Nyuszifül FC

Nyuszifül FC

Megosztás

Az Eötvös József Gimnázium méltán híres 11.A osztályának méltán híres csapata

Photos 25/05/2016

Bár csapatunk megnyerte a 12 perces focit, úgy gondoltuk, a 12 órás focira mégiscsak erősítünk a kereten - méghozzá edzői poszton. A választásunk Dárdai Pálra esett. A képen a szerződés megkötése látható.

Ugyanitt Végh Bálint szabadon igazolható.

12perces foci - döntő 19/03/2016

Nyuszifül FC 5 -1 Nyuszifül Girlz

19/03/2016

Sziasztok!
Örömmel jelentjük nektek, hogy a papírforma beigazolódott, a Nyuszifül FC megnyerte a 12órás, de legalábbis a (kétszer)12perces focit!!! A Nyuszifül Girlz csapata a lányok között szintén az első, összesítettben második helyen végzett.
A csapatunk egy kisebb pihenést tartott a döntőt követő héten, volt is mit kipihenni, hiszen micsoda döntő volt!
Szemetgyönyörködtetően technikás és intelligens játékkal állítottuk be az 5-1-es végeredményt. ( Lakárdy-Magony 15', Papp 17', 22', Nyomárkay 19', Major 21', - Illés 23'(büntető))
Szeretnénk köszönetet mondani minden játékosnak, a lelkes nézőközönségnek, az edzőnknek, Végh Bálintnak, a főszponzorunknak, Dénes Márknak, a fotósainknak, Szalatnyai Dórinak és Kertai Kristófnak és hatalmas köszönet illeti Kozenkai Gergőt, a játékvezetőt.
Tekintsétek meg a két csapat bevonulását, nemsokára érkeznek a képek is!

Photos from Nyuszifül FC's post 10/03/2016

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Bár a 12 órás elmarad az ellenünk kiálló ellenfelek hiányából fakadóan, de ne feledjétek pénteken az órák után találkozunk a 12-perces- focin. Csapatunk úgy gondolja, hogy a szurkolók többet érdemelnek ennél, ezért várunk minden rajongót az udvarra és az első emeleti páholyokba. Gyertek és zúgjon az egész udvaron a !
-- 03.11 -- 14:45 -- udvar

Ugyanakkor ami késik nem múlik!
Ma mindjárt két taggal zárjuk a csapatbemutató sorozatunk.
Elsőként Farkas Patrikkal, csapatunk ügyeletes stylistjával ismerkedhettek meg.Patrik inkább a támadó sorban érzi otthon magát, de középpályásként is bármikor bevethető. Hajánál már csak bokatörő cselei és a szélről beadott ívelései szebbek és látványosabbak.
Másik mai alanyunk Papp Csongor. Csongi extra méreteit kitűnően kihasználva keseríti az ellenfelek védőinek életét.Méteres magasságokból fejjel bármikor veszélyt jelent a kapura,de lábbal is az egyik leggólerősebb támadójátékosunk, bár fotogenitása nem tartozik erősségei közé.

Photos from Nyuszifül FC's post 08/03/2016

BRÉKING!!!
Az idei megmérettetésen nem csak a fiúk, de a Nyuszifül FC lány szakosztálya is képviselteti magát. A lányok már megkezdték a felkészülést, rengeteget edzenek és egyetlen dologra koncentrálnak: a 12 órás foci megnyerésére! Ehhez pedig minden adott, a klub megadja a szakmai segítséget, a keret pedig parádés - Füredi Anita elképesztően tehetséges dekázó, Illés Haibo nagyszerű lövő, Szonda Katalin és Czinkóczky Márta méretüket remekül használják ki posztjaikon, Dankowsky Zorka pedig legendás futballista múlttal rendelkezik.
Nagy esélyesként indul tehát a csapat,drukkoljunk nekik együtt!

Ezzel a hírrel kíván boldog nőnapot a Nyuszifül csapata.

Photos 08/03/2016

Nyugodalmas jó estét!

Ma csapatunk egyik ékkövével, Major Előddel haladunk tovább utunkon. MC is csapatunk alacsony szerkezetében mozog otthonosan. Középpályás posztjához tökéletesen passzol alkata. Alacsony termetével kényelmesen, ugyanakkor gyorsan és nehezen követhetően mozog középen, mokány testfelépítése pedig egy elnyűhetetlen terminátor alkatot fedeztet fel benne. A csapatnak szüksége is lesz a sokat bíró fizikumára, hiszen mind védekezésben mind támadásban nagy szerep hárul rá, ezért bírnia kell majd a megterhelő játékot és a gyors sprinteket.

Bár a napokban felmerült, hogy elmaradhat a 12 órás foci, mi reméljük, hogy sikerül rábírni tanáraitokat a felügyeletre és majd együtt üvölthetitek torka szakadtából, hogy

Tegyünk meg együtt mindent!

Photos 07/03/2016

És már a középpályán a sor!

Ma Lajos Mártonnal ismerkedhettek meg.
Marci középpályán és a védősorban egyaránt bevethető, ezért kitűnően passzol a csapatba. Technikás játékosról van szó, habkönnyű cseleit gyakran nyögi az ellenfél, ugyanakkor kellően kemény a játéka, ha kell nem ijed meg egy-egy ütközéstől. Ez a tökéletes ötvözet jobb lábában összpontosul.
Indításait és hosszú keresztpasszait öröm nézni és kapni is. Idén nagyobb játékszervezői feladat is hárul majd rá, de semmi okunk attól félni, hogy ne végezné hibátlanul feladatát úgyhogy reméljük miatta is zengeni fog a

Photos 06/03/2016

Örvendetes hírek a csapat háza tájáról. Kiváló atlétáink, Hóka Iván, Kertai Kristóf, Nyomárkay Zsigmond és Papp Csongor fantasztikus és összeszedett versenyzéssel 3. helyen végeztek a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia országos elődöntőjében, ezzel megváltva jegyüket a jövő heti tatai döntőre. Gratulálunk!

Ma, a fentebb már említett Nyomárkay úrral folytatjuk a sorozatot.
Zsiga védő poszton hátrányosnak mondható alacsony termetét kiválóan egyensúlyozza technikai tudásával és intelligens játékával. Ideális szélső lenne bármely csapatban, ezért igazán büszkék vagyunk arra, hogy sorainkban tudhatjuk. Felfutásai és mindig pontos beadásai idén is nagy hangsúlyt képeznek majd csapatunk offenzívájában, ugyanakkor a védelemben is tökéletesen beépül, mind Botondot, mind Marcit kiválóan egészíti ki az ellenféllel vívott lelki és verbális párbajokban.

Photos 05/03/2016

És már a mezőnyjátékosoknál tart sorozatunk!
Mai szerencsés játékosunk nem mást mint Lakárdy-Magony Marcell Ádám.
Marci betonkemény védőként igazi tartópillére csapatunknak. Lobogó haja mellett Neymart idéző cseleivel és mindig veszélyes felfutásaival színesíti a játékot. Fegyelmezett, pontos és kreatív játék jellemzi, szögleteknél, bedobásoknál feje mindig veszélyt jelent az ellenfél kapujára. Kézilabda osztályunk vezető tagja, innen átemelt megállíthatatlansága nagy fegyvertényt jelent az FC számára. Szurkolóként is az Eötvös kiemelkedőbb tagjai közé tartozik, reméljük játékával titeket is arra késztet majd, hogy zúgjon a

Photos 04/03/2016

És pörög tovább bemutató-sorozat!
Ma Várhegyi Botond "Bocc" kerül górcső alá.
Boti veterán játékosként meghatározó tagja a csapatnak. Jelenleg kapus poszton számítunk rá, de ez nem jelenti azt, hogy ne kerülhetne mezőnyjátékosként is pályára, hiszen bármikor benne van egy-egy megvillanás. Kosárlabda terén a nyúl armada vezetőjeként funkcionál és innen emelte át rendkívüli látását a pályán valamint assziszt-termelői szerepét is. Bár fontos a pályán mutatott kép Botond a pályaszélről sem kispályás. Tökéletes a lelki hadviselésben ugyanakkor könnyedén megtalálja a hangot az ellenféllel. Bármiről is legyen szó, megállja a helyét, ezért kétségünk sincs afelől, hogy idén is fontos tagja lesz a csapatnak.

Photos 03/03/2016

Kedves Nyuszik!
Nagy örömünkre szolgál, hogy bejelenthetjük, hogy idén is képviselteti magát csapatunk a 12 órás futball kupán március 11-12-én. Bár rajongásotokból fakadóan bizonyára betéve tudjátok csapatunk tagjainak a nevét és erényeit, mi mégis úgy gondoltuk amolyan emlékezet frissítésképp bemutatnánk nektek csapatunk tagjait.
A sort Kertai Kristóf "Krisz" nyitja.
Kapus posztón évek óta csapatunk oszlopos és megbízható tagja. Híresen nagy állóképessége és tüdőkapacitása gyakran hat elrettentésül az ellenfeleknek, természetesen csak hatalmas bravúrjai után, melyekből jópárat láthatott az Eötvös népe az elmúlt években. A csapat idén is számít kitűnő reflexeire és hajszálpontos indításaira, nem hiába a mondás :
Erős vár a mi Kriszünk!

Várunk titeket jövő pénteken a szurkolói zónában, de addig se felejtsétek,

Photos 14/11/2015

Egyesületünk az idei Eötvös Napokon is remekelt, azonban az ez évi, sőt talán all-time sikerét nem a megszokott siker sportágakban érte el, hanem egy teljesen új műfajban. Büszkék vagyunk arra, hogy végig kitűnő csapatként működve, taktikusan és tűpontosan játszva, maximális koncentráltsággal mi ülhettünk fel a trónra. Gratulálunk a dobogósoknak,de jövőre nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, mint a címvédést. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a szurkolást.

A 2015. évi e5n - Partizán bajnok csapata, a NYUSZIFÜL

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Tornaterem és Sportlétesítmény tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Kategória

Weboldal

Cím


Budapest
1088