08/10/2018
🏆I. Pinky Pro Cup🏆
🥈Útunk az ezüstig!🥈
A bemelegítő mérkőzések meglehetősen gyengén indultak. Tovább nehezítette sorsunk, hogy 2 játékosunk sem érkezett meg az este folyamán aki ígérte jelenlétét. Viszont helyettük érkezett az UTE e-Sport tavalyi managere, Snaajdi aki meg is kapta mind két játékos irányítását (any).
Első mérkőzésünkön a Spartan United csapata érkezett. A 0-0-ás félidőt követően ők szereztek vezetést, de kiváló támadójátékunk révén 3 gólt is sikerült szerezzünk, a vártnál sokkal jobban működő spártiak védelmével szemben. Az ő személyükben egy remek csapatot ismertünk meg!
All Stars 3-1 Spartan United FC
⚽️Pozsl90 3x
2. mérkőzésünkön a Hot Peppers csapatához látogattunk. Itt sajnos 90 perces rövidzárlatban volt csapatunk, amit ellenfelünk ki is tudott használni egyszer, ami végül elég volt a 3 ponthoz nekik.
All Stars 0-1 Hot Peppers
⚽️❌
Utolsó csoportmeccsünkön a szintén újonc Piszkos 11 ellen léptünk pályára. Előző vereségünk miatt győzelmi kényszerben kellett játszanunk. Ezen a mérkőzésen már látszott mekkora erőt tud képviselni csapatunk, és remek játékkal sikerült 3 gólos győzelmet aratni.
All Stars 3-0 Piszkos 11
⚽️Pozsl90 2x & Pernekipepe
Érkezhetett hát a negyeddöntő!
Itt az egyetlen külföldi csapattal nézhettünk farkasszemet, a szlovák VPG MSK Zilina együttesével.
Nehezen kezdődött a találkozó, ellenfelünknek sikerült ránk erőltetni játékát, de kiváló védőmunkánknak és a kapusbravúroknak hála tartottuk magunkat. Közben sajnos a 40. percben egy felelőtlen becsúszás után a mai csodacsatárunk megkapta a 2. sárgalapját, így ő már csak kívülről tudott nekünk segíteni. A második félidő közepefele viszont egy kiugratás után vezetést szerzett a zsolnai csapat. Teltek múltak a percek, egyre nagyobb görcsben a csapatunk, a végén egy lapra feldobva mindent támadtunk. Mindezt a 88. percig. Egy beadást kiválóan értékesítettünk, egyenlítettünk! Következett a 2x15 perc hosszabbítás. Kiegyenlítetten kezdődött. Majd a közepetáján megszereztük a vezetést is. Innentől kezdve folytattuk remek védekezésünk, és nyertük meg a mérkőzést!
All Stars 2-1 VPG MSK Zilina (hossz. után)
⚽️MonusMilan10 & Pernekipepe
A döntőbe jutásért jöhetett hát a TFSE Esport!
Kicsit még az előző meccs mámorában voltunk, de jó értelemben, ami meg is hozta gyümölcsét, ugyanis gyorsan vezetést szereztünk. Nem vettünk vissza, folytattuk a lehengerő játékunkat ami újabb gólt, gólokat hozott. Egészen pontosabban még 3-at, így 4 gólos előnyre tettünk szert az elődöntőben. Végén még szépíteni tudott a kék-fehér gárda, amivel be is állították a végeredményt
All Stars 4-1 TFSE Esport Pro club
⚽️Pozsl90 & Snaajdi & Tillaspapa & MonusMilan10
Jöhetett a döntő!
A kupa elején álmodni sem mertünk erről, hogy idáig eljutunk. És mégis! Ellenfél pedig a Digi Sport Honvéd csapata volt.
Nagyon nagy erőt képviseltek, aminek gyorsan meg is lett az eredménye és 2 gólos előnyre tettek szert. Fiaink nem rogytak meg, még válaszolni is tudtunk rá, azonban az egyenlítés nem sikerült. Mi így is nagyon büszkék vagyunk a srácokra!
Gratulálunk a Honvédnak!
All Stars 1-2 DIGI Sport Honvéd FIFA
⚽️Pozsl90
Az ezüst keret:
Kapuban, csapatkapitányunk: Murár Ferenc
A 6 (és fél) meccs alatt 6 gólt kapott mindössze ami az egyik legjobb mérleg a kupán.
Hibátlan védősorunkat alkotta: Kuti Levi, Csöndes Robi, Kállai Kodi Attila, és Schneider Ricsi irányította BOT. Ezek a srácok egytől egyig remek gerincet adtak a csapatnak! Nélkülük nem ment volna!
Csapatunk remek szürői: Perneki Pepe László, Molnár Balázs (beugróként jött, igazoltként távozott! Ezúton is üdv köztünk Bala!) Ez a duó éjjel több labdát szerzett, mint amennyit a Nike és az Adidas gyárt egy hét alatt!
Támadóközéppályát Schneider Ricsi, Mónus Milán, Kállai Tillás Attila alkotta. Előbbi sok sok kulcspasszal, és asszisztal, utóbbi pedig a kiugratásban és a biztonságos játékban segített minket. Középsőnk pedig, ahogy már lassan megszoktuk tőle, remek helyzeteket alakított ki és fontos gólokat szerzett!
És nem lehet elmenni egyetlen drága középcsatárunk mellett sem. Pozsár Lacink tétmeccsen előszőr volt egyedül fent ékben, mivel csatárpárja kapuban állt. Teljesítményén semmi nem látszódott meg, 7 gólig jutott a tornán, amivel az egyik legjobb csatár lett az éjszaka folyamán!
Továbbá szeretném megemlíteni azt a pár embert akik munka miatt, vagy már nem a csapathoz tartoznak, mégis együtt szurkoltak nekünk a “pálya széléről”:
Varga Fecó (munka)
Gódor Tibi (munka)
Schönauer Ádi (Ex játékos)
És nem utolsó sorban: Tolvai Klaudia (főszurkolónk, az egyszemélyes ULTRAS)
Köszönet srácok! Nélkületek sem ment volna!
Mi vagyunk a legnagyobbak💪🏼🤙🏼🖤
🖤💗🖤💗🖤All Stars!!!🖤💗🖤💗🖤