22/06/2026
BIOLK - Baptista Ifjúsági Országos Labdarúgó Kupa
Győzelem – nem minden áron! 🙏
️🏆 Az ország legnagyobb keresztény kispályás focitornája. ⚽ Ez a BIOLK!
Az ország legnagyobb keresztény tornája, azért jött létre, hogy keresztény fiatalok kapcsolatot ápolhassanak és együtt sportolhassanak szervezett keretek között, valamint hogy teret adjunk az evangélium hirdetésének.
22/06/2026
20/06/2026
1️⃣. József utca
A téli teremtorna győztese most is esélyesként érkezett a tornára, de eddig csupán egyszer volt olyan, hogy címvédőként is győzni tudott, és most is voltak akadályai a végső sikernek. A csoportot hét ponttal, de jobb gólkülönbségével az élen hozta, ám a nyolcaddöntőben egy előrehozott finálénak is beillő találkozót kellett megnyernie. A Hit Gyülekezete II kétszer is előnybe került ellenük az előző két torna legjobb kapusával, Nyírő Barnabással a soraiban, ám mindkétszer sikerült felállniuk a padlóról, másodjára pedig fordítaniuk is. Az előrehozott finálé azért sem túlzás, mert innentől – legalábbis papíron – nagyon sima volt az útjuk: a negyeddöntőben 13 (!) gólt szerezve mentek tovább a Golgota Kistarcsa I ellen, az Élő Igének négyet, a Felsőpeténynek hármat lőttek, és egy gólt sem kaptak. Végül összesen 31 találatot szereztek, tőlük került ki a gólkirály (Kovács Tamás), a legkevesebb gólt kapó, legjobb kapus (Sevinger Zsolt) és a nyolcaddöntőben (is) duplázó Takács Kristóf bekerült az álomcsapatba az immár 11-szeres bajnok együttesből.
20/06/2026
2️⃣. Felsőpetény
A másfél éve teremtornát nyerő Felsőpetény tavaly nem tudott a legjobb nyolcba kerülni, idén azonban ismét közel volt még a végső győzelemhez is. Magabiztosan, három győzelemmel, csupán egy gólt kapva jutottak tovább az élen a csoportjukból, a nyolcaddöntőben pedig folytatták a menetelést, 3–0-ra nyertek a Szeged ellen. Majd a negyeddöntőben jött az első nehéz feladat, a tavalyi győztes Kármel, amelyet már szorosabb meccsen ejtettek ki. Az elődöntőben a Pestszentlőrinci Agapé sem jelentett gondot, ám a fináléban jött a József utca, amely ellen sok nagy csatát vívtak már meg – ezúttal nem sikerült a győzelem. Az ezüst viszont nagyon szépen csillog a BIOLK történelmének legnagyobb és talán legerősebb mezőnyében, amelynek álomcsapatába Gábriel Adrián került be tőlük.
19/06/2026
3️⃣. Pestszentlőrinci Agapé
Most már tornáról tornára kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak, és ott vannak a legjobbak között, ezúttal sem volt ez másképp. A csoportban két kötelező győzelem és egy döntetlen után a rosszabb gólkülönbségük miatt egy pluszmeccs várt rájuk, ám azt hozták a Lelkes Amatőrök ellen. A nyolcaddöntőben nehezebb feladat jött, a teremtornás bronzmeccs ismétlése, amit 1–0-ra hoztak a FejéRef ellen. A negyeddöntőben pedig a Kids On The Way is megszorongatta őket, de ott is sikerült a továbbjutás, ám a Felsőpetény jobbnak bizonyult. A bronzmeccsen aztán sikerült a visszavágás: a csoportban eléjük kerülő Élő Igét legyőzve megszerezték az első BIOLK-érmüket! A csapatukból Faragó Sámuel került be a torna álomcsapatába.
19/06/2026
4️⃣. Élő Ige – XXII. BIOLK
Kiválóan sikerült a visszatérésük a BIOLK-ra, a csoportjukat hét ponttal, de jobb gólkülönbséggel megnyerték, megelőzve a Pestszentlőrinci Agapét. Így rögtön a nyolcaddöntőbe kerültek, ahol a Szombathelyen túljutottak, majd a Szommer Clan ellen is szép sikerrel jutottak a legjobb négy közé. A végjátékra azonban elfogytak, a József utca kiejtette őket, majd a bronzmeccsen ismét az Agapé jött, és ezúttal 2–1-re győzött. Ám a negyedik helyre így is nagyon büszkék lehetnek, ráadásul a nyolc gólig jutó Horváth Barnabás bekerült a torna álomcsapatába is!
19/06/2026
📸 Eljutottunk a negyeddöntős, alsóágas csapatokig:
5️⃣. Kids On The Way
A csoportban 7 ponttal, de az egyik legerősebb második kalapos csapatot (Hit Gyülekezete II) jobb gólkülönbséggel megelőzve az élen zártak, így jöhetett egyből a nyolcaddöntő. A korábbi bajnok Wesselényi utca I-et legyőzve pedig a Pestszentlőrinci Agapé várt rájuk, amely ellen egy szoros meccsen alulmaradtak. Az alsóágon viszont szintén egy szoros meccsen legyőzték a tavalyi bajnok Kármelt, majd a következő körben a Szommer Clant is. Szép napot zártak: 5 győzelem, csupán egy vereség, 16–6-os gólkülönbség, ez más ágon akár ezüstérmet is érhetett volna.
6️⃣. Szommer Clan
Tavaly már Second Chance néven bontogatták a szárnyaikat, idén még jobban szerepeltek. Egészen a negyeddöntőig nem kaptak gólt, két 0–0 után egy magabiztos sikerrel másodikként mentek tovább, majd a Golgota Kistarcsa II-nek is négyet lőttek. A nyolcaddöntőben jött a nagy siker: 2–0-ra nyertek a Wessi II ellen, ekkor úgy tűnt, sokáig mehetnek. Az Élő Ige azonban másképp gondolta, 3–1-re nyert, így az alsóág jött.
7️⃣. Kármel
A tavalyi bajnok idénre némileg átalakult, de 7 ponttal így is hozta a csoportját – jöhetett a nyolcaddöntő. Ott pedig megismétlődött a tavalyi finálé: a Lucfalva ellen egy remek meccsen 2–2 után büntetőkkel mentek tovább. Az alsóágon a Kids On The Way-jel is remek meccset vívtak, de alulmaradtak, aztán pedig játék nélkül lettek hetedikek.
8️⃣. Golgota Kistarcsa I
Bravúrgyőzelemmel indítottak Szalárd ellen, ami sokat ért, mert utána egy váratlan és egy papíron várható vereséggel is megvolt az esélyük a továbbjutásra az utolsó meccsen, a B18ifi legyőzésével az ötös csoport harmadikjaként mentek tovább. A rájátszás első két meccsére pedig megtáltosodtak, a Belvárosi után még az Aston Canalt is legyőzték, de idáig tartott az erejük, a későbbi győztes József utca ellen egy nagyobb zakót kaptak. Ugyanakkor azt a meccset nagyon sportszerűen végigküzdötték, és konstruktív hozzáállásuk miatt eltekintünk a szankciótól, ami azért járt volna, hogy az alsóágat már nem tudták vállalni, így két játék nélküli vereséggel zártak.
A teljes végeredmény lista itt 👉 https://sportliga.hu/esemenyek/xxii-biolk/vegeredmeny
19/06/2026
📸 Jöjjenek a nyolcaddöntőig jutó csapatok:
9️⃣. Aston Canal
Egy helyet javított tavalyhoz képest a csapat, amely hibátlanul hozta a csoportját, így egyből a nyolcaddöntőbe jutott. Ott viszont a Golgota Kistarcsa I megállította őket.
1️⃣0️⃣. Wesselényi Utca II
Két erős csapatot hozott idén is a Wessi, amelyből a kettes borította a papírformát, az első kiemelt Lucfalvát is legyőzve csoportelső lett. Ott viszont a remek napot produkáló Szommer Clan jobbnak bizonyult.
1️⃣1️⃣. FejéRef
Voltak hiányzóik, és döcögősen kezdtek, de 7 ponttal így is hozták elsőként a csoportjukat. Ott viszont egy másik kiemelt jött, a D-csoport első helyét csak gólkülönbséggel elbukó Pestszentlőrinci Agapé, ezzel megismétlődött a téli teremtorna bronzmeccse – ezúttal ellenfelük győzelmével.
1️⃣2️⃣. Hit Gyülekezete II
Prognosztizáltuk, hogy ők lehetnek a torna meglepetéscsapata, és nagyon közel álltak hozzá. Veretlenül hozták a csoportjukat, és csak az eggyel kevesebb lőtt góljuknak köszönhetően lettek másodikok. A rájátszásban az Első Szeretet jött, magabiztos sikerrel mentek tovább, majd a József utca következett és a nyolcaddöntőben jött az előrehozott finálé. Nyírő Barnabás csapata kétszer is vezetett a későbbi győztes ellen, amely azonban kétszer felállt a padlóról és fordítani tudott. Valószínűleg bármelyik másik ágon ott lehettek volna legalább a legjobb nyolcban, de talán előkelőbb helyen is.
1️⃣3️⃣. Wesselényi Utca I
Két 2–1-es győzelem után a József utca ellen győzniük kellett volna a csoportelsőséghez, de döntetlen lett a vége. A 16 közé az SDG FC legyőzésével jutottak el, ám a Kids On The Way megállította őket a következő körben.
1️⃣4️⃣. Lucfalva
A tavalyi döntős az egyik legnehezebb ellenfelet kapta a második kalapból, a Wesselényi Utca II egy szoros meccsen legyőzte őket. A 16 közé azonban így is bejutottak, a Hit Gyülekezete I magabiztos legyőzésével. A nyolcaddöntőben viszont meglátszott, hogy így erősebb ágra kerültek, megismétlődött a tavalyi döntő: remek meccsen ikszeltek a Kármellel, a büntetőkben azonban ellenfelük volt a jobb.
1️⃣5️⃣. Szeged
Erős csoportban lettek harmadikok, de a négy megszerzett ponttal ebben a rendszerben jó esélyük volt a továbbjutásra, ami sikerült is legjobb harmadikként. A 16 közé jutás is meglett ezután a Szalárd kiejtésével, a Felsőpetény azonban le tudta győzni.
1️⃣6️⃣. Szombathely
Két vereség után is megvolt a sanszuk a továbbjutásra, és egy 8–1-es győzelemmel ez sikerült is, odakerültek a legjobb harmadikok közé. A 16 közé jutással is éltek ezután, kiejtették a Zilahot, ám az Élő Ige a végállomást jelentette.
A teljes végeredmény lista itt 👉 https://sportliga.hu/esemenyek/xxii-biolk/vegeredmeny
18/06/2026
📸 Akik a csoportjukból továbbjutottak, de a 16 közé már nem sikerült nekik:
1️⃣7️⃣. Szalárd
Döcögősebb volt a napjuk a vártnál, a csoportban lett egy váratlan vereségük Golgota Kistarcsa I ellen, de így is megnyerték a csoportjukat. Aztán a 16 közé jutás viszont nem sikerült nekik Szeged ellen.
1️⃣8️⃣. SDG FC
A kiemelésük alapján teljesítettek a csoportban: két győzelem és egy vereséggel második helyen mentek tovább. A 16 közé jutásért viszont erős ellenfelet, a korábbi bajnok Wesselényi utca I-et kapták, onnan pedig nem sikerült a továbbjutás.
1️⃣9️⃣. Első Szeretet
Két “kötelező” győzelem a csoportban, aztán a Felsőpetény már erősebb volt. A 16 között talán a legnehezebb ellenfél jutott nekik, a Hit Gyülekezete II ment tovább.
2️⃣0️⃣. Belvárosi
Bár olyan csoportba kerültek, ahol nem volt a nyolc kiemelt csapatból résztvevő, ez azt is jelentette, hogy a bravúros csoportgyőzelem után még jött egy plusz kör – amit nem tudtak sikerrel venni a Golgota Kistarcsa I ellen.
2️⃣1️⃣. Zilah FC
Egy váratlan pontvesztéssel is meglett a második helyük a csoportban, de a Szombathely ellen nem sikerült a 16 közé jutás.
2️⃣2️⃣. Hit Gyülekezete I
Ugyanazt tudjuk írni, mint eggyel feljebb, csak nekik a Lucfalva volt a “végzetük” ezen a napon.
2️⃣3️⃣. Lelkes Amatőrök
Két vereség után sokat ért a 4–0-s győzelem az utolsó csoportmeccsen, mert bekerültek a legjobb harmadikok közé, aztán a későbbi bronzérmes Pestszentlőrinci Agapé megállította őket.
2️⃣4️⃣. Golgota Kistarcsa II
Győzelem (de vereség) nélkül is meglett a továbbjutás, a Szommer Clan utána viszont nagy falat volt.
A teljes végeredmény lista itt 👉 https://sportliga.hu/esemenyek/xxii-biolk/vegeredmeny
17/06/2026
📸 Akiknek a pontszerzés sikerült a csoportban, de a továbbjutás ezúttal nem:
2️⃣5️⃣. B18ifi
2️⃣6️⃣. Gödöllő
2️⃣7️⃣. Budafok
2️⃣8️⃣. Paulus
2️⃣9️⃣. Győr
3️⃣0️⃣. BÖK
3️⃣1️⃣. Újforrás Békéscsaba
3️⃣2️⃣. A Jesus Mission
A teljes végeredmény lista itt 👉 https://sportliga.hu/esemenyek/xxii-biolk/vegeredmeny
17/06/2026
📸 Jövünk a csapatképekkel, elsőként a mezőny második felével, akik egy remek hangulatú büntetőpárbajjal fejezték be a tornát:
3️⃣3️⃣. Dunaharaszti
3️⃣4️⃣. SZLGY
3️⃣5️⃣. Élő Remény Veresegyház
3️⃣6️⃣. Goaly Spirit
3️⃣7️⃣. SREK
3️⃣8️⃣. RBK
3️⃣9️⃣. Vác
4️⃣0️⃣. Alázat FC
4️⃣1️⃣. Oroszlán FC
A teljes végeredmény lista itt 👉 https://sportliga.hu/esemenyek/xxii-biolk/vegeredmeny
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Helyszín
Kategória
a vállalkozás elérése
Weboldal
Cím
Budapest