06/05/2026
💡 A funkcionális tünet: határmesgye lélek és test között
„A funkcionális tünet az energetikai rendszer és a testi megnyilvánulás közötti határmesgye.
Betegségnek többnyire azt nevezzük, amikor a testünk egy része meghibásodik, és nem úgy működik, ahogyan azt joggal elvárhatnánk tőle. Ez a definíció a látható elváltozásokkal együtt igen szegényes, és sok esetben nem ad magyarázatot arra a kérdésre: miért is romlik el a testünk? Különösen annak tükrében nehéz ezt megértenünk, hogy bizony számtalan más alkalommal is elromolhatott volna – gondoljunk csak a táplálkozással bevitt mérgekre –, és mégsem t***e. 🤯🤔
Ha azonban a testet nem oknak, hanem megtapasztalt valóságnak tekintjük, amely szorosan függ saját megtapasztalójától, az emberi tudattól, közelebb jutunk egy elfogadható magyarázathoz. 🧠
„A megfigyelőtől független objektív valóság nem létezik” – ez a tétel a Nobel-díjas Heisenberg, a kvantummechanika egyik szellemi óriásának megállapítása. Nézzük, mit is jelent ez a betegségekre nézve: 🔬💡
A tudat és a valóság feltárt összefüggése érthetővé teszi a pszichoszomatikát. 🧠🧘♀️ Maga a kifejezés szó szerint a lélek és a test összekapcsoltságát hangsúlyozza, érdemes azonban tisztáznunk azt, amit értünk lélek alatt. 💡
A lélek egészen más jelentéssel bír a nyugati és a keleti pszichológiában: 🌏☯️
■ A nyugati pszichológia a lelket kémiai folyamatok eredőjének, tehát testi eredetű jelenségnek tartja. 🧪🧠 Esetleg a legnagyobb jóindulattal érzelmi és mentális folyamatok összességeként határozza meg azt. 💭📊
Magyarul: az egót, a személyiséget értik a lélek szó alatt. 👤🗣️ Mivel azonban ez mind a testtől függ, a test és tudat egymástól való függésének csak az egyik oldalát írja le, a kölcsönösséget teljesen kizárva ezzel. ⚖️🚫 Az igazság tehát biztosan nem merül ki ebben. ❌🔍
■A keleti pszichológia felfogásában ezzel szemben a lélek a meghatározó. 🧘♀️ Ebben az önvizsgálatban a megfigyelő és megfigyelt tudatrészek elkülönülve jelennek meg. 👁️🗨️ Ez az illúzió teremti meg a megtapasztalás lehetőségét.
Ebben a részleges valóságban éntudatod és az általad tapasztalt valóság egymás tükrei. 🪞✨
Így a betegségedről szóló tapasztalásod is a szemléletedet tükrözi. A szemlélet pedig a személyiségedbe beépített hiedelmek, viszonyulások és gondolkodási sémák rendszeréből áll össze, amelyeket a személyiségfejlődés során tanultál meg – és itt jön a lényeg – igazságnak elfogadni. 🧠💡
Ez a valóságképed pszichológiai alapja! 🏗️
Természetesen családi háttered, őseid története, genetikai állományod, testi adottságaid és szociális környezeted is hozzátartoznak. A gyermekkorban kibontakozó, alakulgató személyiségedet ért hatások alakítgattak téged. Így kimondhatjuk, hogy bizonyos betegséghajlamok is öröklődhettek. 🧬
A feladatod ezért kettős:
~Fogadd el, amit nem tudsz elkerülni. 🙏🧘♀️
~Tegyél meg mindent azért, hogy elkerüld, amit lehet. 🛡️💪
Korod nagy tanítói, szüleid és szűkebb családod meghatározó szerepet játszottak. 👨👩👧👦👵👴
A legnehezebb dolog gondolkodásunk alapját képező mentális sémeink és alapvető hiedelmeink átalakítása, mégis ez lehet a gyógyulás kulcsa minden olyan esetben, amikor a „sors” ezt lehetővé teszi.
A gondolkodásmódunk ugyanis olyan tartós érzelmeket és indulatokat generál, amelyek testünk energetikai állapotát destabilizálhatják, betegséghajlamokat, majd konkrét tüneteket idézve elő. Ennek magyarázata az, hogy energiarendszerünk és fizikai testünk szorosan összekapcsolódnak és hatnak egymásra. 🧠
Ezt az összekapcsoltságot teszik jól észrevehetővé az orvostudomány által is régóta ismert, úgynevezett funkcionális tünetek. 🩺💡
Ha nincs sem szabad szemmel, sem műszerrel (CT-vel, MRI-vel, mikroszkóppal vagy bármilyen egyéb vizsgáló eljárással) láthatóvá váló anatómiai elváltozás, de a panasz fennáll, akkor azt a nyugati orvostudomány képviselői kénytelenek elváltozás nélküli működési zavarként, tehát funkcionális tünetként „diagnosztizálni”. 🔬🤔
A végül ilyen diagnózisig jutó, panaszáradattal érkező beteg a vizsgálati fegyverarzenál kimerítéséig járja körútját az egészségügy útvesztőjében. 🏥🗺️ A kézzel fogható eredmény ezek után mindössze több kg negatív lelet és zárójelentés. 📄📉
Félreértés ne essék: nem szimulánsról, hanem igazi fájdalmakat vagy más panaszokat megélő emberről van szó, akinek a tünetei valóságosak, de semmilyen szervi elváltozás nem található azok hátterében. 😔
A funkcionális tünet az energetikai rendszer és a testi megnyilvánulás közötti határmesgye. 🚶♀️ Ezt a határt sok betegség előbb-utóbb átlépi: a testi elváltozás manifesztálódik, és valódi, a szervezet felépítését átalakító betegség képében jelenik meg. 🦠🩺”
— Részlet Hoffmann Gergely könyvéből