Lupkovics Edit coaching - Több vagy, mint hiszed

"Már tudom nem véresre táncolni a lelkem."
Írtam egy őszinte blogposztot arról, hogyan hív még mindig táncba a sérült belső gyermekem, és hogyan tanulok vigyázni rá. Link az első kommentben.

🔸 ÚJ BLOGCIKK 🔸
„Te szoktál sz*rul lenni?"
Ezt kérdezte tőlem egy barátom pár évvel ezelőtt, és sosem felejtem el azt a pillanatot.
Akkor újra rá kellett néznem, hogy még mindig eldugom a barátaim elől, ha rossz passzban vagyok. Évtizedeken át voltam Superwoman – „mindenki” nálam sírta ki magát, mindenre volt időm és energiám. De amikor nekem lett nehéz, egyszerűen eltűntem.

🛡️ Gyerekként páncélt öltöttem magamra. Kilenc évesen már "nagy és okos" voltam, akire lehet számítani. Ez a túlélő készlet remekül működött akkor. De felnőttként szörnyen magányossá tett.💔

Szinte mindig volt körülöttem szeretetkör, mégis végtelenül egyedül éreztem magam. Sokáig hittem, a barátság az, hogy én adok. Pedig a barátaim is szívesen adtak volna - ha tudok kérni, elfogadni. Ha egyáltalán sejtették volna, hogy szükségem van rá.

🌱Egy ideje tanulom megmutatni a sebezhetőségemet, mert rájöttem, hogy több lettem, mióta meg tudom ezt tenni. Szorosabbak lettek a kapcsolataim. Több a szeretet az életemben.

Ha te is ismered ezt az érzést: tudd, nem vagy egyedül! Az törődő élet, amit élsz, garantáltan létrehozott körülötted is egy hálót. Ami meg fog tartani, ha egyszer lesz bátorságod beleengedni magad.

Kipróbálni milyen, ha nem vagy mindig erős.

Nem leszel kevesebb ettől. Több leszel. Könnyebb, erősebb, szeretettebb. 💙
Erről is írtam a blogon: https://lupkovicsedit.hu/a-superwoman-szindroma/

Évekig hagytam, hogy mások véleménye elbizonytalanítson. Játszottam én is a hasonlítgatós játékot magammal.
(Rosszabb napokon még most is előmerészkednek ezek a démonaim... 🙈)

Sokáig még csak nem is volt tervem. Olyan hamar elmúlt a gyerekkorom, hogy el is felejtettem, hogyan lehet szép jövőt álmodni. Aztán egy napon összeomlott a látszat és az lett a tervem: békében éljek magammal.

Talán sokaknak ez kevésnek tűnik. Nekem pont elég.

A világ furcsa módon működik: rengeteg szakértője van az életednek. Rengetegen tudják, mit kellene csinálnod, hol kellene tartanod, hogyan kellene boldognak lenned.
De egyikük sem fog helyetted felébredni reggelente. Egyikük sem fogja helyetted leélni az életedet.
Te igen.

Ezért szerintem egyedül te vagy jogosult eldönteni, mi számít sikernek. Mi teszi elégedetté, tartalmassá az életed. Te tudod, honnan jöttél, min mentél keresztül, miket választottál és miért.

Az egyetlen kérdés, ami szerintem igazán számít: jól érzed-e magad a saját életedben? Nem minden pillanatban, de úgy általában, trend szerint? 📈

Ha igen, akkor minden rendben van. Függetlenül attól, hogy ez másoknak elég nagy álomnak tűnik-e vagy sem.
A te életed. A te szabályaid. A te mércéd. 💙

"Azt hittem, belőled lesz valaki."
Ez hangzott el egy osztálytalálkozón. Nem bántásból, inkább csak meglepődve. Mégis folyamatosan motoszkált bennem ez a mondat.
Nincs nagy karrierem, nincs figyelemre méltó vagyonom, befolyásom. Ha a világ mércéjével mérünk, "senki" vagyok.
De tudod mit? Sokkal inkább a helyemen érzem magam, mint bármikor az életemben.
🌱 A sikerem az, hogy megtörtem a családom női mintáját
🌱 A sikerem az, hogy a fiam őszinte velem
🌱 A sikerem az, hogy megtartó szeretetháló vesz körül
🌱 A sikerem az, hogy megtaláltam a hivatásom

Van, aki a csúcsra mászva érzi jól magát. Én egy "békés kis faluban " találtam meg a helyemet. Van, aki a reflektorfényben él. Én szeretem a magam aprócska világát, amit elérek a két kezemmel, rivaldafény nélkül.
Mindegyik jó. A fényes, a csendes, a középutas - bármelyik, ami a tiéd.
Mit jelent neked a siker? Mi az, amitől kiteljesedettnek éled meg az életed?

🔸 ÚJ BLOGCIKK 🔸
Tegnap olyan emberekkel találkoztam, akiket kisiskolás koromban láttam utoljára. Osztálytalálkoztunk.
Feltöltő, inspiráló, estébe nyúló délután volt. Elhoztam egy gondolatot, ami írásra késztetett.
A tartalma az volt, hogy olyan okos voltam, azt várták lesz belőlem Valaki.
Elgondolkodtatott ez a mondat. Vajon eltékozoltam az életemet? A világ értékei szerint "senki" vagyok - nincs nagy házam, karrierem, vastag bankszámlám.
Arra jutottam, hogy az én mostani életem produktuma valahogy én magam vagyok. Egy anya, aki megszakította a mérgező családi mintákat. Aki 42 évesen kezdett el magáért élni. Aki tudja, hogy Valaki - akkor is, ha ez másoknak esetleg kevésnek tűnik.
A teljes történetet itt olvashatjátok: https://lupkovicsedit.hu/nem-lettem-valaki/

Nem lettem Valaki - Lupkovics Edit Azt hittem, belőled lesz valaki

„Karácsonyi angyal augusztus közepén.”
Először bosszantott. Aztán elgondolkoztatott.
Hajlamos vagyok rohanni. Túllenni a dolgokon. Már a következő feladatra figyelni – miközben az előzőnek még a felénél sem tartok.
Te hogy vagy ezzel?

📖 Ebben a friss írásomban arról mesélek, hogyan kapcsolt össze az augusztusi karácsonyi dekoráció a gyerekkori mintákkal – és arról, hogy választhatjuk a saját tempónkat, még akkor is, ha minden más gyorsabbra kapcsol.

👉 https://lupkovicsedit.hu/jelenlet-avagy-mit-tanit-az-augusztusi-hoember/

Jelenlét – avagy mit tanít az augusztusi hóember - Lupkovics Edit Augusztus 16-a van. Délelőtt „vadászni” indultam – piac, pékség, élelmiszerbolt, drogéria –, és közben néhány apróságot ajándékba is beszereztem.Az egyik

Amikor nehézben vagyok, sokszor jön a visszahúzódási reflex.
Visszabújok a csigaházamba.

És ezzel – észrevétlenül – újra létrehozom a régi gyerekkori élményt:
hogy egyedül vagyok a bajban, és csak magamra számíthatok.

Hiába ismerem ezt a mintámat, mégis idő kell, mire be tudok bárkit engedni ebbe a térbe.

Szerencsére vannak barátaim, akikkel békeidőben tudok erről beszélni.
Akik már nem hiszik el azonnal, hogy „jó nekem egyedül”.

Ott vannak. Utánam nyúlnak a sötétbe.
És az is megnyugtató, hogy bármikor meggondolhatom magam –
jönni fognak, ha hívom őket.

✨ Ezért biztatlak:
amikor épp süt a nap, mesélj a mocsaradról azoknak, akik szeretnek.

Meg lehet tanulni támaszkodni.
Meg lehet tanulni engedni, hogy megtartsanak.

És ez az élmény képes kikönnyíteni a menekülő rutint.

Adj magadnak esélyt az új tapasztalásra.

Vannak napok, amikor legszívesebben csak ülnél a sarokban, mert azt érzed:
„Elegem van magamból.”

Tudom, milyen ez.

És azt is tudom, hogy nem mindig lehet egyből kimászni a mocsárból.

De van egy apró eszköz, ami nekem és sok kliensemnek is segített már:

✍️ Írd ki magadból a káoszt.
Ne szépen. Ne okosan.
Hanem úgy, ahogy van: nyersen, haragosan, túlzóan.
A belső gyereked hangján.

Hadd mondja el, ami benne van.
Hadd csapkodjon, dühöngjön, sírjon.

Aztán ha kész vagy… akár tépj szét minden lapot.
Vagy égesd el. Vagy dobd ki.

Nem az számít, hogy megmaradjon.
Hanem az, hogy kijöjjön.

„Már megint a startmezőn…”
Van az az érzés, amikor elhiszed, hogy semmi nem változott.
Pedig dehogynem.

Írtam erről. A visszacsúszásról. A félelemről.
És arról a felnőtt részünkről, aki emlékeztet: nem most történik.

Olvasd el, ha jártál már itt.
https://lupkovicsedit.hu/kigyok-es-letrak/

Kígyók és létrák - Lupkovics Edit Ezen a héten beszélgettem valakivel a saját visszacsúszásáról, és közben egyszer csak magamra ismertem.Ismerős volt a mocsár is. Az az érzés, amikor magába

Csendben maradni – magam mellett...
Nem kell mindig választ adni.
Nem kell megmagyarázni, miért pihensz.
Nem kell igazolni, hogy miért van most kevesebb kedved jelen lenni, adni, kapcsolódni.

Néha a legnagyobb önszeretet az, ha csendben maradsz – magad mellett.

Ha nem tolod túl a hétvégét.
Ha nem hozod be a lemaradást.
Ha nem próbálod hasznosan eltölteni az időt.
Csak úgy vagy.

Nem mindenki érti ezt.
Főleg nem az, aki mindig csinálni, adni, segíteni szokott.
De te értheted.
Mert lehet, hogy éppen most tanulod, hogy ez is rendben van.

💭 Mit hagysz ma el, hogy közelebb kerülj magadhoz?

„Az én igényem is fontos” – oké, de hogyan kezdjek el így élni?

A legnehezebb dolog sokszor nem az, hogy tudjuk, mit szeretnénk.
Hanem az, hogy engedélyt adjunk rá magunknak.

Ha túl korán kellett felnőnöd,
ha mások igényei mindig előrébb valók voltak,
ha hozzászoktál, hogy csak akkor vagy „elég jó”, ha adsz, segítesz, teljesítesz…
akkor ez nem fog természetesen jönni.

De lehet tanulni. Apró lépésekben.

Íme 3 gyakorlatnak is felfogható gondolat, ami nekem is segített:

1. Naponta legalább egyszer kérdezd meg magadtól:
"Ma mi esne igazán jól nekem?"
Ez segít visszatalálni a saját hangodhoz.

2. Gyakorold a döntést kis dolgokban:
"Ha most senkire nem lennék tekintettel, mit választanék?"
Amit mersz, próbáld is ki. A precedensek így születnek. :)

3. Figyeld meg, hogyan beszélsz magaddal:
"Ez most baráti, vagy inkább bántó hang?"
A belső párbeszéded hangneme a kulcs ahhoz, hogy megengedhető legyen a változás.

Nem baj, ha nem mindig sikerül.
A lényeg az, hogy újra és újra próbálod.

A teljes blogcikk erről – a tanulható megengedésről – itt olvasható:
👉 https://lupkovicsedit.hu/a-foallasu-gondoskodotol-a-delutani-alvasig/

"Nem sietünk, nem tervezünk túl. Csak vagyunk."
Szabadságon vagyok a fiammal. Hallgatok a belső hangomra.
Békében vagyok azzal, ha semmit nem nézünk meg, ami a környéken "kihagyhatatlan".
Akinek parentifikált gyerekkora volt, annak ez nem jön természetesen.
Évekig tartott megtanulni, hogy:

Az én igényem is fontos
Megéri magamba fektetni
Nem kell másokra várni ahhoz, hogy azt csináljam, amit szeretnék

Az első lépések nem estek jól. Bűntudat, félelem, bénázás.
De az elhatározás segített: máshogyan szeretnék élni.
Szabadabban, könnyedebben.
És egy idő után az új, amit magamért csináltam, elkezdett örömet hozni.
Precedenst teremtettem. Minden ismétléssel egyre rutinosabbá válok.
A változás nem lineáris. De minden próbálkozás számít.