13/02/2024
GONDOLATAINK AZ IDŐRŐL ÉS AZ ÖREGEDÉS
Van egy nagyon érdekes trükk az öregedésben. Az életkor előrehaladtával egyre jobban összezsugorodik az idő, amit magunk elé képzelünk. A nagy kérdés: pusztán ez az egyetlen egy jelenség milyen hatással van testünk biokémiájára?
Az, aki folyton aggódik, aki folyton dühöng, aki folyton örül, biokémiailag másképpen működik. Másmilyen az izomtónusa, a vérkeringése, a vérének összetétele, az emésztés és az alvás minősége. Vajon számít az valamit biológiailag, hogy a magunk elé képzelt egyre zsugorodó idővel gyakorlatilag arról fantáziálunk, hogy haldoklunk?
Általában, amikor valaki eléri a nyugdíjas kort, visszavonul az élettől, nyugalomra vágyik, apró örömökre, elmélázik a múlton, és próbálja élvezni élete munkáját.
Mire vágyik, milyen célt tűz ki valaki, aki betöltötte a 70. életévét? A 80-at? A 90-et? A 100-at? A kor előrehaladtával egyre inkább összemennek a célok. Látjuk az idős embereket, akik elmentek nyugdíjba 15-20-25 éve, és az eltelt időben gyakorlatilag nem csináltak semmit. Átrendezték a konyhát, kicserélték a székeket, átfestették az ajtókat, és nagyjából ennyi. Mekkora célok ezek?
Ahogyan halad előre a naptár, úgy zsugorodik össze az idő, amit magunk előtt látunk, amit magunk elé képzelünk. Csökken az idő elképzelése, egyre kisebbek lesznek a célok, egyre kisebb távolságot látunk be.
Lehetséges, hogy ez kihat a testünkre? Lehetséges, hogy a képzeletünkben összezsugorodó, majd elfogyó idő befolyásolja a testünk állapotát?
Lehetséges, hogy amikor beláthatatlanul tág időt képzelünk magunk elé, és szinte korlátlan időre tervezünk a testünkkel, az fiziológiailag, biokémiailag más hatásokkal jár, mint amikor egyre kevesebb és kevesebb időre tervezünk a testünkkel?
Minél inkább csökken a magunk elé képzelt idő, minél inkább megjelennek a számok, és azok fogynak és fogynak és fogynak, úgy érezzük magunkat egyre kevésbé az élet és a világ részének.
Egy bizonyos számú gyertya után az ember elkezd egyre inkább átfolyni abba a másik dimenzióba. Egyre inkább odaát képzeli magát, egyre inkább fakul ez a világ.
Aztán egy ponton túl előjön egy újabb gondolat: „Minden nap ajándék.”.
Lehetséges, hogy ez hatással van a testünkre?
Lehetséges, hogy az életkorral automatikusan megjelenő gondolatok és érzelmek jelentős tényezők az öregedésben, a romló egészségi állapotban, a romló fizikumban, a megbetegedésekben, és a halálban?
Lehetséges, hogy ha dacolunk ezekkel az automatizmusokkal, magasabb korban is rengeteg időt képzelünk magunk elé, ennek megfelelően gondolkodunk és cselekszünk, az egészségesebbé tesz, és ténylegesen hosszabb életet eredményez?
(J. Andan)
