Vívómúzeum

Ma ünnepli 79. születésnapját Erdős Sándor olimpiai és 2x-es világbajnok, VB ezüst- és 2x-es VB bronzérmes, 10x-es országos bajnok párbajtőrvívó.

1947. augusztus 21-én született Budapesten. Édesapja barátja volt Bay Béla és Rerrich Béla, maga is vívott, ezért mindhárom fiát a vívás felé terelte. Erdős Sándor, a „kis René”, ahogy társai hívták, 1960-ban elkezdett a BVSC-ben gyakorolni. Középső bátyjának, Gábornak, aki később szintén válogatott párbajtőröző lett, Váry Attila volt a mestere, aki egyszer meglátta, és odahívta magához: „Te is, fiacskám, párbajtőröző leszel!” Később edzői voltak Bay Béla és Németh Árpád is.

Leányfalun élt, Szentendrére járt a Móricz Zsigmond Gimnáziumba, a fővárosba járt edzésre. Szülei szigorúan megkövetelték a tanulást, csak akkor mehetett vívni, ha jól tanult.

1965-ben megnyerte az ifjúsági bajnokságot, így indulhatott a rotterdami ifjúsági világbajnokságon, azonban nem jutott be a döntőbe.

Az egyetemi felvételit követően - közgazdásznak készült – bevonult katonának Kalocsára, 11 hónapig nem tudott edzeni. Leszerelés után visszaküzdötte magát az ifi válogatottba, 1967-ben bronzérmes lett a teheráni ifi VB-n.

Bekerült a felnőtt keretbe, 68-ban ranglista hatodikként a magyar csapat itthon maradt tartaléka lett. A magyar csapat győzött az olimpián, így a következő évben, bár minden komolyabb hazai versenyt megnyert, ranglistaelsőként sem tudott bekerülni a nagy csapatba.

1970-ben végre indulhatott a VB-n, fiatalon került be a csapatba, a második legfiatalabb Fenyvesi is öt évvel idősebb volt nála. Meghálálta a bizalmat, a csapat 1970-ben és 71-ben is világbajnok lett, ahogy a müncheni olimpián sem találtak legyőzőre.

1971-ben közgazdász, 76-ban vívó szakedzői oklevelet szerzett.

A 1976-os olimpián a bevezetett létszámkorlátozás miatt Fenyvesi Csabával együtt a tőr csapatban is vívnia kellett, hetedikek lettek, a párbajtőr csapat pedig nagy küzdelem után éppen csak lemaradt a dobogóról.

Az 1980-as csapatba már nem került be, abbahagyta a versenyzést, az üzleti életben találta meg a számítását. A 90-es évek elején dr. Bodnár András olimpiai bajnok vízipólóssal megalapították az egyik első hazai egészségügyi magánvállalkozást, melynek segítségével megteremtették az ultrahangvezérelt vesekőzúzás feltételeit Magyarországon. Cégük mobil készülékekkel járta az országot, volt olyan év, amikor 37 kórházban végeztek kezeléseket.

Szabadidejében szenvedélyesen bridzsel és tartja kiváló kondícióját is.
Isten éltesse sokáig egészségben, tevékenységben!

(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu

Ma ünnepli 75. születésnapját Horváth Mária, napjaink egyik legkiválóbb tőr nevelőedzője. Mara "néni" első edzője volt többek között Szekeres Pálnak csakúgy, mint a 202ben VB bronzérmet szerző férfi tőr csapat három tagjának és két mesterének.

Szombathelyen született 1951-ben, saját bevallása szerint ördögien rossz, verekedős gyerek volt. Egy újságcikk hatására és édesanyja bíztatására kezdett 9 éves korában vívni, első edzője Gasztonyi János volt. Abban az időben csak 14 éves kor felett lehetett versenyezni, egy képesítő vizsga után, melynek része volt egy „vívószépségverseny” is, ahol pontozták a vívóállást, a lábmunkát, a távolságtartást és az iskolavívást. Mara, ahogy mindenki nevezte és nevezi ma is, egy alkalommal még az akkori Pajtás újságba is bekerült technikás és gyönyörű vívása eredményeképpen.

1964-ben a tokiói olimpián győztes Rejtő Ildikó lett a példaképe, élete egyik legnagyobb vágya teljesült azzal, hogy később a Dózsában egy csapatban vívhatott vele egy országos bajnokságon, és büszke arra, hogy mindmáig jó barátságban vannak.

Világ életében testnevelő tanárnak készült, érettségi után Budapestre költözött, felvették a TF-re és átigazolt az Újpesti Dózsába. Kezdetben Somodi Lajos, később Fülöp Mihály lett a mestere. Kitűnő I. osztályú vívó volt, válogatott kerettag, de nem volt igazán jó versenyző, nyomasztotta a saját magával szemben támasztott elvárás.

1976 megkérdezték tőle, nem foglalkozna-e gyerekekkel a Dózsában, első csoportjából került ki Szekeres Pál, de további 9 tanítványa jutott ki korosztályos világversenyre. Időközben átigazolt az OSC-be, ahol 28 évig edzősködött, közel tíz évig szinte egyedül vitte a hátán a szakosztályt, sőt 1994-ben egy havi 32 ezer schillinges bérrel járó állást utasított vissza azért, hogy maradhasson a klubban. Vívómesteri munkája mellett főállásban testnevelést tanított egyetemistáknak.

2004-től a Törekvésben dolgozott a precíz, határozott és lelkiismeretes mester, akit bálványoznak a tanítványai, híres szigora ellenére is. 2015-ben Bay Béla díjjal ismerték el kimagasló nevelőedzői tevékenységét. 2021-tól a Ludovika SE vívószakosztályában dolgozik, töretlen lelkesedéssel.

Mara „néni” gyerekek százaival-ezreivel szeretteti meg a vívást és tanítja a szinte mindent meghatározó alapokat ma is. A 2025-ben bravúr VB bronzérmet szerző férfi tőr csapatból hárman is az ő szárnyai alól kerültek ki (Szemes Gergőnek Szabó István volt 12 évig a mestere). Nála kezdett vívni a csapat két edzője, Szirmay Benedek és Mazza Lorenzo is, csakúgy, mint a női tőr csapat három erőssége.

Kívánunk boldog születésnapot és jó egészséget, a magyar vívósportnak pedig sok hasonlóan sikeres szakembert!

(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu

94 éve ezen a napon született dr. Kausz István olimpiai és 2x-es világbajnok, 2x-es világbajnoki ezüstérmes, vb bronzérmes, 7x-es országos bajnok párbajtőrvívó, 3x-os téli öttusa országos bajnok öttusázó, sebészfőorvos, aki az úszóválogatott orvosaként is részt vett 6 olimpián.

Budapesten született 1932. augusztus 18-án, szülei 9 gyermeket neveltek fel, akik közül többen édesapjuk orvosi hivatását követték, de lett közülük mérnök, tudományos kutató és szakmunkás is.

Kausz (vagy ahogy barátai nevezték, Dades) első találkozása a sporttal egy öttusa tehetségkutató versennyel kezdődött, ahol az első 20 helyezett részére álladó lovaglás és vívást ígértek. Nagyon vonzotta a lovaglás, tetszett neki a vívás is, így megpróbálta, és az első 10 között végzett. Lendvai Pál lett az edzője, aki szinte apaként segít***e ifjú tanítványai. Az úszás viszont nem ment igazán jól, 1951-ben pedig végre felvették az orvosi egyetemre, így az öttusáról lassanként átpártolt a víváshoz, amit jobban össze tudott egyeztetni a tanulmányaival. Klubja mindvégig az OSC, mestere pedig Tari István volt, aki ha kellett, este 9-kor is lement az OSC-be iskolát adni Kausznak, ha orvosi munkája miatt csak akkor ért rá.

Lassan a vívóeredmények is jönni kezdtek, bár a vívótársadalom még évekig öttusázónak tartotta… 1957-ben került be a válogatottba, akkor, amikor a magyar párbajtőrvívás felzárkózóban volt a világ élvonalához. A párizsi világbajnokságon rögtön csapat ezüstéremmel debütált (Balthazár Lajos, Bárány Árpád, Berzsenyi Barnabás, Czvikovszky Ferenc, Gábor Tamás, Kausz István).

1959-ben Budapesten tagja volt a fegyvernem első magyar világbajnoki aranyérmét nyerő Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Marosi József, Sákovics József összeállítású párbajtőrcsapatnak. Az 1960-as római olimpia nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, ekkor határozták el edzőjével, hogy fizikai kiegészítő edzésekkel javítják az állóképességét. A módszer bevált, sőt lassanként más vívók is átvették, hiszen 1962-ben, a Buenos-Aires-i világbajnokságon egyéni világbajnoki címet szerzett egy másik magyar, Gábor Tamás előtt. Pedig a vb előtt nem sokkal kivették a vakbelét, azonban a műtét után 2 héttel már úszott, 3 éttel pedig álló helyzetben vívott…

Az olimpia aranyérem is megadatott, 1964-ben a Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán összeállítású csapat olimpia bajnoki címet szerzett.

Csapatban mindig jobban vívott, megbízható volt és nagy küzdő, sallangmentesen és célratörően vívott. Erőssége volt a távolság tartása, és a közbeszúrások, szorgalma pedig kiemelkedett még az akkori idők nagy munkabírású klasszisai közül is.

1966-ban hagyott fel a versenyzéssel, ekkor már 9 éve dolgozott Kubányi professzor mellett a Rókus kórház sebészetén. Ezt követően még inkább aktív lett a szakmai képzés terén, bár korábban sem hagyott ki egyetlen ügyeletet sem az osztályán, edzőtáborokból pedig szombat-vasárnap járt fel ügyelni. A vívástól nem szakadt el, lejárogatott edzeni, vezette az OSC vívószakosztályát, és 1988-ig elnökségi tagja volt az MVSZ-nek.

1967-ben került az úszás közelében, először mint a KSI úszóinak orvosa, ahol Széchy Tamás legendás úszói – Hargitay, Verrasztó, Soós, Wladár, Czene, Rózsa, - felkészülésének élettani-orvosi hátterét biztosította. 1985-től hívták az úszóválogatott mellé, ettől kezdve 2014-ig (82 éves koráig) kísérte a világversenyekre az olimpiai és világbajnoki címeket szerző úszókat.

1959-ben nősült, felesége az operaház balett táncosnője volt. 2 leányuk született, mindketten külföldön élnek, legidősebb unokája pedig követte Kauszt az orvosi pályán.

Egészségét, szikár alkatát napi 15 perces speciális tornával őrizte, természetszeretetét kertészkedéssel és a Tápióvölgye Vadásztársaság tagjaként gyakorolta.

87 éves korában, 2020. június 3-án hunyt el, a Farkasréti-temetőben nyugszik.

(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu

72. születésnapját ünnepli Kopetka Béla egykori öttusázó, párbajtőrvívó, vívómester, Imre Géza és Szász Emese nevelőedzője.

1954. augusztus 16-án született Budapesten, 1968-ban kezdett öttusázni a Csepel SC-ben. Ifjúsági bajnok és válogatott volt, azonban gyengébb fizikai számai egy idő után gátat szabtak a fejlődésének, 1972-ben áttért a párbajtőrvívásra. 15 évig volt első osztályú vívó, edzői Gruber Gyula és Vass Imre voltak. Legjobb eredménye az 1979. évi Universiade párbajtőr csapat győzelme, a döntőben valamennyi ellenfelét legyőzte.

1977-ben üzemmérnöki diplomát szerzett, majd Kulcsár Győző bátorítására az edzői pálya felé fordult. 1980-ban fejezte be a vívást, de ekkor már edzősködött, 1982-ben a TF vívómesteri diplomát is megszerezte.

1983-ban kezdett Kopetka Béla gyerekcsoportjában vívni az akkor 9 éves Imre Géza, akinek azután 14 évig volt edzője. Másik kiemelkedő tanítványa Szász Emese volt, 5 évig dolgoztak együtt, amely alatt a későbbi olimpiai bajnok junior világbajnoki címig jutott. Móna István hívására kerültek mindhárman a Bp. Honvéd vívószakosztályához, ahol Kopetka Béla Kulcsár Krisztiánnal, Boczkó Gáborral és Balogh Gábor öttusázóval is foglalkozott.

Az edzői munka mellett 1989-től délelőttönként mellékállásban taxizott is, hogy a családját el tudja tartani: abban az időben csupán az edzői fizetésből nem lehetett megélni. Sokszor hívták külföldre, de sokáig nem ment, nem akarta tanítványait elhagyni.

Végül rákényszerült a külföldi munkavállalásra, 7 évig Angliában, 3 évig Németországban dolgozott. Hazatérte után egy ideig a Bp. Honvéd öttusaszakosztályánál vállalt munkát, és a FIE nemzetközi mesterképző tanfolyamain tanít. 2000-től mesteredző, néhány éve egy találmány is fűződik a nevéhez, amely a kitörés és a szúrás gyorsításához nyújt segítséget.

2024. januárjától Szász-Kovács Emese hívására nyugdíj mellett hetente kétszer a Vasasban tanít, mentorálja az ott dolgozó edzőket.

Kívánunk még sok-sok tevékeny és termékeny évet, jó egészséget, Isten éltesse Kopetka Bélát.

(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu

27 éve hunyt el Somos Béla vívómester, katonatiszt, olimpiai és világbajnok vívók edzője.

1912. június 8-án született a Nagyvázsony közeli Vöröstón Schmidt Béla néven, édesapja tanító volt Nágocson, édesanyja Róth Terézia.

1928-ban Kaposváron végezte el a reálgimnáziumot, 1928-32-ig a jutasi Altisztképző Iskolába járt. 1935-36-ban a SPOTI-ban (Toldi Miklós Katonai Sport- és Vívótanár Képző Intézet) tanult, kardban Borsody László, tőrben Gellér Alfréd volt a tanára. Ezt követően a BBTE-ben kezdett dolgozni, mint vívómester, emellett segédvívómester volt a SPOTI-ban. 1940-ben magyarosította a nevét Somosra. 1942-44-ig a Bólyai Műszaki Akadémia vívómestere volt, 1945-től a Budai Kinizsiben, 1950-től a Vasasban és a Honvédban dolgozott.

1953-tól már a válogatott mellett is szükség volt rá, hiszen legnevesebb tanítványai Kárpáti Rudolf, Berczelly Tibor, Papp Bertalan, Delneky Gábor, Dömölky Lídia, Gulácsy Mária, Mendelényi Tamás, Horváth Zoltán és Bakonyi Péter voltak. A legkiválóbb mesterek egyike, ugyanakkor makacs és szókimondó ember volt, ez is az oka lehetett annak, hogy talán kevesebb elismerést kapott, mint amit edzői munkájával kiérdemelt.

1963-tól Németországban, Koblenzben lett a női tőr és a kard csapat vezetője. Továbbra is azt vallotta: „A sikerhez szorgalom, odaadás, akaraterő és mindennapos küzdelem vezet.”

1987-ben, második felesége halála után – a rendszerváltással egyidőben – úgy döntött, hogy hazaköltözik, talán itthon még segíthet. Hetente kétszer a Honvédban adott iskolákat, ahogy mondta: „Csak az az igazi edző, aki tuserős és pedagógus is. Most is akkor vágom fejbe őket, amikor csak akarom!”

1999. augusztus 10-én hunyt el, szülőfalujában 2019-ben emléktáblát avattak a tiszteletére.

(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu

78. születésnapját ünnepli Gerevich Pál 2x-es olimpiai bronzérmes, egyéni és 4x-es csapat világbajnok, 2x-es vb ezüstérmes, 4x-es egyéni országos bajnok kardvívó, vívómester.
Isten éltesse sokáig, jó egészséget kívánunk!

98 éve született Zarándi Csaba, olimpiai és világbajnok kardvívók sorának legendás vívómestere.

Budapesten született 1928. augusztus 8-án. 1946-ban kezdet el vívni a BEAC-ban Szabó László invitálására, aki édesapja gimnáziumi osztálytársa volt Marosvásárhelyt. A Semmelweis utcai vívóteremben még asszózott dr. Tóth Péter és dr. Gombos Sándor olimpiai bajnokokkal. Később a Ganz Vagongyár SC-be került, amely akkor komoly egyesületnek számított, ebben az időben itt vívott Kovács Pál és Pesthy Károly (1951-ben a világbajnok kardcsapat tagja) is.

Behívták katonának és a Bp. Honvédbe került, ahol Szűcs János lett a mestere, és ahol a magyar utánpótlás krémje, későbbi olimpiai bajnokok vívott, akik 56-ban nem jöttek vissza Melbourne-ből: Hámori Jenő, Magay Dániel, Keresztes Attila… Szűcs János már mint mesternövendék foglalkozott vele, sőt 1949-től már edzősködött is mellékállásban a repülőtiszti főiskolán, majd a Spartacusban. Főállásban az Irodagép Vállalatnál dolgozott, ahol az idők folyamán az üzemvezetőségig vitte.

1958-ban Szabó Pál, az Újpesti Dózsa legendás szakosztályvezetője hívta, hogy az hagyományos szúrófegyvernemes szakosztályban honosítsa meg a kard szakágat. Néhány év múlva hívták a Vasashoz is, ahol világklasszisok sora vívott, de visszautasította a felkérést, mert a nagy bajnokokat nem „örökölni”, hanem felnevelni akarta. Élete végéig a Dózsában dolgozott, 1991-től vezetőedzőként.

Az újpesi klubban lassan jöttek a tanítványok is (5 évig még itt is mellékállásban dolgozott!) Körmöczi Csaba, Nagyházi Zoltán, majd Gedővári Imre, aki ugyan Hátszeghy Hatz Józsefnél kezdett, de Szepi bácsi egy év után ezekkel a szavakkal adta át Zarándi Csabának: vigyázz erre a gyerekre, lesz belőle valaki…

1974-ben szerezte Zarándi tanítvány az első világbajnoki érmet, Gedővári tagja volt a VB bronzérmes csapatnak, 1975-ben a VB csapatezüstöt nyert csapatnak már Körmöczi is részese volt. Az 1977-es csapatbronzot (Gedővári és Körmöczi csapattag) követte az első világbajnoki cím 1978-ban Hamburgban, ahol Gedővári mellett Nagyházi Zoltán vívott a csapatba a Zarándi tanítványok közül.

Az 1980-as moszkvai olimpián Gedővári és a csapat egyaránt bronzérmet nyert. 81-ben Gedővári egyéniben ezüstérmes, a csapat világbajnok (Gedővári és Nagyházi csapattag), 82-ben Gedővári bronzérmes, a csapat pedig ismét világbajnok.

Zarándi Csaba először az 1981-es VB-n lett rosszul a szívével, amikor a kard egyéni döntőben Gedővári Imre némi bírói segédlettel kikapott a lengyel Wodkétól, és így „csak” második lett. A második rosszullét akkor fogta el, amikor néhány nappal később a csapat világbajnok lett, ekkor már örömében.

Az 1982-es VB-n azonban csaknem végzetes infarktus vette le a lábáról. Az orvosok végleg el akarták tiltani a vívástól, egy évig lábadozott, míg megengedték, hogy két tanítványával tovább dolgozhasson. A kettőből hamar négy lett, az 1988-as szöuli feledhetetlen kardcsapat döntőben pedig, ahol a magyar csapat 4:8-ról fordított és nyert 28 év után újra olimpiai kardcsapat-bajnokságot, 3 Zarándi tanítvány vívott: Gedővári, Szabó Bence és Csongrádi László. Szabó és Csongrádi – akikről Csaba bácsi minden nyilatkozatában elmondta, hogy ifjúsági korukig Jakab László tanítványai voltak – majd Abay a későbbi években is hozták az érmeket: 90-ben csapat ezüst (Szabó, Csongrádi), 91-ben csapat arany (Szabó, Abay), egyéni ezüst (Abay), 93-ban csapat arany (az öttagú csapat négy tagja Zarándi tanítvány: Szabó, Abay, Köves, Navarrete) egyéni ezüst (Szabó).

Zarándi Csaba edzői pályafutásának másik nagy csúcsa Szabó Bence 1992-es egyéni olimpiai bajnoki címe (28 évvel az ezt megelőző utolsó nagy egyéni siker, Pézsa Tibor tokiói aranyérme után), ahol a 3 Zarándi tanítvánnyal, Szabóval, Abayval és Kövessel felálló csapat ezüstérmet szerzett. A következő olimpián Bence a csapattal ezüstérmes lett, majd 1998-ban hosszú ideig az utolsó kardcsapat világbajnoki címet szerezte a csapat - Navarrete Józseffel.

Az eredmények felsorolásán túl meg kell emlékeznünk Csaba bácsiról, mint emberről is. Halkszavú, de igen bőbeszédű, pocakos, jó kedélyű, jó humorú mester volt, akit tanítványai apjukként szerettek és tiszteltek, és akiket ő is gyermekeiként szeretett, mint egy jó apa, egyformán mindegyiket. Mindennél többet mond, hogy Gedővári Imre abba akarta hagyni a vívást, amikor Zarándi Csaba infarktust kapott, nem tudta elképzelni, hogy másik edzővel folytassa, és egy évig, Csaba bácsi felgyógyulásáig egyedül készült tovább. Abay Péter pedig, amikor arról kérdezték, hogy miért nem ért el olyan eredményeket, mint gyerekkori jó barátja, Szabó Bence, azt válaszolta: talán mert túl későn kerültem Csaba bácsihoz…

Szeretett tanítványai Zarándi Csaba augusztusi 75. születésnapjának megünneplését készítették elő, amikor 2003. április 7-én váratlanul meghalt.

Emlékét tanítványai és tisztelői szívükben őrzik, az évente Budapesten rendezett Zarándi kard csapat világkupa versenyen pedig a világ legjobb kardozói tisztelegnek emléke előtt.
(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu

207 éve született Keresztessy József vívómester, a magyar kardvívó iskola megalapítója.

1819. augusztus 7-én született Pesten, elszegényedett nemesi családból származó kerékgyártó fiaként. Szülei korán meghaltak, az árva 13 éves gyerekként került Friedrich Ignáchoz, a híres francia származású vívómesterhez a Széchenyi István és Wesselényi Miklós által alapított Pesti Nemzeti Vívóintézetbe. Bámulatos ügyességgel sajátította el a vívást, csakhamar Friedrich első segédje lett. 23 éves sem volt, amikor 1842. február 4-én, nyilvános vizsga után a kor legkiválóbb Pesten letelepedett és külföldi vívómesterei állították ki számára a mesteri oklevelet: Friedrich Ferenc, Gaetano Biasini, Clair Ignác, Chappon Lajos, Nicolaus Fosse, ifj. Friedrich Ferenc, Bartolomeo Bertolin, Calvelli Adorno.

A szabadságharc kitörésekor a tompa kardot élesre cserélte, és a 60. honvédzászlóalj hadnagyaként harcolt Aulich Lajos hadtestében, majd Klapka György komáromi őrségének tagjaként állt helyt. S mert a komáromi vár csak másfél hónappal a világosi fegyverletételt követően adta meg magát, Keresztessy is egyike volt azoknak, akik a forradalmi események utolsó harcosaiként hagytak fel az ellenállással. A fegyverletétel feltételeiről folytatott tárgyalások révén a helyőrség tagjai menlevelet, un. geleitschent kaptak, mentesültek a felelősségre vonás alól.

Keresztessy ennek köszönhetően nyithatta meg 1851-ben vívóiskoláját a Zöldfa u. 6. szám alatti Mocsonyi-házban (ma Veres Pálné u. 8.). Kezdetben fakardokkal tanított, mivel a kiegyezésig tiltva volt a fegyverek használata… 37 esztendőn át oktatott ebben a teremben és teremt***e meg országos hírnevét. A költő Vajda János 1882 márciusában a Vasárnapi Újságban megjelent cikkében olvasható: „Iskolájának jó hírét, tekintélyét jellemzi a körülmény, hogy ha valahol az országban valaki dicsekszik vívási tudományával, rendesen azzal a kérdéssel akasztják meg: Voltál-e már és vívtál-e Keresztessy iskolájában?”

Mi is jellemezte Keresztessy iskoláját, miért tartjuk a magyar kardvívóiskola megteremtőjének? Vívása lényegében az a vívás volt, amit Friedrich vívott s melyet Chappon terjedelmes művében lefektetett. Ez a franciák által kifejlesztett és a németek által elfogadott csuklóvívás – ellentétben a később divatba jött alsókar mozdulatokkal operáló olasz vívással – rendkívül komplikált volt. Ezt Keresztessy leegyszerűsít***e, „magyar úri lelkét beleöntötte”, az általa áthatott vívásmodort nevezték aztán magyar vívásnak. Csinálni a rést, ha nincs, felhasználni, ha van – szólt a jelmondat. Az ő rendszerében a láb épp úgy vívott, mint a kéz. Legkedvesebb tanítványa, Kisbaári Kiss Ferenc így jellemezte: „… ami az ő tanításában a legelőnyösebb, az az, hogy nincs benne semmi pedantéria. Neki minden lábra külön csizmája van, nem pedig minden csizmára csak egy kaptafája. Nála a módszer nem cél, hanem eszköz és ezt minden tanítványánál annak egyéniségéhez alkalmazza.”

Ugyancsak nagy érdeme, hogy magyarosított a vívás francia terminológiáját, pl. a sokak által ismert en garde-ot az állással helyettesít***e.

Divatos, előkelő sporttággá t***e a vívást, termében összegyűjtötte a társadalmi és politikai élet minden előkelőségét. Nem akárkik pallérozódtak mellette, elég megemlíteni Wekerle Sándor miniszterelnök, Szilágyi Sándor igazságügy-miniszter, a tudós Eötvös Lóránd, a közlekedési miniszter Tisza Lajos, az egészségpolitikus Markusovszky Lajos vagy a szobrász Stróbl Alajos nevét.

1888. május 20-án a Mocsonyi házból a Zöldfa utca 20. szám (ma Veres Pálné u. 22.) alatti saját házába költözött, ebbe a tanítványa, Gerster Kálmán által tervezett 3 szintes házban vitte át a vívóiskoláját is.

1892-ben ünnepelte vívómesteri tevékenységének 50. évfordulóját, melynek tiszteletére tanítványai nagyszabású ünnepséget és díszvacsorát rendeztek, és egy emlékkönyvet is kiadtak. Ekkor már 73 éves volt, de továbbra is reggel 7-től este 9-ig dolgozott a termében, félóra ebédidővel. „Magas kora ellenére még mindig azzal a kitartással, energiával és bravúrral vívott, mint ifjú korában. … Másról omlik a veriték, frottírozni kell, ha egy-két órahosszat vív, ő naphosszat forgatta a kardot, a nélkül, hogy beleizzadt vagy elfáradt volna. Ha egy negyedórát pihenhetett, rendszerint kedvenc csibukjára gyújtott s olyan rendesen lélegzett, mint más ember ha alszik.” - emlékezett rá egy tanítványa.

Végrendeletében 1000 forintos alapítványi tőkét hagyott a MAC-ra. Az alapítvány történetét Kisbaári Kiss Ferenc adta közre: A mester 50 éves vívójubileumára tanítványai több értékes emléktárgyat vásároltak a befolyt adakozásokból, és a fennmaradt 800 forint készpénzt is felajánlották a mesternek. A 800 forintot Keresztessy a MAC-nak szándékozott átadni, amint az kamataival 1000 forintra fölszaporodik. Haláláig a tőke 114 forinttal szaporodott, özvegye, Kesztele Klára egészít***e ki a sajátjából.

Az alapítvány kamataiból halála után a MAC évente Keresztessy emlékversenyt rendezett.

A Sport-Világ 1895. április 14-én t***e közzé, hogy Keresztessy betegeskedik. Németek, franciák, olaszok tudakozódtak állapota felől. Két nappal később, 75 évesen hunyt el, nagy részvét mellett temették április 18-án a Fiumei úti sírkertben.

Sírján ez áll:
„Igaz, mint ember, hű, mint hazafi.
Szilárd, mint jellem, ilyen vala ő!
Egy tiszteletre méltó ősi kép,
mit nem változtat meg az idő.”

Fia, Keresztessy Sándor követte apját, kiváló vívómester lett, 54 éves korában, 1897. január 3-án hunyt el. Keresztessy vívótermét gróf Vay Lajos, kora neves egyetemi vívótanára vitte tovább.

Forrás: Szabó Gábor: Úri lelkét beléöntötte (Nemzeti Sport, 2017. január 30.)

(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu

78. születésnapját ünnepli dr. Szepesi László 3x-os országos bajnok, 2x-es BEK győztes kardvívó, vívómester, 1982-től 94-ig a francia kardválogatott vezetőedzője, a 2x-es egyéni olimpiai bajnok, olimpiai bronzérmes Lamour edzője, évtizedekig a Testnevelési Egyetem tanára, szakíró.

1948. augusztus 7-én született, négy gyermekes családban nevelkedett. 1959-ben, 11 éve korában a Vörös Csillag Traktorgyár Vívó Szakosztályában kezdett vívni, Kasztovszky Iván testnevelő tanár volt az első edzője, de az egyesületben rövid ideig Lukovich István felesége, Piroska és Szondy István öttusa olimpiai és világbajnok is tanította. Kispesten járt gimnáziumba, harmadikos korától gyakran bejárt a „fővárosba” edzeni, főleg a Vasasba és a MEDOSZ-ba.

Az érettségi évében, 1966-ban a Vasasba igazolt, itt Enyedi Siegfied lett az edzője. Az orvosi egyetemre készült, de egy baleset miatt nem tudott rendesen készülni, nem vették fel. Ezt követően rokonokhoz Franciaországba utazott, napközben egy garázsban kocsit mosott, esténként edzésre járt, és készült a felvételire. Az újabb sikertelen kísérlet után (a szóbeli vizsgán a KISZ titkár nehezményezte, hogy a Csepel Művek helyett egy kapitalista országban dolgozott), a TF-re, a szakedzői szakra jelentkezett és nyert felvételt. 1970-ben végzett, a 22 éves fiatalembert Bay Béla marasztalta tanársegédnek. Oktatói munkája mellet tovább is tanult, az ELTE-n klinikai pszichológus diplomát szerzett, 2 évet a TTK biológia szakán is teljesített.

1970-től a Vasasban edzősködött, hamarosan a junior válogatott edzőjének nevezték ki, legnevesebb tanítványa Gellért Miklós és Tábor Sándor voltak. 3x volt tagja a Vasas bajnok csapatának, 2x a BEK győztes együttesnek.

1982-től a Francia Vívó Szövetség felkérésére a kard válogatott vezetőedzőjeként dolgozott, amely ebben az időben még eredményesség tekintetében alaposan lemaradt a másik két fegyvernem mögött. Munkája nyomán az első eredmények a következő évben megmutatkoztak, a világbajnokságon mind az 5 francia kardvívó táblára került, az akkor már 28 éves Lamour pedig először került VB döntőbe, 6. lett.

1984-ben Lamour egyéni olimpiai bajnoki címet szerzett, a csapat 2. lett, a legeredményesebb francia 87-ben egyéni világbajnok. Lamour 1988-ban megvédte a címét, 1992-ben, Barcelonában a dobogó 3. fokára állhatott. A világversenyeken 8 érmet eredményező edzői tevékenysége mellett a párizsi vívóedzői szakon és a professzorképzésen tanított. Tevékenységéért 1995-ben a Francia Nemzeti Érdemrend Lovagkeresztjével jutalmazták.

1994-ban hazahúzta a szíve, a sportigazgatásban helyezkedett el, egy ideig BSE-ben és a Bp. Honvédban dolgozott. 1997-től ismét a TF-en tanított, időközben a nemzetközi edzőképzés világszerte elismert alakjává vált. Számtalan magyar, francia, német és angol nyelvű cikke jelent meg, nemcsak sport, hanem pszichológiai témakörökben is. 2004-ben testnevelés és sporttudományi PhD fokozatot szerzett.

2000-ben alapította meg a Kárpáti Rudolf Vívóklubot, tanítványai – köztük Záhonyi Petra – junior bajnoki címekig jutottak.

2011-12-ben Kínában dolgozott, a Kínai Vívó Szövetség meghívására segít***e a női és férfi csapatot az olimpiai részvételhez.

A nagy teherbírású, kreatív vívómester több szakkönyvet írt: 1976-ban Lukovics Istvánnal „A vívás módszertana edzők részére”, 1979-ben Gerevich Aladár társszerzőjeként „Korszerű kardvívás”, illetve a 2007-ben megjelent „Vívásoktatás csoportban” címmel a legjelentősebb munkája.

78. születésnapján Isten éltesse sokáig Szepesi Lászlót, a magyar kardvívás világszerte elismert nagymesterét.

(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu

73. születésnapját ünnepli Imreh László veszprémi vívó és vívómester, sokszoros Európa- és világbajnoki érmes veterán vívó, akiről már életében vívótermet neveztek el.

1953. augusztus 3-án született, 1966-tól vív és később edzősködik abban a veszprémi egyetemi vívóteremben, mely hat évtized után felvette a nevét.

Junior korában párbajtőrben válogatott volt, később főiskolás bajnok, műszaki tanulmányai mellett vívó szakedzői diplomát is szerzett a TF-en.

1974-ben másodállásban kezdte edzői pályafutását, 1978-ban edzője, Tiszttartó Tibor Mexikóba távozása után átvette a vezetőedzői feladatokat, majd 1979-ben feladta villamosmérnöki állását a Veszprémi Egyetemen, hogy főfoglalkozású edzőként dolgozhasson. Szívvel-lélekkel végezte munkáját: edző, fegyvermester, szervező és sofőr volt egyszerre, házról házra gyűjtve és versenyekre szállítva tanítványait.

Szenvedélyét legendás történetek őrzik. Amikor 1980-ban megnősült, egyik vívó barátja tréfásan megkérdezte tornaedző menyasszonya édesanyját, biztos-e benne, hogy Lacihoz szeretné adni a lányát, hiszen neki a SUSY-hegy és a Maragin penge a nagy szerelmei. Edzői munkája mellett soha nem hagyott fel a versenyzéssel sem: a mai napig indul felnőtt, veterán és szabadidős versenyeken. Nem is akármilyen eredményekkel, pl. 2001-ben, 48 éves korában felkerült a Tokaj Express VK verseny főtáblájára, 20 évvel később, 68 évesen pedig az országos bajnokságon az újdonsült világbajnok Siklósi Gergelyt győzte le a direkt kieséses szakaszban.

Imreh László alázattal és elköteleződéssel végezte és végzi ma is munkáját. Az 1985 utáni években főállás mellett, három fiúgyermek nevelése közben, mellékállásban edzősködött. Egyedül szerelte a fegyvereket, kezelte a felszereléseket, intézte az adminisztrációt, pályázatokat írt, és képviselte a szakosztályt a szövetségben.

Veterán világversenyeken 1998 óta képviseli a klubot és Veszprém városát: Európa-bajnokságokon egyéni arany- és bronzérmet, csapatban két arany- és négy ezüstérmet, világbajnokságokon egyéni és csapat ezüst- és bronzérmeket szerzett.

60 év vívás és 50 év edzői munka után kiérdemelte azt, amit a legnagyobb bajnokok közül is csak kevesen: 2026. januárjától a veszprémi vívócsarnok a nevét viseli: Imreh László Vívóterem.

Isten éltesse még sokáig egészségben, a pástokon és népes családja körében.

Forrás: vesc.hu

(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu