Piros-kék Pulzus

Piros-kék Pulzus

Megosztás

Egy blog, ahol a Vasas múltja, jelene és jövője egyaránt megfér – szenvedély, kritika és remény piros-kék színekben.

11/05/2026

Rányomtam egy kis “művészetet” a képre… de tegnap amúgy is galériába illő volt a tábor. 🔴🔵
Emlékezetes marad ez a közös szurkolást! Sajnos a csapat közel sem hozta ezt a szintet.

(Fotó: Vasas FC, picsartban átdolgoztam)

11/05/2026

A tegnapi meccs egyetlen pozitív momentuma. Mármint a pályán. 🔴🔵

A lelátó kitett magáért. 100%-ot tett le az asztalra.
Mindenki más számoljon el a saját lelkiismeretével.

Most nincs idő szétesni.
Kapjátok össze magatokat vasárnapra — a bajnoki cím még mindig a mi kezünkben van!

Hajrá Vasas! ❤️💙

10/05/2026

Kispesti blues, piros-kék refrénnel 🔴🔵

Ezt a meccset rögtön szezonkezdetkor bekarikáztam a (nem is annyira) képzeletbeli versenynaptáramban: 29. forduló, Kispest, idegenben. A rangadó, ami a két csapat aktuális helyezésétől, formájától, a téttől függetlenül kiemelt súllyal bír. Persze lehetett sejteni, hogy a két klub valószínűleg a feljutásért, vagy épp a bajnoki címért küzdhet egymással a mai napon. Ennyire azonban nem akartam előre rohanni az időben.

A tavaszi szezon előrehaladtával azt mondogattam magamnak — nomeg számtalan szurkolótársamnak —, hogy úgy kellene a Bozsikba érkeznünk, hogy mi vagyunk pontelőnyben.

Ez a kívánságom meg is valósult, 5 pont előnyünk van. Minden egyes rohadt pontért megküzdöttünk: a tavaszi szezonban 13 forduló alatt 8 pontot vertünk a piros-feketékre! 💪

Lehetne azt mondani, hogy így nincs is igazi tétje a meccsnek. Hiszen még egy vereség esetén is elég lehet, ha az Ajka ellen nyerünk, sőt, elvileg ott még egy döntetlen is beleférne.

De itt a Kispest az ellenfél, a rivális ellen pedig egyetlen eredmény elfogadható: a győzelem! Mindenki bedobja a közösbe, amilye van: mi, szurkolók az első perctől az utolsó percig, minden erőnkkel és eszközzel támogatjuk a csapatot, a játékosok pedig hagyjanak MINDENT a pályán. 🔥

Rendben, az is igaz, hogy mindennek ellenére nem fakadok sírva, ha minden közös erőfeszítésünk ellenére döntetlen lesz a végeredmény. Hiszen a bajnoki címet ugyanúgy megszerezzük. Kiérdemeltük ezt a privilégiumot is.

Addig is pár gondolat:

Ad1. A formát elnézve mi vagyunk az esélyesek:
- a Vasas az elmúlt 5 fordulóban: 4 győzelem, 1 döntetlen
- a Kispestnél ugyanez a mutató: 1 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség

A piros-feketék a góllövéssel különösen hadilábon állnak: az elmúlt két fordulóban nem találtak be, az elmúlt 5 meccsen pedig összesen 3 gólt szereztek. De nem újkeletű a probléma, a 13 tavaszi fordulóban szerzett 14 találat 1,07-es(!?) átlagot hoz ki. Nálunk ugyanez a mutató 2,38 gól/meccs.

Ad2. Az egymás elleni eredmények azonban óvatosságra intenek. Hárommeccses nyeretlenségi szériában vagyunk, utoljára 2 éve, 2024. május 6-án szereztük meg a három pontot. Kint voltam aznap a Bozsikban, azóta is élénken él bennem az emléke annak, ahogy a félidei kezdőrúgást elvégző Kispest-szurkolónak — 3 gólos vezetés mellett — elénekeltük a boldog születésnapot… 😃

Azóta sok sikerélményünk nem volt: két zakó és egy vereséggel felérő döntetlen jutott nekünk. Fogalmazzunk úgy: van mit törleszteni.

Ad3. Mostanság mindig a Vasas-meccs előtt történik valami „drámai” fejlemény a riválisnál. Tavaly novemberben Kakadu érkezése volt a hír — Budai Gyulástól, mezszponzorostul —, most pedig Feczkó valószínűsíthető távozása van napirenden.

Kívülállóként ez nekem egészen abszurd döntésnek tűnik, de ez szerencsére nem a mi problémánk.

Arra vagyok kíváncsi, hogy a pályán mit látunk, láthatunk ebből. Novemberben konkrétan nem volt semmi látnivaló, egy tartalékos Kispest vert el minket a Fáy utcában.

Ad4. Megtelt a vendégszektor, 750-en leszünk. Mókás lesz ennek fényében hallani a menetrendszerű „harmincan vagytok” rigmust. 😄 Csak a bibi, hogy ennél többen is lennénk, ha megnyitották volna a teljes vendégszektort. Nyugodtan mondom: megtöltenénk azt is.

Erre lehet azt mondani, hogy a Kispest több jegyet adott, mint amit az NB II-es előírás megkövetel (nézőkapacitás 5%-a). Hivatalosan 8.200 fő befogadására alkalmas a Bozsik, a 750 ennek a 9,1%-a. Ha nem szórakoznának a lezárással, 934 fő férne el a vendégszektorban, ez a nézőkapacitás 11%-a lenne.

Viszonyításképpen: az elmúlt 2 hazai meccsünkön 600 és 750 jegyet kaptak a kispesti szurkolók. Az utóbbinál sokkal többet nem is tudunk adni, 772 ülőhely van a D-lelátón. Az 5.054 fős befogadóképességre vetítve ez 11,8% és 14%.

Azaz arányaiban baromira nem kaptuk vissza azt, amit a kölcsönösség jegyében illett volna. 160 szurkolótársunk bánta.

Ez a Kispest szegénységi bizonyítványa, nem a miénk.

Ad5.
A tábor vonulási tervét a Vasas Fan oldalon tudjátok követni. 12:45-kor találkozó a Lehel téren, a villamosmegállónál, 13:30-kor indulnak. Aki csak tud, csatlakozzon hozzájuk, megérdemelnek minden támogatást! 🚋

Természetesen megyek én is a meccsre, érdemes lesz időnként ránéznetek a blogra, „történet” videókat mindenképp tervezek feltölteni. Mindemellett — szurkolás közepette - felvételeket is fogok készíteni a Bozsik Aréna D-szektorában történtekről. 📹

Bízom benne, hogy ma együtt ünnepelhetünk.

De ezért mindenkinek 100%-ot kell hoznia: a stábnak, a játékosoknak és nekünk, szurkolóknak is!

A lelátón találkozunk.

Hajrá Vasas! 🔴🔵

Fotó: Vasas FC

09/05/2026

15 másodperc hangulat.
Holnap a Bozsikba látogatunk. 🔥🔴🔵

07/05/2026

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…
Mindenki Kispestre — a bajnoki címért! 🔴🔵

05/05/2026

Közös vonulás Kispestre

Vasárnap jön a szezon legfontosabb mérkőzése. Öt pont előnnyel érkezünk a Bozsik Arénába, legfőbb riválisunk otthonába — és akár a bajnoki címet is megszerezhetjük ott. Ennél szebb forgatókönyvet nehéz elképzelni.

A Vasas-tábor közösen, egységben indul Kispestre. Legyünk ott minél többen, érkezzünk együtt, piros-kékben, hanggal, hittel, tartással!

A részleteket a Vasas Fan oldalon találjátok, a lényeg:
Találkozó: 12:45 – Lehel tér, villamos-végállomás
Indulás: 13:30
Tömegközlekedés, majd gyalog vonulás lesz napirenden.

Aki a táborral szeretne utazni, és már az úton meg akarja kezdeni a derbihangulatot, annak ott a helye. Fontos: ne felejtsetek el még most jegyet venni!

Hajrá Vasas!

04/05/2026

Nem volt szép. De megvan. ✔️
3–2, három pont. 🔴🔵

04/05/2026

Számoljunk együtt – a bajnoki címig

Egy hét, két meccs. Egy bajnoki cím.
A mai, Budafok elleni mérkőzésen dől el, hogy mi lesz a tétje a vasárnapi, Honvéd elleni derbinek.

Kezdjük ott, hogy most, a 28. forduló záró meccse előtt 2 ponttal vezetünk. Ha a Vasas és a Kispest közt pontegyenlőség lesz a végelszámoláskor, a győzelmek száma biztosan azonos lesz. Ilyenkor a gólkülönbség dönt – ebben pedig jelentős az előnyünk: a Honvédhez képest +9. Ez csak akkor kerülhet veszélybe, ha az egymás elleni meccsen nagyon (4–5 góllal) megvernek minket. Az ezt követő mutatóban (lőtt gólok) szintúgy jobbak vagyunk.

Ha ma nyerünk, 5 pont előnnyel érkezünk a Bozsikba. Ez azt jelenti, hogy ott egy döntetlen is elég a bajnoki címhez. Sőt, még egy vereség esetén is marad akkora előnyünk az utolsó fordulóra, hogy egy szezonzáró döntetlen is elég lehet.

Ha ma döntetlen a végeredmény, akkor Kispesten egy győzelemmel biztos a bajnoki cím – de gyakorlatilag egy döntetlen is elég lehet. Vereség esetén pontegyenlőséggel érkezünk az utolsó fordulóba, de a gólkülönbség továbbra is nekünk kedvez.

Ha ma kikapunk, de Kispesten nyerünk, megvan a bajnoki cím. Döntetlen esetén az utolsó forduló dönt, de akkor is nálunk van az előny. Egyetlen esetben csúszik ki a kezünkből a sorsunk: ha ma és vasárnap is kikapunk.

Igen, jól látjátok: a Kispestnek nagyon sokba kerültek a Soroksár és a Szeged elleni döntetlenek.

Visszatérve az elejére: a Budafokot meg kell verni.
Annyival egyszerűbbé tenné a finist. És pont.

Persze „biztos” hazai győzelem nem létezik – lásd a BVSC elleni, alig két héttel ezelőtti buktát. És az is biztos, hogy a kiesés elől menekülő ellenfélnek már az egy pont is hatalmas fegyvertény lenne: azaz küzdeni fognak a végsőkig.

Bízom benne, hogy feljutással akkora teher került le a srácok válláról, hogy nyomát sem látjuk majd görcsösségnek. Valahogy be kell gyötörni egy gólt. Utána egészen más lesz a meccs képe.

Gyertek minél többen! A szerencsétlen hétfő esti időpont ellenére remélem, szépen megtelik az Illovszky. És ha még nincs meg: szerezzétek be a jegyet a Kispest elleni derbire!
Én biztos ott leszek.

Nektek mi jutott eszetekbe ezeket a forgatókönyveket olvasva?

Hajrá Vasas! 🔴🔵

03/05/2026
30/04/2026

Ez az a rigmus, amit nem lehet megunni. 🔴🔵

🎥 Török Sándor

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Tornaterem és Sportlétesítmény tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Cím

Fáy Utca 58
Budapest
1139