Csoportos Órák Dórival

Csoportos Órák Dórival Nagy-Magyar Dóri vagyok,
csoportos fitnesz instruktor. "Önmagunkat nem megtalálni,
hanem megteremteni kell."

Célom lehetőséget adni a mozgásra minden korosztály számára, változatos mozgásformákkal, szuper társaságban jó hangulatú csoportos órákkal.

Negyedik éve csatlakozom az Európai Sporthéthez, s szervezek itt helyben is mozgásos eseményeket.Azt, hogy ezekre el is ...
24/09/2026

Negyedik éve csatlakozom az Európai Sporthéthez, s szervezek itt helyben is mozgásos eseményeket.
Azt, hogy ezekre el is jöjjenek, még mindig nehezen érem el - nyilván agyalok rajta, nem keveset.

Az apropó, amiért mégis büszkeség tölt el...
..van egy 8 és egy 5 éves NagyFiam.

Gyakorlatilag ebben nevelkednek,
ettől függetlenül a Nagyobbik nem feltétlenül rajong a sportért, míg a Kisebb inkább
- ez talán várható volt, ő tényleg ebbe született bele, hiszen edzésről mentünk be megszületni, 6 hét után még ott volt velem sok edzésen, hol a hátamon, hol épp szopizva.

S hát az évben vannak olyan események, amikor a napjaink a mozgás köré vannak szervezve, mert úgy kell megoldani az ovi/sulimenetet, csatlakozást, felügyeletet, ebédet, bármit. 🙂

Így nem biztos, hogy számukra meglepő, hogy este 8 órakor futni megyünk.

Indulás előtt kérdeztem őket, hogy van-e kedvük eljönni futni...biciklivel... 😃
S hát egyből rávágták - Nagyobbik❗Fiammal az élen, hogy naná.
Sötétben.
Kivilágítva.
Fejlámpával meg minden. 🔦

Így hát a szerda este vége mégis csak futás, kocogás lett.
3,5 km.
Anya/Mama csak úgy. 👟
Én kangoo-cipőben. 🤸🏻‍♀️
A Fiúk pedig biciklivel. 🚲

S nagyon ügyesek voltak! 👏🏻
Le a kalappal előttük! 🎩

Én pedig nagyon boldog vagyok és hálás, hogy Családom csatlakozott hozzám. ❤️
Köszönöm! 🤍

Európai Sporthét

Futás/kocogás Soponyán ❤️ Európai Sporthét, 2026 ❤️


Légy aktív!
Minden mozgás számít!

Szeretettel, Dóri 😊

CSÜTÖRTÖKön KÁLOZon a Faluházban folytatódik a 2026-os Európai Sporthét! ❤️🎉 INGYENES ALKALMAK ❗❗Lehet jönni benézni, ki...
24/09/2026

CSÜTÖRTÖKön KÁLOZon a Faluházban folytatódik a 2026-os Európai Sporthét! ❤️
🎉 INGYENES ALKALMAK ❗❗

Lehet jönni benézni, kinézni, megnézni, kipróbálni, újra kipróbálni, edzeni, beszélgetni.
Hívni másokat. 🤩💪🏻

❤️17:30 KANGOO teljesen ingyenes nyílt óra.
KANGOO ingyenes nyílt óra Kálozon ❤️ Európai Sporthét, 2026 ❤️

❤️18:40 TABATA ingyenes nyílt óra.
TABATA ingyenes nyílt edzés Kálozon ❤️ Európai Sporthét, 2026 ❤️

🤍

✅Polifoam/szőnyeg KELL.
✅FOLYADÉK!
✅Kényelmes ruházat, váltócipő.

Kangoo-hoz:
- hosszú szárú zokni,
- cicit jól tartó melltartó,
- előforduló akaratlan vizeletcsepegés esetén érdemes egy vastagabb betéttel készülni,
- polifoam/szőnyeg KELL.

🤍

Kangoo-ra jó, ha előre jeleztek, de úgy tervezem, hogy ott lesz az összes cipellőm. 🤩🤸🏻‍♀️

🤍

Emellett lesz "turi" - pár darab jó állapotú, használt edzős ruci.

🤍

S valami finomsággal készülök majd. ☺️

🤍

Én tuti, ott leszek. 😉
Gyere! Próbáld ki!
Legyünk minél többen!

Várok Mindenkit Szeretettel! ❤️❤️❤️

Az edzésekre már 8 éves kortól lehet csatlakozni. 👧🏻🧑🏻

Ha csak kérdésed van, kíváncsi vagy, bekukucskálnál, akkor is várunk szeretettel!


Légy aktív!
Minden mozgás számít!

🌐 Csoportos Órák Dórival
☎️ +36702234827
✉️ [email protected]

11. Európai Sporthét kezdetét vette! 🎉🤩🤸🏻‍♀️🤍
23/09/2026

11. Európai Sporthét kezdetét vette! 🎉🤩🤸🏻‍♀️🤍

Mozduljunk meg együtt az Európai Sporthéten! 🏃‍♀️

Dóri változatos, ingyenes programokkal vár Soponyán és Kálozon: futás, kangoo, tabata, hevederes edzés, gerinctorna és fényes séta is szerepel a kínálatban. Válaszd ki a neked tetsző alkalmat a plakátról, és tarts velünk! 😊

23/09/2026

KANGOO-bemutató a soponyai civil napon. 🍂
Idén Anya-lánya páros röpke 4 percben a színpadon. 🤩👭🏻 KÖSZÖNÖM! 🤍

Kangoo Power oktatóként hoztam erőteljesebb, egyszerűbb lépéseket.
Kangoo Dance oktatóként hoztam táncosabb lépéseket.
Végül egy kis boxolós résszel kiegészítve.

Reméljük legalább annyira élveztétek, mint mi! 🤩🩷🤸🏻‍♀️

Ha kedved lenne kipróbálni, van egy jó hírem!
🎉 E hét csütörtökön ➡️ szeptember 24-én,
17:30-kor INGYENES NYÍLT KANGOO óra lesz Kálozon a faluházban!
KANGOO ingyenes nyílt óra Kálozon ❤️ Európai Sporthét, 2026 ❤️

Egyébként pedig csatlakozz hozzánk
MINDEN HÉTFŐN 19:10-kor
Kálozon a Faluházban! 🤸🏻‍♀️

Ugorj velünk...
❤️ a szív- és keringési, valamint a légzőrendszer támogatásáért, fejlesztéséért;
🦵🏻 megkímélve az ízületeket;
🔥 mindezt hatékony kalória-felhasználásal;
🙂 levezetve a feszültséget, hogy mosolygósan zárd a napot;
🫶🏻 egy szuper támogató közösségben!

Várunk Mindenkit Szeretettel! 🩷

🌐 Csoportos Órák Dórival
☎️ +36702234827
✉️ [email protected]

Köszönöm a lehetőséget idén is!

Szeretettel, Dóri ☺️🤗

Ui.: Ha bárkinek van esetleg fényképe, szívesen fogadjuk, akár kommentbe. ☺️
Köszönjük a videót! 🤍

NEKTEK HOGY TETSZETT? 🤩

11. Európai Sporthét2026. szeptember 23-30.Idén is csatlakoztunk - legalább 7 ingyenes mozgással várlak Benneteket Sopon...
23/09/2026

11. Európai Sporthét
2026. szeptember 23-30.

Idén is csatlakoztunk - legalább 7 ingyenes mozgással várlak Benneteket Soponyán és a környéken! 🤩

Akik pedig résztvesznek bármelyik programon, ilyen szuper matricát kapnak - amíg a készlet tart -, mely könnyen felragasztható, vasalás nélkül, pólóra, táskára, bármilyen felületre. 😉

Országszerte válogathatsz a közel 2000 mozgásos esemény közül!

Találd meg a hozzád legközelebbit és legmegfelelőbb mozgásformát és hajrá!
⬇️⬇️⬇️
https://europaisporthet.hu/mozgasterkep/


Légy aktív!
Minden mozgás számít!

2026

SZERDA ➡️ TÁC💚18:00 edzés Tácon szabadtérena focipálya melletti betonos placcon.STEP óra, erősítő súlyzós gyakorlatokkal...
23/09/2026

SZERDA ➡️ TÁC

💚18:00 edzés Tácon szabadtéren
a focipálya melletti betonos placcon.

STEP óra, erősítő súlyzós gyakorlatokkal kiegészítve.

2700 Ft/fő/alkalom.

Folyadék legyen Mindenkinél!

Érdemes plusz egy réteg ruhával készülni, amit könnyen fel-le tudsz venni edzés közben. 🙂

Várok Mindenkit Szeretettel! 🤍

Még legalább 1 főt várunk a mai alkalomra. 🤸🏻‍♀️

🌐 Csoportos Órák Dórival
☎️ +36702234827
✉️ [email protected]

🤍

❗❗ Szeptember 23-án indul a 11. Európai Sporthét! Majdnem 2000 mozgás közül választhatsz Magyarország mozgástérképén!

A mi első mozgolódásunk:
Futás/kocogás Soponyán ❤️ Európai Sporthét, 2026 ❤️ ..a táci edzés után 19:40-kor indulás Soponyán a Közösségi Háztól!

Lehet csatlakozni KANGOO-CIPŐBEN és edzőcipőben is.
De akár kísérni biciklivel! 😉

Várunk Mindenkit Szeretettel!
Gyertek!
Legyünk minél többen!

🤩🤸🏻‍♀️🤍

2026. szeptember 23.Indul a 11. Európai Sporthét! 🤩🤸🏻‍♀️Majdnem 2000 mozgás közül választhatsz Magyarország mozgástérkép...
23/09/2026

2026. szeptember 23.
Indul a 11. Európai Sporthét! 🤩🤸🏻‍♀️
Majdnem 2000 mozgás közül választhatsz Magyarország mozgástérképén!

Nézz körül! Hajrá!

Légy aktív!
Minden mozgás számít! ❤️

Elérkezett, amire tavaly óta vártunk! 😍 Szerdán kezdetét veszi a 2026-os Európai Sporthét! 🙌🏻💪🏻🤩

Szeptember 23. és 30. között Európa-szerte a mozgás kerül a középpontba, és itthon is rengeteg lehetőség várja azokat, akik aktívan töltenék a hetet. 💙 Ráadásul nem is kell szerdáig várnod: a Mozgástérképen akár már mára is találhatsz magadnak programot. 👌🏻

🏃‍♀️🚴‍♂️🏀 Legyen szó futásról, kerékpározásról, labdajátékokról, tornáról vagy valami egészen új mozgásformáról, érdemes körülnézni, mi vár rád a közeledben!

🗺️ Nézd meg a programokat a Mozgástérképen:
👉 https://europaisporthet.hu/mozgasterkep/

Ma indul az Aktív Magyarország által támogatott Millió lépés az iskoládért program is, amelyhez az Európai Sporthét programokon begyűjtött lépésekkel is csatlakozhatsz. 👣
Még több infó a programról: 👉 https://milliolepes.hu/

🌙 A hét egyik legnagyobb eseménye pedig szombaton érkezik: Night – a végtelen mozgás éjszakája!

Szeptember 26-án Veszprémben 17:00 és 23:00 között sportágak, játékos kihívások, családi programok és egészségmegőrző aktivitások egész sora vár. 🙌 Az esemény társszervezője és kiemelt helyszíne a Pannon Egyetem - University of Pannonia, ahol ezen az estén tényleg minden a mozgásról szól majd. 💚

👉 A Night részletei:
https://europaisporthet.hu/beactive-night/

Már csak két nap, és indul az Európai Sporthét – de mozogni akár már ma elkezdhetsz! 😉

Erasmus+

KEDD ➡️ SOPONYA❗❗A mai alkalom sajnos ELMARAD❗❗💛 18:15 GERINCTORNA.Erősítés, átmozgatás.Odafigyelve. Saját ütemben.Polif...
22/09/2026

KEDD ➡️ SOPONYA
❗❗A mai alkalom sajnos ELMARAD❗❗

💛 18:15 GERINCTORNA.
Erősítés, átmozgatás.
Odafigyelve. Saját ütemben.

Polifoam/szőnyeg KELL.

Az órán mezítláb/zokniban és cipőben is lehet lenni.
Kényelmes ruházat javasolt.

2500 Ft/fő/alkalom.

Várok Mindenkit Szeretettel! 🤍

Kedd 15 óráig lehet jelentkezni az órára!

Még legalább 1 fő jelentkezésére lenne szükség, hogy legyen óra. ☺️❤️

🌐 Csoportos Órák Dórival
☎️ +36702234827
✉️ [email protected]

Cím

Soponya

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Csoportos Órák Dórival új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás