Kiss Péter - training

Jól sikerült a téli "felkészülés", bár én személy szerint soha nem készülök kifejezetten versenyre. Szeretek folyamatosan "felkészült" lenni, folyamatosan formában maradni.


Szóval érzetre kb. úgy tértem vissza a miskolci winter super-re, ahogy ősszel a pomáziról eljöttem. Remekül futható pálya volt, a télies terepviszonyok ellenére is. A szögesdrót alatti hóban kúszós fagurítgatós dombra felfelét receptre írnám mindenkinek. Nem a futópadot..


A város alatti patakmenti futás is hangulatos volt, főleg, hogy kifejezetten tisztának tűnt.


Egy szalagozást benéztem, és csak kóboroltam a miskolci telepen egy darabig. A vége előtt pedig a balance-on nem sikerült átmennem, hosszas taktikázás, és voodoozás után sem. Ezekkel elment úgy 4-5 perc, de hát a kapufa az továbbra sem gól.


1:12-es idővel összetett 29., az csapatával a 6. helyen végeztünk 💪😎

Az eddigi 6 "Dögölj meg Börzsöny" részvételemen 2 sikertelen teljesítésem volt, azok viszont az utolsó 2 alkalom, ezért nagyon elszánt voltam az idei, 7. indulással.


Az eredeti időpont nem volt jó, így nem az "official, szervezett" kereteken belül mentünk, hanem egy héttel később, "privátban". Valójában ez egy teljesítménytúra/futás Farkas Zsolt, és Forgács Péter emlékére.


Nem teljesen tudtuk, hogyan készüljünk a terepre a nagy hóesés utáni hirtelen jött meleg miatt. Két dolog volt biztos; hogy nem fogunk különösebben fázni, és hogy vízből nem lesz hiány. Rövid mérlegelés után meghoztuk az első rossz döntésünket; "márpedig nem fogunk hómacskát cipelni, és különben sem fér be". Ezzel garantálva az esti mulatság kb. 50%-át a jégen táncolással.


Sokféle DMB-t éltem meg, de mind közül ez volt a legváltozatosabb, leghosszabb, és talán legemlékezetesebb is egyben. Paradox módon ezt éltem meg a legjobban összességében. A Börzsöny belsejében 5 puklira kell fel- és lemászni, ebből 2x a Csóványosra, így a végén összejön 63 km, 3100 m szintemelkedéssel. Erre alapvetően nem is kéne 15 óra, nekünk most mégis kellett 🐗


Az olykor térdig érő hó mellett a jég, a sár, a köd, és a kiáradt patakok gondoskodtak arról, hogy maximálisan kiélvezzük az -amúgy végtelenül nyugodt- éjszakai Börzsöny vendégszeretetét. Életemben nem láttam még ennyi vizet itt, sokszor a felfelé ösvényeken hömpölygött lefelé a víz.
Voltak viszont egészen futható részek is; garmin szerint 6 órát futottunk, 6 órát sétáltunk, a maradék 3 meg elment bámészkodással és bagolyhuhogással 🦉

Két komolyabb kihívással kezdtük az évet, még versenyszezon előtt. Az egyik a Budai Hegyek Távoli Csúcsai, teljesítménytúra/futás január elején.
A választható távok közül a közepeset választottuk, persze rutinosként tudtuk, hogy ez így is kb. 40 km lesz az éjszakai Budaiban.


7+1 pecsételőhelyet kellett felkeresnünk, a sorrendet mi raktuk össze. Kivételesre sikerült az idei track, szinte egész úton alig találkoztunk másokkal, holott rekordszámú résztvevőség volt. A tavalyihoz képest sokkal barátibb volt a terep, csak friss hóval, és közben némi hóeséssel kellett megküzdenünk.


43 km lett a teljes táv, 1300 m szintemelkedéssel. Közel 8 órát voltunk kint, de ez szinte babazsúr volt a februári kihíváshoz képest...folyt..

A tavalyi utolsó verseny Pomázon került sorra. Ezúttal trifecta-hétvégével csalogattak a szervezők a Pilisbe. Tudtuk, hogy a terepet illetően nem nagyon lehet mellélőni, én ettől függetlenül a sprint távot ezúttal kihagytam.


Szombati beast-el kezdődött a hétvége, ahol egyénileg indultam, korcsoportos versengésben.
A pályarajz alapján leginkább egy 10k trail + egy super-re hajazott a beast, a pálya első felén nem sok akadály törte meg a futást. Eszerint kellett taktikázni, és lehetőleg nem elfutni az elejét. 2:36-os idővel a 3. helyre értem be, összetettben 27.


A super-en csapatban indultam az -vel, én előtte egy 3 km-es kids-kísérő (nyulazó) futással hangolódtam, ami jó ötletnek tűnt, kellően felpörgetett a versenyre.
Az egyik legjobb super-emet mentem, érzetre legalábbis. Zéró holtpont, zéró hiba, teljes jelenlét a versenyben. Az 58:40-as idő összetettben a 14. helyre volt jó, a csapat pedig a 6. helyre érkezett 💪😎


Február végén Miskolcon folytatjuk, meglátjuk hova érkezünk a téli felkészülésből 🦿🦿

Mindig is nagy ámulattal néztem a teherhordó hegyi sherpákra, akik nélkül sok esetben nincsenek nagy, elismert hegymászók az idők során. Valahol álommeló, mert éveken keresztül a hegyekben lehetsz, a természetben, de azért mélyen belül nem biztos, hogy sokan vágynának arra, hogy ezt csinálják.


Korábban hallottam már ilyesmi kihívásról, hogy sherpaként kell versenyezni, súlyt cipelve, fel a hegyre, keretben. Mivel elég sokat túráztam, meg hegyet másztam -hol kisebb, hol nagyobb hátizsákkal- eddigi életem során, gondoltam megnézek egy ilyen versenyt.


A 18. Eged-hegyi sherpa rally-t rendezték Egerben, férfiaknál 3 kategóriában (20 kg, 40 kg, 60 kg), a nőknél pedig a 20-asban lehet megmérettetni. A táv nagyjából 3,5 km, a szint pedig kb. 300 m, fel az Eged-hegyre.


Én a 40-esben indultam, sokat nem is hezitáltam, hogy hova nevezzek.
A dolog nehézségét számomra nem is annyira a súly adta, hanem -ahogy vártam- a keret, a vállpántok kényelmetlensége. Menet közben váltogattam a különböző rögtönzött technikákat, így viszonylag jól éltem meg az egészet.
Talán én vettem túl komolyan a versenyt; a 45:41-es idővel megnyertem a 40 kg-os kategóriát, és a 20-as dobogóra is felfértem volna.


Családias hangulatú, hibátlan szervezés, sok-sok ajándékkal, és finom, ehető mézeskalács éremmel. Ezt átvehetnék más szervezők is 🍰🍦🍫

Az idei Spartan Ultra-t nem sikerült úgy lefutni, ahogy szerettem volna, főleg a tavalyi 7:48-as időm után. És mert előtte elég jó "felkészülésünk" volt az Alpokban.


Csapatban igyekeztünk versengeni, ennek megfelelően igyekeztem nem elfutni az elejét, nehogy ilyesmin múljon.
Nem is volt túl nagy lendülete a versenynek, néha-néha megtörte egy-egy kisebb sorbanállás.


Az első kör így kb. 4:10 lett, gondoltam majd a másodikat jobban megnyomom, lefaragva az első idejéből is.


A verseny hevében nem így lett; gyorsan frissítettem, ráadásul anélkül, hogy túl sok mindent vittem volna magammal a második körben. Meg is érkezett a holtpont, és az energiahiány, végül 9:16-al értem be az 52 km-es (3300m+) távon (összetett 62.).

Az idei "Matterhorn-mászáson" sem másztunk végül Matterhorn-t.
Szerettük volna, hogy minden körülmény engedje a mászást; ami végül nem jött össze, idén így nagyobb hangsúlyt kaptak az akklimatizációs túrák.


Három lépésben, és napban terveztünk feljutni Európa legmagasabb menedékházába, a Margherita-ba (4554 m), hogy minél jobban akklimatizálódva mehessünk majd a Matterhorn-ra.


Az út a Margherita-ig technikailag jóval könnyebb, és unalmasabb, mint egy Matterhorn mászás, de legalább magasabb is, és ilyen magasan nem is jártunk, nemhogy aludtunk volna korábban. Szinte végig hágóvasas séta a gleccsereken, zéró mászás. 


Egy váratlan -szerencsére gyorsan el is múló- rosszullét miatt sajnos már az első napon borult a terv, ráadásul a "jóidő-ablak" is szűkült a Matterhorn-ra.
Úgy döntöttünk, hogy ragaszkodunk az akklimatizációs túránkhoz, lépésről-lépésre haladunk, minél több időt eltöltve a hegyekben, egyre magasabban. Minden nap egy kicsit magasabbra megyünk, majd vissza lentebb, aludni. 


Az első napon 1300 m-en voltunk egy nyugodt, hegyvidéki kempingben, majd másnap az olasz oldali Gressoney-völgyből indulva feltúráztunk 3000 m-re, aztán a 2300-on lévő Gabieti menedékházban szálltunk meg. 


A következő nap felmentünk a Piramide Vincent csúcsra (4215m), majd vissza 3400-ra, a Mantova menedékházba. 


A 3. napra értünk fel végül a Margherita menedékházba (4554m), fent megszálltunk, és másnap vissza le a völgybe, érintve a Parrotspitze-t (4443m).


A völgybe visszaérve átmentünk a svájci oldalra, hogy kicsit közelebbről megnézzük a híres/hírhedt Eiger-t..ha esetleg nem lenne nekünk elég 1 hegycsúcs a jövőben a bakancslistára. Itt egy szintesebb futással hangolódtunk a hétvégi Spartan ultrára (30km/2250m). 


Másnapra megérkezett a rossz idő, mi pedig továbbáltunk Csehország felé. Itt még levezetésképp belefért egy 60k e-mtb túra, hogy biztosan át legyünk mozgatva a következő napi ultrára Liberec-ben. 


Idén is egy kicsit okosabbak, és rutinosabbak lettünk, jövőre visszamegyünk újra 😎

A tavalyi jól sikerült csattogóvölgyi beast után idén leginkább a beast futamot vártam Somogybabodon.


Super-el kezdtünk szombat reggel, csapatversenyes felállásban az -vel. Már elsőre bejött a pálya, bár a sok fel-le miatt éreztem, hogy kicsit láb-gyilkosabb, mint általában. Jó időt sikerült futni (abszolút 30.), és a csapat is remekelt egy 3. hellyel.


A délutáni sprintre végül nem jött össze a csapat, így az elején nem vitt nagyon a motiváció, és már a másnapi beast futamot vártam igazából (abszolút 50.)


A vasárnapi beast előtt jó adag csapadék esett, sáros-dagonyázós futamra készültünk, de végül csak a finish előtti wellness-részlegen koszolódtunk. A verseny 2/3-ára sikerült a 3. helyről a 2.-ra érnem, végül a "virsli-forgatós" akadály sok időt, és energiát vett el. Maradt a 3. hely (abszolút 23.) 😎

Bár 2 éve sikerült feljutni a Grossglockner-re, akkor a normál úton másztunk (UIAA II besorlás, ami egy hegymászási nehézséget jelez), ezúttal a Stüdlgrat-ot választottuk (UIAA III-), ami egy meredekebb, kitettebb gerinc.
Gondoltuk jó felkészítő lesz majd a Matterhorn-ra (UIAA III).


Az időjárás-előrejelzés viszonylag szélmentes, napsütéses idő jósolt egész napra. Nem siettük el a reggeli indulást a Stüdlhütte-ből (2800m), remélve, hogy a jeges-havas sziklák egy részét leolvasztja a nap valamelyest, mire odaérünk.


Már induláskor látszódott, hogy bár lent süt a nap, és jó idő van, a csúcsot, és a környékét beülték a felhők, és a gerincen haladva felfelé érzékeltük, hogy nem is nagyon mozognak el onnan.


Eltaktikáztuk az út elejét (ki akartunk kerülni egy gleccsermezőt), emiatt kissé késve érkeztünk arra a részre, ahonnan az igazi mászás kezdődik (Frühstückplatz - 3550m). Nyugodtan, kényelmesen másztunk, ügyelve a biztonságra. Volt 1-2 trükkös rész, bár az igazi nehézséget mentálisan éreztük, ahogy a kitett részeken másztunk.
Végül 1 órás késéssel érkeztünk a csúcsra (3798m), a -technikailag- nehezebb résszel megvoltunk, jöhetett az ereszkedés a normál úton, a Kleinglockner felé.


Hosszú, és fárasztó lefelé volt a parkolóig (1920m), összességében aznap 14 órát töltöttünk a hegyek között. Ennek valamivel több, mint a fele csak a felfelé mászás volt, ami egyébként csupán kb. 5km/1000m+.


Bár nem vagyok teljesen biztos, hogy mentálisan ez volt az eddigi legnehezebb kihívásom, de a top3-ban bőven van helye.


(mai napi hír, hogy kőomlás miatt lezárták a Stüdlgrat-ot..azt hiszem jó időben mentünk)

Az idei versenyén elmaradt a szokásos kánikula, és a távból is faragtak.

Végül mi sem vittük túlzásba a részvételt ; csak kényelmesen a csapatversenyre utaztunk le a - vel.

22:37-et futottunk, amivel elsőként érkeztünk a csapatok közti versenyből. 💪😎

A komáromi spartan-versenyek minimális szintemelkedést ígértek előzetesen. Leginkább a Vág folyó mentén vitt a track, a végefelé érkeztünk a komáromi erődrendszer egyikébe, ami adott egyfajta extra hangulatot a versenyeknek.


Super-el kezdtünk, én itt egyénileg indultam. Komoly tempót diktált az élmezőny, egy elhibázott dárdával végül korosztályos 3. helyen érkeztem (összetett: 50.). A csapat az új-rendszeres felállással (miszerint a leggyorsabb 4 beérkezők eredményét minimum 1 női versenyzőnek az eredménye is adja) a 6. helyen végzett, ami kiváló teljesítmény.


A rövidebbik táv, a Sprint maradt délutánra, itt én is igyekeztem kivenni a részem a csapateredményből. Nekem is jobban ment a verseny (összetett 26.), és végül a csapat is remekelt a 4. hellyel.

A tavalyi jól sikerült után idén is bekerült a naptárba a börzsönyi terepfutó-verseny. A távok kavalkádja (11k,18k,23k,45k,63k) mellett a csapatverseny-opció is színesíti a .hu rendezvényét (63k/ 3 fő).


Illetve bekerült egy jó kis 6 órás, körözős endurance-verseny, fel a Hegyes-hegy-oromra, körönként 3,8km/316m+ emelkedéssel. Idén leginkább ezzel szemezgettem, de megvárom, míg lesz belőle 24 órás race 🦿🦿


Végül a 18k-ra tettem le a voksot, leginkább az útvonal miatt. És mert próbáltam igazán versenyzősre venni a figurát. Ez annyira jól sikerült, hogy kb 1 km után azt vettem észre, hogy az élen futok, pedig csak próbáltam jól megfutni azt az első 2,5 km-t, ami után következett a track ínyencsége; mászás fel a Magyar-hegyre (2,3km/400m+).


Sikerült megtartanom az első helyet végig, és bár nem éreztem, hogy szorongatna (vagy egyáltalán jönne) mögöttem valaki, próbáltam nyomni, ami a csövön kifér.


Megfutottam életem első abszolút első helyezését egy versenyen, és az eddigi leggyorsabb Triton felső kört is nekem ítélte..a strava legalábbis. 💪😎

18,5km /827m+, 1:43 perc (5:35/km)