17/03/2026
AMIKOR A CAPOEIRA ÉS A TANÍTÁS SZERETETE A TANÍTVÁNYOK SEGÍTSÉGÉVEL ÁTHIDAL MINDEN AKADÁLYT
Bár sajnos nekünk kevés személyes kapcsolatunk volt Mestre Zé Mário-val, az edzéseit, amiken 2018-ban és 2019-ben Bordeaux-ban részt vettünk, sosem felejtem el.
Ekkor a Mestre már jó ideje kerekesszékben volt 3 agyvérzés után, mozgása erősen korlátozott, beszéde nehezen volt érthető.
Brazíliából Franciaországba utaztatása, ápolása komoly kihívásokat jelentett, mégis minden bordeauxi batizado-n ott volt, sőt, órákat is tartott, mivel régi tanítványai viszont olyannyira ismerték minden rezdülését, hogy 1-1 ujj vagy karmozdulatból és szóból 2-3 próbálkozás után (amit a kb 100 résztvevő lélegzetvisszafojtva figyelt) megfejtették, hogy pontosan mit szeretne, hogy miután ő nagy mosollyal nyugtázta a helyes gyakorlatot, együtt edzhessük azt, mindent beleadva.
A 2019-es alkalommal engem az érintett meg nagyon, hogy a csoport európai születésű tanárai hogyan próbáltak meg hihetetlen koncentrációval és odafigyeléssel felnőni a feladathoz, hogy ők is megtanulhassák értelmezni a Mestre szavait, jeleit.
Ez a video az utóbbi alkalom összefoglalója:
2 Bom é aquele que treina
Cours de Mestre zé mario en France Avril 2019 Villenave d'Ornon Réalisation Caline Delhem/ les films de l'écharpe Commentaires Cacique arte negra
27/09/2025
CAPOEIRA NAPTÁR 2025 Ősz
Közkívánatra megosztjuk Veletek az őszi capoeira naptárunkat. 🙃
Aki tud érdekes, érdemes eventet, ami kimaradt, írjátok be kommentbe és bővítjük, gyűjtsük össze mind! 💪
(És ha szeretnétek, hogy a jövőben is posztoljunk ilyen évszakos összefoglalót, nyomjatok egy like-ot vagy valamit.)
SZEPTEMBER:
09.20 (szo) Mestre Panaca jótékonysági Workshop
Capoeira Ponto, GCB, CEL, AN
https://fb.me/e/bHni5nZC8
09.21 (v) Karnevál a rakparton
Tudo Mundo Junto 🙃
https://fb.me/e/52KOJQFT5
09.28 (v) Berimbau WS, Floreio (QDR), AN haviroda
Arte Negra Budapest
https://fb.me/e/4XdpanP9B
OKTÓBER:
10.03.-05. (p-v) Vivência Cultural
Senzala - Mestre Chiquinho
https://fb.me/e/6OCzxHRML
10.10.-12. (p-v) Batizado e Formatura do Mestre Tocha 🥳
E.S.C.O.L.A
https://fb.me/e/2Z8vnHdBa
2025.10.19. (v) Berimbau WS 2, Floreio (QDR+ponte) 2 , AN haviroda Október
Arte Negra Budapest
https://fb.me/e/3OfqaObVT
2025.10.25.-26. (sz-v) Batizado Capoeira Ponto
Mestre Panaca
https://fb.me/e/89zPL7bz2
2025.10.31 (p) Capoeira Halloween
Gyerekedzés és Zeneóra
Arte Negra Budapest
https://fb.me/e/3WWoqHYqw
NOVEMBER
11.07.-9. (p-v) - 25.Szülinap Jacobina Arte Thessaloniki
Mestre Pitbull
https://www.facebook.com/photo?fbid=3046684022170737&set=a.488940524611779
11.07-9 (p-v) - Capoeira me chama workshop
Mestre Marcelo
Afro-ritmo
https://facebook.com/events/s/capoeira-me-chama-2025-segunda/1375713220553303/
11.15. (sz) - E hora de vadiar workshop
Mestre João
Grupo Abolição
11.22 (sz) Melhor da roda verseny
Jacobina Arte Hungria - Mestre VT
https://fb.me/e/esN2zq1c9
11.29 (sz) Tesoura Workshop
CM Cabeludo
Capoeira Espírito Livre
https://www.facebook.com/events/1149051420044010/
11.30. (v) 20 Toques, Floreio (bananeira) 3, AN haviroda November, TAndris szülinap
Arte Negra Budapest
https://fb.me/e/3P7AL1Jxn
06/09/2025
https://www.facebook.com/cel.capoeira/posts/pfbid0U6iwKcx92P23iYFFGiEAwDYMGrvHvG5aq18ieVL3iLHD5mCFdUq1ANhaazBtxMQzl
"VAMOS VADIAR PRA AJUDAR!"
Annál, mint együtt capoeirázni és új dolgokat tanulni már csak 1 dolog lehet jobb - ha mindez egy magasztosabb, nemesebb célt szolgál! 🔝✅️🏆
Bár a capoeira a világegyetem legcsodálatosabb harcművészete, a sérülések - csakúgy, mint más sportokban - sajnos itt is elkerülhetetlenek. 😕😒
Mestre Panaca is, több 40 év tapasztalattal a háta mögött, már sok mindent megélt, és bizony az évek az ő testét sem kímélték!
A csípője műtétre szorul, melynek anyagi támogatásához most te is hozzájárulhatsz, méghozzá kétféleképpen is....! 😁👌👇
✅️ CAPOEIRÁSKÉNT: Gyere el, és használd ki a lehetőséget, hogy újabb dolgokkal gazdagítsd a tudásod, míg részvételi díjad 100%-ban a Mestre-t segíti. 💯👍
❎️ NEM CAPOEIRÁSKÉNT: Ha pedig (még🙂) nem vagy az aktív capoeirás közösség tagja, akkor egyszerűen csak gyere el és dobd be a dobozba, vagy küldd el valakivel hozzájárulásodat, hogy Mestre Panaca ismét elfoglalhassa méltó helyét a capoeira körben! 👏🤝💪🙂
Előre is köszönjük, hogy részt veszel az összefogásban! 🙏🫵👊
02/09/2025
TAGFELVÉTEL A PLAYGARDENBEN
A PlayGarden edzőteremben most ősztől felvételt hirdetünk
🤼♀️Capoeira🪇 és 🖐BodyGames🏋️♀️ kezdő csoportjainkba! 🥳
🌤 És akik szeretnék megnézni a gyerek, tini és felnőtt capoeirásaink bemutatóit🤸, kipróbálni az autentikus 🇧🇷, brazil hangszereinket🪘vagy csak keresnek egy jó programot most vasárnapra, azokat pedig várjuk sok szeretettel az
🧺Abádi Zöld Piknik és Garázsvásáron🌿,
ahol számtalan érdekes program között mi is igyekszünk remek szórakozást biztosítani kicsiknek és nagyoknak egyaránt!🌳
https://www.facebook.com/events/2235000863664645
https://www.facebook.com/arte.negra.budapest
https://www.facebook.com/bodyGamesOfficial