Ulveczki Linda coach

Várlak benneteket szeretettel a szombati (június 13.) 11 órási jóga workshop-on.
A fő fókusz a csípőnyitás lesz.
Mivel az óra lényege egy alapos, részletes tudás megszerzése, így kezdők és haladók is bátran jöhetnek!

Csatlakozási linkért írj rám privátban! :)

Hátfájósoknak és kisgyermekeseknek kötelező “olvasmány”.

Amikor a gerinc jelzi, hogy valami nem stimmel | Bene Máté és Szabó Péter beszélgetése Bene Máté a Bene Gerincakadémia alapítója, és az egyik legőszintébb hang a gerincegészség témájában. Ez már a második közös beszélgetésünk, és most még mélye...

Egy év telt már el azóta, hogy befejeztem az egyetemet mentálhigiénés közösség-és kapcsolatépítő szakon. Azt gondoltam, hogy jó szakmai kiegészítés lesz a business coach végzettségemhez és nem csalódtam. Imádtam az egyetemet!

Amiben viszont csalódtam, az a mesterdolgozatom “fogadtatása” volt. Egy olyan munkát hoztam létre, ami messze túlmutat azon, amit elvártak volna tőlünk. Rengeteg munkát, energiát, kutatási órát, és nem utolsó sorban saját szakmai tapasztalatot tettem bele. Elvittem konferenciára, ahol nem értették, miért fontos ez a téma. Harmadik helyet nyertem vele TDK-n, amiről továbbjutottam, de a saját intézményem gondatlansága miatt nem tudtam részt venni az OTDK-n.

Végül senki sem állt ki se értem, se a témám (vele együtt a képviseltek) mellett. Ez a csalódottság már hónapok óta keseríti a szakmai életemet, úgyhogy most lett elegem.

Elfogadom, hogy ebben az országban csak akkor vagy szakmailag valaki, ha van valakid a szakmában. Akkor támogatnak, ha nekik tetsző dolgot csinálsz, egyébként mehetsz a levesbe. Mentor nem létezik, mert a végén csak féltékeny lesz rád és alád tesz.

Úgyhogy feladom az intézményeket, a szervezeteket, a kamarákat, az oldalakat, ahova csak “pszichológia” végzettséggel kerülhetnék fel. (Pszichilóguskereső: “Mentálhigiénés Szakemberek jelentkezését a továbbiakban sajnos nem tudjuk fogadni, megértéseteket köszönjük!” Szégyelljék mind magukat. Hány értékes szakember adta fel azért, mert ilyen hozzáállással kellett szembenéznie.

Úgy döntöttem, arra fókuszálok, ami fontos: RÁTOK! Semmi más nem számít. Az a lényeg, hogy a tudásommal benneteket segítselek. Minden birtokomban lévő eszközzel.
És ha nyitottak vagytok rá, egy-egy értékes gondolatot megosztok majd veletek a mesterdolgozatomból. Hátha kikerül egyszer a fiókból és az illetékesek is rájönnek arra, ez mennyire fontos! Részletekről később.

Nem szeretem a telet, de az idei valami varázslatos! Usually I don’t like winter, but this year, it is just gorgeous!

❓Vajon ki lehet ez a nő - az 1962-ben megörökített fotón❓

Ő Katherine Ward (1895-1979), becenevén: "Camberley Kate", akit jól ismert mindenki az angliai Camberley városában.
Kate fából készült kocsijával az utcákat rótta nap mint nap, és a kóbor, rászoruló állatokon segített. Állítólag több mint 600 elhagyott kutyának mentette meg az életét. 🐕🐾❤

Kate 1943-ban költözött Camberley közelébe, ahol vett egy kertes házat. Először egy sánta agarat mentett meg, akit a gazdája elaltatni vitt el a helyi állatorvoshoz. Ward elvitte az orvostól, és közel 8 évet élt még vele a kutya. Amikor meghalt az agár, Kate úgy döntött, hogy más rászoruló állatokat is befogad, és megpróbál gondoskodni róluk.

Kate folyamatosan mentette az állatokat, akiket nem tudott magánál elhelyezni, azok számára otthont keresett. Naponta járta a város utcáit - a szekérben beteg, idős kutyákat szállítva. ❤

A BBC is hírt adott róla, "jótékony különcként" emlegette.
Egy 1960-as interjúban - amikor éppen 13 kutyája volt - megkérdezték tőle, hogy mi késztette arra, hogy kutyákat fogadjon be folyton. Azt válaszolta: "Yorkshire-i nő voltam, délen éltem. Mindig magányos voltam. A főút közelébe költözve rengeteg kutyát láttam kidobva, sokat el is gázoltak. Majd belehasadt a szívem... Eldöntöttem, hogy csak nekik szenteltem az életemet."

Mivel 80 éves kora körül az egészségi állapota leromlott és több agyvérzése is volt, Kate a közeli öregek otthonába költözött. Ekkor 7 kutyája volt, azonban nem hagyta magára őket még betegségében, öregségében sem. Létrehozott egy vagyonkezelői alapot, mely biztosította, hogy kutyáit halála után is megfelelően gondozzák.🖤🐾

Halála után emléktáblát helyeztek el a városban a tiszteletére. Az Animals & Society Institute európai igazgatója, Kim Stallwood az állatvédelem hőseként emlegette. Bár Kate jobban szerette az állatok társaságát, mint az embereket, de ennek ellenére, amikor megtehette a szegény és beteg embereken is segített pénzadományaival, miközben ő szerény körülmények között élt.

Ahogy Stallwood mondta: "Kate megdöntötte az állatbarát embergyűlölő sztereotípiáját! Minden szempontból jó ember volt!"❤

Fotó forrása: Ronald Dumont/Express/Getty Images
www.kutyabarat.hu

AMIT A GÉPPUSKÁK ELVETTEK, Ő VISSZAADTA...

Az I. Világháború idején, amikor az első géppuskák végigsöpörtek a nyugati fronton, tudjuk, rengeteg testet és életet oltottak ki, nyomorítottak meg. Azok a fiatal férfiak, akik egykor mosolyogva indultak a háborúba, gyakran felismerhetetlenül tértek vissza: eltorzult arccal, olyan sérülésekkel, amelyeket a kor orvostudománya még nem tudott helyrehozni....

A műtétek nem jelentettek megoldást. Gyakran a sebek túl súlyosak voltak, a sérülések túl mélyek. Sokan kénytelenek voltak megtanulni együtt élni az állandó fájdalommal, a látványos eltorzulásokkal, és azzal a félelemmel, hogy soha többé nem lesznek ugyanazok, akik a frontra indultak. A háború után a valódi küzdelem nem a lövészárkokban, hanem a mindennapi életben folytatódott.

A tükör előtt állva szembesültek azzal, hogy az arcukon és a testükön ejtett sebek örökre megváltoztatták őket.
A járókelők kíváncsi, vagy elutasító pillantásai, a barátok és családtagok félénk, vagy félelmetes reakciói, valamint a társadalom gyakran rideg kirekesztése tették próbára bátorságukat.

És ekkor lépett színre Anna Coleman Ladd, az az amerikai szobrásznő (1878-1939) aki olyan dolgot tett, ami szinte hihetetlennek tűnt a háború pusztítása után. Ő adott a megsérült katonáknak új esélyt az életre, visszaadta nekik az emberi méltóságukat azzal, hogy új arcot formált és adott a torzult férfiaknak.
Ezt a fajta "művészetét" az együttérzés vezérelte. Agyagból és gyurmából készítette el a férfiak arcának mását, hogy aztán ezeket a formákat finom, vékony rézmaszkokká alakítsa, amelyek minden apró részletében a valóságot tükrözzék. A maszkokat a katonák bőrszínének tónusához igazította, festette, és valódi hajjal egészítette ki: szemöldök, szempilla, bajusz... Minden apró részlet azt a célt szolgálta, hogy az arc újra emberi, felismerhető és elfogadható legyen.

Anna Coleman Ladd munkája valóságos gyógyító eszköznek bizonyult. Segítségével a katonák nemcsak fizikai sérüléseiket, hanem lelki sebeiket is elkezdhették begyógyítani. Akik egyszer ilyen maszkot viseltek, újra szembenézhettek a világgal, és visszanyerhették helyüket a társadalomban anélkül, hogy a háború nyomai határozták volna meg a további életüket.
A férfiak, akik korábban félve léptek az utcára, újra képesek voltak emberek szemébe nézni, és ismét érezhették, hogy ők is a világ részei.

V.K

Magyar orvosok Ukrajnában – D. Tóth Kriszta dokumentumfilmje Megrendítő emberi sorsok és a háború valósága – egy nem mindennapi, bizonyos pontjain megrázó road movie Kárpátaljáról. D. Tóth Kriszta és a WMN stábja elkís...