Az Élj harmóniában Jógastúdió abból a vágyból született, hogy terjesszük a jóga csodáját, megosszuk másokkal a tudásunkat, a tapasztalatainkat, a szenvedélyünket. Szeretnénk segíteni az embereknek fejleszteni a tudatosságukat, terjeszteni az egészséges életmódot, a helyes táplálkozást, a spiritualitást, a harmó
nia megtapasztalását és ezáltal jobbá tenni mások életét.
A jógát nem csak mint testmozgást éljük meg, de az egészségmegőrzés, a tudatosság, a táplálkozás és a lelki gyakorlatokat is részét képezik az életünknek. Purusa 14 éves kora óta meditál és foglalkozik a jógával. 16 évet élt szerzetesként ashramokban, ahol tanulmányozta a jóga szentírásait, elmélyítette tudását, gyakorlatait. Én (Kati) 15 éves nagyvállalati menedzser múlttal a hátam mögött, ismerve a modern életforma minden kedvezőtlen hatását, 2002-ben kezdtem el foglalkozni a jógával. Folyamatosan képezzük, fejlesztjük magukat, mind a tradícionális jógagyakorlás és a jógafilozóifa terén, mind a modern mozgásterápiák tekintetében.
2011-ben házasodtunk össze és azóta is együtt élünk:) Társak vagyunk, nem csak a jóga ismereteinek átadásában, az emberek segítésében, de társak a hétköznapokban és a lelki gyakorlatainkban és a fejlődésben, tanulásban is.
Úgy érezzük, a rohanó élet mellett az embereknek nagy szükségük van egy kis nyugalomra, ahol feltöltődhetnek, ahol egy inspiráló, igazán jó közösség részei lehetnek. Ez az Élj harmóniában Jógastúdió. Tapasztalatból tudjuk, a harmónia megtapasztalásához nem elég a fizikai testtel foglalkozni, fontos szellemi, érzelmi és lelki szinten is rendben lenni magunkkal. A test és az elme szoros egységet képeznek. Az Élj harmóniában Jógastúdió olyan hely, ahol segítünk az egészség és harmónia megtapasztalásában azáltal, hogy foglalkozunk a test, elme, lélek összhangjával. Célunk felhasználni tapasztalatainkat, elméleti és gyakorlati tudásunkat, hogy inspiráljunk, támogassunk mindenkit a testi-lelki harmónia elérésében. Amikor a jógát beépíted az életedbe, akkor igazi csodát tapasztalhatsz:) Persze már önmagában, ha kizárólag mozgásformaként használod, az is nagyon nagy segítséget jelent a fizikai test egészségének és az elme békéjének elérésében.
Látogass el hozzánk, tapasztald meg személyesen az Élj harmóniában Jógastúdió hangulatát, gyere és érezd jól magad, kerülj kapcsolatba önmagaddal és másokkal, tartozz egy jó közösséghez. Sok szeretettel és friss bioteákkal várunk:)
Kati és Purusa
22/06/2026
Úgy érzed soka feszültség a testedben? Jól jönne egy kis lazítás?
A masszázs nyugtatja az idegrendszert, ellazítja az izmokat, felszabadítja a tested.
Több mint 20 éve tanítunk jógát, és ez idő alatt sok minden változott körülöttünk.
A jóga azonban számunkra ma sem elsősorban a testhelyzetekről szól.
A jóga nem versenysport.
Nem akrobatika.
Nem teljesítmény.
Sokkal inkább a tudatosságról szól. Arról, hogy jelen legyünk az életünkben.
A tudatosság nem más, mint tudás és irányított figyelem.
Tudatosítani a testérzeteinket.
Figyelni a gondolatainkra.
Tudatosnak lenni arról, mivel tápláljuk a testünket, az elménket és a lelkünket.
Figyelni arra, hogy mire van valóban szükségünk.
Tudatosan kezelni az élethelyzeteket.
A tudatosság azt jelenti, hogy figyelünk önmagunkra, a testünk jelzéseire, a gondolatainkra és a döntéseinkre. Nem automatikusan reagálunk, hanem valódi választásból éljük az életünket.
A jóga összekapcsolódás önmagunkkal és a Legfelsőbbel.
A jóga segített nekünk jobban megérteni önmagunkat, tudatosabban élni, és hogy elsődlegesen ne a külső eredményeket keressük, hanem a belső egyensúlyt.
Hihetetlenül hálásak vagyunk mindazért, amit a jóga adott nekünk az elmúlt évtizedekben.
A valódi kérdés nem az, hogy mit tudsz megcsinálni a matracon.
Hanem az, hogy a gyakorlás után mennyivel vagy türelmesebb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és tudatosabb.
Számunkra ezt jelenti a jóga.
Kíváncsiak vagyunk, neked mit adott a jóga? Örülünk, ha megosztod kommentben.
Tudatos és harmonikus Jóga Világnapját kívánunk!
Szeretettel:
Kati és Purusa
19/06/2026
Az ősz a természetben az elengedés időszaka.
A fák megszabadulnak attól, amire már nincs szükségük. A természet lassan befelé fordul és felkészül a nyugalmasabb időszakra.
Sok ember ilyenkor érzi, hogy a teste is könnyedségre vágyik.
Több energiára.
Jobb emésztésre.
Tisztább gondolkodásra.
Kiegyensúlyozottabb közérzetre.
Az ájurvéda szerint a tisztítás nem önsanyargatás és nem koplalás.
Sokkal inkább tudatos támogatás a szervezeted számára, hogy megszabadulj attól, ami feleslegesen terhel.
Őszi tisztító programunkat a héten írtuk ki, kezdet szeptember 18.
Mostantól tudtok rá jelentkezni.
📅 szeptember 18.
💰 Kedvezményes jelentkezési határidő: július 20.
Már csak 1 szabad hely maradt a júliusi mátrai jóga elvonulásunkra.
Négy nap a természetben.
🌿Jógagyakorlások
🌿Kirándulások a Mátra gyönyörű erdeiben
🌿Pihenés
🌿Beszélgetések, életmód előadások
🌿Finom vegetáriánus, 100% bio ételek
🌿Kis létszámú csoport és személyes figyelem
Az elvonulásainkon nem a teljesítés a cél.
Nem kell korán kelni.
Nem kell versenyezni.
Nem kell megfelelni.
Arra hívunk, hogy néhány napra kiszakadj a hétköznapokból, lelassulj, feltöltődj és újra kapcsolódj önmagadhoz.
📍 Mátra, Parádfürdő
📅 Július 19–22.
Ha szívesen tartanál velünk, még egy hely elérhető.
Beállt a nyakad, fáj a hátad, feszesek a lábaid vagy a karod? Vagy csak túl sok a feszültség?
Purusa masszázsa megszabadít a feszültségektől, kilazít és segít lelassulni, feltöltődni.
Élj harmóniában Jógastúdió
Ismerd meg a testi-lelki harmóniához, egészséghez, kiegyensúlyozottsághoz vezető utat.
Egyéni és csoportos foglalkozások.
Jóga, meditáció, gerincterápia, életmódtanácsadás, személyiségfejlesztés.
Szeretettel várunk :)
31/05/2026
Tudtad, hogy a masszázs nyugtatja az idegrendszert, ellazítja az izmokat, felszabadítja a tested.
Jövő hétre még van néhány szabad időpont Purusához masszázsra.
szeretettel várunk :)
31/05/2026
A felnőttek több mint fele küzd derékfájással.
A nyaralás nem a tengerparton dől el.
Hanem sokszor már az autóban vagy a repülőn.
Több órás ülés.
Kényelmetlen helyzetben.
Megfeszített izmokkal.
Görnyedten, esetleg féloldalasan tartott kormánnyal.
A legtöbben még mosolyognak ezen a ponton.
És fogalmuk sincs róla, hogy a harmadik nap hangulatát már most eldöntötték.
A derékfájás nem egyik pillanatról a másikra érkezik.
Hanem fokozatosan, csendben alakul ki.
Hosszan tartó ülés.
Görbe derékkal hajolás.
Bőrönd cipelés.
Városnézés, evezés, túrázás.
Kevés nyújtás.
Gyenge stabilizáló izmok.
És amikor végre pihenni kellene, akkor lehet a tested nem engedi.
Most még időben vagy.
A nyaralás előtti hetek az egyik legjobb időszak arra,
hogy stabilizáld a gerinced,
átmozgasd a beszűkült területeket,
és felkészítsd a tested a terhelésre.
Ez nem csodaszer, nem masszázs és nem roppantgatás.
Hanem alapos állapotfelmérés és személyre szabott gerincterápia.
Hogy a nyaralás tényleg a pihenésről szóljon.
Ha szeretnél felkészülten elindulni, kérj időpontot és megnézzük, hogyan tudunk neked segíteni.
szeretettel várunk:
Kati és Purusa
Élj harmóniában Gerincterápia – Budapest
A derékfájás ma az egyik leggyakoribb mozgásszervi probléma világszerte.
A kutatások szerint az emberek többsége élete során megtapasztal valamilyen derékfájást.
És sokan úgy élnek együtt a feszüléssel vagy fájdalommal, hogy közben azt gondolják:
„Ez biztos normális.”
Pedig a legtöbb derékpanasz nem egyik napról a másikra alakul ki.
A háttérben gyakran:
– a sok ülés
– stressz
– túlterhelés
– a kevés regeneráció
– és a gerincet folyamatosan túlterhelő hétköznapi szokások állnak.
A gerincünk állapotát folyamatosan befolyásolja, ahogyan nap mint nap használjuk.
Ahogyan ülünk.
Ahogyan hajolunk.
Ahogyan tartjuk a telefont.
Ahogyan órákon keresztül terheljük a gerincet.
A jó hír, hogy a legtöbb derékpanasz megfelelő támogatással jelentősen javítható vagy akár meg is szüntethető.
Személyre szabott gerincterápiás foglalkozásainkon nemcsak a fájdalommal foglalkozunk.
Hanem egy alapos állapotfelmérés után azzal is, mi állhat a háttérben.
Mindent részletesen elmagyarázunk és megtanítjuk, hogyan tudod hosszú távon tehermentesíteni a gerincedet.
Bővebb információ és bejelentkezés a bio-ban található linken.
Szeretettel várunk Budapesten, az Élj harmóniában Jógastúdióban.
26/05/2026
A gerinced állapotát nem egyetlen dolog határozza meg.
Nem csak az számít, hogy hetente egyszer tornázol-e.
Hanem az is, amit a nap 24 órájában teszel.
Ahogyan ülsz.
Ahogyan felállsz.
Ahogyan lehajolsz.
Ahogyan a napi teendőidet végzed.
Mennyit pihensz.
Mennyi feszültség ér nap mint nap.
Adsz-e időt a testednek a regenerációra.
Apró szokások ismétlődnek újra és újra –
és ezek hosszú távon vagy támogatják a gerincedet, vagy folyamatosan terhelik.
Sokszor már néhány tudatos változtatás is érezhető különbséget hoz.
Az Egészséges Gerinc koncepció mentén nem csak gyakorlatokat tanítunk.
Segítünk átgondolni a mindennapi mozgásmintákat is, hogy a változás tartós legyen.
Mentsd el ezt a posztot, és nézd át időnként:
Ma mivel segíted a gerincedet?