23/06/2014
Tae Hyun Bang győzött, de orvosai szerint tropára ment
Fölényes győzelmet szerzett az UFC legfrissebb rendezvényén a 31 éves koreai Tae Hyun Bang (17 győzelem, 8 vereség) – legalábbis papíron. Bang a harmadik menetben ütötte ki Kajan Johnsont: gyakorlatilag olyan súlyos verést kapott ellenfelétől, hogy az orvosai határozatlan időre (!) eltiltották a ver…
23/06/2014
A 2. világháborús szövetségesekre olvasta bűnüket Ferenc pápa
A katolikus egyház feje egy barcelonai napilapnak tett nyilatkozatában élesen bírálta a második világháborús szövetséges hatalmakat, amiért - bár tudtak a koncentrációs táborok létezéséről - mégsem bombázták az oda vezető vasútvonalakat.
23/06/2014
Templomerődök Erdélyben
Erdély építészetének különlegessége az erődtemplomok sokasága. Ezek a vártemplomok Erdély székelyek lakta keleti, valamint az egykor szászok benépesítette déli határvidékein alkottak sűrű láncot.
23/06/2014
“Felhőtlen szórakozás” – megérkezett a full-contact ejtőernyőzés!
Igen, jól olvasták. Full contact. Ejtőernyőzés közben. Ez az őrületes "fejlesztés" az amerikai MMA-s, Urijah Farber nevéhez fűződik, aki 2006-ban két évig nem talált legyőzőre saját súlycsoportjában az UFC "égisze alatt". Le merjük fogadni, hogy ennél merészebb ötletet sem mi, sem pedig olvasóink ne…
23/06/2014
„Az emberiség megőrült!”
Jól ismerjük a Nagy Háború kegyetlen éveinek számtalan csatáját, azok dátumait és a veszteségek rettenetes mértékét. De vannak olyan érdekességek, történetek és adalékok, amelyeket még a történelemkönyvek sem említenek meg. Íme egy összeállítás az első világháború kevéssé ismert tényeiről.
23/06/2014
Mesterlövészek célkeresztjében
Ismét Magyarország volt a házigazdája a június 14−16. között megrendezett XIII. Rendőri és Katonai Mesterlövész Világkupának. A Magyar Honvédséget idén a szentendrei, szolnoki és debreceni alakulatok képviselték.
23/06/2014
Retro-mozi: Top Gun
A háborús filmek kultusza napjainkban talán nem él olyan intenzíven, mint néhány évtizeddel ezelőtt, de a műfaj által kitermelt klasszikusok száma igen magas. Sorozatunkban ezekből válogatunk, és ezúttal 1986-ba utazunk vissza, a vadászrepülős filmek alfájához és omegájához, a Top Gunhoz - választás…
18/06/2014
Nézze! Így formagyakorlatozik a katák királynője!
Rika Usami-ról sokan azt gondolják, formagyakorlatokban ő a legjobb – még a férfiaknál is ügyesebben hajtja őket végre. A többszörös bajnok hölgy most egy olyan formagyakorlatot mutat be, amit eddig nem sokan csináltak meg tökéletesen. A neve: Koryu Nipaipo. Forrás: Jesse Enkamp
18/06/2014
Megvan hazánk első felnőtt Jiu Jitsu világbajnoki aranyérme!
A kétszeres Európa-bajnok Szűcs Kristóf címéhez méltó eredményt produkált: a Los Angeles-i Walter Pyramidban megrendezett Jiu Jitsu Világbajnokságon első helyezést ért el, ezzel megszerezte Magyarország első felnőtt aranyérmét! Súlycsoportjában 89 főből harmadik lett, így indulhatott az abszolút kat…
18/06/2014
Ismét hazánkban a pontosság specialistái
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Rendőr és Katonai Mesterlövő Kupát az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Kiképző Központja (ORFK RSZKK) nagytétényi, valamint a Magyar Honvédség izbégi lőterén. A háromnapos versenyen a résztvevőknek olyan szituációkban kellett helytá…
18/06/2014
A prominens oldal szerint ez a hét kiütése, és ezzel mi is egyetértünk
Aki ütött, az nem más, mint Derrick Mehmen (17 - 5), aki az American Top Team, az USA elsőszámú MMA edzőtermének tagja. A sherdog.com a héten nem az ütőtechnikát díjazta, és nem is egy gyönyörű rúgást láthatunk, hanem azt, hogy a kiütött félben milyen reakciót váltott ki a jó helyre…