Szabó-Veres Anita Fitness EDZŐ

Szülés után – Torna két szoptatás között? Már a gyermekágyi időszak is tele van fizikai aktivitással, és nem mindegy, ezeket hogyan végezzük.

😊

A várandósság előtti súlyom megvan! ☺️ A kitűzött célomhoz képest még 4 kg-al több vagyok, de csípőből már túl is fogytam, ami azt jelenti, hogy farizomra gyúrnom kell. 😜
Eddig nem szigorkodtam az étrenddel. Időnként a cukrosat is megettem mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül. 🤪 De alapvetően nem zabálok, és nem nasizok étkezések között. Átlagosan heti 1x edzem, ami épphogy több, mint a semmi, de legalább jó sokszor szoptatok. #🙊🙈 Ez azt jelenti, hogy ha lesz több időm magamra, akkor lesz ez jobb is. 😁💪

A KÖZELJÖVŐBEN NEM ÉN LESZEK A MUNKA HŐSE. 🙃
Többen érdelkődtetek, hogy mikortól tartok edzéseket. (Ezúton kérek elnézést azoktól, akiknek esetleg még nem válaszoltam 🙊🙈!) Az a helyzet, hogy most babázok, és nem fogok belátható időn belül visszatérni. Online edzéstervezést is csak januártól vállalok, és azt is korlátozott számban.
Tudom, hogy “divat” baba mellett is megvalósítani önmagunkat, és nem is ítélek el emiatt senkit, hiszen az első 2 gyermekemnél én is ezt csináltam. Egy barátnőmmel tánciskolát vezettünk Miskolcon, és szülés után 4-6 héttel már táncórákat tartottam, igaz csak pár órában, és a 4. hónaptól már színpadi táncosként is működtem. Akkor ez kellett ahhoz, hogy kiegyensúlyozott anyukájuk legyek a fiúknak. Most viszont szeretném megélni stresszmentesebben a babázós pillanatokat, és nem akarok határidők, időpontok és ígéretek fogságában vergődő anyuka lenni. Most már tudom, hogy nem maradok le semmiről, lesz még időm mindenre. 😊
Online edzéssel kapcsolatosan itt tudtok érdeklődni: [email protected]
.t

Már csak -8 kg. 👀😉👍

👍

MÉRTÉKTARTÁS AZ EVÉSBEN 1. RÉSZ
Nem tudok felidézni olyan evészavarral és/vagy túlsúllyal küzdő embert az elmúlt 24 évből, akitől ne hallottam volna azt a mondatot, hogy „az arany középutat szeretném/kellene megtalálni az evésben”.
A mértéktartás jelenti azt is, hogy rugalmas vagyok, hogy megengedek magamnak mennyiségben és minőségben is ételeket, nem vonok meg tartósan semmit magamtól – hacsak egészségügyi ok ezt nem teszi szükségessé -, ugyanakkor egyszerre jelent határképzést is, vagyis semmiből sem eszem túl gyakran vagy túl sokat.
Az egészséges testsúly „titka” is az, hogy mindenből annyit eszem, amennyire szükségem van, de abból változatosan. Nem többet, mivel a rendszeres túlfogyasztás idővel túlsúlyhoz vezet, de nem is kevesebbet, mert a tartós hiányérzet később arra késztet, hogy többet egyek abból az ételből, mint a valódi igényem. Nem mindig ugyanazt eszem, nincsenek „szuperegészséges”, „biztonságos”, ugyanakkor „veszélyes, tiltott” ételek sem.
Középen lenni azonban nagyon nehéz! Mert ott állandóan dönteni kell. Annak, akinek nem rendezett az ételekhez, az evéshez fűződő viszonya nehéz jól dönteni és sokszor dönt végül úgy, hogy csalódik önmagában. Az evészavaros emberekre szinte általánosan a fekete-fehér gondolkodás, a szélsőségesség jellemző. „Mindent vagy semmit”- ha már eljutott oda, hogy megenged magának egy kis édességet, akkor nem tud megállni, mert úgy érzi, hogy "már úgyis mindegy”, így túleszi magát.
Sokan azért is vonzódnak az előre kitalált és kimért (kiszállított) étkezéshez, mert akkor átadhatják másnak a döntés felelősségét és terhét. Milyen gyakran hallom azt a mondatot felnőtt pácienseimtől: „bárcsak elém rakná valaki minden étkezésnél a megfelelő ételt és nekem csak meg kellene ennem, akkor biztos, hogy sikerülne lefogynom és nem ennék többet a kelleténél!" Ez persze valójában nincs így, hiszen ha ez igaz lenne, akkor ez ételszállító cégek által kínált szénhidrátcsökkentett, diétás, kalóriaszegény menüsorok már régen megoldották volna az elhízás problémáját. Manapság mégis ott tartunk, hogy három felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott.

Naponta sokszor kell döntést hoznunk az evésről, mert:
- megkínálnak,
- nem gondoskodtunk magunknak ebédről, hirtelen megéhezünk, együk/vegyük, amit a legkönnyebb és gyorsan meg lehet enni,
- terített asztalnál ülünk másokkal és csak magunk döntünk arról, hogy mikor fejezzük be az étkezést, de olyan finom és olyan jó együtt, nem akarjuk megszakítani ezt az érzést,
- állunk a hűtő előtt és gondolkodunk: azt egyem meg, ami hamar megromlik vagy azt, amit tényleg a legjobban kívánok? (adódhat szerencsés eset, amikor e két szempont épp egybeesik)

Amikor éhesek vagyunk másféle és nagyobb mennyiségű étel mellett döntünk, mint amikor jóllakottak vagyunk. Sőt, az evési problémával küzdő emberek éppen a döntés nehézsége és az abból eredő kudarc miatt elkezdenek szorongani az evési helyzetektől.
A terápia korai szakaszában hasznos segítség, ha a személy megtervezi önmagának előző este, hogy másnap mit, mikor és mennyit fog enni, éppen azért, hogy ne ott és akkor kelljen döntéseket hoznia. Fontos, hogy ő dönt, csak épp ezt nem akkor teszi meg, amikor már farkaséhes, hanem pár órával korábban. Az előre tervezés csak átmeneti, hiszen a döntési képesség is fejleszthető, gyakorolható és ahogy a helyére kerül az evés a döntései is jobbak lesznek a táplálkozás területén (is).
Folytatás következik csütörtökön, amelyben a téma gyermekkori vonatkozásairól lesz szó!

Így áll a testem szülés után 4 héttel. 20 kg -ból még 8 kg van rajtam. A csípőm, az úszógumim és a derekam is plusz 10 centivel vastagabb. ( A mellbőségem is 10 cm-el több, de ez gondolom meg is marad addig, amíg szoptatok. )Bár türelmes vagyok a testem alakulásával kapcsolatban ( hiszen fontosabb, hogy “életben” maradjak a nonstop szoptatás és éjszakázás mellett 😅), mostantól az egészségem és a formám gyorsabb alakulása miatt elhagyom a cukrot. 😊 Igen, nagyon kívánom az édeset, de az alternatív édesítők nem csak engem, hanem a baba pocakját is bántották ( a cukor nem 🙈). Szóval most lejövök a cuccról, és így remélem a formám is hamarabb lesz a régi, mert nincs mit felvennem.... 😂😂😂 .... és miért osztom meg mindezt veletek? Így motiválom magam. 😁 Enélkül most valószínűleg nem menne. 🤪 .0

AZ ÉLTETŐ SÓÓÓÓÓÓÓÓ - I. RÉSZ

Ugye mindenki számára ismerős az a kijelentés, hogy „a só fogyasztás káros az egészségre”! Mit gondoltok ezen mondat valóság tartalmáról? Hamarosan kiderül, ugyanis ezt a kérdéskört járom körbe mai és jövő heti cikkemben.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy mi is az a só? A só kémiailag nátrium-klorid = konyhasó. Egy átlagos 70 kg-os ember testében 250 g (azaz ¼ kg) van belőle! Egész jól be vagyunk sózva, nem? 😯 Ez így van rendjén, hiszen az emberi test alapja sós víz! Szervezetünkben kétféle sós víz („tenger”) van: az egyik a sejteken belül, a másik a sejteken kívül. Egészségünk e két „tenger” egyensúlyától függ!

Mi történik a sóval a testben? Ezen folyamat szemléltetéséhez képzelj magad elé egy hosszában kettévágott és szétnyitott vesét. A belsejében két rész látható: egy külső és egy belső rész. A külső részben apró „gombócok” ezrei vannak, melyek mindegyike 1-1 kis szennyvíztisztító telepként funkcionál. Önállóan működnek, mindegyiknek van egy bevezető csöve, ami a megtisztítandó folyadékot (vért) hozza; és van egy kivezető csöve, ami a megtisztított folyadékot (vért) viszi; és van egy harmadik cső is, ami azt vezeti el amit kiszűrt és nincs rá többé szüksége. Ez a vizelet. A történet tehát úgy néz ki, hogy bejön a vesébe egy ér, elágazik ezer felé, elviszi az összes kis szennyvíz-tisztítóhoz a megtisztítandó vért, az megtisztul, majd kis ereken keresztül visszafelé (a testbe) folyik a megtisztított vér, közben pedig ami kiszűrődött, az a kis csatornákban összegyűlik. Ez a vizelet befolyik a vesemedencébe, amiből mindkét vesénél egy cső (húgyvezeték) vezet egészen a húgyhólyagig ahol összegyűlik a vizelet, és végül 70 év alatt a WC-be, 70 év fölött a nadrágba ürül. 😂

Viccet félre téve lássuk, hogyan is szűr a vese? Ennek szemléltetésére vegyünk egy nagyon egyszerű, mindenki által érthető hétköznapi példát. Minden háztartásban főztek már sós vízben tésztát! A vese ahhoz hasonlóan működik, mint a tésztaszűrő. Amikor a sós vízben főtt tésztát átöntik a tésztaszűrőn, a tészta visszamarad, a sós víz átfolyik. Amikor a vér bemegy a vesébe és átfolyik a „szennyvíz-tisztítóba”, a sós víz teljesen kiürül és belekerül a vizelet elvezető csatornába ahonnan a szervezet visszaszedi. Ez egy érdekes működése a vesének, mert nem úgy csinálja, hogy kiszedi a vérből ami nem kell, hanem kidob mindent és ami kell, azt visszaszedi. Ez olyan mintha a háziasszonynak az átöntött tésztafőző vízből vissza kellene szereznie a vizet is és a sót is, hogy el ne vesszen. Ez a folyamat olyan intenzitással megy végbe, hogy a szervezet a negyed kg-nyi sótartalmát 4 óra alatt teljesen elveszítené, ha a kiürült só nem szívódna vissza a vesén keresztül! Mit jelent ez?

Hát azt, hogy az emberi szervezet számára nem az jelent feladatot hogy hogyan szabaduljon meg a sótól, hanem az, hogy hogyan ne veszítse el azt! Nem azon dolgozik, hogy kiürítse, hanem azon, hogy ki ne ürítse! A szervezet a teljes sótartalmát a vese munkája nélkül egy nap alatt 6-szor veszítené el, tehát a vese a vizeletből 1 nap alatt 1,5 kg sót emel vissza a szervezetbe. Mivel ez a munka nem teljesen hibátlan, a szervezet mindig veszít valamennyi sót!

Gondoljunk csak arra, hogy pl. intenzív mozgás során - főleg meleg időben - izzadással a szervezet nagy mennyiségű folyadékot, és arányaiban még nagyobb mennyiségű sót, azaz nátriumot veszít. Erőteljes mozgással az izzadság mennyisége elérheti a két litert óránként (akár 8 g nátrium veszteséggel). Valójában a nátrium az, ami a szervezetből nagyobb kiürülési rátával bír, így e miatt kell a sót mindennap pótolni a szervezetben, hogy a nátrium-kálium egyensúly - 30:1 arány - meg legyen! Erre azért van szükség, mert a kálium legnagyobb része a sejteken belül, míg a nátrium nagy része a sejteken kívül van a testünkben. Az élet lényege az, hogy a sejthártyánál meglegyen a megfelelő arányú ozmotikus egyensúly a sejten kívüli nátrium és a sejten belüli kálium között. Ha ez az egyensúly valami miatt felborul és nátriumvesztés következik be (fokozott izzadás, vizeletürítés, hasmenés miatt) -> borul a 30:1 arány, kálium túlsúly keletkezik, ami szívmegálláshoz vezet (bármilyen erős és fiatal valaki).

Kálium pótlásra soha nincs szükség, hiszen zöldség- gyümölcs fogyasztással biztosítjuk a szükséges mennyiséget, azonban a nátrium pótlás elengedhetetlen só formájában. Ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy a zöldségeket fogyasztás előtt megsózzuk. Ennek köszönhetően kálium tartalmuk lassabban szívódik fel, és egyúttal a kálium túlsúlyt is kiegyensúlyozzuk. Nem véletlen, hogy nagyapáink annak idején úgy ették a magas kálium tartalmú paradicsomot, hogy minden falatot sóba mártottak előtte.

Természetesen mind a szélsőségesen magas, mind a szélsőségesen alacsony sófogyasztás is ártalmas az egészségre, így az arany középút az, amit ebben az esetben is érdemes megtalálni. Sokszor a szervezet fejfájással jelzi a sóhiányt, mely a hölgyek esetében sokkal gyakoribb, pláne ha a rendszerint este jelentkező fejfájások számát is hozzávesszük. Na de ez utóbbi nem a sóhiány következménye! Az attól van, hogy apuci túlzottan be van sózva! 🤣

A hiedelmekkel ellentétben tehát nem a sok só idéz elő magas vérnyomást, hanem a kevés! Ha valaki iszik elegendő vizet, de sót nem, vagy csak keveset fogyaszt, akkor nem marad elég víz a vérkeringésben és a véredények nem töltődnek fel megfelelően. A szervezet visszatartja a vizet, ezáltal megnő a vér térfogata és így nő a vérnyomás is. Kismamákat előszeretettel tiltanak el a sófogyasztástól mondván, ezáltal elkerülhető a terhességi magas vérnyomás! Had áruljak el egy titkot. A terhességi magas vérnyomást a magzat generálja. Olyan anyagokat termel, melyek megnöveli az anyuka vérnyomását, ugyanis a magasabb vérnyomással „éri el” a magzat, hogy több oxigént és tápanyagot kapjon a placentán keresztül. Ha válaszként az anyuka lecsökkenti a sófogyasztását, a vérnyomása csökkenni biztosan nem fog, ellenben a szervezetét megfosztja a nátriumtól, aminek következtében a sejtek inzulinérzékenysége romlik, ami inzulinrezisztenciához, vagy rosszabb eseten cukorbetegséghez is vezethet.

És ha mindez még nem lenne elég érv a tiszta só fogyasztására, had invitáljalak meg titeket egy tanulmányi kirándulásra az erdőbe. Ugye láttatok már vadetetőt? És ugye azt is észrevettétek, hogy van egy furcsa nagy darab tömb mindegyik tetején? Na mi az? Nyaló só! Az állatoknak tömbökben rakják ki a sót, hogy bármikor kedvükre, korlátozás nélkül bármennyit fogyasszanak! Ha ez valóban így van, márpedig így van, akkor az embernek miért nem lehet sót fogyasztani? Ez elég ellentmondásos, nem? A vadgazdálkodás tankönyvek azt írják, hogy az állatállomány trófeájának minősége, a szaporulat nagysága és az állatállomány általános egészségi állapota nagymértékben függ attól, hogy hozzáférnek-e folyamatosan az egyéb ásványi anyagokkal is dúsított nyalósóhoz. Az emberi szervezet sem működik ám másképp! Ugye nem látott még senki vadetetőn olyan feliratot, hogy két nyalintásnál több veszélyes? 😆

Én világ életemben hadilábon álltam a történelemmel, de az tisztán megmaradt bennem, hogy régen a só fizetőeszköz volt, sőt valamikor háborúk folytak a só-útvonalak, só-lelőhelyek megszerzéséért. Vérünk só-tartalma, a magzatvíz só-tartalma, valamint az Ősóceánok sótartalma évmilliók óta ugyanolyan arányú, s ez genetikailag azóta sem változott, szóval a só létfontosságú, végigkíséri életünket a születéstől a halálig.

Na de most jön a lényeg! Milyen só a „jó” só? A köznapi életben sokféle sót használnak és árusítanak, és természetesen az eddig leírtak NEM a „hagyományos” étkezési sóra, azaz konyhasóra vonatkoznak!

Na de akkor melyikre? Jövő heti cikkemből kiderül! 😎

Felföldi Melinda
BodyWakes egészségmentor
Gasztronómiai tanácsadó

I.