Újpesti Legendák Baráti Kör

Nosi 💜🎂

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, NOSKÓ ERNŐ (az ünnepelt a fotó jobb oldalán, egykori csapattársa, örök fedezettársa, Dunai III Ede oldalán látható...mögöttük KisNosi és KisEde, amint az Ünnepi könyvhét alkalmából a Dunakorzón pózolnak)Ma, vagyis 2026. május 26-án ünnepli 81. születésnapját Noskó Ernő, az Újpesti...

VÖRI 🎂💜

VERS FAZEKAS LACI EMLÉKÉRE 💜

VERS FAZEKAS LÁSZLÓ EMLÉKÉRE (A Newcastle-ben készült képünkön középen a vers szerzője, Chris Emmerson, illetve a két újpesti klasszis, Dunai II Antal és Fazekas László) A napokban levelet kaptam Chris Emmerson barátomtól, aki a Newcastle United Baráti Kör vezetője, s talán ti, akik követitek az oldalt, tudj...

8:3 💜

Napra pontosan 50 éve játszották minden idők egyik legnagyobb magyar derbijét, amikor az Újpest elképesztő futballt bemutatva 8-3-ra legyőzte a Ferencvárost a Népstadionban.

Fazekas László öt gólt szerzett, Törőcsik varázsolt, az Újpest pedig olyan támadófocit játszott, amelyről fél évszázaddal később is áhítattal beszélnek a szurkolók.

Visszaemlékezés az estéről, öltözői történetekkel, taktikai háttérrel és a korszak legnagyobb neveivel: https://kaszinomester.com/50-eves-az-ujpest-ferencvaros-83-as-derbi/

NYILVÁNOS MEGHÍVÓ! 💜

A 8:3-AS ÚJPEST - FERENCVÁROS MECCS 50. ÉVFORDULÓJÁRA! 💜

Kedves Olvasóim, drága Barátaim, szeretnélek meghívni benneteket május 15-ére, pénteken 17 órára a legendás Újpest - Ferencváros 8:3-as meccs 50. évfordulójára tartott baráti összejövetelre.

Nem csupán szurkolók, hanem újpesti oldalról az egykori főszereplők közül is jelen lesznek. Így például az Újpest rekordbajnoka, Dunai III Ede, kilencszeres aranyérmes, olimpiai ezüstérmes is velünk lesz.

Ha velünk tartanátok erre az exkluzív ünnepi estre még hat helyünk van (privát üzenetben jelentkezzetek nálam).

Hatalmas szeret***el várunk mindenkit, emlékezzünk együtt az Újpest történetének legikonikusabb mérkőzésére.

Időpont: 2026. május 15. 17 óra

Helyszín: Budapest, IV. kerület, Chinoin utca 10.

💜

MESTERFOKON 💜

Mielőtt ma este elmentem volna a Szusza Ferenc Stadionhoz, hogy gyertyát gyújtsak az egyik legnagyobb újpesti legenda, a kilencszeres bajnok Fazekas Laci emlékére, meglátogattam egy másik kilencszeres bajnokot is.

Apu, vagyis Dunai III Ede is megrendüléssel fogadta egykori csapattársa halálhírét, és felidézett ezer meg ezer közös sztorit azokból az időkből, amikor még az Újpesttől rettegtek a legnagyobb európai csapatok, lehetett az éppen az angol, a spanyol vagy az olasz bajnok.

Aztán dedikált néhány könyvet, amelynek MESTERFOKON a címe, s ugyan valóban róla szól, de én igazából arról a hetvenes évekbeli Újpestről írtam, amely elvarázsolta a világot.

Mert bármilyen furcsán hangozzék is manapság Újpesten, MESTERFOKON is lehet játszani ezt a gyönyörű játékot...

Gyuszi 🖤💜

HAT ÉVE HUNYT EL AZ EGYIK LEGHŰSÉGESEBB ÚJPEST-SZURKOLÓ, KERTÉSZ GYULA 💜🖤

Hat évvel ezelőtt, 2020. május 9-én szomorú hírt kaptam, elhunyt Kertész Gyula, a leghűségesebb újpesti szurkolók egyike.

Emlékére most felidézem a 11 ÚJPESTI LEGENDA című könyven azon részletét, amikor a lila-fehér hívek vállvetve összefogtak, hogy segítsenek a tragikus sorsú szurkolón.

Csodaszép történet barátságról, szenvedélyről és önzetlenségről...

(hosszú lesz, de érdemes elolvasni)

2015. SZEPTEMBER

"Az egyhangúan csordogáló órák alatt egyszer csak eszembe jutott, hogy van egy réges-régi e-mail címem. Még az internetezés hőskorában regisztráltam, már félig-meddig el is felejt***em. Nézzünk bele, hátha érkezett valami érdekes! – gondoltam, ám a sokadik spam, azaz levélszemét láttán hamar elment a kedvem az egésztől.

Elképesztő, hogy szinte minden témakörben érkezett ajánlat. Utazzak ide, aztán meg oda, ötven, hatvan vagy még több százalékkal olcsóbban. Lassan már ők fizetnek nekem… de ezekre a helyekre még ingyen sem szeretnék elutazni – gondoltam.

Aztán egy újabb: fehérítsem a fogam, ránctalanítsam a bőröm, sőt állítsam meg az őszülésemet! Atyaég, ezek egy időgépet akarnak rám sózni? Vagy ennyire rosszul nézek ki? Nem! Köszönöm szépen, jól érzem magam a bőrömben.

A neheze viszont csak ezután jött: a következő spam a férfiasságom problémáját akarta megoldani… No, ezt a levelet, villámgyorsan kitöröltem.

Csalódott fejcsóválás közepette éppen kilépni készültem a fiókból, amikor egy ismerős feladón akadt meg a szemem. Az UTE Baráti Kör írt levelet a pártoló tagoknak. Márpedig én is az volnék…

A cím röviden csak ennyi volt: Segítsünk Kertész Gyulának!

Kertész Gyula? Összeráncoltam a homlokomat: Vajon ki lehet ő? Ilyen nevű játékos vagy edző nem jutott eszembe az Újpest elmúlt negyvenéves történetéből. Kíváncsi voltam, és rákattintottam. Láttam, hogy a levél alján egy kép is betöltődik. Lejjebb görgettem, és azonnal összeszorult a szívem.

A hetvenes évek elején és közepén az Újpesti Dózsa zsinórban nyerte a bajnoki címeket, európai sztárklubokat búcsúztatott a nemzetközi kupákban, méltán volt világhírű a csapat. Édesapámnak, Dunai III-nak (ahogy a sportsajtó akkoriban nevezte őt) köszönhetően mindennapos vendég voltam az újpesti csillagok között. Mindenhová bejárásom volt, senki nem szólt rám, ha az öltözőbe vagy edzés közben a pálya szélére merészkedtem.
Máig felejthetetlen élmény számomra – különösen a mai állapotokat figyelembe véve –, hogy az akkori újpesti csapat edzéseire ezernél is több néző látogatott ki napi rendszerességgel.

Nézzük meg a zseniket gyakorlás közben is! – mondogatták a szurkolók, és nem is kellett csalatkozniuk: hajszálpontos passzok, leheletfinom cselek és védhetetlen bombagólok tucatjaiban gyönyörködhettek nap nap után.

Az edzések és a mérkőzések végén a játékoskijárónál vártam apura. Ez nagy kihívás volt, mert a szűkös öltözőfolyosó mélyéről mindig ő jött ki utoljára. Tisztán emlékszem, hogy egy idő után kívülről tudtam a sorrendet. El is kezdtem a névsorolvasást magamban: Fekete Laci, Zámbó Sanyi, Fazekas Laci, Törőcsik Andris, Nagy Laci, Tóth Andris. És jöttek a többiek is szép sorban. Miután a tizennyolcadik névhez értem, végre felcsillant a szemem: Na, a következő már biztosan apu lesz!

És így is történt. Ez a jelenet minden egyes alkalommal így játszódott le. Apám – aki eleinte középpályásként, majd középhátvédként segít***e csapatát – valószínűleg ott legbelül még egyszer lepörgette az edzés vagy a meccs legfontosabb pillanatait.

Ha győzött a csapat, ha nem, ha jól ment neki a játék, ha nem, egy dolog sosem változott: ő jött ki az öltözőből utolsóként.

A kilátogató szurkolók nagyon várták a kedvenceiket, ilyenkor odagyűltek egy-egy autogramért, esetleg csak egy Szép volt fiúk!-ért. Hihetetlen felhajtás volt, amerre csak néztem, lila-fehérbe öltözött embereket láttam magam körül, de mégsem féltem a tömegben.
Hiszen itt mindenki apuéknak drukkol!
Amint egy-egy játékos megjelent az ajtóban, a szurkolói had azonnal támadásba lendült. Mindenki megpróbálta aláíratni a zászlóját, a sálját vagy egy, a Képes Sportból kiollózott képet. A bátrabbak a karjukra kérték a szignót, majd napokig nem mosták le, így minél tovább viselhették magukon a páratlan „tetoválást”. Megérte, mert így volt mivel dicsekedni este a presszóban a barátoknak vagy másnap a munkahelyi büfében a pultos hölgynek.

Telt-múlt az idő, én csak vártam, vártam. Néha azt gondoltam, apu ma bent alszik az öltözőben. Már mindenki kijött, ő még percekig nem volt sehol. A drukkerek többsége elszállingózott, aki akarta, megkapta az aktuális kedvencétől a maga pacsiját, autogramját. Mire édesapám előkerült, már jócskán megfogyatkozott a létszám.

Az igaz, hogy Dunai III nélkülözhetetlen „alkatrésze” volt az újpesti csodacsapatnak, és nem véletlen, hogy ő játszotta a legtöbb bajnoki mérkőzést a kilenc bajnoki cím megszerzése alatt, de amióta ez a csodálatos játék, a labdarúgás meghódította a világot, mindig a csatárok, a góllövők voltak a legnagyobb sztárok. A rajongók többsége miattuk váltott jegyet a meccsekre, és elsősorban az ő aláírásukra vadászott. Újpesten sem volt ez másképpen. Fogyott a tömeg, kevesebben maradtunk, sok szurkolót már arcról ismertem.

Egy idő után figyelmes lettem egy alacsony, láthatóan beteg, sérült fiatalemberre, aki a legkitartóbb és a leglelkesebb volt mindannyiuk közül. Kopottas öltözékéhez büszkén viselte az Újpesti Dózsa lila-fehér sálját.

Egyedül volt, szerényen, csendben várta a kedvenceit. Soha nem kért semmit, nem autogramra vadászott, csupán egy kézfogás vagy egy mosoly volt az, ami miatt télen-nyáron, hidegben, kánikulában ott állt az öltöző előtt. Túlzás nélkül mondhatom, hogy nem volt edzés, nem volt meccs, hogy ne láttam volna őt.

A betegsége miatt nehezen lehetett megérteni, hogy mit szeretne mondani, de a „Szép volt, Ede!” és a „Gratulálok!” tisztán kivehető volt. Bár a beszédével keveset, a szemeivel azonban mindent elárult. Közel negyven év után sem felejtem el, hogy úgy nézett édesapámra, mint valami félistenre.

És amikor apu szóba állt vele…

Nahát, akkor és ott minden gondja elszállt, és tudom, mert láttam a szemében, hogy azokban a percekben ő volt a világ legboldogabb embere.

2015 szeptemberében végre a nevét is megtudtam ennek a tiszta szívű Újpest-drukkernek.

Kertész Gyula.

Néztem a fotón ezt a nehéz sorsú embert. Igen, ő az az ismeretlen Újpest-szurkoló a képen. Nincs kétségem, nem lehet összekeverni, hiába telt el közel negyven év.

Csak a szemei, azok a csillogó szemek most nagyon szomorúak.

Azonnal olvasni kezdtem a Baráti Kör levelét. Abban csak annyi állt, hogy Gyula egy UTE-bérletet szeretne, mert arra nincs pénze, pedig nagyon szívesen ott lenne kedvenc csapata összes hazai meccsén. Illetve még annyi, hogy miután lassan beköszönt majd a hideg évszak, szeretne néhány – másoknak feleslegessé vált – meleg ruhát, pulóvert, kabátot, cipőt is kérni.

Percekig ültem a számítógép előtt. Visszaidéződtek a gyermekkori emlékeim, mintha csak tegnap történt volna minden.
Összefolytak a betűk, a sorok. Nehezemre esett, de megpróbáltam felocsúdni, mert tudtam és éreztem, hogy sürgős feladatom van.

Gyula, örülök, hogy láttalak, és hogy megtudhattam a neved! – gondoltam, és már indultam is a régi ruhásszekrényemhez.

Egész este nem hagyott nyugodni Gyula szívbemarkoló története, és elhatároztam, hogy segítek neki. Úgy terveztem, hogy másnap felhívom az ötlettel édesapámat és néhány egykori játékostársát, illetve egy-két régi barátomat, akikről úgy gondoltam, hogy mellénk állnának.

Nem csalódtam. Mindannyian első szóra megígérték, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, és segítenek, ahogy tudnak.

NÉHÁNY NAPPAL KÉSŐBB

Alig telt el pár nap, és Kertész Gyula, az örök Újpest-szurkoló története futótűzként terjedt a lila-fehér, és biztos vagyok benne, hogy más csapatoknak drukkoló, de érző szívű szimpatizánsok között.

Már az első néhány napban sok kisebb-nagyobb csomag érkezett Gyula nevére címezve a Szusza Ferenc-stadion irodájába. A segítőkész, jólelkű ismeretlenek kifogástalan minőségű ruhákat, tartós élelmiszereket és tisztálkodási szereket küldtek.

Ám a legjava még hátravolt!

Rekordgyorsasággal összegyűlt a mindennél többet érő kincs, a bérlet ára is.

Ezeket az információkat Borsche Gábortól tudtam meg, aki a Baráti Kör elnökeként a csomagok átvételét és a bérlet kiállítását szervezte. Ahogy elmondta, egy vidéki utazás miatt még nem sikerült összefutnia Gyulával, és átadni neki az adományokat, de ami késik, nem múlik, egy-két napon belül újra a stadionban lesz. Ott pedig már nem nagy bravúr megtalálni Gyulát, aki továbbra sem hagyja ki egyetlen edzés megtekintését sem.
Mondtam Gábornak, hogy feltétlenül tájékoztasson – lehetőleg képes formában –, amikor Gyula megkapja a bérletét és a csomagokat, mert biztos örülnének neki a jószívű adományozók, ha látnák, hogy milyen nagyszerűen sikerült a mi kis közös akciónk.

És milyen a sors? A gondosan megtervezett forgatókönyv egy furcsa véletlennek köszönhetően másképpen íródott tovább, mint ahogy az a mi fejünkben megfogalmazódott.
A Gáborral folytatott telefonbeszélgetés másnapján Újpest centrumában, a 30-as busz megállója mellett sétáltam el, amikor egyszer csak egy ismerős, aprócska ember jött velem szemben. Örömömet alig tudtam palástolni, és azonnal megszólítottam.
– Gyula! Van bérleted? – kérdeztem tőle.
Gyula rám nézett, kicsit talán meg is ijedt.
Ki lehet ez? Milyen ellenőr az, aki még a megállóban is elkéri a bérletet? – gondolhatta.

Akkor jutott eszembe, hogy Gyula nem ismerhet meg engem, hiszen utoljára sok-sok évvel ezelőtt láthatott. Neki nincs számítógépe, nincs internetje, talán még a róla szóló írásomat se olvasta.

Mielőtt hátat fordított volna nekem, gyorsan bemutatkoztam. A nevem hallatán felcsillant a szeme, és mesélni kezdett. De olyan átéléssel és szenvedéllyel a hangjában, mintha évtizedek óta a legjobb barátok lennénk. Nagyon figyelnem kellett rá, hogy mit mond, mert hosszú bajusza, keszekusza szakálla eltakarta a száját. Mesélt a hetvenes évek legendás újpesti aranycsapatáról, arról a varázslatos évtizedről, amikor hétről-hétre Európa egyik legjobb tizenegyének szurkolhatott.

Ámulattal figyeltem őt, de egyszer csak a homlokomra csaptam. Itt az alkalom, gyorsan hívom Gábort, hiszen nála vannak az adományok..Gábor tíz perc múlva meg is érkezett. De az a tíz perc, amíg vártunk rá, felejthetetlen volt. Gyula t***e felejthetetlenné…

Visszaemlékezett az első Megyeri úti meccsre, amelyen kint volt, és amikor beleszeretett ebbe a csodálatos játékba. A varázslatos újpesti csapatba és a lila-fehér színekbe. Szinte sugárzott az arca, amikor felidézte a megismételhetetlen sikereket, ám aztán mérhetetlen szomorúsággal a hangjában így folytatta:
– Van egy fiam, aki már lassan húszéves, de kórházban él, mert súlyos rendellenességgel született. Nem beszél, súlyosan mozgássérült, így nem tudja ellátni magát, azaz állandó gondozásra szorul – mesélte. – Miután a feleségem elhunyt, egyedül már nem nevelhettem tovább a kisfiamat.

Azt a kisfiút, akit addig számtalan Újpest-mérkőzésre és edzésre vitt el magával. Az egyik legemlékezetesebb meccsük a 2002-es, Győrben lejátszott kupadöntő volt, amelyen az Újpest 2–1-re legyőzte a szombathelyi Haladást. Vonattal utaztak le, méghozzá úgy hogy ez az aprócska ember egyedül, a két karjában és a vállain vitte az akkor már vele nagyjából egymagas gyermekét. Egészen szívszorító elképzelni a jelenetet, de Gyula csillogó szemekkel mondta, hogy nyertünk, és én meg a kisfiam nagyon boldogok voltunk.

Gyulát kérdezni sem kellett, csak úgy ömlött belőle a szó.
– Képzeld, kint, az Újpest-pályán sokat segítenek a játékosok. Gyakran kapok tőlük egy kis aprópénzt. Mondják a fiúk, hogy igyak egy sört belőle! De nem, ez ki van zárva. Én nem iszom alkoholt. Azokra a forintokra máshol sokkal nagyobb szükség van. Az a pénz nagyon jó helyre kerül. Hetente háromszor utazom Budára, a kórházba. Tudom, hogy a kisfiam mit szeret enni, és mennyire örül, amikor beviszem neki a kedvenc kekszét, a kedvenc csokiját. Számomra ő a legfontosabb ezen a világon.

Ledöbbentem.

Istenem, ennyi sorscsapás közepette is mekkora szíve van!
– És képzeld, most már van fedél a fejem fölött, egy régi, idős barát befogadott, és nála lakhatok – folytatta, de ekkor megérkezett Gábor. Kezében nagy csomagokkal, ruhákkal, cipőkkel szállt ki az autóból.
– Gyula, ez nem semmi, mennyi mindent kaptál! – lelkendeztem az adományok láttán,
– Lassan ruhaüzletet nyithatok – viccelődött.
– Csak a legszükségesebbeket vidd most el, a többit meg holnap elviszem oda, ahová mondod – javasolta Gábor, majd egy pici borítékot húzott elő a kabátjából.

A kis papírtasak Kertész Gyula névre és a legjobb helyre szóló Megyeri úti bérletet rejtett. Gyula megfogta, és mint egy öttalálatos lottószelvényt, földöntúli örömmel csodálta.
– Ez tényleg az enyém? – kérdezte, de a választ meg se várva, eldugta pici, elnyűtt melegítője legtitkosabb zsebébe, majd fejből sorolni kezdte, hogy a vadonatúj bérletével milyen találkozókat láthat élőben.
– Elsőnek mindjárt a Vasas elleni derbi következik.

Hogy ez a pillanat valóban maradandó legyen, fényképet is csináltattunk. Járókelők jöttek-mentek, mígnem az egyikőjüket sikerült megállítani, és a segítségével megörökíthettük azt a percet, amit soha életemben nem fogok elfelejteni. Gyula nagyon hálás volt, azt sem tudta, hogyan köszönje meg nekünk, amit érte tettünk.

– Nem, Gyula, nem kell megköszönnöd semmit! Sőt mi lehetünk hálásak neked, mert rengeteget tanultunk tőled emberségből, szenvedélyből, önfeláldozásból – mondtam.
– És egyébként is, leginkább azoknak a szurkolótársainknak tartozunk köszönettel, akik mellénk álltak és segít***ek – fordult felém Gábor.
– Így van! Le a kalappal előttük! Nagyszerű érzés tudni, hogy mennyi jólelkű ember vesz körül bennünket – t***em hozzá.
Indulnunk kellett, elköszöntünk egymástól. A kézfogás után Gyula örömtől csillogó szemekkel így búcsúzott:
– Most pedig rohanok a kisfiamhoz Budára, a kórházba. Meg kell mutatnom, hogy mit kaptam."

NYUGODJ BÉKÉBEN, GYULA!

🎂💜

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, VÁRHIDI PÉTER! 💜

Ma ünnepli 68. születésnapját Várhidi Péter, az Újpest legutóbbi bajnokcsapatának edzője, a válogatott egykori szövetségi kapitánya és sokak számára ismerős szakkommentátor.

A futball iránti szenvedélyt apjától örökölte, de saját jogán is felejthetetlen alakja lett a magyar labdarúgásnak.

👇 A teljes cikket itt olvashatod (tavalyi írás):
https://kaszinomester.com/boldog-szuletesnapot-varhidi-peter/