30/08/2025
A 30-as éveik elején járó nők egyáltalán nem érzik még az idősödés hatásait. Ezek csak a 30-as éveik végén, 40-es éveikben jelentkeznek először, majd akkor lesznek szembetűnők, amikor ötven évesek lesznek. A kutatások azt mutatták ki, hogy minél előbb teszünk valamit az öregedés hatásai ellen, annál hatékonyabban tudjuk elkerülni, lassítani ezeknek a hatásoknak a megjelenését.
35-40, vagy akár 50 feletti nőként sem késő elkezdeni, vagy újrakezdeni edzeni, sőt! Ebben a korban a kardióedzések mellett egyre több orvos ajánlja a rendszeres súlyzós edzést is.
Kutatások eredményei alátámasztják, hogy a súlyzós edzés hatására
* javul a mozgásképesség
* nő az erőszint
* növekedik a száraz izomtömeg
* csökken a testzsír, nincs lógó bőr és háj
* megfelelő alak, és az alakunk befolyásolására való képességek, tudás elsajátítása
* erősödnek a csontok, kötőszövetek, ízületek, izmok
* jobb kondíció, így a napi tevékenységek könnyebben mennek
* javul az általános egészségi állapot
* javul a koncentrációs képesség a jobb vérellátás miatt
* könnyebben elkerülhetővé válnak a balesetek a jobb reakció miatt
* gyorsabb a gyógyulás
* kevesebb esély van a megbetegedésekre
* jobb életkedv, életerő, állóképesség
* példamutatás, tartalmasabb, élményekkel gazdagodó élet
* összességében lassulnak az öregedési folyamatok
A legalább heti két alkalommal PowerPlate-en végzett súlyzós edzések minden korosztály és nem számára egyaránt ajánlottak, hiszen fiatalkorban segítenek arányos és esztétikus testalkatot kialakítani, idősebb korban pedig jótékony hatásuk van az öregedés egyes tüneteire.
Tegyél Te is az egészségedért mielőbb!
Ebben mi támogatunk Téged!
Jelentkezz be egyéni edzeseinkre, és az első alkalmat ajándékba adjuk, ha bérletet is vásárolsz!
HOCKS Power Plate Studio
10/07/2025
Sziasztok 👋🏻
Fogadjátok szeretettel Mariannát, aki hétfőn és szerdán délelőtt tart Nektek edzéseket.
Marianna 2009. óta jógaoktató, tapasztalatát több külföldi intézményben szerezte, bővítette.
A test és lélek harmóniájának elérésére törekszik, különös figyelmet fordítva a női test változásaira és igényeire, a női jóllét támogatására. Fontosnak tartja a gerinc egészségét, a hormonális egyensúly megteremtését és megőrzését, a medence egészségét és a csípőnyitó gyakorlatokat, melyek fontosak a női rugalmasság és az érzelmi felszabadulás szempontjából.
Marianna sok nyújtó gyakorlatot is tartalmazó edzésein tehát a test edzése mellett a lélek, a női lét erősítése is nagy hangsúlyt kap ✨
15/06/2025
❓A rendszeres ülőmunka miatt romlott a testtartásod, gerinced a deréki és a nyaki részen merev az izmok megrövidülése miatt, időszakosan fájdalmak alakulnak ki?
❓ Rendszeresen végzel testmozgást, mégsem érzed teljesen rugalmasnak az izmaidat és az ízületeidet?
❓ Az idő múlásával csökken a tested rugalmassága, mozgástartománya, megjelennek az ízületi fájdalmak?
❓ Mozgásszervi problémákkal, fájdalmakkal küzdesz?
❓Stresszes életmódot élsz? Fáradt, feszült, ingerült, türelmetlen vagy?
❗️Ha ezek közül egy vagy több kérdésre is “igen” a válaszod, akkor számodra is segíteni tud a stretching, vagyis nyújtás.
A stretching egy olyan mozgásforma, amely segíteni tud ebben, ugyanis:
✅ Izomrugalmasság és mozgásterjedelem:A stretching javítja az izmok és az ízületek rugalmasságát, ezáltal növeli a mozgástartományt. Segíti a fizikailag aktív életmód fenntartását.
✅ Sérülések megelőzése:A rendszeres nyújtás csökkenti a húzódásos és szakadásos sérülések kockázatát, különösen edzés vagy megerőltető fizikai aktivitás előtt és után.
✅ Stresszcsökkentés:A nyújtás segít ellazulni és csökkenteni a stresszt, mivel serkenti a paraszimpatikus idegrendszer aktivitását, csökkenti a kortizol szintet.
✅ Vérkeringés javítása A nyújtás serkenti a vérkeringést, ami javítja a szövetek oxigénellátását és tápanyagellátását.
✅ Testtartás javítása:A nyújtás segít az izmok kiegyensúlyozásában és a helyes testtartás kialakításában.
✅ Teljesítmény javítása:A nyújtás növelheti a fizikai teljesítményt, mivel segít az izmok hatékonyabb működésében.
✅ Izom regeneráció:A nyújtás segíti az izmok regenerálódását edzés után, csökkenti az izomfájdalmat és a fáradtságot és és a mozgásfunkciók javulását.
✅ Mentális hatások:A nyújtás kedvező mentális állapotot alakít ki, növeli a koncentrációt és a mentális tisztaságot.
A nyújtásnak tehát számos előnye van, és érdemes beépíteni a sportolási rutinunkba, heti 2-3 alkalommal.
12/06/2025
Ne hidd el! Győződj meg róla!
01/05/2025
Nincs időd a testmozgásra?
Van megoldás!
A Power Plate remek lehetőség, ha kevesebb erőbefektetéssel szeretnénk látványos eredményeket elérni. Az edzés rendkívüli rugalmasságot biztosít számunkra, mivel egy Power Plate személyi edzés 30-35 percet vesz igénybe, így könnyen, nagyobb szervezési igény nélkül beilleszthető a napi rutinunkba anélkül, hogy bármi mástól elvonná az időt!
A Power Plate rezgése maximalizálja a reflexes izommunkát és a biztonságot másodpercenként 30-50 izomösszehúzódást kiváltva a testben. Amikor a test igyekszik visszanyerni stabilitását, egyetlen mozdulatban sok izomrost vesz részt jelentősen megsokszorozva ezáltal a Power Plate-en végzett feladat hatékonyságát.
Tudományosan bizonyított, hogy legalább heti két alkalommal végzett Power Plate edzés hatékony zsírégető, izom- illetve alakformáló, gyorsítja az anyagcserét, növeli a teherbírást és az állóképességet, emellett javítja a mozgáskoordinációt, mindemellett hatékony eszköz a narancsbőr ellen is.
A Power Plate személyi edzés minden korosztály és nem számára egyaránt ajánlott!
A Hocks Power Plate személyi edző stúdióban ki is tudod próbálni ezt a nagyszerű edzésformát!
A próbaalkalom ingyenes, ha bérletet is vásárolsz!
24/04/2025
Gyere május 1-jén és 2-án is!
Az izmoknak nincs munkaszüneti nap 💪🏻
A nyári forma nem vár 👙
Mi viszont megújulva várunk 🤩
Foglald le az időpontod mielőbb 😉
☎️ 06 30 452 31 58
✉️ [email protected]
21/04/2025
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk! 🐰🐑🐣
A sok sonka és kalács elfogyasztása után ne feledkezzetek meg időpontot kérni a kedvenc power plate stúdiótokba! 💪🏻
Mi már nagyon várjuk, hogy újra találkozzunk Veletek a hosszú hétvége után 🤩
🤫 meglepink is van ám!
Luca & Niki & Timi 💗
10/04/2025
Készültünk Nektek egy kis húsvéti 🐣 ajándékkal, de már annyira izgatottak 🤩 vagyunk, hogy nem tudjuk kivárni ezt a hátralévő egy hetet, így holnaptól át is adjuk Nektek a 🐰 ajándékot 🎁
Nézzétek csak, milyen sok új csudadologgal kedveskedünk Nektek 😍
Mindent ki kell próbálnotok mielőbb 💪🏻
10/04/2025
Sziasztok!
Ugyan Lucával sokan találkoztatok már, de fogadjàtok szeretettel az ő bemutatkozó sorait is.
“Szakmáry Luca vagyok, jógaoktató, funkcionális edző és mozgás terapeuta.
2013 óta foglalkozom hivatásszerűen mozgással. Az évek során számos különböző stílusú edzés technikát volt szerencsém megismerni, és elsajátítani.
Óráimon többek között a jóga, a pilates, a funkcionális edzés, a deepwork, és a szomatikus mozgások elemeit ötvözöm. Mindent átmozgató, változatos gyakorlatokra számíthatsz az edzéseken,eszközzel, vagy anélkül.
Abban hiszek, hogy a mozgás nem csak testedzés, hanem terápia is, amely a mentális és szellemi egészségre éppolyan jótékonyan hat, mint a fizikumra.
Az óráimat kortól, nemtől és edzettségi szinttől függetlenül mindenkinek ajánlom, aki alakformálás, állóképesség, erőnlét, és/vagy rugalmasság céljából keres mozgás típust, vagy csak szeretné jobban megismerni saját testének működését.”
Lucával hétfőn és egyelőre szerdán délután, illetve csütörtökön és pénteken délelőtt és kora délután találkozhattok.
Foglalj időpontot, és ismerd meg Luca elhivatott, intenzív edzéseit és közvetlen, baráti szemelyiségét!
31/03/2025
Sziasztok!
Fogadjátok szeretettel Kitli Niki Nektek írt bemutatkozó sorait!
“Lételemem a tánc és a mozgás. Már gyereknek is örökmozgó voltam. A sportot 5 éves koromban kezdtem úszással de ez nem igazán volt az én világom. Ezt követően 7 évesen elkezdtem Ritmikus Gimnasztikázni. A szép, elegáns és nőies mozgásforma hamar megtetszett. Nyolc évig versenyeztem A és B kategóriában. Miután befejeztem az élsportot, áteveztem a tánc világába. Lehetőségem nyílt több stílusban kipróbálnom magam. 2012-ben végeztem a Magyar Táncművészeti Főiskolán, modern balett szakon. Azóta edzőként dolgozom. Célom, hogy minél több emberrel megismertessem a mozgás örömét, segítsek testi-lelki egészségük megőrzésében. “
Nikivel alapvetően hétfő-kedd-szerda délelőtt edzhettek, és az edzés mellett megismerhetitek Niki nagyon kedves személyiségét is ☺️
31/03/2025
Sziasztok!
Turcsányi Timi vagyok, 2018. óta elkötelezett power plate rajongó. Berninél 2020-ban kezdtem el edzeni, azóta is lelkesen, heti 3 alkalommal koptattam a gépet.
Bernivel közben nagyon jó barátok lettünk, így amikor elmondta, hogy az élete fordulóponthoz érkezett, és átadná valakinek az edzőterem üzemeltetését, kétszeresen is szomorú lettem.
Egyrészt azért, hogy elveszítem a heti 3 együttlétet, másrészt pedig azért, mert elveszíthetem a számomra legmegfelelőbb edzésformát.
Így sokat nem gondolkoztam, napokon belül megbeszéltük a részleteket, így április 1-től hozzám kerül a stúdió!
Sok feladat, kevés idő!
De Bernivel kézenfogva sikerült minden szükséges intézkedést megtennünk!
Talán még lesznek fennakadások, de igyekszem a csapattal mindenben kiszolgálni Titeket!
Azon dolgozunk, hogy továbbra is elégedettek legyetek, és a power plate mellett maradjatok, velünk!
Bármilyen kérdésetekkel forduljatok bizalommal hozzám vagy az új edzőkhöz, akik szintén írtak Nektek néhány bemutatkozó gondolatot!
Ezeket külön posztokban osztom meg.
Berni, köszönjük az elmúlt éveket, a sok nevetést!
Remélem, találkozunk még az stúdióban is 💗
21/03/2025
❣️Kedves Vendégeim❣️
Szeretném szívből megköszönni nektek az elmúlt 10 év kitartását és bizalmát, hogy velem tartottatok ezen a közös úton. Nagy öröm volt számomra, hogy részese lehettem a fejlődéseteknek, és sok szép emléket őrzök ebből az időszakból.
Most azonban elérkezett az idő, hogy új kezekbe adjam a vállalkozást. Örömmel jelentem, hogy ÁPRILIS elsejétől 🌷 az egyik régi kedves vendégem veszi át az irányítást – valaki, akiben maximálisan megbízom, és aki lelkesedéssel folytatja tovább azt, amit együtt elkezdtünk.
Addig nálam tudtok még időpontot egyeztetni.
Kívánok nektek további sikereket az új edzéseken és köszönöm, hogy ennyi éven át velem voltatok!
Fogunk még találkozni, csak sokkal ritkábban.
Tájékoztatlak Titeket a fejleményekről hamarosan.💌
Berni