Török Brigi Yoga

Mi az élet értelme?

Nos azt mindenki találja ki magának. Köszönöm a figyelmet!

Na jó elmondom, én mit gondolok.

Kb 10 éves lehettem amikor először megkérdeztem anyukámat, hogy mégis mi ennek az egésznek az értelme?
A válasz vélhetően nem elégítette ki a kiváncsiságomat, mert azután folyton feltettem a kérdést mindenkinek és magamnak is többször.
Sok zsákutcát megjártam emiatt.
Volt egy elképzelésem, hogy ha elérem végre az ”értelmet” akkor aztán igazán szuper lesz nekem végre. Mert amikor ezt kérdeztem éppen nem volt jó, mert kerestem valamit.

A keresés szerintem szuper üzemanyag, hogy haladjunk előre, de arra is képes, hogy csak körbe-körbe menjünk.
Na ez tuti nem lehet ez élet értelme.

Végül valaki azt mondta, hogy az élet értelme a kapcsolódás. Azt ugyan nem tudom ő, hogy értette, de nálam felkapcsolta a villanyt.
Rájöttem, hogy eddig mennyi csodás pillanatot vettem el magamtól amit a minőségi kapcsolódás adhatott volna.
(A magunkban töltött idő nagyon fontos, de ez a poszt most nem erről szól.)

Sokáig elég erős szociális szorongás és önbizalomhiány irányította az életemet, ami miatt teljesen elzárkóztam minden új kapcsolattól és embertől.
Volt, hogy a boltba sem mertem bemenni egyedül.
Aztán jött a covid és a home office. Maga a megtestesült álom, gondoltam én.
Soha nem voltam még olyan rosszul mint akkor. Ekkorra már kezdődő pánikrohamokkal küzdöttem és nem tudtam, hogy fogok ebből kimászni.

Végül az élet úgy rendezte nekem a dolgokat,hogy nem volt más választásom mint változtatni és kilépni az eddigi működésemből.
Mondanom sem kell, hogy a jóga mekkora mankó volt ekkor is.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és végtelenül hálás vagyok a már meglévő kapcsolataimnak és izgalommal várom az újakat.

Lehet egyedül küzdeni, de az ember társas lény és amíg ebben a testben tapasztalunk azt gondolom kapcsolódjunk.
Van akivel csak 5 percig tart a közös utunk, van akivel pár évente újra összesodor az élet, és van akivel egy életen át együtt megyünk.

Mindenkitől tanulunk, folyamatosan. Legyünk éberek és engedjük az életnek hogy körénk rendezze azokat akikkel egy az utunk.

Hogy ez-e valójában az élet értelme?
Fogalmam sincs.

Annyi biztos, hogy a 10 éves Brigi elfogadta ezt a választ egyelőre.
A változás jogát fenntartjuk 😉

A benned élő kisgyerek mit gondol az életről? ❤️

Ölelés,
B.

Miért szeretünk szenvedni?

"...dehát én biztos nem szeretek szenvedni." Mondhatnád te.

A legbiztosabb túlélés érdekében arra vagyunk kondicionálva, a lehető legkevesebb kockázatot vállaljuk az életben.
És mi jelent igazi kockázatot? Hát az ismeretlen.
Hiába lenne jobb, szebb, és napsütötte minden ha egy lépést előre lépnénk, mégsem tesszük. Nem tesszük, mert iszonyat ilyesztő az új felé menni. Azonnal pánikba esik az elme és odabent megszólalnak a szirénák. Másodpercek tört része alatt tudod lebeszélni magad bármiről, és mégcsak észre sem veszed.
Nem veszed észre mert olyan gyors és olyan megszokott a reakció, hogy felsem merül, hogy lehetne ezt másképp is.

Az első lépés amikor felismered, hogy végülis amiben vagy az úgy sz*r ahogy van.
A második lépés, hogy rajtakapod magad miközben kifogásokat gyártasz, miért nem lenne jó ha változtatnál.

No és itt álljunk is meg egy kicsit. Hogyan is kellene ezt lehozni ügyesen?
Ha egy valamit magaddal viszel ebből a mai gondolatmenetből az ez legyen:
Nem akkor kapálózunk, amikor már nyakig benne vagyunk.
Nem akkor próbálunk megtanulni meditálni amikor szanaszét van minden.
Nem akkor akarunk légzőgyakorlatot végezni amikor már nem kapunk levegőt.
Nem fogjuk tudni elkapni a gondolatot amikor éppen azon küzd az ego, hogy megmentsen attól a félelmetes új világtól.

Szóval üljünk le szépen a kis fenekünkre kényelmesen, minden nap.
Csukjuk be a szemünket, és mozizzunk.
Csak figyeljük, milyen gondolatok jönnek mennek, de ne ragaszkodjunk, ne gondoljuk tovább.
Nyugi ez mind meg fog történni, többször is. Semmi baj.
Térjünk vissza, figyeljük a légzésünket, mert az mindig itt és most van, aztán visszatérhetünk a moziba.

Hidd el (igazából sose hidd el, próbáld ki), napról napra jobban fog menni.

Oké, de miért is jó ez nekünk?
Amikor legközelebb megint szirénáznak a fejedben, akkor jössz TE és mondod azt: "Én ezt már ismerem, megfigyelem, és ÉN nem ez a gondolat vagyok."
A következő lépést megtetted, rajtakaptad. Gratulálok.

Ne felejtsük el, hogy ez nem egy Szent Grál, és nem oldja meg az életünket egy csapásra, de közelebb visz mindahhoz amire igazából szükségünk van.

Ülj le, figyelj.

Ölelés,
B.

A határhúzások ideje eljött.

Hehe, tudom, hogy tudod miről beszélek.
Ha eddig mindent és mindenkit meg és beengedtél az életedbe akkor most hatalmas küzdelem ebből a szerepből kimászni.
Neked, nekem, nekünk.

Ugye ismerős az érzés, hogy nem merünk nemet mondani. Sokszor fel sem tűnik mert olyan automatikus a reakciónk. Máskor pedig ráfogjuk arra, hogy áh nekem amúgy jó így. Tényleg jó?
Vagy csak megszoktad, hogy a saját egészséges igényeid mindig csak sokadikak a sorban. Majd ha már mindenki jól járt, akkor jöhetek én. Mind tudjuk, hogy sokszor ez nem is jön el.

Csak adsz és adsz, de az erőforrások végesek. Jusson eszedbe, hogy egy üres tálból nem lehet ételt osztani.
Muszáj magadnak adni előbb.

Most valami kollektíven olyan irányba terel minket, hogy odaálljunk és azt mondjuk NEM. Nem, nem hagyom hogy továbbra is mások használják az én erőforrásaimat.
Meghúzom azt a határt amire szükségem van már nagyon rég óta.

Megsúgom, ettől nem leszel önző. Ezt jól jegyezd meg, mert innen-onnan biztos megkapod majd, hogy az vagy. Furcsa amikor egy ember viselkedése megváltozik, és már nem hagyja magát kihasználni.

Amit ne felejtsünk el, hogy kommunikáljuk az igényeinket őszintén.

Kiállni a jogos érdekeinkért, egy olyan dolog amit gyerekként vagy megtanulunk jól vagy nem.
Ha nem, akkor alkalmazkodunk, hogy beilleszkedjünk, hogy elfogadjanak.
Pontosan ezért, ez egy akár több évtizede velünk élő minta lehet, amit lehet hogy egyik pillanatról a másikra nem fogunk tudni megváltoztatni. Nem állítom, hogy nem lehet, de a step by step módszer nem rossz megközelítés.
Ha megfogalmazódik mélyen bennünk az igény a változásra, akár nem is tudatos szinten, akkor az élet hozza majd a lehetőségeket ahol kipróbálhatjuk magunkat.

Én azt tudom mondani, hogy ami ehhez kell, kellő önszeretet, és önbecsülés és egy csipet bátorság.
A helyzet pedig az, hogy ezek a folyamatok nem lineárisan felépített ösvények. Az egyik hozza magával a másikat.

Kitartás, szuperül csinálod.

Ölelés,
B.

Mindig van lehetőséged dönteni és cselekedni!

Amikor nehéz helyzetbe kerülünk életünk során, azt gondolhatjuk innen nincs kiút.
Ekkor igazan fontos kivülről ránézni a helyzetre. Ha ezt nem tudjuk még, hogy tegyük, élég ha azzal tisztában vagyunk, hogy ez így nem marad!
Minden változik, folyamatosan.
Nem kell félnünk, hogy nem tudunk kimászni az adott helyzetből.

Ahhoz hogy ez működjön viszont, bizony döntéseket kell hozni.
Jól tudom, ilyenkor annyira beszűkülhet a látókörünk, hogy a nyilvánvaló lépést sem vesszük észre.

Semmi baj!
Megkell állni, és feltenni a kérdéseket magunkban:
Ki akarok mostmár lépni ebből a helyzetből?
Ha igen, mit kell tennem ehhez?
Legtöbb esetben az élet elénk sodorja a választ.
Csak nyissuk ki a szemünket és cselekedjünk.
Nem kell nagy tudás ahhoz, hogy lássuk, csak a gondolkodás nem visz előre hosszú távon.

Ha valamit eltervezünk lépjünk érte.
Ha valami már nem szolgál lépjünk ki belőle.
Cselekedjünk. Merjünk tenni, a hibáinkra szinte csak mi emlékszünk.
És kellő szeretettel csak nevetünk majd rajtuk.

Elő azzal a belső harcossal. 🔥
Ha valamit idáig halogattál, hidd el most jött el az idő.

A tökéletes pillanat nem létezik, mert minden pillanat tökéletes.

“Minden nap egy bónusz.”

A minap láttam egy videót két szép kort megélt néniről. Az egyik a fenti mondattal indított.
Így is lehet, így kéne.
Nem tudjuk meddig tart, lehet hogy holnap vége, de lehet hogy még 60 év van előttünk.
Egy dologról viszont biztosan dönthetünk: hogyan éljük meg ezt az időt.
Ne túl élni akarjunk. Haha, könnyű azt mondani sok helyzetben.
Sokszor abba a hibába esünk, hogy majd ha meg lesz ez és elérem azt, akkor MAJD boldog leszek.
Nem leszel.

A saját példámat hoztam nektek ma. Egy ideje költözés, munkahelyváltás, vizsga és további magánéleti feladatok sora várt és vár megoldásra a kis életemben. Hiába tudok le egyet, egy kicsit sem könnyebbülök meg.
Mindig jön egy újabb a helyére, vagyis csinálok.
Kimerültem, és nem értettem miért nem vagyok már boldog? Mikor jön már? Miért nem érzem, hogy a dolgok rendben vannak?
Ma aztán valami felkapcsolta a villanyt.
A boldogságomat a jövőbe helyeztem ki.
Olyan ez mint mikor a szamár elé répát lógatnak, csak hogy haladjon tovább, de szegény sosem éri el azt a répát.
A különbség, hogy mi saját magunk elé lógatjuk a boldogság, nyugalom, öröm répáját.
Meddig?

Most ülök az új albérletem régi kanapéján, és nektek írok. Írom ami szerintem fontos, írom amit tapasztalok.
Minden pillanat ajándék.
Ez nem jelenti, hogy nem lesznek rossz napok és nehéz érzések.
Lesznek, de minden elmúlik egyszer.
Te döntesz arról, mivel töltöd meg a napjaidat.

Holnap, amikor felkelsz gondold azt, hogy ez a nap egy bónusz, mert az!
Vegyél egy mély levegőt reggel. Tudod mit? Legyen kettő vagy inkább három.
Ez jó esetben egy percbe belefér.
Meglátod, máshogy indul majd a napod!

Ölelés,
B.

📷: Pinterest

Hála.
Amikor először hallottam erről, nem értettem az egészet és még idegesített is.
Emlékszem, valaki arról beszélt nekem, hogy ő minden este hálanaplót ír, és mindenképpen próbáljam ki mert azóta megváltozott az élete.
Hát jó, én mindig is szerettem kisérletezni, különben hogyan is mondhatnám valamire, hogy használ vagy sem.
Hát leültem, hogy leírjam miért is vagyok hálás.
Írtam pár átlagos dolgot: egészség, anyagi jólét stb, de közben nem éreztem semmit.
Vagyis de, hogy ez mekkora hülyeség és hogy én ezt biztos nem fogom csinálni. És amúgy is, ezen nem fog múlni semmi. Borzasztóan frusztrált lettem tőle.

Sokáig nem is tért vissza az életemben ez a kérdés. Mígnem,l lassan bekúszott a mindennapjaimba, először csak gondolatcsíra formájában.

Egy időben a Vakok Intézete mellett utaztam a munkahelyemre. Ott, először életemben nagyon hálás voltam érte, hogy látok.
Születésem óta velem van a látásom, ahogy vélhetően veled is, ezért nem is realizáljuk mekkora kincs ez. Ugyanez vonatkozik bármilyen hétköznapi, megszokott dologra is.

Nagyon mélyen érint, amikor a világban folyó háborús helyzetekról hallok. Ilyenkor viszont végtelenül szerencsésnek is érzem magam és hálás vagyok.
Hálás vagyok, mert nem kell az életemért menekülnöm.
Hálás vagyok, mert nem kell félnem, hogy elrabolnak, megerőszakolnak.
Hálás vagyok, mert amikor akarom meleg viz folyik a csapból.
Hálás vagyok, mert mindig van mit ennem.
Hálás vagyok, hogy tető van a fejem felett.
Hálás vagyok, mert szeretet vesz körül.
Hálás vagyok, hogy ekkora bőségben élek.

Ha egy pár éve valaki azt mondja, hogy én ezeket őszintén át tudom majd érezni, biztos kinevetem.
Mindenkinek a saját "rosszja" a legrosszabb, de ha néha megpróbáljuk megnézni máshonnan a helyzetünket, lehet hogy nem fog olyan szörnyűnek tűnni.

Ezt nem lehet erőltetni, látod nekem sem ment.
Ha viszont nyitott vagy az életre, felfedi előtted, hogy mekkora kincsek birtokában vagy.

Ha van kedved, próbáld meg leírni miért vagy most hálás. Figyeld meg mit érzel közben. Nincs rossz vagy jó érzés, csak figyelj.

Járj nyitott szemmel és szívvel.

Ölelés,
B.

Soha nem jó, ami éppen van.

Túl meleg van. Túl hideg van. Fúj a szél. Esik az eső. Nem itt akarok lenni, hanem ott. Inkább ezt ennék, nem azt ami van.
Valami máshoz lenne kedvem, nem ahhoz amit éppen csinálok.
Az állandó elégedetlenség, állandó belső feszültséget okoz majd.

A feladat az lenne, hogy elfogadjuk ami van, úgy ahogy az van.
Nem kell mindenben megtalálni a szépet, tényleg ne erőltessük ezt, mert van amiben egyszerűen nincs. Tanítás annál inkább, de lehet hogy azt nem fogjuk kellemesnek érezni akkor és ott.
Szóval nem megoldás a manapság nagyon divatos mérhetetlen pozitivitás. Én nem érzem őszintének.

Sodródni az árral megint csak nem jó, mert akkor a saját életedet nem te irányítod hanem mások. Mások döntenek az idődről, a pénzedről, az érzéseidről.
Talán észre sem veszed, hogy ez egy mindennapos dolog.
Te hányszor mondasz igent olyan dolgokra amit valójában nem akarsz? Lehet nemet mondani, és igen ez nem lesz szimpatikus másoknak.
Viszont ha valaki ezek után már nem úgy viszonyul majd hozzád mint korábban, akkor bizony az egy érdekkapcsolat volt.
Ez fájdalmas lehet.
Kétségbeesetten akarjuk, hogy szeressenek minket és ezért bevállalunk nagyon sokmindent. A szeretet nem ez.
A szeretet nem köt meg, szabadon hagy.

Egy nehéz ászana közben, sokszor megszólal az elme: "Minek jöttem ide? Mi értelme ennek az egésznek? Abba akarom hagyni."
Itt megtanulhatod, milyen meghaladni önmagad és benne nyugodni egy látszólag kényelmetlen helyzetben.
Majd egy idő után amikor újra esik az eső vagy fúj a szél, már nem fog zavarni. Nem akarsz mást.
Egyszerűen a dolgok végre csak olyanok lesznek amilyenek.

Amire valóban hatással tudunk lenni, az csakis saját magunk.
Ne a külvilágot próbáld megváltoztatni, hanem a látásmódodat.

Ölelés,
B.

📷: Pinterest

📱❌

Te, aki most ezt olvasod, van egy tippem számodra!

Tarts egy nap vagy ha teheted egy hét digitális detoxot.
Vedd elő a régi elpusztíthatatlan Nokiát a fiókból, és tedd be a helyére az okostelót. Aki akar telefonon elér. Aki valóban az életed része, és mindennapi kapcsolatban vagytok, úgyis tudja a számod.
Szólj anyukádnak, a legjobb barátodnak, meg a tesóidnak, hogy kicsekkolsz egy kicsit, de hivhatnak ha nagy a baj.

Napi szinten annyi inger ér, hogy egyszerűen kisül tőle az agyunk. Folyamatos boldogtalanságban, szorongásban, vágyódásban tart minket az a sok tartalom ami a szemünk elé tárul. Soha nem volt még ilyen gyors az információ áramlás.
Én azon szerencsések közé sorolom magam, aki még pont akkor születetett, hogy mindkét "világból" tapasztalt.
Igy látom a lassú dolgok értékét, de értem a gyorsan változó világot is. Legalábbis igyekszem, de azért valóban lépést tartani nagyon néhéz.
Engem is ugyanúgy beszippant időről időre ez az örvény, és azon kapom magam, hogy egyszercsak túl sok.

Csak úgy nehéz a levegő, fáj a fej, kiszárad a szem, kattog az elme.
Persze, hogy kattog, hiszen neki ez a dolga, erre van kiképezve.
Próbálhatunk relaxálni akármennyit, ha közben ott pattognak a reklámok, posztok, zenék és társaik. Nem lesz igazán sikeres.

Nem értjük miért szorongunk annyit manapság. Olyan dolgok százait vagy ezreit látjuk nap mint nap amire azt hisszük, hogy szükségünk van. Kell nekünk, hozzá kell adnunk magunkhoz, hogy végre tökéletesek és persze BOLDOGOK legyünk.
Aztán amikor ez nem jön össze utáljuk magunkat, félünk, bánkódunk, irigykedünk.
A legrosszabb ebben, hogy nem is tudjuk pontosan miért, csak érezzük, hogy valami nem jó.

Jelen állás szerint én azt gondolom, hogy nem lehet teljes egészében kivonni magunk ebből az egészből, de tehetsz azért, hogy csökkenjen az ezzel töltött idő.

Próbáld ki.
Adj magadnak egy napot, két napot, egy hetet. Figyeld meg hányszor nyúlnál a telefonhoz. Hányszor terelnéd el a figyelmed egy kis görgetéssel. Amikor jön az érzés, mi elől menekülsz? Mivel nem akarsz foglalkozni, szembenézni?
Aztán tapasztald meg mennyi időd marad valódi dolgokra. Végre előveszed azt a könyvet, elmész egy sétára, megcsinálod azt a sütit, megnézed azt a naplementét.

Végre ITT és MOST vagy.

Ölelés,
B.

📷: Pinterest

Te, aki most ezt olvasod, van egy tippem számodra!

Tarts egy nap vagy ha teheted egy hét digitális detoxot.
Vedd elő a régi elpusztíthatatlan Nokiát a fiókból, és tedd be a helyére az okostelót. Aki akar telefonon elér. Aki valóban az életed része, és mindennapi kapcsolatban vagytok, úgyis tudja a számod.
Szólj anyukádnak, a legjobb barátodnak, meg a tesóidnak, hogy kicsekkolsz egy kicsit, de hivhatnak ha nagy a baj.

Napi szinten annyi inger ér, hogy egyszerűen kisül tőle az agyunk. Folyamatos boldogtalanságban, szorongásban, vágyódásban tart minket az a sok tartalom ami a szemünk elé tárul. Soha nem volt még ilyen gyors az információ áramlás.
Én azon szerencsések közé sorolom magam, aki még pont akkor születetett, hogy mindkét "világból" tapasztalt.
Igy látom a lassú dolgok értékét, de értem a gyorsan változó világot is. Legalábbis igyekszem, de azért valóban lépést tartani nagyon néhéz.
Engem is ugyanúgy beszippant időről időre ez az örvény, és azon kapom magam, hogy egyszercsak túl sok.

Csak úgy nehéz a levegő, fáj a fej, kiszárad a szem, kattog az elme.
Persze, hogy kattog, hiszen neki ez a dolga, erre van kiképezve.
Próbálhatunk relaxálni akármennyit, ha közben ott pattognak a reklámok, posztok, zenék és társaik. Nem lesz igazán sikeres.

Nem értjük miért szorongunk annyit manapság. Olyan dolgok százait vagy ezreit látjuk nap mint nap amire azt hisszük, hogy szükségünk van. Kell nekünk, hozzá kell adnunk magunkhoz, hogy végre tökéletesek és persze BOLDOGOK legyünk.
Aztán amikor ez nem jön össze utáljuk magunkat, félünk, bánkódunk, irigykedünk.
A legrosszabb ebben, hogy nem is tudjuk pontosan miért, csak érezzük, hogy valami nem jó.

Jelen állás szerint én azt gondolom, hogy nem lehet teljes egészében kivonni magunk ebből az egészből, de tehetsz azért, hogy csökkenjen az ezzel töltött idő.

Próbáld ki.
Adj magadnak egy napot, két napot, egy hetet. Figyeld meg hányszor nyúlnál a telefonhoz. Hányszor terelnéd el a figyelmed egy kis görgetéssel. Amikor jön az érzés, mi elől menekülsz? Mivel nem akarsz foglalkozni, szembenézni?
Aztán tapasztald meg mennyi időd marad valódi dolgokra. Végre előveszed azt a könyvet, elmész egy sétára, megcsinálod azt a sütit, megnézed azt a naplementét.

Végre ITT és MOST vagy.

Ölelés,
B.

📷: Pinterest

A jóga, az élet kicsiben. Ez az, ami először megfogott benne.

Ászanázol, de hogyan? Pranayamazol, de hogyan? Nem megy a koncentráció? Esetleg le sem tudsz ülni, hogy csinálj valamit?
Hol indult el benned az ellenállás?
Nem minősítenünk kell magunkat, hanem megfigyelni.

Amikor ráállsz a szőnyegre figyeld meg, hogyan érzed magad.
Figyeld meg azt is például hogyan ászanázol.
Gyorsan, lassan, benne nyugszol vagy kimenekülsz? Tudsz figyelni a részletekre, megy-e az egyensúlygyakorlat, a lépteid puhák vagy nehézek?
Mi megy közben a fejedben?

Gyönyörűen meg fog mutatkozni, mit élsz az életben most, és itt a szőnyegen lehetőséged van áttörni a felhúzott falakat. Meghaladni és jobban megismerni Önmagad.
Tapasztalatból mondhatom, hogy amit megoldasz ott, arra tiszta rálátásod lesz a való életedben is egy idő után, és az addig idegen, nehéz, kényelmetlen helyzetek kitisztulnak.

Van ami magától, mert elég csak egy AHA pillanat hozzá, de van amiért aktívan tenni kell. Ne gondoljuk, hogy ez egy passzív működés lehet.
Megtalálod a megoldást, és utána átülteted az életedbe.

Ebben az a jó, hogy nem kell nekem semmit elhinni. Próbáld ki, tapasztald meg te is.

Ölelés,
B.

Lassulj le.
Könnyű azt mondani, igaz?

Amikor elöntik az embert a mindennapi feladatok, ez igazán nem könnyű. Teljesíts a munkádban, legyen otthon minden rendben,menj el a hivatalba, vásárolj be, főzz egészségesen, mozogj rendszeresen, igyál elég vizet, élj szociális életet, gondoskodj a gyerekekről, állatokról, és persze aludj eleget. Ha egy nap 56 órából állna simán menne. Dehogyis, a lelassulás döntés kérdése.
Ha belül állandóan pörögsz, ahhoz fog igazodni a külvilágod is. Nem a külvilág miatt kell állandóan készenlétben lenned, hanem a belső késztetés miatt.
Amikor például valaki rendetlen, a környezetére nem igényes, akkor ott belül van az igazi káosz.

Ennyi feladat hatására hamar megjelenik a belső feszültség, ha mindenhol teljesítési kényszert érzünk. Ezt vagy másokon vagy magunkon fogjuk levezetni, és végülis belekerülünk egy spirálba, amiből látszólag nagyon nehéz kimászni.

"Már megint hisztis vagy? Mi a bajod? Nincs okod arra, hogy feszült legyél." Ismerős mondatok?
Az emberek azt gondolják, főleg kis hazánkban, hogy csak akkor lehetsz fáradt, kimerült, szomorú, leterhelt, kiégett ha valami igazán rossz történik, de akkor sem túl sokáig. Addig pedig hajtani kell az igát kifulladásig, nem igaz?
Nos nem, ez egy nagyon téves beidegződés.
Nem attól leszel értékes és szerethető, hogyha mindig mindenhol helyt állsz. Persze ez egy program, amit valamikor nagyon régen elhittünk, és idő kell amíg átdolgozzuk.

Minden nap legyen magadra egy kis időd. Ha kezdetnek ez csak 5-10 perc az sem baj, de ez legyen meg minden nap, ne halogasd, ne tedd át másik napra. Hidd el sokkal többet ér egy kicsi minden nap, mint az hogy évente egyszer elmész egy nagy nyaralásra.
Olvass, csukd be a szemed, gondolj valami szépre, vagy ne gondolj semmire. Nézd a napfelkeltét, hallgass meg egy zenét, táncolj, fess, igyál egy teát írj valamit. Bármi ami csak rólad szól, és ezt egyedül tedd. Ez a te kis időd, magadra.
Ha magadnak adsz, ha magadat szereted úgy tudsz adni másoknak is majd.
Észre fogod venni, hogy szépen lassan változik majd a napjaid minősége, csak ettől a kis odafigyeléstől.

Ölelés,
B.

📷: Pinterest

Türelem. Mondta a nagyi nekünk gyerekként. Ő tudta. De miért is fontos ez?

Az a szerencsés "véletlen" esett meg velem, hogy egy olyan munkában tölthetem az erre szánt időm nagy részét, ahol növényekkel foglalkozhatok.
Na ha valami, akkor ez türelemre tanít. A növények nem mennek sehova, nem sietnek, ráérnek.
Minden nap látod, gondozod és bár nem szembetűnő a változás, mégis láthatod ahogy fejlődik.
Öntözgeted, megtalálod neki a megfelelő helyet, ahol növekedhet.
Ha beteg lesz, kezeled, és bizony idő amíg legyűri a rá ragadt kórokat.
Egy kis idő elteltével pedig virágot vagy új hajtást hoz majd.

Miért gondoljuk, hogy nekünk nem jár idő arra, hogy fejlődjünk, hogy gyógyuljunk, hogy létezzünk?

Vannak az életben ugrásszerű, nagy változások, és sokszor csak ezeket ismerjük, fogadjuk el. Ezekre vagyunk büszkék.
A kis lépéseket senki sem ünnepli, nem fognak érte pezsgőt bontani, de mi dönthetünk úgy, hogy számítanak.
A lassan beért események éppen olyan fontosak, ha nem fontosabbak. Egyszerűen vannak dolgok amik nem mennek egyik napról a másikra, ezt jobb ha elfogadjuk.
Nem akkor és nem ott volt még a helye. Talán nem álltunk rá készen, de a magja már ott volt bennünk.
Mi is kivirágzunk és meggyógyulunk, csak adjuk meg magunkat az időt és a kellő türelmet.

Nagyon fontos számunkra is, hogy a megfelelő környezetben létezhessünk, ahol termékenyek, felszabadultak lehetünk.
Ebbe beletartozik a munkahelyünk, a baráti társaságunk, párkapcsolatunk és a lakóhelyünk is.

Tudtad, hogy egy növény gyökereztetése hetekbe is telhet?
Addig csak szegény lóg a semmiben. Alapok nélkül, de mégsem tűnik úgy mint aki feladta. Teszi a dolgát, megy tovább, kitartóan.

Nem várhatjuk magunktól sem, hogy mindent rögtön, azonnal és tökéletesen csináljunk. És igen, fogunk hibázni, sokat. Tanulni is fogunk sokat, de amikor évek múlva visszatekintünk majd, elképedve tapasztaljuk, honnan indultunk és hol vagyunk most.
Csak győzzük kivárni... 😉

Én magam sosem szerettem naplót irni, de egy pár éve minden évben irok egy-két levelet a jövőbeli énemnek. Ez tényleg nem sok idő, de nagyon érdekes pár hónap vagy év elteltével elolvasni, mi is volt akkor éppen velünk. Próbáld ki, írd meg, és legyél türelmes amíg el nem jön az idő, hogy újra olvasd.

Ne feledd: Türelem rózsát terem. 🌹

Ölelés,
B.

📷: Pinterest