A Csavargó

Esőben a Szlovák Paradicsom körül – Egy alternatív túranap története!

A Szlovák Paradicsomban tett túrasorozatunk utolsó napjára sajnos nem a tervezett napsütés, hanem egy kiadós, egész napos eső ébredt velünk. Bár a hegygerincek és a szurdokvölgyek meghódítása a rossz idő miatt lekerült a napirendről, nem hagytuk, hogy az időjárás elrontsa a kedvünket. Mivel a természetjárás helyett „B” tervre volt szükségünk, úgy döntöttünk, hogy a környék kulturális és természeti kincseit fedezzük fel, így reggeli után szemerkélő esőben útnak indultunk, hogy elsőként a közeli Dobsinai-jégbarlangot látogassuk meg.

A Szepes-Gömöri karszt büszkesége, az 1870-ben felfedezett jégbarlang már önmagában is különleges élményt ígért. A parkolóból egy kellemes, kb. 800 méteres erdei ösvényen sétáltunk fel a bejárathoz, miközben a tanösvény táblái segít***ek hangolódni a látnivalókra. A 111 méteres szintkülönbség leküzdése után a barlang hűvös, -3,9 és -0,2 fok közötti klímája fogadott bennünket – egy pulóverre itt bizony szükségünk is volt. A 2000 óta a Világörökség részét képező barlangban a látvány egészen lenyűgöző: a lámpák fényétől csillogó, több ezer tonnás jégtömegek között járva.

A jégbarlang után a Magas-Tátra déli oldala felé vettük az irányt, célunk a Csorba-tó (1346 m) körbejárása volt. Az időjárás továbbra sem kímélt minket, borongós, felhős időben értünk a tóhoz, ami miatt a hegycsúcsok tükröződése sajnos elmaradt. Ennek ellenére a 2,5 km-es tókerülő séta remek kikapcsolódás volt a luxusszállodák, köztük a Grand Hotel Kempinski árnyékában. A túrát egy igazi klasszikussal koronáztuk meg: a tóparti étteremben elfogyasztottuk megérdemelt sztrapacskánkat, majd tovább indultunk Lőcse irányába.

A város a Felvidék igazi gyöngyszeme, amely még esős időben is megőrizte varázsát. Lőcsén sétálva szinte megelevenedett a történelem: a gótikus építészet, Pál mester világhírű szárnyas oltárai a Szent Jakab-templomban, és a reneszánsz stílusjegyek mindenütt visszaköszöntek. A Városháza épületén látható allegorikus freskók az öt polgári erényre emlékezt***ek minket, a főtéren pedig elidőztünk a híres Thurzó-ház reneszánsz pártázatának láttán.

Visszatérőben a szállásunkra, a nap végén még vetettünk egy pillantást az Imrikfalvi-víztározóra, ismertebb nevén a Palcmanhutai-tóra. A Gölnic-folyó duzzasztásával létrehozott tó és a környező üdülőhely festői látványa még borús fények között is békésen hatott. Bár a tervezett hegyi túráink elmaradtak az eső miatt, ez az alternatív program bebizonyította, hogy a Szlovák Paradicsom környéke nemcsak sziklákban, hanem történelmi és természeti látnivalókban is rendkívül gazdag. Fáradtan, de élményekkel tele zártuk le háromnapos kirándulásunkat.

Második nap a Szlovák Paradicsomban:
A Hernád-áttörés és a Kolostor-szakadék kerülője!

Kora reggel nem fogadott kegyébe az időjárás a Káposztafalvi-hegységben: csapadékos, esős időre ébredtünk. Az előrejelzéseket fürkészve, de töretlen kedvvel vágtunk neki a nap kalandjának. Autónkkal a Čingov-i parkolóban álltunk meg, alig pár kilométerre Iglótól, ahol kifizettük az 5 eurós napidíjat, majd még javában esőben indultunk el az aszfaltúton, a sárga jelzéseket követve.

Szerencsére a természet hamar megkönyörült rajtunk. Pár perc elteltével, a völgyben a Hernád partján a kék jelzésű ösvényen haladva, az esőfelhők tovább álltak. Igazi, hamisítatlan kirándulóidő kerekedett.

Hamarosan elértük a folyóhoz közeli „Pod Tomásovskym vyhladom” útjelző táblát. Innen jobbra, továbbra is a kék jelzésű ösvényen folytattuk az utat, amely eleinte hullámvasútszerűen, magasan a folyó felett vezetett, majd leereszkedett a partra. Ahogy a sziklák egyre hatalmasabbá váltak, úgy mélyült körülöttünk a szurdok is. Egy vashídon különösebb nehézség nélkül keltünk át a folyó túlpartjára, de tudtuk, hogy az igazi próbatétel még csak most következik. Nem telt bele sok idő, és a parton haladva megpillantottuk az első akadályokat, egy lánccal biztosított sziklatálcás szakaszt.

Ez azonban még csak ízelítő volt abból a vadregényes világból, ami ránk várt. A sziklafalba vert fémtálcákon lépkedve, a láncokba kapaszkodva haladtunk, miközben alattunk a Hernád rohanó vize zúgott. Néhol egészen homorítanunk kellett a testünket, hogy a hasas sziklakiszögelléseken túlessünk. Mivel ez a szakasz mindkét irányból járható, fokozottan figyelnünk kellett, mert a szűk tálcákon szemből érkező túrázókkal találkozni meglehetősen kellemetlen és trükkös mutatvány.

Több izgalmas, adrenalinnal teli szakasz után az ösvény végre megszelídült. Egy széles kőhídon átkelve értünk el a Létánfalvi malom pihenőjéhez. Itt érdemes volt kifújni magunkat, mert a kalandoknak korántsem volt vége. Némi pihenő után maradtunk a kék jelzésen, és egy billegő, himbálózó függőhídon keltünk át. Innen az út újra magasra, 20-30 méterrel a folyó fölé vezetett, ahol ismét találkoztunk régi ismerőseinkkel, a fémtálcákkal. Újabb koncentrációt igénylő részek, majd egy következő függőhíd következett. A Hernád kanyarulatait követve, kisebb mélységek felett átívelő sziklafaltálcákon egyensúlyozva végül elértük utunk eddigi leghosszabb függőhídját.

Eredetileg úgy terveztük, hogy innen bemerészkedünk a Kolostor-szakadék vadregényes létrái közé, de az induláskori bizonytalan időjárás miatt végül úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk. Tartottunk tőle, hogy egy hirtelen jött újabb zápor életveszélyesen csúszóssá tenné a függőleges vaslétrákat a szűk szurdokban, így a Kolostor-szakadékot most kihagytuk, és a biztonságosabb utat választva kapaszkodtunk fel a fennsíkra.

Hamarosan fel is értünk, ahol az erdő sűrűjét egy szépséges, füves rét váltotta fel. Jobb kéz felé az egykori karthauzi kolostor, Menedékkő romjai magasodtak, mögöttük pedig a Magas-Tátra égbetörő, havas csúcsai nyújtottak festői hátteret.
A fennsíkon szinte minden túrázó a helyi étterem, a „hütte” felé vette az irányt. Hétvége és jó idő lévén garantált volt a telt ház, de sikerült helyet találnunk a gyönyörű kilátást nyújtó teraszon. Megérdemelten kortyolgattuk a csapolt sört, még ha a hegyi árakat rendesen meg is kérték érte.

Miután kellőképpen kipihentük magunkat, a sárga és kék jelzésen indultunk el kelet felé. A meseszép füves plató szélén a sárga jelzés jobbra elágazott, mi azonban maradtunk a kék ösvényen. Elhaladtunk a rádiótorony mellett, majd megkezdtük a menetelést az Ördög-gerincen (Čertova sihoť, 822 m). Az erdei ösvény eleinte szintben haladt, majd enyhe lejtésbe kezdett, miközben csodás kilátás nyílt északra, majd déli irányba, a Fehér-patak völgyére.

A gerincen haladva azonban beigazolódott az aggodalmunk, és ismét utolért bennünket az eső. Először csak gyengén szemerkélt, majd egy erőteljes zápor zúdult a nyakunkba, ami egészen a Hernád völgyéig kísért minket. Ekkor lélekben meg is paskoltuk a saját vállunkat, hogy milyen jól döntöttünk, amikor nem mentünk be a Kolostor-szakadékba. Az ösvény a végére igazán embert és térdízületet próbáló, meredek ereszkedővé vált, ahol több helyen láncok segítették a csúszós talajon való lejutást. Itt tett jó szolgálatot a stabil, bokát tartó túrabakancs.

A kemény, térdpróbáló szakasz végén végre leértünk a Fehér-patak völgyébe, nem messze attól a ponttól, ahol az a Hernádba ömlik. Az út jobbra kanyarodott a folyó partjára. Átkeltünk a hídon, elértük a túlparton becsatlakozó zöld jelzést, majd balra fordulva a kék jelzésű, immár kényelmes, széles erdei úton haladtunk tovább. A hangulatos gyalogút végig a Hernád jobb partján vezetett. Bő félórás kényelmes sétával értünk vissza a Čingov melletti, már jól ismert elágazáshoz, ahonnan mindössze 10 perc alatt elérhető volt a parkoló. Ott, mintha a természet meg akarta volna koronázni a napot, ismét a késő délutáni napsütés sugarai fogadtak bennünket.

Káposztafalvi-hegység, Szlovák Paradicsom!

Első nap, Piecky szurdok

Az elmúlt hétvégén Szlovákiába vettük utunkat, ahol a Csavargó és csapata egy felejthetetlen, háromnapos túrasorozatot hajtott végre a Szlovák Paradicsom vadregényes szurdokvölgyeiben. Bár a bázisunkat és a szállásunkat a hangulatos Stratená településen alakítottuk ki, a nyitónapon rögtön a környék egyik legizgalmasabb és leglátványosabb kanyonja felé vettük az irányt.

Az első napon igazi kiránduló idő fogadott minket, a kellemes 15 fok tökéletesnek bizonyult a bakancsos kalandhoz: a Piecky szurdok bejárását tűztük ki célul. A túránkat közvetlenül Píla (Fűrésztelep) csinos üdülőházai és fogadója mellől indítottuk. A jelzőtáblánál rövidesen rá is tértünk a sárga sáv jelű ösvényre a Piecky irányába. Ez az útvonal egyirányú, szigorúan csak felfelé szabad haladni rajta!

A szurdok első fele még nem tartogatott komolyabb nehézségeket, a Píl’anka patak fehér mészkőkavicsokkal borított, parján mérsékelten emelkedve – nem véletlenül nevezik ezt a részt Fehér-völgynek. A víz korántsem búvópatakként viselkedett, a korábbi csapadékos időjárásnak köszönhetően bőséges víz hozama volt, ami alaposan megduzzasztotta. Már meg sem tudtuk számolni, hányszor kényszerültünk átkelni a túlpartra, folyamatosan egyensúlyozva a csúszós köveken, miközben mindössze két alacsonyabb doronghíd fűszerezte meg ezt a kezdeti szakaszt. Ahogy azonban a völgy balra kanyarodott, a környezet hirtelen drámai fordulatot vett. A fejünk fölé tornyosuló sziklafalak összeszűkültek, a medret szegélyező kőfalak hatalmasra nőttek, és egyre több kidőlt fatörzs, valamint hordalék állta utunkat, amiken át kellett másznunk, vagy nagyokat lépve kerülgetnünk azokat.

Hirtelen egy hatalmas, zárt sziklakatlan közepén találtuk magunkat. Velünk szemben egy monumentális, 20 méter magas sziklafal magasodott, amelyről az eddigi esőzések miatt most nemcsak finom permetként, hanem dübörögve hullott alá a Nagy-vízesés (Veľký Vodopád). Közvetlenül mellette feszült a Nemzeti Park legmagasabb, egyben leginkább tiszteletet parancsoló műtárgya: egy 13 méteres, teljesen függőleges vaslétra. Kicsit megugrott a pulzusunk és megemelkedett az adrenalinszintünk, miközben elkezdtük leküzdeni a több mint ötven fokot. Mivel semmiféle külső biztosítás nincs, szorosan a fokokba kapaszkodva, egymásra figyelve, lépésről lépésre jutottunk egyre magasabbra a zúgó víztömeg mellett.

A fenti platformra, a létra tetejére érve léptünk be a Piecky szurdok igazi, zárt szívébe, ahol kezdetét vette a hamisítatlan kalandtúra és az igazi akadályverseny. Egy rendkívül szűk hasadékban, függőleges kőfalak gyűrűjében kaptattunk felfelé, ahol a zúgókon lehömpölygő, megáradt víz látványos kemence és üst alakú mélyedéseket vájt a sziklába. Egymást érték és követték a jól ismert technikai elemek és segédeszközök: doronglétrákon, fémtálcákon, acélrámpákkal, fapallókkal és doronglétrahidakkal küzdöttünk le a szintet. A biztonságérzetünket és stabilitásunkat a sziklafalba fúrt láncok és sodronyok adták vissza, amikbe görcsösen kapaszkodva navigáltunk és egyensúlyoztunk a Kaszkád-vízesés morajló zúgói felett. Egy döntött doronglétra után értük el a Teraszos-vízesés tövéhez, ahol a sziklalépcsőkről lebucskázó zuhatag mellett egy újabb szédítő, nagyjából negyvenfokos dőlésszögű ferde létrán kellett felmásznunk a sziklafal tetejére. Felérve sem lazíthattunk rögtön, mert a szűk kanyonban még egy utolsó, lánccal biztosított, lépőtálcás szakasz várt ránk, majd a mederben gyalogolva egy végtelennek tűnő doronghíd-rendszeren egyensúlyoztunk végig, a kapaszkodósodronyba csimpaszkodva a szurdok legfelső szakaszáig.

A kanyonból kiérve, a sárga jelzés végét követően rátértünk a piros sáv jelzésű turistaútra. Ez az útvonal már kényelmes, biztonságos erdei ösvényeken és utakon vezetett minket lefelé, teljesen elkerülve a szurdok nehézségeit. Tempósan haladva a piros jelzésen végül épségben és rengeteg élménnyel gazdagodva értünk vissza a kiindulópontunkra, Píla településére, tökéletesen zárva a háromnapos túrasorozatunk első, izgalmas napját.

Gánt, a magyar Mars!

A túrát a Gánt-Bányatelepen található Bauxitföldtani Park parkolójából indítottuk, a sárga sáv és a kék háromszög jelzést követve. Jobb kéz felől egy elhagyott kőbánya domboldalára kapaszkodtunk fel, ahonnan visszatekintettünk a főút túloldalán lévő park látványos bányaterületére. A domb keleti oldalán leereszkedve hamarosan egy elágazáshoz értünk, ahol balra kanyarodtunk az erdei úton, majd rövidesen az első bányaterületre jutottunk.

A vörös talajú vidék egyre inkább marsi díszletre emlékeztetett: az élénkvörös bauxitdombok és a ritkás növényzet miatt olyan érzésünk támadt, mintha tényleg a Marson járnánk. A bányaterület elhagyása után letértünk a jelzett útról, és a környék leghatalmasabb bányakatlana felé vettük az irányt. Egy széles, murvás úton haladva ismét a vöröslő tájban találtuk magunkat, ahol kopár dombok, mély vízmosások és bozótos területek váltották egymást.

Jelöletlen úton értünk vissza a zöld háromszög, majd a zöld sáv jelzésű turistaútra. Ahogy felkapaszkodtunk a dombokra, a terep szavannaszerűvé vált; ritkás erdőfoltok és füves dombtetők váltakoztak. A túra záró szakasza a sárga sáv jelzésű úton, lejtős, jórészt erdős részeken haladt, ami végül visszavezetett az első szakasz elágazásához. Innen a már ismerős murvás úton értünk vissza a parkolóba, zárva ezzel ezt a változatos, 183 méternyi szintemelkedést tartalmazó, látványos körtúrát.

Májusi tókerülés két keréken!

Május elsején, az első igazi nyárias melegben úgy döntöttünk, hogy nem a kertben pihenve töltjük az ünnepnapot, hanem aktívan, ezért kerekekre pattantunk, hogy körbejárjuk a Velencei-tavat. Kiindulópontunknak ezúttal Agárdon a főúti lámpás csomópont választottuk, ahonnan a szabadstrand irányába gurultunk. Csapatunk vegyes volt, akadt köztünk kerékpáros és görkorcsolyás is, de a tó körül kiépített kerékpárút mindannyiunknak kedvezett.

A túrát Dinnyés felé folytattuk. Alighogy elhagytuk Agárdot, máris a természetközelibb nyugati oldalon találtuk magunkat. Dinnyésről közvetlenül az autópálya felett áthaladva a Pákozdi irányt választottuk, de mielőtt elértük volna az autópálya felüljáróját a Császár-víz befolyásánál tartottunk egy kis pihenőt.

Pákozdon áthaladva a következő pihenő Pákozdi Pagony Vadaspark és Arborétum pihenőhelyén volt. A közelben több kiemelkedő látnivaló is van, mint a Katonai Emlékpark, ahonnan a dombtetőről pazar kilátás nyílt a csillogó víztükörre, a Szúnyog-sziget, ahol a pákozdi hajóállomás található és a Doni emlékmű. A felsorolt látványosságokat most nem volt tervben végig járni, hiszen gyalogos túráinkon már rendszeresen felkeressük ezen helyeket. Tovább gurulva az Evezős pálya mellet a tóparton haladtunk.

Velencére érve a Velence Korzó modern környezete fogadott minket. Ezután a túra utolsó harmada következett a déli parton, vissza Agárd irányába. Gárdonyban a parton sétálók tömege miatt néha lassítanunk kellett, de a víz felől érkező lágy szél és a túloldalon magasodó Velencei-hegység látványa végig kárpótolt minket.

A teljes kört, a kitérőkkel együtt, kényelmes, beszélgetős tempóban, több pihenővel és egy-egy jól megérdemelt lángos elfogyasztásával nagyjából 3-3,5 óra alatt teljesítettük. Mire visszaértünk az Agárdi szabadstrandra, kellemesen elfáradtunk, de a napsütés és a tó közelsége teljesen feltöltött minket. Tökéletes szezonnyitó túra volt!

Gyerekekkel a Pilis-tetőre!

Ragyogó tavaszi, napsütéses hétvégén ismét a gyerekekkel vágtam neki szokásos heti túrámhoz, a tervem pedig a Pilis legmagasabb területének körbejárása volt. A pilisszántói településszéli parkolóból a már jól megszokott útvonalon kapaszkodtam felfelé a Pilis-tető oldalában. A hegy kőzetanyaga egyébként dachsteini mészkő, amelynek meredeken kelet felé dőlő vastag rétegei csipkézett sziklatarajként magasodnak a Pilisszántói-nyereg fölé.

Túránk során több olyan sziklás kiszögellést is felkerestem, amelyeken már korábban is jártam. Elsőként a László-kúpja nevű szirtcsoporton kapaszkodtunk felfelé, ahol útba ejtettük az Orosdy-kőfülkeként is ismert barlangot. Érdekesség, hogy a sziklaszirtekben nyíló hasonló barlangok a kőzet repedésein keresztül feláramló termálvíz oldó hatására alakulhattak ki.

A barlang megtekintése után a László-kúpja sziklagerincen folytattuk az utunkat a csúcs irányába. Korábbi túráimról már tudtam, hogy a sziklagerincen nem lehet közvetlenül a hegy platójára jutni, mivel az ösvényt természetvédelmi okokból lekerítették. Mint kiderült, a kerítés a száraz sziklagyepes területet védi, ahol a fokozottan védett magyarföldi husáng él. A területen egy fémrácsos, emelt tanösvényt is kialakítottak, amelyen végigsétáltunk. Ez a remek megoldás egyszerre védi az érzékeny növényzetet, tereli a látogatókat, természetesen lenyűgöző kilátást is kínál.

Felérve a csúcsra megtekintettük a Boldog Özséb kilátót, ahonnan csodás körpanoráma tárult elénk. A kilátó környékén bejártuk az egykori katonai támaszpont maradványait is. A területen egykor a Magyar Néphadsereg légvédelmi rakétabázisa működött, amely egészen 1996-ig volt aktív, és a hidegháborús időkben kulcsfontosságú szerepet töltött be Budapest légterének védelmében. Mára azonban a természet vette át az uralmat.

A túrát a hegy keleti oldalán található, egyedülálló Vaskapu-sziklaformáció felé vettük. Ez a roppant sziklaborda egy valamikori barlang maradványa, a kéregmozgás hatására emelkedett jelenlegi magasságába, ahol az erózió hatására vált igazán látványos formációvá. Maga a boltív a Pilis karsztosodó mészkövében a csapadékvíz oldó hatása miatt létrejött üregek maradványa.

Bár a túra teljes hossza nem volt nagy, az 500 métert meghaladó szintkülönbség így is igazán tartalmas kirándulássá t***e a napunkat.

Tavaszi barangolás a Bakony szívében: Csesznek és környéke!

Hétvégén egy igazi, kellemes áprilisi tavaszi napon túránknak a Bakony egyik legszebb részét, Csesznek környékét választottuk. Kirándulásunk kiindulópontjául a falu határában lévő, egykori kőfejtő helyén kialakított parkolót választottuk. Mielőtt nekivágtunk volna a hosszabb túrának, felkapaszkodtunk a hajdani kőfejtő peremére, ahonnan lenyűgöző látvány tárult elénk a 350 méter magas Várhegy sziklaszirtjén büszkén álló festői Cseszneki várra.

A várat a tatárjárást követő várépítési korszakban, az 1260-as években Bána nembeli Jakab kardhordozó építt***e fel, hogy védelmezze az Alföldről Győrbe vezető fontos sóutat. A vár az évszázadok során számos tulajdonos kezén átment, volt királyi tulajdon, a Csákoké, majd a XV. században a Garai család t***e a bakonyi uradalom virágzó székhelyévé, gótikus lovagvárrá átépítve azt. A török hódoltság idején az erősség végvárrá alakult át, történetének alakulását olyan hősök is kísérték, mint Wathay Lőrinc várkapitány. A XVII. században aztán a vár az Eszterházy család birtokába került, akiknél több mint 300 éven át maradt is.
A vár távlati megcsodálása után a természeté volt a főszerep. A túránkhoz a piros jelzést követve indultunk el az Ördög-árok irányába. A Bakony ezen része mélyen bevágódott árkokkal és szurdokokkal tarkított, igazi vadregényes terep. Bár az Ördög-árok népszerűsége közismert, mi egy körtúrát terveztünk, amely során a kevésbé ismert, csendesebb Kő-árkot is felfedeztük. A jelenlegi száraz tavasz miatt szerencsénkre nem volt víz a mederben, így könnyedén tudtunk haladni a köveken és sziklákon, kerülgetve a természetes akadályokat.

Az Ördög-árok és a Kő-árok igazi vadregényes élményt nyújtott: a bükkös rengetegben, hatalmas sziklaképződmények és kidőlt fák között haladva alig találkoztunk más kirándulókkal. Bár az út során az Ördög-árokban sziklamászásra is szükség volt, de a terep alapvetően jól járható, igazi vadvilági hangulatot árasztott. Az Ördög-árok kb. 3 kilométeres szakaszát egy erdei pihenőnél zártuk, majd a zöld jelzésen folytattuk utunkat visszafelé a Kő-árokban. Végül, több mint 12 kilométernyi élményekkel teli körtúra megtétele után értünk vissza a kiindulópontunkra, gazdagodva a Bakony történelmi és természeti szépségeivel.

Túra a Visegrádi-hegység Szívében: A Dömör-kaputól a Vasas-szakadékig!

Ismét a Visegrádi-hegység felé vettük az irányt, hogy meghódítsuk annak egyik leglátványosabb útvonalát, melyet ezúttal Vajk tervezett meg számunkra. A kalandunk a Dömör-kapunál vette kezdetét. Az indulást követően először a Bükkös-patak völgyében a patak partján haladtunk, ám ez a pihentető szakasz nem tartott sokáig. Hamarosan egy meredek ösvényen kezdtük meg a kapaszkodást a közeli kilátópont irányába.

A kaptató egészen a Lajos-forrásig tartott, ahol végre megpihenhettünk és a forrás friss, hűvös vízzel töltöttük fel a készleteinket. A pihenő után sem lankadt az emelkedő, utunkat a Bölcső-hegy 588 méter magas csúcsa felé folytattuk. A hegytetőn álló kilátóból pazar, körkörös panoráma tárult elénk. A szerencsés, kristálytiszta időnek köszönhetően nemcsak a környező hegyeket csodálhattuk meg, hanem a távolban felsejlő Mátra vonulatait is tisztán kivehettük.

A csúcshódítás után egy kényelmesebb, lejtős szakasz következett, amely elvezetett minket a nap legizgalmasabb állomásához, a Vasas-szakadékhoz.

Ez a különleges helyszín valójában egy geológiai „baleset” eredménye. A Cseresznyés-hegy északi oldalán tátongó hasadékot a mintegy 15 millió évvel ezelőtti vulkáni tevékenység alapozta meg, ám mai formáját a gravitációnak köszönheti. Ahogy a patakok alámosták a hegy kemény vulkáni rétegei alatti puhább kőzeteket, a felső tömb megroppant és megcsúszott a völgy felé, mély repedést nyitva a hegy testében.

A szakadék belsejébe lépve olyan érzésünk volt, mintha egy kettétört hegy gyomrába tekintenénk be. A zuzmóval és mohával fedett, monumentális kőfalak néhol karnyújtásnyira szűkülnek össze, felettünk pedig szinte teljesen eltűnik az égbolt. A hasadék mélyén rejtett barlangjáratok is nyílnak. A hely különleges nevét egyébként valószínűleg a kőzeteket összetartó vasas, vöröses színű ásványi anyagokról kapta.

A látványos szurdokélmény után az utunk a Bükkös-patak völgyébe kanyarodott vissza. A hazafelé vezető szakaszt a patakmeder köves medre és a kisebb-nagyobb zúgók morajlása t***e hangulatossá, méltó lezárást adva ennek a tartalmas és látványos túrának.

Versec, Verseci-hegység!

A húsvéti ünnepeket a Délvidéken, a Vajdaságban töltöttem, és a túrázás szempontjából húsvét szombaton Versec és környékének bejárását választottam. A település felfedezésére a vasútállomás parkolójából indultam.

Versec régi magyar település a Dél-Bánságban. A 18. századtól a Temesi Bánság egyik területi székhelye, a dualizmus korában pedig a Monarchia egyik leghíresebb borvidéke lett. 1900-ban a városban még több mint 25199 lakos élt, amelyek közül 2635 volt magyar, 13.387 német, 8112 szerb és 753 román volt. Jelenleg szerbek 39 418 (72,5%), románok 5913 (10,87%), magyarok 2619 (4,81%), cigányok 1186 (2,18%), jugoszlávok 1019 (1,87%) arányban élnek a településen.

A főtérhez közel magasodik legnevezetesebb épülete, a Szent Gellértről elnevezett neogótikus katedrális, amely kísértetiesen hasonlít a budavári Mátyás-templomhoz. Az 1914-ben épült templom különleges orgonájáról is nevezetes.

A város felett magasodó várhoz meredek, sziklás kaptatón jutottam fel. Pontos építési ideje nem ismert, de vélhetően a 13. század végén, Zsigmond király idején emelték a török betörések ellensúlyozására. Történelme viharos: 1456-ban rövid időre, majd 1552-ben Ahmed pasa révén hosszabb távon is török kézre került, és csak 1717-ben szabadult fel. A harcok során az erődítmény annyira megrongálódott, hogy romos állapotában elnéptelenedett. Mára csupán egy magányos torony és néhány falmaradvány őrzi az egykori védmű emlékét. A vártól tiszta időben messzire el lehet látni: északra, nyugatra és délre a végtelen alföldi táj nyúlik el, alattunk pedig Versec háztetői sorakoznak, melyek mintha fel kívánkoznának nyúlni a hegyre. A déli oldalon a híres szőlősök zöldelltek, a távolban pedig felsejlett a Duna és a folyón túli szerbiai hegyek vonulata. Keletre tekintve a Verseci-hegység következő csúcsa, a Turska Glava, valamint a mögötte lévő gerincek látszottak.

A vár körbejárása után a hegység bejárása következett. Ez a vonulat földtani szempontból egyedülálló „sziget” a Vajdaság területén, hiszen míg a környezetet vastag üledéktakaró borítja, maga a hegység ősi, kristályos kőzetekből épül fel. Tektonikailag nem a Kárpátok része, hanem a Szerb-Macedón-masszívum északi nyúlványa, egy ősi mikrokontinens maradványa.

Magját igen idős, paleozoos, sőt részben prekambriumi eredetű metamorf kőzetek alkotják. A fő tömeget a gneisz és a csillámpala adja – a gneisz néhol látványos, magányos sziklaalakzatokat formáz. Emellett kristályos palák, kisebb gránitbenyomulások, valamint kemény kvarcit- és kvarchomok-rétegek tagolják a felépítését. A hegység meredeken emelkedik ki az Alföldből; lábainál a hajdani Pannon-tenger neogén üledékei, például márga és mészkő található, a legalsó szinteket pedig negyedidőszaki lösz fedi, amely kiváló alapot nyújt a helyi szőlőtermesztéshez. Szerkezetét tekintve a hegység egy sasbérc (horst), amely a környező területek megsüllyedése után maradt a magasban; legutóbbi jelentős emelkedése a Pannon-medence kialakulásával párhuzamosan, a miocén korban történt.

Túrám legmagasabb pontja az 590 méter magas Lisičija glava volt. A csúcson és környékén látható különleges kőalakzatok – a gombaformák és bástyaszerű sziklák – a gneisz szelektív mállásának és az eróziónak köszönhetőek. Az útvonalam változatos sziklaformák, mély völgyekben futó patakok és vízesések között vezetett, a csúcsról pedig páratlan kilátás nyílt a vidékre.

Végül 24 kilométer megtételét követően, a naplementében értem vissza a kiindulási pontra.

Somoskő és a Medves-fennsík bányái!

A hétvégén szeles szombaton vágtunk neki a Medves-fennsík bejárásának. A túránkat a somoskői vár parkolójából indítottuk, ahol rögtön szemügyre vettük az 526 méter magas szirten trónoló erődítményt. Maga a várhegy egy különleges, körülbelül 5 millió évvel ezelőtti vulkáni tevékenység során keletkezett bazaltkúpon, egy úgynevezett vulkáni necken ül, amely keménységének köszönhetően emelkedik ki környezetéből.

A vár története egészen a 13. századig nyúlik vissza IV. Béla idejéig, amit végül a Kacsics nemzetség valósította meg. Később Csák Máté, majd a király birtokolta, de megfordult itt a török is, akitől többek között Balassi Bálint serege foglalta vissza. Bár a Rákóczi-szabadságharc után a császáriak felgyújtották, a rom ma is lenyűgöző: a kiépített panorámapallókról pazar kilátás nyílik a Medves-fennsíkra, Salgó várára és a Karancs tömbjére. Érdekes kettősség, hogy míg a falut és a várat Trianon elcsatolta, Somoskő és Somoskőújfalu 1923-ban visszakerült Magyarországhoz Dr. Krepuska Géza orvosprofesszor közbenjárásának köszönhetően, aki meggyőzte a határrendező bizottságot a település magyarságáról. A vár azonban maradt a határ szlovák oldalán, így a faluból a romhoz sétálva lényegében átléptünk az északi szomszédunkhoz.

A vár megtekintése után az északi oldalon ereszkedtünk le a híres bazaltorgonákhoz. Elképesztő látványt nyújtanak ezek a 15–20 cm széles, öt- és hatszögletű oszlopok, amelyek 60–80 fokos dőlésszögben sorakoznak, hűen tükrözve az egykori kráter belső falának formáját. Miután kigyönyörködtük magunkat a geológiai ritkaságokban, tovább indultunk a bányavidéket feltáró túránkra

Először a hajdani Magyar-bánya meddőhányóján kialakított Kőparkot kerestük fel, ahol 13 nagyméretű kőzettömb mutatja be a környék geológiai múltját. Innen a fennsík felé vettük az irányt, A Medves-fennsík tágas mezőin gyalogoltunk tovább. Érintettük a hajdani Medvespuszta területét, majd a zöld jelzésen dél felé haladtunk kiterjedt legelőkön áthaladva, miközben folyamatosan Salgó várának látványa kísért minket

Visszakanyarodva hamarosan elértük az Új-bányát, ahol végigsétáltunk a hosszúkás bányaudvar alján. Utunkat folytatva a sziklakúpjáról felismerhető Kis-bánya következett, majd eljutottunk a túra leglátványosabb pontjához, a Közép-bányához. A függőleges sziklafalak között megcsillanó Középbánya-tó víztükre a magasból nézve is varázslatos látványt nyújtott.

A tó után a Margit-bánya meredek udvarába ereszkedtünk le, ahol információs táblák meséltek az egykori bányavasútról. A túra végén a régi kisvasút nyomvonalán haladtunk visszafelé. Mire visszaértünk Somoskő házaihoz a 11,5 kilométer megtételét követően még egyszer utoljára pazar kilátás nyílt a várra, méltó zárásaként ennek a tartalmas hétvégének.