01/11/2026
"A gyász nem múlik el. Nem múlik el, csak körbenövi az élet. Először még nincs más, csak a veszteség. Minden pillanatban. Élesen, kímélet nélkül szakít szét testet és lelket. Meg kell bolondulni, bele kell pusztulni a fájdalomba. Úgy érezzük nincs tovább. Ekkora hiánnyal, ekkora űrrel nem lehet tovább élni. Aztán az élet mégiscsak megy tovább. Makacsan halad, pereg az idő. Egyszer csak eljön a pillanat –ez csak később, visszatekintve válik világossá- amikor már nem fáj megállás nélkül. Kezdenek lélegzetvételnyi szünetek lenni a kín addig megállíthatatlannak hitt hömpölygésében. Percek, amikor lehet másra is figyelni. Szusszanásnyi kis szigetek. Aztán ezekből egyre több lesz. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy reggelente, álom és ébrenlét határát már nem a jeges felismerés töri át, hogy nincs többé. Aztán, néha már mosolyogni is tudunk, amikor eszünkbe jut: „Hm, emlékszem milyen vicces volt, amikor....!” Az emlékek már nem fájdalmat hoznak, hanem hálát, hogy ő volt. Idővel lesz új öröm, lesz új lendület. Lesznek tervek, és új vágyak is. Lesz béke és elengedés, de a gyász marad, nem csökken. Az élet nő meg körülötte." otn
November elseje különös nap.
Gyertyát gyújtunk, és megállunk végre egy pillanatra, hogy emlékezzünk.
Számomra ez a megemlékezés többszörösen átalakult az évek során, új értelmet nyert. Nagymamám ezen a napon aludt el örökre több évtizeddel ezelőtt – a halála után két héttel az akkor népszerű musical, a Padlás egyik dalát énekeltük el a szalagavatónkon. Nehéz volt a szívem, de a dal tartalommal telt meg ott és akkor. Minden szavát magaménak éreztem. Azóta is elkísér, időről időre felbukkan, mindig új értelmet nyerve.
Több mint egy évtizeddel ezelőtt Apa is elaludt örökre nagyon fiatalon. Fentről vigyáznak már rám, ránk, s terelgetnek minket jobb utakra. Nem véletlen talán, hogy a következő év tavaszán a színház műsorára tűzte hosszú évek utána a Padlást ismét. Számtalanszor ültünk be a gyerekekkel egymás után, s értették meg ők is azonnal, miről szól ez. Nem tudtam nem odafigyelni minden egyes szóra, érzésre, ami új és új tartalommal telt meg.
Sokan vannak már ott, egyre többen. Az előrehaladt ëletkor, egy súlyos betegég, akár váratlan baleset, vagy egy döntés - bárhogyan is törtent, szinte kötelességünk az életünket értük is a legteljesebben élni - akik még úton vagyunk.
Amikor útmutatásra van szükségem, segítségül hívom őket, akik előrementek. Talán meghallgatok egy dalt, ami felidéz emlékeket vagy gyertyát gyújtok.
Emlékezem. Nem csak egy napon az évben.
Minden nap.
Keresem, figyelem és érzem őket.
Tudom, hogy vigyáznak ránk odafentről.
“Emlékezz mindenre, aminek örültél, ami jó volt, emlékezz arra, amit érted t***ek, a nehéz órákra, amelyek szerencsésen elmúltak, és azokra, akik segít***ek abban, hogy elmúljanak. Emlékezz arra, hogy segíteni kell azokon, akik rászorulnak. Emlékezz arra, hogy önzetlen légy, fáradhatatlan, becsületes, igazmondó és önfeláldozó. Felejtsd el, ha félsz! Felejtsd el, ha gonosz indulataid vannak! Emlékezz arra, hogy mi a jó, és sose felejtsd el, hogy csak jót szabad tenned, ártanod soha.” Szabó Magda
"Coco" disponible en Disney+En la vibrante historia de Disney Pix...