21/09/2019
Győzelem a Vasló ellen!
Péntek este került sor a BLSZ IV egyes csoport negyedik fordulójának nyitómérkőzésére,ahol a Csepel FC II. a meglehetősen rossz formában lévő Vasló vendégeként lépett pályára.
A Goldball Parkban megrendezett találkozó esélyesének számítva az volt a mieinket érintő egyetlen kérdés,hogy a múlt heti győzelmünk után át tudjuk-e menteni erre a meccsre is azt a biztató futballt,ami a Siketek FC ellen győzelemhez segítette a gárdát.
A sérült Varga Andrást és Aranyics Mátét leszámítva teljes kerettel készülhettünk,bár problémáink azért adódtak bőven.
Szabó Attila a még múlt szombaton összeszedett kisebb térdsérülésével küzdött,illetve kérdéses volt még a másik Szabó,mégpedig Szabó Lajos szerepeltetése is.
Támadó játékosunknak a hét közepétől sarokizületével akadtak gondjai és bár a cserék közé ugyan nevezve lett,a szakmai stáb döntése értelmében csak a legvégső esetben kapott volna lehetőséget.
Mészáros Attila sem volt teljesen rendben,középpályásunk derékgondokkal küzdött és mivel csütörtökön injekcióval is kezelni kellett,az ő helyzete megegyezett csatárunkéval,nem szívesen kockáztatta volna senki az egészségét,ha nem egetverően fontos.
Fájdalom ide,problémák oda,Szabó Attila viszont tudta vállalni a játékot és ha már így alakult,természetesen csapatkapitányunk mindjárt kezdőként is kapott lehetőséget szokásos helyén,mégpedig a hátvédsor közepén.
Nagy meglepetést egyébként nem lehetett felfedezni a kezdőcsapat kihirdetésénél,a Kroó Zsolt távollétében a vezetőedzői feladatokkal megbízott Hegedüs Norbert nem vállalt kockázatot és maradt a klasszikus négy-négy-kettes felállásnál.
A már említett Szabó Attila mellé a múlt héten jó teljesítményt nyújtó Pósa Csaba került ismét a védelem tengelyébe,a két szélső védő posztján pedig Jóni Attila és Kazup András feladata lett a védőmunka ellátása mellett a középpályások széleken való támogatása.
A csatárok mögött a Holbis Márk-Horváth Alex-Pénzes Tamás triót kiegészítve a fiatal és szélvészgyors Lakatos István került a jobboldalra.
Az így alkotta négyes felelt a támadások felépítéséért,míg elől a Siketek ellen rendkívül gólerős párost alkotott Berta Norbert-Rottek Ádám duó kapott lehetőséget.
A Vasló eddigi eredményei okán joggal bízhattunk a jó eredményben,de a mérkőzés előtt az öltözőben Hegedüs Norbert nyomatékosan felhívta játékosai figyelmét arra a tényre,hogy nem a tabella fog futballozni ellenük,így mindenkitől koncentrált játékot és csapatorientált,alázatos futballt vár el.
A játékvezető pedig csendet és fegyelmet..
Bartkó József játékvezető a játékosok ellenőrzése után kihangsúlyozta,hogy szereti és ennek okán jutalmazni is fogja a reklamáló játékosokat,ezért azzal a jótanáccsal fordult az egybegyűltek felé,miszerint mindenki jobban teszi,ha azzal foglalkozik,ami a dolga.
Jelesül ő majd fújja a sípot,a labdarúgók meg futballozzanak..
Pontban este kilenc órakor aztán felharsant a mérkőzés kezdetét jelző sípszó,elindult a játék,aztán a tizenkettedik percben pedig már ez a két név állt a sporttárs noteszében:
Pénzes Tamás, CSFC (8.)
Horváth Alex, CSFC (11.)
Ideális esetben ez azt jelentette volna,hogy alig negyed óra elteltével már két gólos előnybe kerültünk a vaslóiakkal szemben,de sajna ez nem az a parti volt.
A spori megmondta.
Pont.
A spori megígérte,pont.
A spori jutalmazott.
Pont.
Sárga lap,majd kisvártatva még egy.
Ennek eredményeképpen a két belső középpályásunk a meccsből még hátralévő cirka nyolcvan percen keresztül egy-egy szép színes lappal a tarsolyukban voltak kénytelenek futballozni,míg a kispadon ülő,vagyis abban a pillanatban már a pad előtt álló Hegedüs Norbert vezetőedzőt pedig játékosai fegyelmezetlensége miatt szemmel láthatóan majd megütötte a guta.
Mit volt mit tenni,ha ez kellett hozzá,akkor ebből voltak kénytelenek tanulni a CSFC labdarúgói és innentől fogva a bíró helyett már csak muszájból is a futballal kellett foglalkozniuk.
Más választásuk amúgy sem nagyon volt,már amennyiben nem akarták idő előtt elhagyni a pályát a futballisták.
Hegedüs ingerülten figyelmeztetett a padról a lehetséges következményekre,a srácok pedig megértették azt,hogy a hőn áhított sikert egyszerűbb tizenegy játékossal elérni,mint emberhátrányban szenvedni.
A mérkőzés közben már javában folyt és kiegyenlített futball jellemezte a találkozó első harminc percét,némi vendég mezőnyfölénnyel.
Ez azonban sokáig meddőnek bizonyult,mert a támadásaink befejezésénél mindíg akadt valami hiba,ami miatt nem tudtuk áttörni a házigazda által felállított falat.
A számos kimaradt csepeli helyzetre ekkor még válaszok is jöttek,a legjelentősebb ezek közül egy huszonöt méterről keményen meglőtt sistergős kapufa képében érkezett vaslói részről.
Gól ekkor még nem született és így ment ez jó darabig,nemigen találtak fogást egymáson a csapatok és ez egészen a 31.percig tartott.
Amikor már kezdett fogyni az ötlet és kapkodásba fordulni a CSFC játéka,a vendég kispad legnagyobb örömére egy gyors kontra végén Rottek balról keresztbe lőtt passzára remekül érkezett az ellenkező oldalon üresen hagyott Lakatos István,aki köszönte szépen a lehetőséget és a jobbszélről meglódulva közelről vezetéshez juttatta a CSHC-t.
Apropó,Lakatos István.
A CSFC tehetséges fiatal játékosának ez volt az első bajnoki találata az idényben és sokak szerint a lehető legjobb pillanatban szerezte ezt a később a meccs alakulására visszagondolva amúgy igen nagy jelentőséggel bíró gólt.
Az eddigi mérkőzéseken jobbára csereként szóhoz jutó szélső akkor talált be,amikor kezdett tanácstalanná válni a Csepel II,átlendítve ezzel a vendégeket a holtponton és ki lehet mondani,hogy abszolút meghálálta edzője bizalmát,amikor az a kezdőbe jelölte a szinte még gyermek Lakatost.
Megnyugodhattunk tehát,előny nálunk,lehetett tehát ettől a perctől a tudatalatt minden bizonnyal meglévő görcs nélkül futballozni és ennek eredményeképpen fel is javult a társaság.
Teljesen átvettük az irányítást,uraltuk a középpályát és az ellenfél szinte csak védekezni kényszerült.
A Vasló defenzív játéka ellenére többször is közel jártunk a második találatunkhoz,de Berta Norbert és Holbis Márk lövéseit ha némi szerencsével is,de megfogdozta Pál András.
Rottek Ádám a negyvenedik percben viszont már nem kegyelmezett,a Holbis által keményen meglőtt labdát még hárítani tudta a vaslói kapus,a kipattanót viszont az apró termetű csepeli játékos kapásból bebelsőzte.
Kettő-nulla.
Lehetett volna az állás,de az asszisztens (szerintünk téves) jelzésére a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot,maradt tehát az egy gólos előny és mivel Rottek újabb próbálkozásai is centikkel a kapufa mellett suhantak el,ezzel a csekély CSHC vezetéssel vonulhattak szünetre a csapatok.
A félidőben Hegedüs Norbert kissé átszervezte a gárdát,két helyen is változtatva a kereten.
A szerkezet változatlan maradt,de a korán szerzett sárga lapja ellenére is kissé idegesen játszó Horváth Alexet Pásztor Zoltán váltotta,megakadályozandó az esetleges kiállítást,továbbá stabilitást és védekezésben több lehetőséget adva a középpályának.
A gólszerző Lakatos István is a padon maradt,az ő helyére Vékási Bálint érkezett,így növelve a védekezési hatékonyságot és a labdaszerzésért való megnyert párharcok számát a jobb szélen.
Kétségtelen,hogy Istinek keménységben és harcosságban még javulnia kell,kívülről jól láthatólag nem tartozott a legjobbak közé ezen kategóriákban,azonban van még bőven ideje fejlődni és ha sikerül,akkor hosszú időre megoldhatja a jobb oldali futó posztját csapatában.
A második játékrész eleje aztán hasonlóan alakult,mint az első félidő utolsó tíz perce,szinte csak nálunk volt a labda,ezekből folyamatosan támadhattunk,viszont ez mellé viszonylag jól is védekeztünk,hiszen két-három vaslói próbálkozást leszámítva nem nagyon forgott veszélyben a saját kapunk.
Egy alkalom volt csupán,amikor nagyon nagy szükség volt Szabó Dávidra,akkor viszont hála Istennek a helyén volt és óriásit is védett a csepeli hálóőr.
Alig negyed órával a második játékrész kezdete után aztán eldőlni látszott minden,az egész mérkőzésen ismét kreatívan és veszélyesen futballozó Holbis Mák három csellel leültetett két védőt,bejátszotta magát a tizenhatoson belülre és a kilépő Pál mellett eltekerve a labdát valami szenzációs gólt akasztott a vaslói kapuba.
(Arról pedig,hogy a találat ne csak szép,hanem igazán látványos is legyen,arról a jobb oldali kapuvas gondoskodott,hiszen a szélső lövése mielőtt a hálóba vágódott,egy jó nagyot csattant is a fémen,megadva ezzel a megfelelő hangot is a képhez..)
Szemet gyönyörködtető cselsorozat,szép lövés,hangos befejezés.
Korrekt volt az egész,na..
Két gólos vezetésünk tudatában már szép nyugodtan játszhattunk,építkezhettünk,az ellenfél teljesen veszélytelenné vált,míg Szabó Attila hátulról kapitányhoz méltóan irányította,nyugtatta és fogta össze az övéit.
Lassabb és sokpasszos futballt irányzott elő és ez magasabb labdabirtoklást is jelentett a Csepel második csapatának.
A Vasló hamar feladta a játékszer utáni nyomozást és látszott,elfogadták azt,hogy zsinórban harmadszor is ki fognak kapni a bajnokságban.
Nyilván nehéz lehet ezt megélni azok után,hogy a nyitókörben még általános meglepetésre legyőzték a Rónát..
Ahogy telt az idő,úgy az erejük,na meg a kedvük is fogyatkozott és amíg mi folyamatosan támadhattunk,addig az ellenfelet teljesen felőrölte az ebből következő állandó védekezés.
A kispadon Hegedüs Norbert ekkorra már meglehetős nyugalommal szemlélte csapata teljesítményét és a hatvanadik perctől megengedhette magának azt a luxust is,hogy elkezdje pihentetni játékosait.
Először a hatvanadik percben a fáradni kezdő Pósa Csabát hívta le és lépett pályára Zobák Ferenc,kis szerkezetbeli változtatást is eszközölve ezzel a vendégeknél.
Pósa helyére Pásztor lépett vissza a védősor közepére,Holbis Márk mellé Rotteket vonta vissza Hegedüs,így Zobák csatárposztra érkezhetett.
A hetvenedik percben az addig harcosan és veszélyesen futballozó,de ezt az estét végül gól nélkül záró Berta Norbertet Mayer Gábor váltotta elől,így a hátralévő húsz percben a Zobák-Mayer kettős alkotta a csatársorunkat.
Mindketten jól szálltak be a meccsbe,harmadik gólszerzőnk azonban nem kettejük közül került ki,hanem a meccset megint végigrobotoló Rottek Ádám volt eredményes.
Egy gólpasszt azért adott Zobák Ferenc,miután kiválóan ugratta ki középen a középpályáról fellépő Rotteket,aki átvette a labdát és a kapus mellett azt a legjobb ütemben ellőve megszerezte második mérkőzésén az ötödik bajnoki találatát,végleg eldöntve a vitás kérdéseket.
Szép támadás után higgadt befejezés.
Három-null,nyilvánvalóan megnyertük a meccset.
Tíz perccel a meccs vége előtt aztán Németh Attila is lehetőséget kapott,a csata elején még kissé bizonytalan,de aztán hiba nélkül teljesítő Kazup Andrást váltotta a jobbhátvéd posztján,ezzel pedig vezetőedzőnk kihasználta utolsó cserelehetőségét is.
A találkozó érdemi része a második gólnál már elvileg,a harmadikkal pedig gyakorlatilag is véget ért,a hátralévő időre pedig csak jobbára az ide-oda passzolgatás,továbbá egy-egy próbálkozás maradt mindkét oldalról.
Hamarosan letelt a rendes játékidő és egy perc hosszabbítást követően Bartkó játékvezető lefújta a mérkőzést,mindkét csapat őszinte megkönnyebbülésére.
A mieink megszerezték tehát második győzelmüket is a bajnokságban,elhozva mindhárom pontot a Goldball Parkból és az éllovas hármas mögé átmenetileg a negyedik helyre zárkóztak fel a tabellán.
Az,hogy hányadik helyről várhatjuk végül a jövő heti Inter CDF II.elleni csatát,az a forduló szombati mérkőzései után derül majd ki.
Adatbank
Felnőtt nagypályás labdarúgás
BLSZ IV.,1.csoport,negyedik forduló
Goldball Park,Budapest,Hungária körút
2019.szeptember 20.péntek, 21:00
ULC Vasló - Csepel FC II. 0-3 (0-1)
Játékvezető: Bartkó József
Asszisztensek: Busai Attila,Kelemen Péter
Gólszerzők:
Lakatos 31. (0-1)
Holbis 55. (0-2)
Rottek 72. (0-3)
--ULC Vasló--
Pál
-Gyenes,Ferencz,Kohán (Mónus 61.),Bogár (Ványi 54.),Páncsics,Gregán,Horváth,Kis
Nagy,Kis-Balázs
Technikai vezető: Bogár József
--Csepel FC II.--
Szabó D.
-Jóni,Pósa (Zobák 59.),Szabó A.,
Kazup (Németh 80.)
Holbis,Pénzes,Horváth (Pásztor, 45.)
Lakatos (Vékási 45.),
Berta ( Mayer 69.), Rottek
Vezetőedző: Hegedüs Norbert
Edzői értékelések:
Bogár József,ULC Vasló:
Ez a CSFC mérkőzése volt.
Jobban játszottak és a több cserelehetőségük miatt jobban bírták erővel is.
Megérdemelt győzelmet aratott az ellenfél,gratulálunk és sok sikert a továbbiakban.
Hegedüs Norbert,Csepel FC II.
Először is megköszönném a Vasló futballistáinak a sporszerű játékot,ritkaság ez ebben az osztályban és kollégámnak külön is gratulálok,végtelenül szimpatikus és kifejezetten jó csapata van.
Kitartást nekik,érkeznek majd az eredmények is.
Rólunk annyit,hogy végre kezdünk ráérezni arra,mit is szeretnénk Kroó Zsolttal együtt viszontlátni a pályán.
Az első két fordulóban még nem azt játszottuk,amit elterveztünk,de már a múlt héten is azt az arcát mutatta a csapat,amire lehet alapozni.
Bár az eredmény nem ezt mutatja,ennek ellenére nehéz meccs volt a mai,nagyon kellett Lakatos István vezető találata.
A második félidő már egyértelműen a miénk volt és Holbis Márk szépségdíjas góljával gyakorlatilag lezártuk a találkozót,Rottek Ádi találata már csak hab volt azon a bizonyos tortán.
Minden játékosommal elégedett vagyok,de a butaságot és a fegyelmezetlenséget nem szeretem.
Nem engedhetjük meg magunknak,hogy ilyen semmitérő sárga lapokat kapjunk,aztán imádkozhatunk,hogy ne legyen belőle kiállítás.
Nem fogom megengedni,hogy egyesek felelőtlenül kockára tegyék csapatuk eredményességét és semmivé tegyék a társaik által befektetett munkát az egyéni hülyeségeikkel.Ezt senki irányába sem fogom tolerálni a jövőben.
Sok munka van még,szinte minden játékelemben fejlődnünk kell,de az irány jó.
Megyünk tovább,gratulálok a csapatnak.
Folytatás jövő héten,az Inter CDF második csapata ellen.
Addig is !!