19/06/2026
Egy korábbi versenyünk beszámolójával érkezem most. Ezen a meleg nyári napon jó visszagondolni, hogy itt reggel még azt hittük megfagyunk ma 😀
Pilisen az Aurum kupán lovasaink magukhoz méltón képviselték az egyesületet. Szalaggal, kupával kényeztettek bennünket. Új számokban is debütáltunk, mert van az a mondás valami vagy fejlődik és előre halad vagy romlásnak indul, de semmiképp nem egyhelyben áll és stagnál 🙈 Ez utóbbit pedig nem szeretnénk
10 év alatti kategóriával kezdtük a napot Zája és Roni gyorsan meg is nyerte a számot 🏆🥇
Orosz Bogi szintén Ronival a gyönyörű 2. helyre lépett 🥈🏆
Nehéz ügyességiben népes mezőnyben Liza Ronival a második helyre lovagolt 🫶🏻🥈🏆
Tami szintén Ronival a 4. helyre 💖
Nóri és Réka szintén tudatos lovaglásokkal fejezték be az ügyességi pályát, de ez most helyezést nem adott, csak tapasztalatot.
Ugró😍😍
Az ideális idő sztárja Dodi és Babér most stílusban jeleskedett és a 6. helyet hozta haza ❤️
Dorogi Nóri, Donovannal egy hiba idős számban kipróbálva magukat a dobogós 3. helyet lovagolta 🏆🥉
X ugrón pedig szintén szalagot kaptak a teljesítményükre.
Liza ideális időben most Donovan hátán is kipróbálta magát, a 6. helyen végeztek 😍🙈
A napot immáron szokás, hogy Pilisen Dékány Dorcsa zárja.
Csalogány nevű új lovacskájával stílusban az 1. helyen 🏆🥇
Ideális időben pedig a 6. helyen végzett
Hudini nyergében ideális időben a 3. helyezett, a nap legmagasabb számában pedig a 4. helyet érték el 🏆💚💖
Gratulálok innen is mindenkinek 🥰
Hétvégén Ócsán majd Gombán találkozunk, de már kipihenten a suli végeztével, új energiák kapcsolnak be 😃
Legyen mindenkinek szép napja! Az enyém újra átélte ezt a versenyt csak pozitívan indult ☺️
13/06/2026
3 szuper ló 3 szuper lovas ❤️
Ma rövidített napunk volt és a kis számokban indultunk 🙈
Nóri és Donovan
X ugró 4. hely 0,34 eltéréssel 😍
50-60 cm kezdő lovas 5. hely 💚
Dorina és Babér
50-60 cm kezdő lovas 1. hely 🥇🏆 0,23 eltéréssel
50-60 cm hiba idő 6. hely 🏵️
Lackó és Gardedam
X ugró 2. hely 🥈🏆0,29 eltéréssel
50-60 cm kezdő lovas 7. hely
50-60 cm hiba idő 4. hely
Én azt hiszem ennél nem is kell több. Szépen fejlődnek a kis lovasok, jó a hangulat és készülnek az idei év nagyobb megmérettetéseire, mind fejben, mind testben.
Mert versenyt csak versenyen lehet gyakorolni. 🏆🥰
19/05/2026
Megérkezett lovardánk legfiatalabb lakója 😍
☀️ Zserbó ☀️
A 9 hetes kis Mudi mostantól minden nap velünk lesz 🙈🐕
Fogadjátok Őt nagy szeretettel 😇
04/05/2026
A tegnapi versenyt Dékány Dorina és Hudini zárta
Két extra hibátlannal, mind a két számban az első helyen végzett 🙈🥇🥇🏆
Köszönjük a napot és a vendéglátást a pilisi Csilló lovardának 🥰💖
Jövő héten Simonpusztán folytatás … 😙🌸
03/05/2026
Sikeres napot zártuk ma is Pilisen ❤️🌷
Mindenki szalaggal tért haza a délelőtti kora délutáni csapatból 💖😙
Bogi és Roni szuper pályákkal mint a két számban helyezettek
Réka és Roni haladó és nehéz ügyességiben is szalagos pontszerző helyeken végeztek a toppon.
Liza Ronival és Babérral is gyönyörű gyors pályákkal zárt 😍
Zsófi szintén Ronival és Babérral is indult, helyezéseket szalagokat szép számmal gyűjtött is 🙈🩷
Alexa és ifjonc lova x ugró és 50-60 cm számban is debütált, két szalaggal jutalmaz a is lettek érte. 🫢🐴
Lovaink most is kimagasló formában voltak. Nem tudunk elég hálásak lenni Roninak, aki idén már 25 éves és még mindig korát meghazudtolóan kenterbe veri a fiatalabb lovakat. ❤️ szuperpóni ❤️
Orosz Bogi&Roni 3. hely (10 év alatt)
Trubiánszky Réka &Roni 3. hely (haladó)
Ferencz Zsófi &Roni 3. hely (nehéz)
T. Réka &Roni 4. hely (nehéz)
Madurovicz Liza Ronival és Babérral is hibátlan az X ugrón alapidőre
Zsófi és Babér hibátlan az X ugrón alapidőre ❤️
Alexa és Hand Don Huan hibátlan az X ugrón és 5. helyezett az 50-60 cm hibaidős számban 🌸
Gratulálok nektek csajok! Csak így tovább! 💖
30/04/2026
🐴 A tegnapi szél után jó egy kis nyugodt napsütéses szieszta 💖
28/04/2026
🐴🙈
TikTok · Equicoach Nemes Anett
1272 likes, 2 comments. “Szülőként hogy tudom segíteni a versenyző gyerekemet? Tehetetlenek vagyunk, mert a versenypályán egyedül van! Sem a feladatot, sem a sikert, sem a kudarcot - semmit sem - tudunk átvenni tőle. Ez ott az ő meccse!”
27/04/2026
Új taggal bővült istállónk 💖
🩷 Charnadin 🩷
nálunk kezdi majd az izgalmas munkát.
Kiképzése és belovaglása egy csikónak mindig tele van meglepetéssel. Szerencsére sietni nem kell, még bőven van ideje mindenre fiatal korának köszönhetően.
Közel 5 óra autózást, mint egy szobor állta. 😶 Éjfél előtt ide is ért 🤭
Tenyésztő: Pál Petra Nagydobsza
26/04/2026
🩶 Silver póni 🩶
Borbála Péntek a nyergében a tegnapi edzésen
23/04/2026
Igazán hasznos gondolatok találhatók ezen az oldalon. Gyerekek részére pedig a legjobban összefoglalt poszt a lovaglás pozitív hatásairól. ❤️🥰
3. Miben segíti a lóval asszisztált fejlesztés a gyermekek testi és mentális fejlődését?👧🧒
A lóval asszisztált fejlesztés nem “csak” egy élmény hanem nagyon komplex módon hat a gyermekek testi, idegrendszeri és pszichés fejlődésére is.
🧠 Mentális és érzelmi fejlődés
A ló egy rendkívül érzékeny állat, azonnal reagál a gyermek érzelmi állapotára ami azt eredményezi ,hogy:
☝️Önbizalom nő: a gyermek képes irányítani egy nagy állatot 👉 “képes vagyok rá” érzés felismerése
☝️Szorongás csökken: a ló nyugtató jelenléte bizonyítottan stresszoldó hatású
☝️Érzelemszabályozás fejlődik: ha a gyermek feszült, a ló is reagál 👉megtanulja kontrollálni magát
☝️Kapcsolódási képesség javul: bizalom, kötődés kialakul egy ítélkezés-mentes partnerrel
👍Különösen hatékony például:
🔺ADHD
🔺autizmus spektrum
🔺szorongásos zavarok
🔺traumafeldolgozás esetén
🏃♂️ Testi fejlődés és mozgáskoordináció
A ló mozgása kulcsfontosságú hiszen egy háromdimenziós, ritmikus mozgást ad át a lovasnak, ami hasonlít az emberi járáshoz ezáltal:
⚖️Egyensúlyérzék fejlődik
💪Törzsizomzat erősödik (core stabilitás)
👍Koordináció javul
👣Testtudat fejlődik (hol van a testem a térben)
🚶♂️Izomtónus szabályozódik (pl:spasztikus vagy hypotón izomzatnál)
Ezért használjuk:
🔺mozgássérült gyermekeknél
🔺CP (cerebrális parézis) esetén
🔺tartáshibáknál
🧩 Kognitív és tanulási képességek
A lovas tevékenységek nem passzívak, folyamatos figyelmet és gondolkodást igényelnek ezáltal:
✅Figyelem és koncentráció nő
✅Problémamegoldóképesség fejlődik
✅Memória javul (feladatok, sorrendek)
✅Felelősségtudat alakul ki (állat gondozása)
❤️ Szociális készségek
✅Kommunikáció fejlődik (verbális és nonverbális)
✅Empátia erősödik
✅Szabálykövetés javul
✅Csapatmunka (fejlesztő + ló + gyermek)
✨Ami igazán különlegessé teszi
🐴A ló:
❣️nem ítélkezik
❣️őszinte visszajelzést ad
❣️azonnal reagál az érzelmeidre
Ez egy olyan tanulási környezet és egy olyan specifikusan felépített rendszer, amit semmilyen “klasszikus” terápia vagy fejlesztés nem tud teljesen helyettesíteni.