🎗️ Véget ért a kvalifikáció az U19 és U21 korosztályok számára az Ifjúsági Boulder Európa-bajnokság második napján.
🔝 A magyar csapatnak összesen 10 versenyzője indult, és ma is mindenki szerzett topot. Az U19 korcsoportban versenyző Zsákai Eszternek sikerült a középdöntőbe jutni: az előkelő 9. helyen kvalifikált.
📺 Szombaton élőben is követhetitek Eszter versenyzését: a regisztrált nézők itt Sukorón, a távolmaradók pedig YouTube-on magyar nyelvű kommentárral az Eurosport Magyarország csatornáján, vagy akár angolul a World Climbing Europe oldalán. Linkek kommentben!
💬 Eszter így számolt be a mai élményről:
“Élveztem a versenyt, az A3 boulder tetszett a legjobban: a végére nem éreztem rá, de nagyon élveztem, az ugrások a kedvenceim. Alapvetően túlizgulós típus vagyok, de most sikerült jófajta izgalommal várni a versenyt. Nagyon örülök, hogy holnap ismét mászhatok, testben felkészültnek érzem magam, és remélem, hogy fejben is sikerül a maihoz hasonlóan folytatni.”
💬 Beliczky Péter csapatkapitány gondolatai:
“A tavalyihoz képest ez egy egészen más Sukoró volt Eszter számára, fizikális boulderen kezdett, és másodikra ki is mászta, pedig a tavalyi juniorok, idei U21-es erős női versenyzők közül is sokan küzdöttek vele. Eszternek ez lesz a 3. boulder európa-bajnoki középdöntője, kijelenthetjük, hogy “rutinos” versenyző. A mai nap meggyőzően magabiztos mászást tudott bemutatni.
Évit (U19) sajnos egy sérülés is hátráltatta, és végül egy másodperccel kicsúszott a 4 perces időkeretből a zónával, amin a középdöntője múlott.
Bogi (U21) és Jázmin (U19) mindketten egy-egy nagyon szép kört másztak, de ez sajnos nem volt elég a középdöntőhöz.
A férfi mezőny mindkét korosztályban kihozta magából azt, ami reálisan bennük volt, de sajnos Ambrus számára az első boulder sikertelensége rányomta a bélyegét a további versenyzésére. Örömteli, hogy mindenki mászott topot, extrémet ma senki nem tudott hozni, de fontosnak tartom, hogy végig pozitív mentalitással álltak hozzá.”
Hungary Climbing
A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Versenymászó Szakágának hivatalos Facebook oldala
Ezen oldalon versenymászó programokról, klubokról, szakmai érdekességekről olvashatsz.
11/06/2026
⭐ Lezajlott az Ifjúsági Boulder Európa-bajnokság első napja, véget ért a 17 év alattiak kvalifikációja. Sok izgalmas pillanatnak lehettek tanúi a magyar szurkolók, és noha a továbbjutás a hazai csapat számára nem sikerült, több szép flesst és próbát láthattunk a versenyzőktől.
🎉 Szuper hangulatban telt az első versenynap, a magyar mászóközösség pedig remek szurkoló-, szervező-, önkéntes- és bíró-tábort alkotott. Mindenki rendesen beletette magát hogy ez a verseny nagyszerűen induljon, és a külföldi delegációk pozitív visszajelzései megerősítették hogy ez sikerült is.
💬 Beliczky Péter csapatkapitány összefoglalója a magyar versenyzők tekintetében:
“A női mezőny most teljesített a legjobban az idei versenysorozatban: sikerült beérni az óriási – több, mint 90 főt számláló - kifejezetten erős mezőny első harmadába, és a középdöntőért az utolsó pillanatig folyt a harc. Fischer Lili továbbjutása gyakorlatilag az utolsó boulderen múlt. Ez a teljesítmény szépen beleillik a csapat fejlődési ívébe, és az Arcoban esedékes világbajnokságra való felkészülés szempontjából is fontos mérföldkő.
A jelenlegi női középdöntősök rendszeresen harcolnak dobogóért az Európa kupákon, és egy részük a tavalyi ifjúsági világbajnokságon is jól szerepelt Helsinkiben.
A férfi mezőny is nagy volt, a csapatból Szász Attila nagyon közel volt a továbbjutáshoz. Összeszedett mászást hozott 2 flessel, de sajnos az egyik boulder nagyon nem állt össze neki, és ez most a középdöntőbe került.
Összegezve, örülök annak, hogy minden versenyzőnk tudott topot hozni.
Míg a tavalyi sukorói Európa Kupán a hazai pálya inkább nyomást helyezett erre a korosztályra, idén ennek jobban tudtak örülni.”
A női középdöntőben a sziklás országok képviseltetik magukat a legnagyobb arányban: 3 svájci, 3 olasz és 3 francia sportoló jutott tovább, a kategória férfi mezőnyében szombaton pedig 5 olasz versenyzőt is láthatunk majd.
🤞 Izgatottan várjuk a holnapot, az U19 és U21 kvalifikációt, kövessétek velünk!
10/06/2026
Hogyan edzenek a válogatott tagjai az év során, és hogyan készülnek a sukorói ifjúsági Eb-re?
🗯️ Péntek Jázmin, a közösségi média csapat gyakornoka – aki nemrégiben maga is a tág keret tagja volt – megkérdezte Kardos-Kósa Esztert és Nagy Ambrust, akik az U17 és U19 kategóriákban csütörtökön és pénteken fognak a kvalik keretében kilépni a matracra.
📣 Hallgassátok meg őket, HOLNAP és HOLNAPUTÁN pedig gyertek, és szurkoljunk nekik együtt a továbbjutásért!
📺 Aki nem tud eljutni élőben, a streamet Youtube-on is követni tudja majd, a World Climbing Europe csatornáján.
🔥 Aki el tud, annak viszont érdemes eljönni - élőben mászóversenyt nézni még izgalmasabb!
ℹ A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Az ehhez szükséges linket megtalálhatjátok Instagramon a Hungary Climbing biójában, vagy Facebookon az esemény leírásában.
Közeleg a 2026-os boulder ifjúsági Európa-bajnokság: hogy készülnek a versenyzők? Hogyan edzenek a válogatott tagjai az év során, és hogyan készülnek...
09/06/2026
🪜 A szetterek pedig immár 5. napja gőzerővel dolgoznak, hiszen rengeteg problémát kell kiötölniük, megépíteniük és letesztelniük: 3 korosztály versenyez majd 3 fordulóban, összesen 400-an próbálkoznak majd az utakon.
👀 A HC közösségi media csapata betekintést nyerhetett az előkészületekbe, így többek közt a mobilfal felállítását is dokumentálni tudtuk, és elkezdtük egy rég megálmodott minidoksi projekt leforgatását is - egyelőre erről ennyi, de még hallotok majd róla..!
✨ Semmi spoiler, csak a lényeg: gyertek, nézzétek meg élőben is hogy min dolgozott ez a szuper szakmai csapat, csekkoljátok saját szemeitekkel az általuk megépített penge problémákat, és teszteljétek béta-olvasási készségeiteket!
Már csak 2 nap a kapunyitásig..!
⚡ Tudtátok, hogy az EB helyszíni előkészületei már 10 nappal a kvalik előtt elkezdődtek?
🛠️ A padlóvédő borítás felhelyezése után 2 nap alatt egy teljes falszakasz felépült a holnapután kezdődő eseményhez: ennek egyik oldala az izolációban történő melegítést szolgálja majd, a másik oldalán pedig versenyutak lesznek.
08/06/2026
💥 Gyertek el Sukoróra, és szurkoljunk együtt a magyar válogatottnak!
❕ Már csak 4 nap és indul a verseny: World Climbing Europe Youth Championship
🗓️ Csatlakozzatok már csütörtökön a kvalifikációkhoz: ezen a napon U17 korcsoportban 6 versenyzőnk is indul, pénteken pedig U19 és U21 korcsoportokban összesen 10 magyar csapattagot láthattok majd a falakon!
❗ Jövő hétvégén: Regionális Ifjúsági Kupa
🎊 Ne feledkezzünk meg a még fiatalabbakról sem, biztassuk őket is június 20-án és 21-én!
Csatlakozzatok akár nézőként, akár önkéntesként is erre az eseményre - hozzunk létre együtt egy felejthetetlen élményt a jövő bajnokai számára!
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött – esemény és további linkek kommentben!
Ott találkozunk! 🔥
Egy hét múlva ilyenkor már javában zajlani fog a 2026-os Ifjúsági Európa-bajnokság Sukorón!
Gyertek el 11-én csütörtökön délután és 12-én pénteken is, és drukkoljunk együtt a kvalifikációs körökben a magyar válogatott tagjainak, akik már javában készülnek és keményen edzenek az eseményre!
A versenyre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött - a reg linket a Facebook-esemény leírásában találhatjátok.
03/06/2026
🇧🇪 Múlt hétvégén Brüsszel volt a célállomás a magyar válogatott számára, ahol egy nemzetközi szimulációs versenyen vett részt a csapat.
🇭🇺 Az eseményen 14 ország képviseltette magát; a magyar válogatott U17 és U19 kategóriákban, összesen 7 versenyzővel indult.
💬 Beliczky Péter
“A kvalifikációkból minden kategóriában jutott versenyzőnk a döntőbe, összesen öten, volt bőven izgalom. A színvonalas bouldereken zajló döntőkben végül is két versenyzőnk is a dobogóra állhatott.“
🎗️ Eredmények
[U17 ♀️]
Fischer Lili – 10.
Tóth Viktória – 14.
Kardos-Kósa Eszter – 25.
[U17 ♂️]
Szász Attila – 7.
[U19 ♀️]
Zsákai Eszter – 3.
Király Éva – 8.
[U19 ♂️]
Nagy Ambrus – 2.
⚡ Gratulálunk a csapatnak a szép teljesítményhez, jövő hétvégén találkozunk Sukorón!
22/05/2026
🌎 Liptószentmiklós mellett múlt hétvégén Salt Lake Cityben is képviseltette magát a magyar csapat.
🏆Kerekes Bence a World Climbing Para Series fordulójában versenyzett, és AU3 kategóriájában a 6. helyezést érte el.
👇 Olvassátok el az élménybeszámolókat az eseményről! 👇
💬 Kerekes Bence
“A 2026-os év első Paramászó Világkupáját Salt Lake Cityben rendezték május 15-16-án. A versenyre az edzőm, Harangi János kísért el. A felkészülésem jól sikerült, az előirányzott edzéstervet sikerült tartani az utolsó hétig, amikor is egy betegség hátráltatott. A kvalifikációk napjára már újra jól éreztem magam, és a jatleg-et is sikerült kipihenni. A kategóriánk folyamatosan növekszik, és versenyről versenyre új, fiatal, erős sportolók tűnnek fel. A két selejtező útból az elsőt sajnos a végén elrontottam, és mivel ez jelentősen könnyebb volt, több top elérés is lett, ezzel jelentős hátrányba kerültem. A második út fizikálisan és technikailag is nagyobb kihívást jelentett, és hiába sikerült ezt az utat jobban másznom, nem tudtam az első út rontását már behozni, és sajnos lemaradtam a döntőbe jutásról. A hibámat kielemezzük, hogy tanulhassak belőle, és remélhetőleg egy hónap múlva lehetőségem lesz Innsbruckban bizonyítani, hogy ott a helyem a legjobbak között. Gratulálok az összes versenyzőnek és a győzteseknek!”
🗨️ Harangi János:
“Bence számára jól sikerült a felkészülési folyamat, de sajnos a selejtező első útja kifogott rajta. A második útban nagyon szépen teljesített, ez a döntőzéshez most nem volt elég. Tapasztalatokkal a zsebben készülünk a következő versenyre, ami Innsbruckban lesz június 15-16-án.”
🌟 Gratulálunk az eredményekhez, és jó felkészülést kívánunk a júniusi fordulóra!
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Helyszín
Kategória
Weboldal
Cím
Bécsi út 120. III. Em. 313
Budapest
1034