06/05/2026
🏆Jarun Cup🏆 Csapatunk idén először részt vett a Zágrábban megrendezésre kerülő ebt tornán, mely egyben a csapat első külföldi ebt tornája is volt . Remek lehetőség volt gyakorolni és olyan csapatokkal játszani, akikkel eddig még nem volt lehetőségünk. Nagyon vártuk már, hogy újra együtt lehessünk. Igaz, hogy sajnos a legtöbb meccs végén nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettük volna, de szinte minden csapat ellen sikerült legalább egy szettet nyernünk, mint például a tornát végül megnyerő Westsite Amsterdam csapatától is 2-1-re, szétlövésben kaptunk csak ki, amire büszkék vagyunk. Nevetésből és szétlövésből nem szenvedtünk hiányt. Legkisebb és legfőbb szurkolónk, Milos által megtanultuk a létező összes autó márkáját, és végül a hotel alatt lévő Casino se vitte el a pénzünket, így mindent egybevetve pozitívan zártuk a hétvégét😁 Már nagyon várjuk a nyarat!🥰 Köszönjük -nek hogy velünk tartott és segített minket🫶🏼
16/10/2025
Főnökasszonyunk meghívást kapott az csapatához a 2025 Champions Cup-ra, melyet Porto Santo-ban rendeznek meg. Kicsit szomorúak vagyunk hogy más csapat élvezheti Dianna lelkes szurkolói hangját, de mindemellett nagyon büszkék vagyunk rá és szurkolunk nekik🥰. Első meccseiket ma helyi idő szerint 14:45-kor a Copenhagen Beach csapata ellen és 21:00-kor a Beach Unicorn Hannover csapata ellen játszák. Hajrá csajok, hajrá Dia!🫶🏼
▪️Stream: https://www.ehftv.com/
▪️Eredmények: https://beach.eurohandball.com/beach-competitions/club-competitions/women/beach-handball-champions-cup-2025/
15/10/2025
Köszönjük és , hogy részt vehettünk a 40. Spar Budapest Maraton Fesztiválon, 🥰 Nekik köszönhetően csapatunk és családtagjaink több, különböző távokon futhatott a hétvégén. 🏃♀️5 km✅ 10 km✅ 4x2 km váltó futás✅. A sportoláshoz pedig a Ziaja új termékcsaládját a Ziaja Sportot is kipróbálhattuk🫶🏼.
28/09/2025
Szenzációs előadás a patológia világáról – büszkék vagyunk csapattársunkra, ra!🫶🏼
Különleges élményben volt részünk, amikor csapattarsunk, aki a civil életben patológusként dolgozik az Országos Onkológiai Intézetben, egy izgalmas és közérthető előadást tartott a Kutatók Éjszakáján, a patológia szerepéről és mindennapi munkájuk fontosságáról.
Az előadás nemcsak az egészségügyben dolgozók számára tartogatott érdekességeket, hanem mi, laikus hallgatók is rengeteget tanulhattunk belőle. Képek, esettanulmányok, és valós példák segítségével bepillantást nyerhettünk abba, hogyan zajlik a szövetminták vizsgálata, milyen módszerekkel segítik a patológusok az orvosokat a diagnózis felállításában, és milyen hatalmas szakmai tudás szükséges ahhoz, hogy ezek a döntések megszülessenek – sokszor életmentő következményekkel.
Nem vétetlenül Kamcsit kérték fel a téma bemutatására: egészen lenyűgöző volt látni, hogy milyen magabiztosan, szenvedéllyel és alázattal beszélt hivatásáról. Egy olyan világba vezetett be minket, amelyről ritkán hallani, mégis mindannyiunk egészsége szempontjából kulcsfontosságú.
Természetesen csapattagként nagy örömmel vettünk részt az előadáson – ezzel is kifejezve támogatásunkat és elismerésünket. Büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen elhivatott, értékes embert tudhatunk magunk mellett a pályán kívül is.🥰👏🏼
Ez az este nemcsak tanulságos, hanem inspiráló is volt. Köszönjük az élményt – és köszönjük, hogy ilyen példát mutatsz nekünk mind a sportban, mind a hivatásodban!
30/07/2025
❗️Ingyenes anyajegyszűrés az Országos Döntőn❗️ Kapusunk, Dr. Németh Kamilla ( ) közreműködésével idén az Strandkézilabda Országos Döntő 2. napján, szombaton lehetőség nyílik ingyenes anyajegyszűrésre. A strandkézilabdázók fokozottan ki vannak téve az UV sugárzásnak, így nekik kimondottan fontos az alapos odafigyelés, azonban nem csak nekik, hanem évente 1 alkalommal mindenkinek ajánlott a szűrés elvégzése. A szűrés csupán pár percet vesz igénybe, azonban életmentő is lehet.❗️🔆 Köszönjük a Strandkézilabda - MKSZ hivatalos oldala -nak a lehetőséget! 😊 A mi megfelelő fényvédelmünkért pedig a Ziaja Magyarország gondoskodik, amiért mindenki, de legfőként Kamilla nagyon hálás🫶🏼💕
29/07/2025
Salgo cup🏆 Habár medalionnal most nem, de cserébe sok szép emlékkel tértünk haza a Salgo Cup-ról😄 Jó hangulatból nem volt hiány💕 A héten viszont megyünk tovább hiszen az utolsó hétvége következik, az Országos Döntő, ahol mindent meg fogunk tenni, hogy a lehető legjobb helyen tudjunk végezni🐰🥰 Hajrá nyuszik!🫶🏼
24/07/2025
Mint sokan tudjátok Dr. Németh Kamilla kapusunk egyik fő célja a bőrrák elleni védelem. A bőrrák kialakulásának lehetőségét nagyban tudjuk csökkenteni, ha figyelünk a megfelelő fényvédelemre. Csapatunknak erre most minden lehetősége megadatott hála a Ziaja-nak. 🫶🏼
Velük együtt már teljesen biztonságban tudhatjuk magunkat a nap és,- UV sugárzástól. Kamcsinak mostantól nem kell aggódnia, hogy valakinek nem jut elég naptej.😊
Tegyetek meg mindent Ti is, és védjétek bőrötöket a napsugárzástól!💕
Ziaja Magyarország
📸: Réka Zsiák
23/07/2025
Balatonakarattya II. hely🥈💪 A torna legjobb női kapusa: 🫶🏼❤️ 📸: , .foto
19/07/2025
🔺Balatonakarattya🔺
Szombat🔝
Ezen a hétvégén Balatonakarattyán lép pályára a csapatunk.
A szombati csoportmeccseinket megnyerve várjuk a vasárnapi folytatást.
Addig is építjük a csapatunkat tovább💪.
A csapatépítő versenyünket a “Cement” nevű csapatunk nyerte. Habár szoros küzdelem volt, de végül ők jöttek ki győztesként. Gratulálunk nekik. A legkreatívabb csapatnév, csapat szett, és bevonulás különdíjat az “Agysebészek” csapat hozta el.🫶🏽
Holnap azonban újabb küzdelmek várnak ránk együtt, mindnyájan egy csapatban küzdve. Hajrá nyuszik (és bikák)!💕
Hajrá csapat!💪
09/07/2025
Csapatunk legfiatalabb tagja, Léránt Anna tagja volt a női U17-es strandkézilabda válogatott csapatának. A lányok mindössze egy vereséggel az 5. helyen végeztek az U17-es strandkézilabda Európa-bajnokságon. Gratulálunk nekik! Büszkék vagyunk rád Anna Léránt!❤️🥰