Tamás Ádám vezetőedzőként a serdülőkkel ezüst-, másodedzőként pedig az ifivel bronzérmet nyert a hétvégi Final Fourban. 🥈🥉
Őszintén elmondta, hogy a szezon elején nem gondolta volna, hogy a serdülő csapattal egészen a négyes döntőig fognak menetelni, szóval maximálisan elégedett az ezüstéremmel.
Tamás Ádám arról is beszélt, hogy milyen jól fel van építve a PLER-Budapestnél az utánpótlás, ahonnan a legjobbaknak reális cél lehet az NB I-es csapatba való felkerülés. 🔝
A Final Four döntője után kérdeztük Tamás Ádámot. 🎤
PLER-Budapest
Az egyik legnagyobb múltú magyar kézilabdaklub Facebook-oldala. PLER volt, van, és lesz! ❤️💙
Borsos Máté egészen fantasztikus teljesítménnyel, 17 védéssel (közel 45 százalékos mutatóval) járult hozzá ifjúsági csapatunk győzelméhez a Szeged elleni bronzmérkőzésen. 👏 Kapusunkat kértük egy rövid értékelésre. 🎤
08/06/2026
Lezajlottak az utánpótlás bajnokságok - nem akármilyen PLER-es sikerekkel. 🥇🥈🥉
A négy legmagasabb korosztály éremtáblázatát nézve - holtversenyben az FTC Kézilabda Akadémiával - a PLER-Budapest volt az idén a legeredményesebb klub, megelőzve az összes többi akadémiát. 🔝
Nagyon büszkék vagyunk az összes játékosra, az edzőkre, a szakmai stáb tagjaira, és természetesen a szülőknek és a szurkolóknak is köszönjük, hogy hozzájárultak ehhez a fantasztikus évhez! 🙏
Hajrá, PLER! ❤️ 💙
08/06/2026
A rengeteg fantasztikus utánpótlás eredmény közepette egy szuper magánéleti hírrel is jelentkezünk: új beállónk, Hegedüs Márk a hétvégén megnősült. 👰🎩
A Gyöngyöstől érkező játékosnak és párjának is nagyon sok boldogságot kívánunk új életükben, amelyet immár férj és feleségként kezdenek majd el Budapesten! ❤️
07/06/2026
Szenzációs PLER-es siker Debrecenben, a fiú kézilabda országos Diákolimpia III. korcsoportjának országos döntőjében! 💪
Gyakorlatilag PLER-es házirangadót játszottak a fináléban, ugyanis a döntőt 22-16-ra megnyerő Kispesti Vass Lajos Általános Iskolában nyolc játékos is a PLER kötelékében kézilabdázik, az ezüstérmes Török Flóris Általános Iskola kerete pedig a Budapest Kézilabda (korábbi nevén PLER Kézi UP) játékosaiból áll. 🥇🥈
A legtechnikásabb játékosnak a PLER-Budapestben kézilabdázó Székely Rolandot választották meg, míg a legjobb felkészítő edző az aranyérmes csapat és a PLER-Budapest két edzője, Császár Ferenc és Dinawi Mahmoud lett. 🏆
„Nagyon büszke vagyok a fiúkra, mert az egész éves munkánk az országos bajnoki címben érett be. A döntő során végig kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és megmutatták, hogy országos szinten is a legjobbak közé tartoznak. Külön öröm, hogy a csapat magját a PLER-Budapest U14-es csapat játékosai alkották” – mondta az aranyérem megszerzése után Dinawi Mahmoud.
Az ezüstérmes Török Flóris Általános Iskola edzőjét, Puskás Lillát is meglepte, hogy csapata ilyen szenzációsan szerepelt a Diákolimpián.
„Bevallom, nehezen találom a szavakat. Már az hatalmas siker volt, hogy a srácok bejutottak az országos döntőbe! Amit tudni kell, hogy ebben a korosztályban nem volt kapusunk, három mezőnyjátékos próbált helyt állni a kapuban. Számomra még mindig hihetetlen, hogy döntőt játszottunk, a srácok bebizonyították, hogy mekkora küzdeni tudás van bennük. Igaz, hogy ezüst lett a vége, de számomra ez felér egy arannyal. Gratulálok nekik, büszkék vagyunk rájuk! Külön köszönet Miski László testnevelő tanárnak és anyukámnak, Puskásné Ceglédi Máriának, aki segítettek a felkészítésben!” – nyilatkozta Puskás Lilla.
Őszintén gratulálunk mi is ehhez az újabb fantasztikus sikerhez! 👏
PLER volt, van, és lesz! ❤️💙
07/06/2026
A 2025/2026-os serdülő bajnokság ezüstérmese a PLER-Budapest! 🥈
Gratulálunk, srácok! 👏
07/06/2026
Ezüstérmes a serdülő csapat a Final Fourban! 🥈
Az FTC Kézilabda Akadémia elleni döntőben nem termett babér Tamás Ádám együttesének, a Fradi az első perctől kezdve uralta a játékot, és megérdemelten nyert.
Gólszerzőink: Ágoston 4, Tóth 4, Szoyka 3, Solymos 3, Szabó Á. 3, Szabó L. 2, Révai 2, Gillányi, Alabér, Juhász, Psáder, Balázs. 🤾🏻♂️
Ma még nehéz örülni az ezüstéremnek egy ilyen döntő után, de az ország második legjobb serdülő csapata a PLER-Budapest, ehhez mindenképp gratulálunk, srácok! 👏
Hajrá, PLER! ❤️💙
07/06/2026
A magyar bajnoki bronzérmes ifjúsági csapatunk. 🥉
Köszönjük a fantasztikus szurkolást! ❤️💙
07/06/2026
Bronzérmet nyert ifjúsági csapatunk a Final Fourban! 🥉
Az elődöntőben elszenvedett vereség után nagyszerűen reagált másnap Császár Ferenc együttese, amely gyakorlatilag végig vezetve győzött az OTP Bank-Pick Szeged akadémiája ellen. 💪
Gólszerzőink: Hován 6, Moczó 6, Dévényi 5, Gáspár 4, Stramszky 4, Farkas 3, Laky 2, Miltényi, Förgeteg. 🤾🏻♂️
Bravó, srácok! 👏
07/06/2026
Ifjúsági csapatunk NEKA elleni bajnoki elődöntője képekben. 📸
U20-asaink 12.45-kor a Szegeddel játszanak a bronzéremért. 👊
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Helyszín
Kategória
a vállalkozás elérése
Weboldal
Cím
BUD Aréna, Thököly út 5
Budapest
1183