Toldi Péter ultrafutó

Hiba volt.
Nagyon nagy hiba volt beneveznem és elindulnom idén a Deseda ultramaraton teljes távján. De, hazugság és képmutatás lenne kifogásokat gyártanom, vagy mindig csak a jó eredményekről és döntésekről beszámolnom. Sajnos ez is én vagyok, bármennyire is jól esne most inkább csendben sebet nyalogatnom, vagy magamat sajnálnom.

Azonban mindenekelőtt szeretnék szívből köszönetet mondani minden szervezőnek és gratulálni minden indulónak! Mert egy rendkívül jól szervezett, csodálatos versenyen futhattunk és a versenytársak is, bizony mind motiváltabbak és eredményesebbek voltak, lettek nálam. Éppen ezért elnézést kérek mindenkitől a tiszteletlenségem miatt, hogy egyáltalán nem küzdöttem. Igazán megérdemeltétek volna mindannyian ezt a minimális bajtársiasságot. De erre akkor és ott, újra képtelen voltam.

Szóval hiba volt az ország legkeményebb ultrafutó versenyén, minden átmenet nélkül elindulnom. Fizikálisan hiába voltam érinthetetlen a mezőnyben, pszichésen ezek szerint még mindig nem álltam készen rá (vagy már nem is leszek, nem tudom). Ennek lett az a következménye, hogy amint a hőség fokozódott, egyből, küzdelem és mindenféle ellenállás nélkül kiszálltam a versenyből. Erre nincs sem mentségem, sem magyarázatom. Ha lenne, leírnám.

Ez szomorú és elgondolkodtató. Pedig olyan jól mentek a tavaszi versenyek!... Annyira élveztem az edzéseket! És komolyan azt hittem, hogy készen állok, hiszen nagyon szeretem, így vártam is a Desedát!
Sajnos ékes példája ez is annak, hogy a fizikum és a lelkesedés csak egy határig viszi el az embert. Pszichés oldalról van egy “kisebb” csomag a vállamon, amivel ezek szerint még van dolgom, mielőtt újra ekkorákat álmodok. (Lehet, hogy a depresszió a lélek ínszakadása!?!…)
A bennem maradt szégyenérzetet, mindenesetre igyekszem a következőkben motivációba fordítani, hogy legközelebb egy fél dekával “feszesebbre húzzam a cipőfűzőmet”, pár méterrel túlfussam az intervallokat, vagy ha már érzem a vérszagot az orromban, “csakazértis” belehúzzak még egy deadliftet a sorozatba…

Igyekeztem mihamarabb “visszaülni a lóra”, így hétfő óta, újra, teljes értékű edzést végzek. Folytatom a munkát. Az ősz folyamán futok még pár rövidebb versenyt. Meglátom, hogy kánikula nélkül mennyire találok majd vissza önmagamhoz és utána meglátom, eldöntöm, hogy végleg búcsút kell-e intenem ezeknek a távoknak.

Hattyúdalnak ez mindenesetre most elég szar volt. :)

Levitézlett a régi cipőm. Gondolhatnád kedves olvasó, hogy jó nagy uborkaszezonnak kell lennie, hogy erről írok, de ebben a hírben tényleg több van, mint elsőre hangzik. Mármint abban, amit mindebből ki akarok hozni…

Ugyanis, mint mindenből, igyekszem a cipőimből is hasznosan informálódni. Szóval, amikor egy cipőm már a végét járja, jól körbe nézem, hátha találok rajta, benne bármilyen használható nyomot. Így figyeltem fel anno, hogy 2023-tól elkezdtem aszimmetrikusan koptatni a cipőimet, kvázi egyre többet “húztam a bal lábamat”. Eleinte nem volt jelentős az eltérés és mivel alapvetően elkerültek a nagyobb sérülések, akkoriban nem szenteltem neki nagyobb figyelmet. Azzal is tisztában vagyok, hogy természeti lényként egyáltalán nem vagyunk szimmetrikusak. Ugyanakkor statikailag testünknek mégiscsak egy egyenletes terheléseloszlás a legkíméletesebb és mivel sportolóként a hosszútávú, konzisztens edzésmunka a legfontosabb számomra, így én is igyekszek erre törekedni.

A fent említett okokból kifolyólag, valamint a testi harmónia, az izomerő fokozása és úgy általában, a rengeteg futás testi-lelki hatásának kompenzálása érdekében, én már 2017-óta végzek keresztedzéseket, amik edzőtermi erősítést takarnak. Kezdetben Pünkösti Gábor vezetésével, majd a Kovid-időszakától 2023-ig saját szakállamra végeztem mindezt. Majd 2023-ban végre rátaláltam a számomra legmegfelelőbb, szakmailag tökéletesen felkészült, innovatív szakemberre, Sánta Lacira és elkezdhettük a közös munkát! Laci jelenleg erőnléti edző, aki magyar csúcstartó-, korábbi Abszolút Országos Bajnok (2015.) erőemelő és hetente 2 alkalommal ő próbál embert faragni belőlem. Külső szemlélőként (és szakemberként) is ő hívta fel ismételten a figyelmemet az aszimmetriámra. Azóta dolgozunk többek között ennek a korrigálásán is, hisz mind a cipőim talpán, mind az egyes edzések és versenyek utáni tapasztalataim a két oldalam közti, egyre jelentősebb aránytalanságról tanúskodtak. Mindez 2024-ben csúcsosodott ki, ami a Hell Ultra befutójában készült fényképnél (5 napnyi futás után mennyire jobbra terhelek), illetve a versenyen és utána használt cipőimnél is jól látszik. (Képek alant!)

Az elmúlt években ennek megfelelően mindig szenteltünk hol kisebb, hol nagyobb figyelmet az izolált gyakorlatokra, ahol vagy egyes izomcsoportokat, vagy szeparáltan, egyes „oldalakat” dolgoztattunk. Váltogattuk, néha keresgéltük a gyakorlatokat, hogy a következő edzésblokkokban a futásoknál melyik, milyen eredményeket, érzeteket produkál. Igyekeztünk elcsípni a kritikus izmokat, izomcsoportokat, testtájakat, amik szerepet játszhatnak az éppen aktuális helyzet korrigálásában.

És egy nagyobb ugrással, így érkezünk el 2026 júliusához, amikor is a legutóbbi cipőm visszavonultatásakor látott nyomok tanúsága szerint, határozott javulás történt a témában! (Kép ugyancsak alant)!

Hogy mi kellett 42-45 évesen egy ilyen mértékű javuláshoz? Először is fel kellett ismerni a problémát. Majd rá kellett találnom egy megbízható és releváns szakemberre. Innentől kezdve pedig már csak egy kis figyelem, gondolkodás, bizalom, türelem, alázat, napi kb. 1,5 óra mobilizálás és “némi” munka kellett ahhoz, hogy egy ilyen korrekció látható eredményt hozzon.

Én ebben hiszek, de nem akarom senkinek megmondani a frankót. Úgy gondolkodok, hogy minél többet futok, annál nagyobb mértékben tolom el testem eredeti egyensúlyi állapotát egy speciális megterhelés, egy speciális igénybevétel felé. Ez, bármit is csináljak (és bármennyire is szeretem a futást), hosszú távon nem egészséges, hiszen egy egyoldalú, monoton terhelés, ami a meglévő aránytalanságokat csak felerősíti, „rögzíti”. Ezért vesszőparipám a komplexitás. Tehát, ha nagymértékben tolom testemet a futás „irányába”, akkor nagymértékben (intenzíven) kell tolnom egy totálisan más jellegű igénybevétel felé is, hogy a végeredmény kiegyensúlyozott legyen. Ez mindenre értendő, az idegi-, vagy izomműködéstől, a csontjaimat, ízületeimet ért hatásokon át minden egyéb aspektusra. És akkor a szükséges korrenkciókról még nem is beszéltünk. Márpedig felnőtt emberként, a XXI. században, Közép-Európában, szinte elkerülhetetlen, hogy ne lenne valami javítani való a testünkben.

És hogy mindez működik-e? Nekem bejön. Logikusnak tűnik, az eredmények is visszaigazolják, így én mindenkit csak arra tudok sarkallni, hogy végezzen minél változatosabb edzésmunkát. Pláne, ha sokat fut és szeretne sokáig, sokat futni…

Mindig nagy öröm és megtiszteltetés számomra, amikor a futásomról kérdeznek!
Köszönöm Judi Ádám figyelmét és munkáját!

Kiégése után jó az irány – nagyszerű eredményt ért el ez Etnánál Nemzeti Sport Online

Mennyi HŰ-HÓ kell egy jelentéktelen 31.-ik helyezéshez az Etna szupermaratonon?
A válasz, kis edzésnapló betekintéssel, pici statisztikázással, némi sopánkodással és a konklúzióval az alanti linkben olvasható.
Előre is bocsánat: hosszú lett!...

Itt a link!:
https://www.zergerudli.hu/l/supermaratona-delletna/

Fotó: Pierluigi Benini

"A hegyek nem stadionok, melyeken teljesítményt mutatok be, a hegyek katedrálisok, melyeken a vallásom gyakorlom… Úgy megyek oda, mint ahogy az emberek imádkozni mennek. Büszke csúcsaikról visszatekintek a múltba, álmodom a jövőről és szokatlan intenzitással megélem a jelen pillanatot is… látásom kitisztul, visszanyerem erőmet. A hegyek között a létezést ünneplem. Minden úton újjászületek."
/Analolij N. Bukrejev/

Supermaratona dell’Etna: absz.: 31. 🙂, 4:56’28”

Kicsit bővebben, majd kicsit később írok!
Csók mindenkinek!

Sziasztok!

Holnap reggel egy gyönyörű, de borzasztóan kemény versenyen veszek majd részt.
Az esemény neve “Etna szupermaraton 0-3000”.
Igen, jól gondoljátok. A bő maratoni táv (43 km) során, a tengerpartról indulva (0 m tszfm.), a Hegy csúcsrégiójában található (2847 m) Pizzi Deneri obszervatóriumig vezet majd utunk. Az útvonal 33 km-ig országúti jellegű. Ezalatt kb. 1800 métert emelkedünk. Majd a Piano Provenzana váll-nál veszünk egy éles jobbost és az utolsó 10 kilométerre átváltunk vulkanikus hamu borításra, hogy egy szelíd 1000 métert emelkedhessünk a célig.
Egyenlőre stabil, napos idő várható, a csúcsrégióban természetesen élénk, erős széllel. Tehát előrehaladásunkat “csak” a meleg, a szintemelkedés és milliónyi elkövethető hiba korlátozhatja majd…
(Előre kíváncsi vagyok, hogy ványadt kis testem mivel áll majd elő…)

Célom a tisztes helytállás. 45 évesen, Szegediként finoman szólva sem tervezem, hogy beleszóljak a verseny alakulásába, de egyetlen másodpercet sem szeretnék “bennehagyni” a holnapi futásban.
A szintrajzot nézegetve csak Haruki Murakami szavai jutottak eszembe: “A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés opcionális.”

Hajrá mindenkinek!

Dr. Palakovics Péter nem macsó.

Megismerkedésünkkor sem akart lenyűgözni, vagy bármiről meggyőzni. Mielőtt elkezdtük a közös munkát, ő volt az első és eddig egyetlen sporttársam, aki bevallotta, hogy nem érzi tökéletesen magát a bőrében. De jelezte, hogy fejlődni akar és ezért hajlandó áldozatokat hozni. Így, egyszerűen és csendben.

Palakovics Peti nem macsó.
Valóban gyengék voltak az eredményei, de állta a szavát, megfogadta a tanácsokat, végrehajtotta a feladatokat és engem is meglepve, rohamléptekben elkezdett fejlődni.

Peti nem macsóskodik, helyette alázattal, csendben dolgozik.
Sokszor fáj.
Fáj és szenved.
Fáj, szenved, de hisz.
Fáj, szenved, hisz és kitart.
Peti sokkal keményebb, mint bármelyik macsó sporttársa és én pont ezért szeretek vele dolgozni. Őszinte magával szemben, őszinte velem szemben és ennél nem tehet többet. Ennél jobban nem tudja megtisztelni sem magát, sem engem.

És!... Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az eredmények is halkan, csendben elkezdtek besétálni az életünkbe.

Kedves Peti! Köszönöm az eddigi bizalmadat! Boldog vagyok, hogy a Rudli tagja vagy! Megyünk tovább.

Dr. Palakovics Péter BUFF-CEUS 12h European Cup, nyílt kategória: 101,507 km, absz. 16. hely, nyílt kategória 1. hely

Fotó: Dr. Palakovics Péter

A vén zergék is megnyalják...
Mármint a mirigy- és nyálkahártyatermékeik keverékét, ami a homlokuktól a a szemükön, szájukon keresztül egészen a bokájukig folyik, miközben a céljaikért futnak.

És hogy révbeértek-e zergéink a Mátra viharos ormain? Megtudjátok a linkre kattintva (van a hozzászólások között is)!

Köszi, ha elolvassátok! :)

https://www.zergerudli.hu/l/a-ven-zergek-is-megnyaljak/

Péntek délután egy nagyon jó hangulatú előadás, illetve beszélgetés kerekedett a szegedi Egyetemi Tavasz keretein belül megtartott eseményen!
Még egyszer köszönöm a szervezőknek a meghívást és minden jelenlévőnek a rám fordított idejét, figyelmét!
Nagy megtiszteltetés volt ilyen értő és fogékony közönséggel találkozni!

Fotó: Perneki Tibor

Sziasztok!

Egy programot szeretnék azok figyelmébe ajánlani, akik pénteken, azaz május 8.-án Szegeden járnak.
Az a megtiszteltetés ért, hogy lehetőséget kaptam a Szegedi Tudományegyetem, Egyetemi Tavasz programsorozatán belül előadást tartani. Ráadásul a szervezők nem fixálódtak rá Hell Ultrára, így végre módomban áll más témáról is beszélni. Sőt! Előadásom címe:
„Mi az ára az álmoknak?”
Ígérem, hogy a tőlem megszokott őszinteséggel fogok beszélni az eredményeimet megalapozó és az eredményeim következményeiről gyűjtött tapasztalataimról.

Találkozzunk 2026. május 8.-án pénteken, 13-órakor, az SZTE TTK Biológia Intézet, I. emeleti, Ferenczy Lajos termében (Szeged, Közép fasor 52.)!

Mindenkit szeretettel várok!