02/06/2026
Élettörténetek
Szemelvények egy gyógyulás krónikájából
*-*
Vége a rémálmoknak?
Lilla nem tud visszaemlékezni arra, hogy mikor kezdődött, de abban biztos, hogy az elmúlt 2-3 évben már hetente többször voltak rémálmai.
A rémálmai nagyon hasonló forgatókönyv szerint zajlottak: mindig menekülnie kellett az életét veszélyeztető szörnyek elől.
Hol egyedül, hol a testvérével, és ritkán az édesanyjuk is velük volt, néha kisebb-nagyobb kutyák is velük menekültek. A rém, aki az életükre tört, hol farkas, hol medve, hol pedig valamilyen szörny formájában jelent meg, és talán a legrosszabb az volt, mikor nem öltött alakot, csak mint valami fenyegető és közeledő súlyos minőség jelent meg, ami elpusztítja őket.
Sokszor vonatokon üldözték őket, vagy gyerekkorának helyszínein, de nagyon ritkán jelent meg az a ház, amiben felnőtt.
Minden álomban azonos volt, hogy egyértelműen halál várt rájuk, ha nem sikerül elbújni, elszaladni, és az is, hogy megjelent a halálos rettegés.
Mindig volt az álomnak egy olyan pontja, amikor megjelent egy hirtelen nagy mély vagy éles hang, ami hirtelen felébresztette Lillát. Egy idő után tudta, hogy a hang az álomban volt, mégis mindig kikelt az ágyból, felkapcsolta mindenhol a villanyokat, és körbejárta a lakást, ellenőrizte a gangot, és néha még az ajtók mögé, ágy alá is benézett egészen abszurd módon, hogy nem lapul-e ott valaki. Minden alkalommal heves szívdobogással, és rettegve ébredt fel az álomból.
Utólag arra gondol, hogy saját magát ébresztette fel, az idegrendszere és/vagy a tudata egy része, meg akarta kímélni az álom folytatásától.
De sajnos előfordult néha, hogy miután körbejárta a lakást, elvégezte a rituálészerű ellenőrzést, és visszaaludt, az álom folytatódott…
Így sokszor direkt ébren tartotta magát egy darabig, vagy olvasott, vagy pörgette a hírfolyamot valamelyik felületen, vagy imádkozott védelemért, és azért, hogy ha visszaalszik, ne folytatódjon az álom.
Sok év önismereti munka, és különböző módszerek gyakorlása után, eljött az a történelmi pillanat, amikor úgy érezte, hogy el lehet kezdeni dolgozni azzal a speciális helyzettel, amit az eredményez, ha egy diszfunkcionális családban nő fel az ember, szenvedélybeteg szülő vagy szülők gyermekeként.
Igen, bár a társadalom számos tagját - NAGYON SOK tagját - érinti ez, mégis keveset beszélünk erről. Több kutatás alátámasztja, hogy bizonyos szomatikus betegségek és állapotok, idegrendszeri sajátosságok, mentális- és lelkibetegségek számszerűsítve mennyivel gyakoribbak az így felnőtt embereknél, még a várható élettartamukra is hatással van. Szerencsére azonban van gyógyulás, lehet késői fejlesztéssel, terápiával, mentálhigiénia tanulásával segíteni.
Lillánál az alábbiak vannak/voltak jelen eddigi élete során: allergia, asztma, elhízás, migrén, fejfájósság, krónikus fáradtság, alvászavar, fogékonyság a megfázásra, vírusokra, kezeletlen és diagnosztizálatlan testképzavar, időszakos depresszió, burnout, és a függőség, függő viselkedés. Továbbá kish*tűség, imposztor szindróma, önbizalomhiány, szorongás, felelősség átvállalás, túlvállalás, perfekcionizmus, szégyen, bűntudat…
A hosszú évek alatt sok mindenben fejlődött, van amit meg is fejlődött. Sokat változott pozitívan, minőségi fejlődést ért el az életének számos területén. Ezek valószínűleg neki mind kellettek ahhoz, hogy elkezdje feldolgozni a tényt, ahogyan felcseperedett.
Először úgy döntött, hogy erre szakosodott alapítványokat keres, és el is kezdett speciális csoportos ülésekre járni, azonban hamar felismerte, hogy egyéni alkalmakon is szeretne részt venni.
Az első egyéni ülésen beszélgettek arról, hogy gyerekkorában milyen események sorozata érte őt, aminek eredményeként az alapvető és egészséges biztonságérzete nem tudott kialakulni. Elmesélte, hogy alkoholista apja rendszeresen és hosszan fenyegette őket azzal, hogy hogyan fogja megölni őket. Természetesen az ordítás, veszekedés, bútortöréses őrjöngések is gátolták a biztonság kialakulását. Voltak olyan évek Lilla életében, amikor a párnája alatt nagykéssel aludt, arra az esetre, ha apjuk alvás közben törne rájuk. Sajnos már felnőttként is, saját lakásában is volt idő, hogy folytatta ezt a szokást, mert az alváshoz meg kellett teremteni a hamis biztonságérzetet a késsel a párna alatt, amikor egyedül aludt.
Ezen az első ülésen az is kihangosításra került, hogy Lilla teljesen leválasztotta magáról gyerekkori érzéseit, egyáltalán nem tudott önegyüttérzést sem gyakorolni saját magával szemben, míg testvérével például nagyon is. Szóba kerültek még a családon belüli határok leginkább hiánya, működési dinamika, betöltött szerepek. A teste is reagált az elhangzottakra: fejfájással, és órákon keresztül nem szűnő mellkasi fájdalommal, szorítással.
Este a naplójában hosszasan jegyzetelte gondolatait.
Majd eljött az alvás ideje, és az éjjel.
És jött a rémálom.
De hozott újdonságot is.
Gyerekkori házukban voltak testvérével, ahova kívülről akart a szörny bejutni, a szokásos rettegés, a külső hangok alapján a meneküléskori irányváltások, amíg egy ponton aztán ott találta magát az előszobájukban, ahonnan a félig lehúzott redőnyű nappali ablakát kémlelte rettegve, mert tudta, hogy a szörny másodperceken belül be fog nézni az ablakon, még sem tudta elfordítani a fejét.
Egy hajszállal hamarabb a felbukkanó arc előtt már tudta, tudta, hogy apja arcát fogja megpillantani, így is lett.
Sok év után a farkas, a medve, a szörny, a nyomasztó amorf félelem emberi arcot kapott, és felfedte magát. Pár percig folytatódott még az emberfeletti küzdelem az életért, majd mikor az álom odaért, hogy a bejárati ajtó recsegveropogva megadta magát, és Lilla kiugrott az előszobába, hogy megküzdjön a testvére és a saját életéért, felébredt.
Felébredt, és halálosan rettegett. A szíve ki akart esni a mellkasából. Most nem kelt fel és kezdte el ellenőrző körútját a lakásban, már nem volt rá szüksége. Mert most először tudta, hogy sem farkas, sem medve, sem szörny nem üldözi. Évek óta minden egyes rémálma az apjáról szólt, az apja elől menekült. Valamiért eddig a tudata nem engedte ezt látni. Valamiért eddig ő maga sem jött erre rá. Valamiért nem tudhatta, láthatta eddig ezt.
A tudás pedig hatalom.
A tudás fény, világosság.
A nem-tudás sötétség.
Lilla megszámolta a naptárjában pontosan:
12 napja zsinórban átaludta az éjszakákat, rémálmok nélkül. Nem is emlékszik arra, hogy utoljára mikor lehetett ilyen.
Lejegyezve: 2026 májusában
Engedéllyel.
Okulásul, példaként. ✨️
Szeretettel kívánok gyógyulást.
Szaraszvatí Emese Kalmár
11/05/2026
22/02/2026
03/01/2026
02/01/2026
25/11/2025
04/11/2025
20/09/2025
18/08/2025