OSC Waterpolo

OSC Waterpolo

Megosztás

OSC #hajráosc

16/07/2025

Boldog Születésnapot kívánunk utánpótlás vezetőnknek! 🎂🤩🍾

15/07/2025

GRATULÁLUNK FABINYI HUBÁNAK ÉS STOGICZA LEVENTÉNEK U16 EB EZÜSTÉREMHEZ! 👏💪🥈

Photos from OSC Waterpolo's post 01/07/2025

Leányaink múlt heti szereplését Szép Brigitta foglalta össze: 💙🤍

Azzal kezdeném, hogy mérhetetlenül büszkék vagyunk a lányokra!!!
Egész héten nagyon ügyesek voltak Habawaba U13+ vízilabda fesztiválon, ahol 11 lány csapat vett részt és először két csoportban játszottunk, majd csináltak új felosztásban újabb 2 csoportot, aztán kezdődtek az egyenes kieséses meccsek a döntőig.
A tornán végig jól védekeztünk, rendre szereztük a labdákat, amiből sok lefordulás gólt tudtunk lőni.
Meccsről meccsre jobban játszottunk és szépen sorban bedaráltuk az olaszokat, ausztrál, francia, svájci és magyar(dunaújvárosi) ellenfeleinket, némelyikkel többször is megmérkőztünk.
Az elődöntőben a francia csapattal csaptunk össze ismét, melyet 8-3-ra megnyertünk. Ekkor 11/11 hibátlan mérleggel, 109 lőtt góllal és 32 kapottal álltunk. Aztán jött a döntő a Szentes ellen, ahol jól kezdtünk, de nem tudtuk megtartani az előnyünket és a 6-os játékosukat, így 7-7-es döntetlen eredmény után a büntetőpárbajban sajnos alulmaradtunk.
Két hete a THG-fordulón ez a szentesi csapat átgázolt rajtunk, most meg sokáig vezettünk ellenük és kicsit határozottabb támadás befejezésekkel meg is lehetett volna a győzelem.
Mondtam a lányoknak, hogy legyenek nagyon büszkék magukra, mert ez egy fantasztikus eredmény:
1 hét alatt 12 meccset játszani abból csak egy büntetők utáni vereség lett, rendes játékidőben senki sem tudott megverni minket! 👍🏻
Bravó Csajok!🤗 Attila bácsival nagyon köszönjük Nektek ezt a hetet, a szíveteket, a hozzáállásotokat, a meccseket,a nevetéseket, és mindent is.
Szuper jó volt!😊
A szülőknek is köszönjük, kiváltképp a Rózsa szülőknek, akik a rengeteg adminisztrációt megcsinálták, hogy lehetővé tették a Habawaba szereplésünket.

Szép nyarat, jó pihenést kívánunk Brigi néni, Attila bácsi.

Photos from OSC Waterpolo's post 30/06/2025

FIÚ CSAPATUNK 5. HELYEN VÉGZETT A HABAWABAN! 💪👏

Fiaink szintén U13+ kategóriában versenyeztek, 58 csapatból érték el ezt a szép eredményt! 💙🤍

Dorogi Balázs összefoglalója:

A szezon zárásaként beneveztünk az olaszországi HABAWABA vízilabda tornára, ahol 58 csapat mérkőzött a végső győzelemért. Sok egyesület elpártolt már ettől a versenysorozattól, azonban úgy gondoltam van pár olyan fontos aspektusa a speciális szabályokkal teletűzdelt versenysorozatnak, amiből sokat lehet tanulni amellett, hogy a gyerekek csapatépítés szempontjából is életre szóló élményekkel gazdagodnak. A sajátos szabályoknak is köszönhetően itt jóval könnyebben borulhat a papírforma, erre jó bizonyíték volt, hogy 2 olyan csapattól is vereséget szenvedtünk, akiket hagyományos szabályrendszerben az elmúlt két évben összesen 18/18 alkalommal legyőztünk. Az egyik, ha nem a legtanulságosabb mérkőzésünk a Pécs elleni találkozónk volt a legjobb 4-be kerülésért. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, amiket rendre kihagytunk, sokszor a kaput sem találtuk el tartva az ellenfél kapusától, büntetőből 5/1-et sikerült értékesíteni. A Pécs okosan, türelmesen és taktikusan játszott, jóval kevesebb helyzetet tudott kidolgozni viszont azt jó százalékban értékesíteni tudta. Jó példa ez arra, hogy ha nincsen meg a hideg fej, fegyelem és figyelem, akkor a teljesítményünk töredékét tudjuk nyújtani a medencében. Kb. 15 percnyi gyenge játék elég volt arra, hogy már "csak" az 5-8 helyért tudjunk játszani. Az is szépen kirajzolódott, hogy amikor helyén volt a csapat szíve és esze, akkor lehengerlő vizilabdát tudtunk mutatni sok cserével is. Remélem tudunk tanulni az itt tapasztaltakból és amikor szükséges, alázattal és ésszel tudunk majd polózni a nehéz helyzetekben is. Külön színfoltja volt a tornának "Sapka", az olasz huszonéves srác, akivel a gyerekek a tengerparton barátkoztak össze. Sapka a staff egyik tagja volt aki megtanulta a srácoktól a számokat 1-15-ig magyarul és a torna második felétől egyesével, ízes olasz akcentussal jó hangosan bemondva kiosztotta őket, majd mini megbeszélést tartott amit a gyerekek összekapaszkodva, teljes lelkesedéssel hallgattak és tapsviharral zárták. Ilyen és sok hasonló történettel gazdagodtunk, utólag kijelenthető, hogy megérte részt vennünk a tornán. A hölgyeknek szívből gratulálunk az ezüstéremhez! Hosszú és nehéz szezonon végéhez értünk, mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést kívánok!
Hajrá OSC!

29/06/2025

MÁSODIK HELYEN VÉGZETT LEÁNY CSAPATUNK! 💪👏🥈

Habawaba vízilabda fesztiválon U13+ korosztályban, veretlenül meneteltünk a döntőig, ahol végül a Szentesi lányok 5 méteresekkel nyertek.

Szép volt lányok!! 💙🤍

23/06/2025

Gratulálunk az U20-as válogatott 4. helyéhez a világbajnokágon! 🇭🇺👏

Büszkék vagyunk Szitás Dávid játékosunkra, Balázs Miklósra, a válogatott másodedzőjére és Kardos Istvánra, a válogatott kapusedzőjére! 💙🤍
Szép volt fiúk! 💪

📷 waterpolo.hu / Kovács Anikó

Photos from OSC Waterpolo's post 22/06/2025

A héten baby csapatunk fesztiválon vett részt. 🤽‍♂️🤽‍♀️
Sok élménnyel és meccs tapasztalattal térnek haza! 💙🤍

Szép Brigitta értékelte a hetet:

Köszönjük a szülőknek, hogy lehetővé tették, hogy elinduljunk a Habawaba-n. Erre a tornára az U11-es korosztályban 61 csapat nevezett a világ minden tájáról.
Szuper és szakmailag hasznos hetet töltöttünk Lignanoban, ahol 13 meccset tudtunk játszani, annyit amennyit egész évben a baby bajnokságban.
A hét csapatos csoportban 3 győzelmet arattunk, így bejutottunk a legjobb 32-be, ahol viszont számunkra már nem termett babér, így a 32.helyen végeztünk.
Mégsem szomorkodunk, mivel rengeteg élménnyel lettek gazdagabbak a srácok, sokat játszottunk a tengerben,(volt, hogy éjszaka is lementünk), aquaparkban csúzdásztunk, fociztunk másik csapatokkal, buliztunk a disco-ban és a fagyi meg a pizza sem maradt el...

Szép nyarat és jó pihenést kívánok Mindenkinek!⛱️

20/06/2025

Egy frissítő IsoTonic ital nem csak segít pótolni a folyadékot, hanem szénhidrát-elektrolit oldatként hozzájárul a teljesítményünk hosszú távú fenntartásához az edzéseink és meccseink alatt is. 🥤
➡️IsoTonic 600 g italpor - BioTechUSA

*A terméket kisgyermekek elől elzárva tárold! Az étrendkiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot! Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépd túl!
BioTechUSA

17/06/2025

BUDAPEST BAJNOKI EZÜSTÉRMES GYERMEK II. CSAPATUNK!🥈👏💪💙🤍

Dorogi Balázs szavai az évről:

Keresem a szavakat, hogy hogyan tudnám összefoglalni az elmúlt három hónapunkat a csapattal. A 2012-es csapat évértékelőjében említettem a szezonbeli nehézségeinket, ez a 2011-es korosztályra hatványozottan igaz. Attila bácsi tragikus halála egy lehetetlen helyzet elé állított minket, rettentően mélyről indultunk március közepén. Nekem az elsődleges célom az volt, hogy a csapategység megmaradjon és a gyerekek minél jobban át tudják vészelni ezt az időszakot, de emellett természetesen szerettünk volna eredményesek is lenni. Tavaly nem jött össze a csapatnak az érem, így ez is plusz motivációt jelentett, hogy idén ott csilloghasson a nyakakban. Nem volt sok időnk az összeszokásra, napokkal később hogy elkezdtük a közös munkát, kezdődött a rájátszás. Papírforma alapján az UVSE jelenleg egy magasabb szintet képvisel, viszont mögöttük nagyon sűrű a mezőny, ezt bizonyították a körbeverések is. A végjátékban sorban a Honvéd és KSI csapataival játszottuk a dobogót erő mindent eldöntő meccseinket, szerencsére mindkét találkozón jó játékkal sikerült nyerni. Itt külön kiemelném a Honvéd felett aratott 15-4-es sikerünket. Elképesztő meccs volt, a gyerekeknek is, nekem is, de azt gondolom a szülőknek is örökre szóló katartikus élményt nyújtott. Megdolgoztunk a sikerért, ebben a helyzetben ezt így abszolválni óriási teljesítmény. Büszkék lehetnek magukra a gyerekek, hogy ilyen szituációban, ilyen tartással bele tudtak állni a mindennapos edzésekbe és a mérkőzésekbe. A szülőknek köszönöm a bizalmat és azt a hálát amit az irányukból kaptam, illetve mindenkinek, aki segítette a munkánkat! Kívánok minden játékosnak sok sikert úgy parton, mint vízben egyaránt!

🖤❤️ Búcsúzóul álljon itt a csapat egyik motorja, Szénási Levente levele Attila bácsi felé:

"Tiszteletem Attila bá!

Edzőm...
Példaképem...
Felnézek rád, mindig fel fogok!
Köszönöm a bizalmadat, mindazt, amit tanítottál nekem, ígérem tovább viszem, megtisztelő, hogy a csapatod tagja lehettem, hogy az életem része lettél.
Hiányozni fognak a beszélgetéseink...
Minden edzésen, meccsen eszembe jutsz majd, és hallani fogom a hangodat, a gólokat Neked lövöm!
Szeretünk Attila bá!
Isten veled!

Szénási Levente

Photos from OSC Waterpolo's post 16/06/2025

Szombaton rendezték az utolsó 2012/2013 Leány THG fordulót Gödöllőn. 🤽‍♀️🥇
Csapatunk 2 nehéz ellenféllel találkozott, a lányok keményen küzdöttek, egész évben nagyszerűen helytálltak! 💙🤍

Photos from OSC Waterpolo's post 15/06/2025

Pénteken Családi nappal búcsúztunk az idei szezontól. Klubunk eredményeit nézve a LEGSIKERESEBB évünket zártuk! 💙🤍

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Tornaterem és Sportlétesítmény tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Kategória

Cím


Kondorosi út 14
Budapest
1117