

🕉️ strengthen legs, hips & core
🕉️ improve balance and coordination
🕉️ stabilize joints and enhance posture

🧘 Mental benefits:

🕉️ boost focus and concentration
🕉️ cultivate patience and resilience
🕉️ reduce stress and bring inner calm
🕉️ build self-confidence and stability

🌙 Finding balance on the mat helps you find balance within.🙏🏻

#jóga #jógaélet #jógamagyarország #jógaszerelem #egyensúly #jógaászana #jógapózok #belsőbéke #jógabudapest
#yoga #yogalife #yogalove #balanceposes #yogapractice #yogaasana #yogaflow #innerpeace #mindbodybalance #yogajourney #yogainspiration #dailyyoga #yogainstructor #rishikesh #india #memories #ballance 09/09/2025

Egyensúly, mindennek az alapja ☺️🙏🏻🕉️

🌿 Egyensúlyi pózok ereje - The Power of Balance Poses 🌿 🇭🇺🇬🇧 Az egy lábon álló ászanák – mint pèldául a faállás, táncos póz, paradicsommadár – nemcsak tesi, hanem mentális szinten is erősítenek. ✨ Fizikai előnyök: 🕉️ Erősítik a láb, csípő és core izmokat 🕉️ Javítják az egyensúlyt és a koordinációt 🕉️ Stabilizálják az ízületeket, fejlesztik a testtartást 🧘 Mentális előnyök: 🕉️ Fókuszt és koncentrációt adnak 🕉️ Türelmet és kitartást tanítanak 🕉️ Csökkentik a stresszt, belső nyugalmat hoznak 🕉️ Önbizalmat és belső stabilitást építenek 🌙 Amikor megtalálod az egyensúlyt szőnyegen, önmagadban, belül is rálelsz. 🙏🏻 🌿 The Power of Balance Poses 🌿 Standing on one leg in poses like Tree, Dancer, or Bird of Paradise trains both body and mind. ✨ Physical benefits: 🕉️ strengthen legs, hips & core 🕉️ improve balance and coordination 🕉️ stabilize joints and enhance posture 🧘 Mental benefits: 🕉️ boost focus and concentration 🕉️ cultivate patience and resilience 🕉️ reduce stress and bring inner calm 🕉️ build self-confidence and stability 🌙 Finding balance on the mat helps you find balance within.🙏🏻 #jóga #jógaélet #jógamagyarország #jógaszerelem #egyensúly #jógaászana #jógapózok #belsőbéke #jógabudapest #yoga #yogalife #yogalove #balanceposes #yogapractice #yogaasana #yogaflow #innerpeace #mindbodybalance #yogajourney #yogainspiration #dailyyoga #yogainstructor #rishikesh #india #memories #ballance

✨ A csípőnyitás több, mint fizikai gyakorlás -  Hip opening is more than physical practice ✨
🇭🇺🇬🇧

🧠 Mentális és érzelmi hatások:

Oldja a stresszt és a feszültséget – a csípő gyakran “raktározza” a szorongást, dühöt, félelmet.

Érzelmi felszabadulást hozhat – mély nyitások közben akár sírás is előfordulhat, ami egy intenzív tisztulási folyamat.

Elősegíti a nyitottságot és elengedést – segít befogadóbbá válni az új lehetőségekre.

🕉️ Energetikai hatások:

A szakrális csakra (Svádhisthána) harmonizálása – ez a csakra kapcsolódik a kreativitáshoz, örömöz és az intimitáshoz.

Javítja az energia áramlását a test alsó részében és a gerinc felé.

🧘 Belső fejlődés:

Türelem és önelfogadás – a csípő lassan enged, így megtanít kitartásra.

Jelenlét elmélyítése – a hosszabb kitartások segítik a tudatos befelé figyelést.

💜 Sokan úgy érzik, hogy a csípőnyitás segít megszabadulni régi lelki terhektől – mintha elengednénk valamit, amit régóta cipelünk.

✨ Hip opening is more than physical practice ✨

🧠 Mental & Emotional Benefits

Releases stress and tension – the hips often “store” anxiety, anger, and fear.

Can bring emotional release – sometimes even tears, which is a natural cleansing process.

Supports openness and letting go – helping you welcome new opportunities.

🕉️ Energetic Benefits

Balances the sacral chakra (Svadhisthana) – linked to creativity, joy, and intimacy.

Improves energy circulation through the lower body and spine.

🧘 Inner Growth:

Cultivates patience and self-acceptance – hip openers take time, teaching persistence.

Deepens mindfulness – longer holds encourage presence and introspection.

💜 Many practitioners feel that hip opening supports releasing emotional burdens – like letting go of something heavy carried for too long.

#jóga #jógamagyarország #csípőnyitás #jógabudapest #jógagyakorlás #budapestjóga #tudatosság #belsőbéke #önismeret #elengedés #yoga #hipopening #yogapractice #mindfulness #innerpeace #emotionalrelease #yogajourney #selflove #meditation #letgo #yogalife #hanumanasana #split #frontsplit #yogalife #yogalove #yogalover #yogainspiration #spiritualgrowth #chakras 04/09/2025

A gyakorlás nem csak a fizikai testről szól! ☺️🙏🏻

✨ A csípőnyitás több, mint fizikai gyakorlás - Hip opening is more than physical practice ✨ 🇭🇺🇬🇧 🧠 Mentális és érzelmi hatások: Oldja a stresszt és a feszültséget – a csípő gyakran “raktározza” a szorongást, dühöt, félelmet. Érzelmi felszabadulást hozhat – mély nyitások közben akár sírás is előfordulhat, ami egy intenzív tisztulási folyamat. Elősegíti a nyitottságot és elengedést – segít befogadóbbá válni az új lehetőségekre. 🕉️ Energetikai hatások: A szakrális csakra (Svádhisthána) harmonizálása – ez a csakra kapcsolódik a kreativitáshoz, örömöz és az intimitáshoz. Javítja az energia áramlását a test alsó részében és a gerinc felé. 🧘 Belső fejlődés: Türelem és önelfogadás – a csípő lassan enged, így megtanít kitartásra. Jelenlét elmélyítése – a hosszabb kitartások segítik a tudatos befelé figyelést. 💜 Sokan úgy érzik, hogy a csípőnyitás segít megszabadulni régi lelki terhektől – mintha elengednénk valamit, amit régóta cipelünk. ✨ Hip opening is more than physical practice ✨ 🧠 Mental & Emotional Benefits Releases stress and tension – the hips often “store” anxiety, anger, and fear. Can bring emotional release – sometimes even tears, which is a natural cleansing process. Supports openness and letting go – helping you welcome new opportunities. 🕉️ Energetic Benefits Balances the sacral chakra (Svadhisthana) – linked to creativity, joy, and intimacy. Improves energy circulation through the lower body and spine. 🧘 Inner Growth: Cultivates patience and self-acceptance – hip openers take time, teaching persistence. Deepens mindfulness – longer holds encourage presence and introspection. 💜 Many practitioners feel that hip opening supports releasing emotional burdens – like letting go of something heavy carried for too long. #jóga #jógamagyarország #csípőnyitás #jógabudapest #jógagyakorlás #budapestjóga #tudatosság #belsőbéke #önismeret #elengedés #yoga #hipopening #yogapractice #mindfulness #innerpeace #emotionalrelease #yogajourney #selflove #meditation #letgo #yogalife #hanumanasana #split #frontsplit #yogalife #yogalove #yogalover #yogainspiration #spiritualgrowth #chakras

Sziasztok, 

Augusztus 28-án 18:00-tòl ⏰ nagy szeretettel várlak benneteket a Filozófusok kertjében, egy Dinamikus Hatha Yoga órára! A részvétel ingyenes! 🕉️🙏🏻

🕉️ Szeptembertől ismét találkozhattok majd az óráimmal! A gyakorlások hangulatát szeretném nektek ezzel a lehetőséggel megmutatni 😉! 

Szeretettel meghívlak benneteket egy kellemes és mozgalmas/dinamikus délutáni gyakorlásra a város felett, a különleges hangulatú Filozófusok kertjébe! 
Az óra során a teljes test átmozgatása a cél, erősítünk, nyújtunk és mobilizálunk majd ☺️!

🕉️ Az óra felépítését az általam Indiában tanultak inspirálták, azonban kezdők számára is könnyen kivitelezhető mozdulatokból, asanakból áll majd! 

Gyere el nyugodtan akkor is, ha kezdő vagy, tetszeni fog 😉!
( ha lehetőséged van kérlek érkezz 10-15 perccel kezdés előtt ⏰ )

🕉️ Számomra a mozgás egyet jelent a szabadsággal, a boldogsággal, magával az élettel. Fantasztikus dolognak tartom megélni azt a csodát, amire a testünk képes és megtapasztalni azt, amikor átlépünk a saját határainkon. Gyere és engedd meg, hogy megmutassam ezt a csodát!

🕉️Várható időtartam: 75 perc ( természetesen edzettségi szintednek megfelelően relaxálhatsz már az óra közben is akár )

🕉️Amire szükséged lesz:
- Yoga matrac (vagy bármilyen fitness matrac)
- Törülköző
- Víz vagy valamilyen folyadék

Szép napot kívánok Nektek! Namaste! ☺️🙏🏻

!!Az esemèny ingyenes, szeretettel várok minden yoga iránt èrdeklődőt!!

🕉️Csoportos órák szeptembertől
🙏🏻@samadhijogastudio hètfő 10:30 pèntek 15:30
🙏🏻@mantrajogastudio hètfő 18:00
🙏🏻@sarasvatialapitvany kedd 18:00
🙏🏻Mátraszőlős Szerda 18:00
Magán órával kapcsolatban keress bátran! ☺️

📸 @kaszasevelinphoto 

#filozófusokkertje #budapest #jógázzmindennap  #jóga #jógázzmindennap #budapestprogramok #ingyenesprogram #yogabudapest #jogabudapest #hathayoga #outdooryoga #sunsetyoga #yogaflow #yogaclass #yogapractice #yogalife #yogaforall #yogajourney #yogacommunity #yogainspiration #yogateacher #yogalove #yogisofinstagram #mindfulness #innerpeace #selfcare #movementismedicine #freedomthroughmovement @firmi888 26/08/2025

Várlak 28-án! ☺️🙏🏻🕉️

Sziasztok, Augusztus 28-án 18:00-tòl ⏰ nagy szeretettel várlak benneteket a Filozófusok kertjében, egy Dinamikus Hatha Yoga órára! A részvétel ingyenes! 🕉️🙏🏻 🕉️ Szeptembertől ismét találkozhattok majd az óráimmal! A gyakorlások hangulatát szeretném nektek ezzel a lehetőséggel megmutatni 😉! Szeretettel meghívlak benneteket egy kellemes és mozgalmas/dinamikus délutáni gyakorlásra a város felett, a különleges hangulatú Filozófusok kertjébe! Az óra során a teljes test átmozgatása a cél, erősítünk, nyújtunk és mobilizálunk majd ☺️! 🕉️ Az óra felépítését az általam Indiában tanultak inspirálták, azonban kezdők számára is könnyen kivitelezhető mozdulatokból, asanakból áll majd! Gyere el nyugodtan akkor is, ha kezdő vagy, tetszeni fog 😉! ( ha lehetőséged van kérlek érkezz 10-15 perccel kezdés előtt ⏰ ) 🕉️ Számomra a mozgás egyet jelent a szabadsággal, a boldogsággal, magával az élettel. Fantasztikus dolognak tartom megélni azt a csodát, amire a testünk képes és megtapasztalni azt, amikor átlépünk a saját határainkon. Gyere és engedd meg, hogy megmutassam ezt a csodát! 🕉️Várható időtartam: 75 perc ( természetesen edzettségi szintednek megfelelően relaxálhatsz már az óra közben is akár ) 🕉️Amire szükséged lesz: - Yoga matrac (vagy bármilyen fitness matrac) - Törülköző - Víz vagy valamilyen folyadék Szép napot kívánok Nektek! Namaste! ☺️🙏🏻 !!Az esemèny ingyenes, szeretettel várok minden yoga iránt èrdeklődőt!! 🕉️Csoportos órák szeptembertől 🙏🏻@samadhijogastudio hètfő 10:30 pèntek 15:30 🙏🏻@mantrajogastudio hètfő 18:00 🙏🏻@sarasvatialapitvany kedd 18:00 🙏🏻Mátraszőlős Szerda 18:00 Magán órával kapcsolatban keress bátran! ☺️ 📸 @kaszasevelinphoto #filozófusokkertje #budapest #jógázzmindennap #jóga #jógázzmindennap #budapestprogramok #ingyenesprogram #yogabudapest #jogabudapest #hathayoga #outdooryoga #sunsetyoga #yogaflow #yogaclass #yogapractice #yogalife #yogaforall #yogajourney #yogacommunity #yogainspiration #yogateacher #yogalove #yogisofinstagram #mindfulness #innerpeace #selfcare #movementismedicine #freedomthroughmovement @firmi888

Namaste 🙏 
/🇭🇺🇬🇧/

A „namaste” szó a szanszkrit nyelvből származik. Két részből áll:
🕉️ nama(ha) = meghajlás, tisztelet
🕉️ te = neked

Szó szerinti jelentése: „Meghajlok előtted” vagy „A bennem lévő isteni fény tiszteleg a benned lévő isteni fény előtt”. 💫

A jóga és más keleti filozófiák szerint a namaste nem csupán egy üdvözlés, hanem egy mély belső kapcsolódás kifejezése. Amikor összeérintjük a tenyereinket a szívünk előtt, az egységet, alázatot és hálát jelképezi.

Ez a gesztus arra emlékeztet minket, hogy mindannyian ugyanannak a forrásnak a részei vagyunk – függetlenül attól, honnan jövünk vagy miben hiszünk.

✨ Namaste = Békét, tiszteletet és szeretetet küldeni mindenkinek. ✨

Namaste 🙏
The word namaste comes from Sanskrit and is made of two parts:
🕉️ nama(ha) = bow, reverence
🕉️ te = to you

Its literal meaning: “I bow to you” or “The divine light in me honors the divine light in you.” 💫

In yoga and Eastern philosophy, namaste is more than just a greeting. It is a gesture of deep connection, respect, and unity. When we bring our palms together at the heart center, it symbolizes humility, gratitude, and oneness.

It’s a reminder that we are all part of the same source, regardless of where we come from or what we believe.

✨ Namaste = Sending peace, love, and respect to all beings. ✨

📸 @kaszasevelinphoto 

#namaste #yogalife #mindfulness #spirituality #peace #selfawareness #yoga #meditation #gratitude #divinewithin 
#namaste #jógaélet #tudatosság #spiritualitás #béke #önismeret #jóga #meditáció #hála #bennedisteni #yogadaily #selfcare #innerpeace 26/08/2025

Mit is jelent🙏🏻? ☺️

Namaste 🙏 /🇭🇺🇬🇧/ A „namaste” szó a szanszkrit nyelvből származik. Két részből áll: 🕉️ nama(ha) = meghajlás, tisztelet 🕉️ te = neked Szó szerinti jelentése: „Meghajlok előtted” vagy „A bennem lévő isteni fény tiszteleg a benned lévő isteni fény előtt”. 💫 A jóga és más keleti filozófiák szerint a namaste nem csupán egy üdvözlés, hanem egy mély belső kapcsolódás kifejezése. Amikor összeérintjük a tenyereinket a szívünk előtt, az egységet, alázatot és hálát jelképezi. Ez a gesztus arra emlékeztet minket, hogy mindannyian ugyanannak a forrásnak a részei vagyunk – függetlenül attól, honnan jövünk vagy miben hiszünk. ✨ Namaste = Békét, tiszteletet és szeretetet küldeni mindenkinek. ✨ Namaste 🙏 The word namaste comes from Sanskrit and is made of two parts: 🕉️ nama(ha) = bow, reverence 🕉️ te = to you Its literal meaning: “I bow to you” or “The divine light in me honors the divine light in you.” 💫 In yoga and Eastern philosophy, namaste is more than just a greeting. It is a gesture of deep connection, respect, and unity. When we bring our palms together at the heart center, it symbolizes humility, gratitude, and oneness. It’s a reminder that we are all part of the same source, regardless of where we come from or what we believe. ✨ Namaste = Sending peace, love, and respect to all beings. ✨ 📸 @kaszasevelinphoto #namaste #yogalife #mindfulness #spirituality #peace #selfawareness #yoga #meditation #gratitude #divinewithin #namaste #jógaélet #tudatosság #spiritualitás #béke #önismeret #jóga #meditáció #hála #bennedisteni #yogadaily #selfcare #innerpeace

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Tornaterem és Sportlétesítmény tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Telefonszám

Weboldal

Cím

Budapest
1149