Bartos Dávid - Edző és Sportoló

Sziasztok!

Adós vagyok még Domonkos Csilla tanulságos beszámolójával az első félmaratonjáról:

"Az első félmaratonom – élménybeszámoló

Az első félmaratonom előtt meglepően nyugodt voltam. Bíztam magamban, a testemben és azokban az edzésekben, amiket az elmúlt időszakban beletettem. Dáviddal átbeszéltük a tervet is, hogyan álljak neki a versenynek.
Amikor eljött a nagy nap, egy kellemes érzés fogott el. Az időjárás szinte tökéletes volt: kellemesen hűvös, egy kis tipikus holland széllel.
A rajtnál minden nagyon gyorsan történt, szinte fel sem fogtam, hogy már el is indultunk. Annak ellenére, hogy a mezőny hátsó részéből indultam, körülöttem sokan gyorsabban mentek a megszokott tempómnál, és ez engem is magával húzott.
Az első 5 km emiatt elég gyorsan ment. Próbáltam figyelni a légzésemre és a frissítésre, hogy ne pörgessem túl magam, de a tempóm így is gyorsabb lett, mint szokott.
10 km körül már éreztem, hogy ez a tempó kezd visszaütni, ezért próbáltam egy kicsit visszavenni.
15 km-nél már nehezebb volt, mint amire számítottam, de csak arra gondoltam, hogy ezt meg akarom csinálni, így mentem tovább.
20 km-nél jött a holtpont. Rosszul lettem, és éreztem, hogy a testem kezd jelezni. Nagyon bosszantott, mert igyekeztem tartani magam, de az utolsó kilométeren többször sétálnom kellett..

Végül beértem. Az érzés leírhatatlan volt: egyszerre hatalmas élmény és elképesztő kimerültség. Ennek ellenére sikerült megdöntenem az eddigi rekordjaimat.
Abban a pillanatban csalódott voltam, mert jobb eredményre számítottam. Most viszont már tudom, hogy a testem jelzett, és ezt komolyan kell venni.
A futás számomra most nagyon megmutatta, hogy mennyire az elme és a test játéka egymással.
Ez az első hivatalos félmaratonom sok mindenre megtanított: türelemre és kitartásra.
Most pihenek egy kicsit, de tudom, hogy ha tovább dolgozom, eljön az a pont, amikor könnyebb lesz és még jobban fog menni.
Az első félmaratonom inkább még elszántabbá tett."

Gratulálok Csilla! Lesz ez még jobb is! Megyünk tovább!
Hajrá
www.bartosteam.hu

Sziasztok!

Hozok nektek egy nagyon friss beszámolót. A múlt héten volt a BSZM, ahol egyik tanítványom 3-as váltóban a félBSZM-et nyomták le. Volt itt minden is, de az élmény örök. Jó eredménnyel zárni mindig boldogság nem csak neki, de nekem mint edző is.

Olvassátok írását:

"Balaton Szupermaraton beszámoló – hármas váltóban
Idén a Balaton Szupermaratonon indultunk hármas váltóban, Dezsővel és Zolival, és már az elején tudtuk: ez nem egy „ideális felkészülésből érkezős” hétvége lesz. Nehézkesen indult, mert sérülésekkel és betegséggel is küzdöttünk: influenza, láz a rajt előtti napon, közben pedig jöttek a klasszikus futós nyűgök is, lábhajlító-ín feszülés, talpproblémák, húzódások. Őszintén: volt olyan pillanat, amikor az volt a kérdés, hogy egyáltalán mennyire tudjuk ezt vállalhatóan lehozni. Pont ezért lett külön nagy értéke annak, hogy végül nagyon jól sikerült leküzdeni és menedzselni az egészet és ebből így egy kifejezetten erős, jó élmény lett.
A váltó varázsa: egyszerre pihenés és verseny.
A hármas váltó szerintem pont a legjobb kompromisszum: futsz eleget, hogy megdolgozz érte, de közben marad idő a csapatra, a frissítésre, a szurkolásra és a logisztikára is. Nálunk gyorsan beállt a ritmus: egyikünk fut, a másik kettő szervez, figyel, szurkol, fotóz, frissít — és közben minden váltópontnál ott van az az érzés, hogy „na, most jövök én”. A váltóban az is külön jó, hogy nem csak a saját futásodért felelsz: amit beleteszel, az a csapat eredménye. Ez egyszerre motiváló és fegyelmező.
Stratégia Dave-vel: okosan, kontrollban
A legfontosabb kapaszkodó az volt, hogy Dave-vel előre részletesen átbeszéltük a stratégiát, és tényleg végig egyeztettünk arról, mit, hogyan érdemes csinálni úgy, hogy a test ne szóljon közbe. A terv kulcsa: az első napos 17 kilométert nem szabad elfutni. Beosztani, kontrollban tartani, és nem hősködni — mert az első nap nem arról szól, hogy „szép tempót” futsz, hanem arról, hogy okosan átmész rajta, és másnap is legyen lábad.
1. nap: 17 km – a legnehezebb szakasz
Nekem az első nap 17 km jutott, és ez volt a legkeményebb: egy dombra föl, egy dombról le, nagy kaptatókkal, ritmust törő emelkedőkkel. Ilyen terepen könnyű túlvállalni magad, aztán megfizetni érte — ráadásul a rajt előtti állapotunk miatt ez most még nagyobb rizikó volt. Ehhez képest óriási elégedettség, hogy sikerült megoldani: 6:00 alatti átlaggal (5:58) értem be, ráadásul úgy, hogy közben volt egy extra csapatcélunk is. Az előttünk lévő csapatok három percen belül voltak, és megbeszéltük, hogy ha ésszel, kontrollban lehet, akkor próbálunk picit javítani. Hál’ Istennek ez is összejött: mindenki hozta a tervet, és összességében is sikerült olyan szintet futnunk, amit a rajt előtti állapot alapján még remélni is merész volt.
2. nap: 16 km síkon – és jött a javítás.
Második nap nekem egy teljesen más karakterű pálya jutott: gyors, sík, egyenes, 16 km. Itt már lehetett futni, nem esett jól, de a test engedte. Az eredmény is ezt mutatta: az előző napi időmön 10 másodpercet javítottam (kilométerenként). Ez apróságnak hangzik, de többnapos, váltós versenyen, sérülés és betegségmenedzsment mellett nekem ez nagyon erős visszajelzés volt: működött a beosztás, működött a stratégia, és a fegyelem kifizetődött.
A váltópontok: mini-drámák és mini-ünnepek A váltópontoknak saját hangulata van. Egyszerre feszült és vidám: mindenki figyel, mikor érkezik a futó, mikor kell átadni, mindenki számol, kapkod, nevet, segít. És amikor sikerül egy jó váltás, na az tényleg egy kis győzelem. A legjobb pedig az, amikor látod a csapattársadon, hogy „kész van”, de mégis mosolyog, mert tudja: megvan. A Balaton Szupermaraton eleve nagy élmény, de nekünk most azért lett különösen nagy, mert nem „tökéletes állapotból” jött. Betegséggel, fájdalmakkal, feszülésekkel rajthoz állni, és ebből mégis egy stabil, jó teljesítményt összerakni: ez most tényleg nagy eredmény. És ami a legjobb: Dezső és Zoli csapattársaim is nagyon jól hozták az eredményeket, mindenki beletette, amit kellett, és csapatként lett kerek az egész.
Csapatnév: Villám Mekvííín
Helyezés: 13. (összetett hely)
Összidő: 9:22"

Nagyon gratulálok mind a 3 futónak!

Hajrá
www.bartosteam.hu

Nagyon durva amit Alex Yee futott a Valencia Marathonon. Triatlonistaként, de főleg úgy hogy köze nincs (egyenlőre) a hosszútávhoz. De ha ráfekszik, szerintem egy új dimenziót nyit a jelenlegi után, ami már így is felfoghatatlan. Persze más 3,8 km úszás és 180km bringa után futni, de azért amikor magában is mennek a 42km-en a 3 perces!!! ezrek a maratonon, az nem rossz kiinduló állapot. És tudjuk hogy egyik számban sem gyenge. Én kíváncsian várom a hosszútávba való debutálását. Bár nem tudom vannak e ilyen ambiciói.

Our reaction to Alex Yee's time at the Maratón Valencia 🤯

The Olympic triathlon champion smashed his marathon PB in a stunning time of 2:06:38, becoming the second fastest British athlete behind Sir Mo Farah ⚡️

This is Yee’s second marathon, after an impressive debut at our event in April, where he finished 14th in a brilliant time of 2:11:08 after only four months of training!

STARBOY 🌟 🇬🇧

📸 2025 TCS London Marathon

Sziasztok! Van egy hatalmas elmaradásom. Mégpedig még a siófoki Balaton Maraton és félmaratonról. Hoffman Ági első alkalommal állt oda a félmaratoni távnak. Az időjárás nem volt épp kegyes hozzájuk de így is teljesítette a 21,1 km-es távot. Ami így legalább másfélszeres szorzóval ér fel. Nagyon büszke vagyok Ágira! Csak így tovább. Azóta már ki is tűztük a következő célokat, így hát megyünk is tovább.
Íme a beszámolója:

“A szombati nap elég fontos dátum volt ebben az évben számomra. Az idén 22. alkalommal megrendezett Balaton Maraton és Félmaraton rendezvényen félmaratont futottam. Az elmúlt fél évben erre készültünk Dáviddal. Hét elejétől majdnem óránként néztem az időjárás előrejelzést és napról napra rosszabb időt jósoltak szombatra. Akkor már tudtam, hogy az időjárás nem lesz kegyes, össze kell szedni magam. Rétegesen öltöztem: aláöltöző, pulóver, széldzseki, alul vastag zokni és futónadrág, csősál, sapka és kesztyű. (a kesztyű nem volt végig rajtam, de az utolsó körben fel kellett húznom). A rajtnál kicsit ijesztő volt a hideg, eléggé fáztam. Csodálatos érzés volt először elrajtolni ezen a távon, soha nem fogom elfelejteni.
A tempót sikerült egyenletesen tartanom. Az első kör szempillantás alatt lement. A gondjaim 15km környékén kezdődtek, ott kezdtem belassulni, elkezdtek fájni a lábaim. A verseny közben szépen eleredt a hó, fújt a szél és a -1 fokos hőmérséklet jóval kevesebbnek tűnt. A második körben már egyáltalán nem volt barátságos az időjárás, ami sokat kivett belőlem.
Komolyabb frissítési tervem nem volt, tudtam, hogy pici visszapótlással simán fogom tudni hozni a távot. Így is lett. A verseny előtt egy csokit ettem, az első körben 2db szőlőcukrot. 15km környékén egy pohár vizet ittam (eszméletlen hideg volt) és még 2db szőlőcukrot és még vizet. Volt nálam zselé, gumicukor és magnézium is, de nem láttam szükségét elfogyasztani őket.
Tudtam, hogy jól felkészültem, és így is lett: beértem, és azt kaptam vissza, amit a hónapok munkájába beletettem. Hatalmas élmény volt és büszke vagyok, hogy ilyen jól lehoztam.
Köszönöm a támogatást és a felkészítést Dave és megyünk tovább a következő kihívásra. 😉”

Gratulálok még egyszer Ági!

Hajrá

www.bartosteam.hu

Alapvetően szeretek versenybeszámolókat kitenni, de amikor jön egy ilyen az extrán jó érzés. Nagyon örülök, amikor egy tanítvány saját magán illetve a versenyein érzi a fejlődést. És én tudom, hogy van még mindig hova fejlődni. Szóval a közös munka megy tovább. Szép volt Zoli! Sok ilyen versenyt kívánok még:

“Buda Trail M táv – Versenybeszámoló

Az eddigi legjobb futásom

A verseny előtt megkérdeztem az edzőmet, hogy vajon meg lehet-e csinálni a pályát két órán belül. A válasz egyszerű volt: „Ha kocogod az emelkedőket, akkor igen.”

Nos, én nem csak „futogattam” – futottam őket rendesen. Beletettem mindent, és végül 1:58 alatt értem célba. Ez lett az eddigi legjobb versenyem.

A rajtnál a mezőny első harmadába álltam be, ami nagyon jó döntésnek bizonyult. A tempót az elején szépen húzta a tömeg, én pedig mentem velük. Körülbelül a 3. kilométer környékén állt be a saját ritmusom, onnantól tisztán éreztem, hogy ez ma egy jó nap lesz.

A Buda Trail M táv híres arról, hogy ilyenkor saras, havas, csúszós tud lenni. Most hó nem volt, de sár bőven, és a pálya így kifejezetten technikásra sikerült. A lejtők gyorsak voltak, jól lehetett rajtuk menni; az emelkedőkön pedig végig meg tudtam tartani a lendületet.

Most minden összeállt: a tempó, a frissesség, az erő, a koncentráció. Érezhetően érik a sok edzés, és ez a futás már azt mutatja, hogy jó irányba haladok.

Egy kerek, erős, magabiztos verseny lett — pontosan olyan, amire régóta építkeztem.”

Mégegyszer gratulálok!

Hajrá

Www.bartosteam.hu

Most egy olyan beszámolónak kéne itt lennie, ahol arról mesélek Nektek milyen volt a Vaskapu Trail 22 km-es távja. Egy hónapja beneveztem, másfél hónapja csak erre készültem és pontosan másfél héttel ezelőtt jött ki újra az egyik futáson a vádli sérülésem. Elég bosszantó volt. Próbáltam pihentetni és egy hét után rápróbáltam de sajnos 2 km után újra elkezdett fájni. Ekkor elengedtem a mai versenyt. A szervezőkkel sikerült megbeszélnem hogy egy évvel eltoljam a nevezésem. Ez is valami. Köszönöm Nekik.
Pedig tényleg komolyan készültem, befutottam a pálya felső majd hátsó felét is. Nem lett volna könnyű pálya, mivel a 22 km-en 1100m szintemelkedés várt volna rám. Talán ez vonzott a legjobban. 🙂
Így nem maradt más. mint hogy a családdal kimenjünk ma a Dorogon megrendezett libakergető futásra. Ez volt a lányok első futóversenye. Nagy élmény volt nekik is és nekünk is. Bár biztos jobb lett volna ha nem szakad az eső végig. És ennél pontnál már annyira nem is fájt, hogy nem a pilisi dombok között ázok 22 km-en át. 😀
De egy év múlva remélem nagyobb szerencsém lesz és ott tudok lenni a rajtvonalon. Ez idén most ilyen lett.
Ezzel zárom is az idei verseny szezonomat. Az, hogy mit hoz a jövő év meg mindig meglepetés. :))
Üdvözlettel:
Dave

Két terepverseny két hét alatt. Mind a kettőn új tapasztalások és élmények. Varga Zoli a másodikban nem volt biztos, de aztán az sikerült jobban. Nagyon jó formában van és lesz is még egy pár futóversenye, persze terepen. 🙂
Olvassátok el a beszámolóját a két futásról.

“Két verseny, két élmény – Trailrun duplázás a Vértesben

Az elmúlt hetekben két Trailrun-versenyen is rajthoz álltam a Vértesben – ugyanaz a táj, mégis két teljesen különböző futás és élmény.

Első felvonás: Vértes Trail 21 km
A rajt előtt minden rendben volt, de rossz cipőt választottam, és ez az elejétől végig elkísért. Már néhány kilométer után jött a fájdalom, a futás innentől inkább mentális kihívássá vált. Nem a tempó, hanem a kitartás számított – végig kellett menni, bármilyen áron. A végére nem volt jó élmény, viszont tanulságos: a cipő nem részletkérdés.

Két hét múlva: Vértes Expressz 27 km
Ez már más világ volt. Jó cipő, jó forma, és fejben is rendben voltam. Dave tanácsait követtem: óvatos kezdés, kontrollált tempó, és csak a második felében fokozni. Az első pár kilométer bemelegítésként telt, aztán jöttek a hegyek – fel, le, ahogy a Vértesben illik.

A hegytetőn volt az első frissítés, utána tempós ereszkedés, igazi flow-élmény. A fordító után újabb mászás következett, kemény szakasz, de most minden összeállt. A terepes tapasztalat sokat segített, és hatalmas öröm volt, hogy a végéig gyorsulni tudtam. Az utolsó harmad lejtőjén már repültem – szinte nem is éreztem a lábaimat.

Mindkét verseny a Trailrun profi szervezését dicséri: pontos rajt, remek hangulat, segítőkész csapat és igazi futóközösség.

Két verseny, két teljesen más élmény – de egy közös tanulság: ha jó az edzői útmutatás, jó a hozzáállás és a cipő is rendben van, akkor minden futásból tanul az ember, és minden verseny ad valamit, még akkor is, ha fáj.”

Gratulálok Zoli!
Hajrá
Www.bartosteam.hu

Van egy pár beszámoló amivel adós vagyok felétek. Az első legyen Kovács Tamara soproni futóversenye. Végre kijött minden és egy remek versenyt zárhatott. Olvassátok a beszámolóját.

“Október 4-én, szombaton indultam a soproni Európa Futás 14 km-es távján. Kicsit aggódtam, mert az előtte lévő napokban nem igazán tudtam pihenni, és pénteken még elég későn is érkeztünk meg Sopronba. A csípős hajnal ellenére nagyon szép időnk volt, sütött a nap, ideális futóidő volt. Nagyon élveztem a futást, meglepő módon sokkal jobban ment, mint amire számítottam, még a várost is volt időm csodálni, így "elszaladt" az idő. A szervezés is szuper volt, mindenkinek ajánlom ezt a versenyt. Köszönöm a felkészítést és támogatást Dávidnak! 🙂”

Szép volt Tamara!
Hajrá
Www.bartosteam.hu

Jöjjön a beígért másik beszámoló. Picit frissebb, egy hete volt a BalatonMan szeptemberi versenye. Az időjárás “picit” közbeszólt, de végül megtartották. Olvassátok Szatmári Gergő Ironman nagykorúvá válásának történetét.
(2 napi hideg élelem szükséges lesz az olvasás mellé 😉 ) 😀

“18. A mumus

Jó távolról indítok, így aki végig akarja olvasni annak ajánlok egy kis rágcsát, innivalót is bekészíteni.
A 18. teljes távomat szerettem volna már tavaly májusban megcsinálni. Akkor egy privát Balatonman-be tört bele a bicskám egy elbaltázott frissítés miatt. Szeptemberben pedig alig 6 nappal a füzfői Balatonman előtt vakbélgyulladással műtöttek, így rejtélyes okokból nem indultam a szombati versenyen.
Idén még próbáltam egy privátot is leszervezni, de ott nem volt már nyár előtti szabad időpont, mert túl későn kapcsoltam, így maradt a 2025-ös Balatonman, ami idén OB is volt.
Szokás szerint idén is csodásan indult ez a verseny. Egyre másra jöttek a megoldandó akadályok. Első az volt, hogy kb. két héttel a verseny előtt az éppen 3 éves és 2 hónapos Garmin Epix órám start gombja megadta magát, persze, hogy a garancia lejárta után. De sebaj szerencsére itthoni vásárlás volt, így fix díjas cserével sikerült frissítenem egy újabb eszközre.
A második hullám az volt, amikor írt a Balatonman, hogy nincs érvényes licensem másfél héttel a verseny előtt, amit meglepve tapasztaltam, hiszen május elején voltam sportorvosnál. De idén változtak a szabályok, és aki a születésnapja előtt több mint 60 nappal volt, annak lejárt a sportorvosija. Mondanom sem kell 75 nappal sikerült ebbe a csapdába esnem és Tatai versenyen még éppen érvényes volt. Jelentem sportorvosira időpontot foglalni az OSEI honlapján szinte lehetetlen, de iszonyat szerencsével és egy kis Megathlon-os segítséggel (Anett itt is köszi a gyorssegélyt.) kiderült, hogy a vízilabdás gyerekekhez beférek pár nap múlva. Mindez szerdán derült ki, és 35 felett laborvizsgálat is kell, így már csak egy gyors vérvételre volt szükségem, hogy egyáltalán elindulhassak. A feleségem baráti körének és gyors segítségének hála másnap reggel már ezen is túl voltam. Na gondoltam innen már rutinból lehozom.
Az évek során frissített „mit kell csomagolni” listámon már jó előre elkezdtem végig menni. Szerdán az úszósapka kivételével sikerült a rajtcsomagot is átvennem, így pénteken délben már mindent bepakoltam. Pénteken gyorsan nézzük meg alapon, kicseréltem a versenykereket és mentem egy kört a Rose-sal. Na ekkor ütött be az újabb krach, a kerékpárom – akinek a tervezőjét innen is csókoltatom – megint a szokásos váltó problémát produkálta. Mondanom sem kell, hogy kissé sem nyugodtan hívtam fel a Mesterbike-ot ahová évek óta hordom a gépet, hogy mit tudnak kezdeni vele. Ígérni semmit nem tudtak, de ha beviszem megnézik. Nem sokkal 13 óra előtt estem be a keróval, és fél kettőre Géza rá is tudott nézni (akinek jövök még egy pár sörrel.) Mint kiderült a szokásos kábeltörésem van, és az egész gépet át kell kábelezni, ami azzal jár, hogy ülés le, középagy ki, majd kipufogón keresztül szereljünk kocsit alapon szépen át kell húzni az új kábeleket. Időközben hazamentem összeszedtem a családot és elindítottam őket az öcsémékkel Balatonra. (Elvileg úgy volt, hogy együtt indulunk 3-kor de nem annyira jött be.) 17:30-kor visszamentem, és ha már úgyis a környéken ebédeltem pizzát ( tudtam hol nem szabad venni), egy másik helyről ettem egy újabb adag szénhidrátot majd beültem várni a biciklit, ami zárás után egy negyed órával lett kész. Igyekeztem az esetet nyugodtan kezelni, és csak egy megoldandó problémának látni, az órám szerint nagyon nem sikerült és nagyon stresszes napom volt. Ezek után végre elindulhattam a Balatonra, megérkezve elvégezve az utolsó simítások, kocsin éjjel töltőn hagyva a biciklit feküdtem le, hogy másnap egy korai 5 órás kelés után odaérjek a versenyre.

A verseny napja:

Az időjárást előző napokban néztem és konstatáltam, hogy nekem való idő lesz 24 fok alatti Balatonnal 25 fokkal és egy kis széllel. Na ez utóbbi nem csak az én, hanem a teljes versenyzőgárda, és a szervezők napját is nem kicsit tolta keresztbe. Reggel miután az öcsém, átvitt elrendeztem mindent, átvettem az úszósapkát bedepóztam és türelmesen vártam a rajtot. Amit először a szél miatt 8-ra, majd 9-re módosítottak. Majd 9-kor kaptuk a hírt, hogy duatlon verseny lesz 10 órai starttal. Ez több mint hátrányos volt rám nézve, mivel neoprénben közel annyi idő alatt úszom le a 3.8 kilométert, mint amennyi alatt lefutok 10.6 kilométert, amire cserélték az úszást. És a futás köztudottan nem a kedvenc számom. A várakozás alatt megettem egy jó kis szeletet a biciklire tervezett szeletek közül, hogy a reggelit kiegészítsem egy kis tízóraival is. Majd a döntés után bedobtam a depóba a neoprént, úszósapkát és az úszószemüveget is, hogy ne abban tudjam le az első számot, és kivettem a futáshoz szükséges kellékeket. Többen nem csak ezt vették ki, hanem biciklivel együtt hagyták el a depót, mondván, hogy majd máskor csinálnak hosszú távú duatlont.
Az első számot meglepetésemre sikerült neoprén nélkül 1 óra alatt letudnom, pedig erre eddig még nem volt példa. Lehet a futócipő volt az oka.

A futás így eseménytelenül telt és nekimehettem a kerékpáros pályának. Ami brutális volt, tudtam, hogy nincs szélárnyék tudtam, hogy szintes, de úgy voltam vele, hogy nem lesz ezzel gond. Még előtte mondtam is a sporttársaknak, hogy szélben tudok én menni és inkább ez, mint a nagy meleg. Hát idéntől lehet visszasírom. A pályán szinte végig oldalszél volt odafele kicsit hátulról visszafele szemből.

Már az első körben úgy voltam vele, hogy nem embernek való ez a pálya időjárás kombináció, de mivel le volt zárva a kimenő út és utána úgyis kicsit hátulról jött a szél a kifelé irányban, mentem még egy kört, majd még egyet, még egyet… Az 5. körben megálltam egy kis szünetre és írtam a feleségemnek, hogy nem nagyon fogok én már futni, elég volt ebből a szenvedésből. Enni nem nagyon tudtam (másfél szelet csúszott le és rá nem bírtam nézni kajára.), így úgy voltam vele úgyis eléhezek a végére akkor meg minek erőltessük.

Szerencsére a feleségem csak 40 perc múlva tudott megérkezni mert a gyerekek aludtak, így kimentem egy kört futni, ami ugyan nem 30 perc alatt, de kb. 40 perc alatt elfogyott.

Ekkor úgy voltam, hogy na akkor fussunk már legalább egy félmaratont (a reggeli 10-essel együtt), mert akkor már nincs annyira feladásszaga a dolognak. Addigra megérkezett a feleségem, aki még a 10 órás rajt előtt mondta, hogy este 11 előtt legyek kedves beérni, mert a gyerekek nem fogják tovább bírni. Mondtam neki, hogy ez nem biztos, hogy meglesz, de az erőt érzem ahhoz, hogy befejezzem. Megkaptam az áment, így már mindenféle külső megfelelési kényszer nélkül vágtam neki a maradék távnak. Még a második kör futás felénél is majdnem írtam egy SMS-t, hogy üljünk le vacsizni és hagyjuk a francba az egészet. De még mindig tudtam tartani a 40 perces karikákat nagyjából. Elején tudtam isot inni aztán a 3. körtől már csak sós ropi és víz csúszott le, amiből előbbi a 6. körre fogyott ki teljesen, de akkor már tudtam, hogy be fogok érni, ha fene fenét eszik is. Utolsó körre még gyorsítanom is sikerült, bár a vágyott kóla pont addigra fogyott el kellett nekem ennyire hátul végezni.
Végül a gyerekekkel együtt 3 perccel 11 előtt értem be a célba ezen a rendhagyó teljes távon feleségem kérésének megfelelően. A lányaim is nagyon örültek, hogy befuthattak velem a célba. Remélem sikerül velük egy kicsit megszeretettnem a sportolást, ahogy szüleimnek is velem. Bár anyukám szerint kicsit túlzásba vitték 😊. “

Gratulálok Gergő! Nem adta könnyen magát, de megvan! 👏💪🎉

Hajrá
Www.bartosteam.hu

Sziasztok!
A mai nap két beszámolóval is készülök nektek!
Az első Varga Zoltántól aki egy terep félmaratonon van túl. Persze ez még a múlt hét előtt. A beszámoló igen tanulságos érdemes végigolvasni.
Gratulálok Zoli!

"Fuss Forest terep félmaraton – avagy hogyan ne fussuk el az első 10 km-t.
21 km, közel 500 méter szint, és persze a klasszikus tanulság: az első fele csak emelkedő, a második fele meg már szerencsére lejt. A rajtnál még mosolyogtam, hiszen milyen romantikus gondolat: erdő, természet, félmaraton, csak 500 méter szinttel.
Az első 10 km alatt úgy éreztem magam, mintha valaki téglákat kötött volna a lábamra – csak éppen nem találtam meg, hova kötötte. Komolyan mondom, ha ott egy pad lett volna, lehet, hogy ráülök, és megrendelek egy lángost a Wolt-ról. Nehéz lábak, lassú emelkedők, és a gondolat: „Még 11 km van hátra… jó lesz ez?” Komolyan.
Aztán valami varázslatos történt: a frissítés (amit Dave-el előre szépen kitaláltunk) elkezdett működni, és egyszer csak tényleg élményfutás lett az egész. Mintha kicseréltek volna: könnyű lépések, jó ritmus, és az az érzés, hogy hé, ezt most élvezem!
A befutónál pedig jött a hab a tortán: elém került egy fekete ( szerintem kenyai ;)) srác, és egy pillanat alatt kiderült, hogy nem csak sétagalopp lesz a célvonal. Sprintverseny! Az adrenalin feltolta a fordulatszámot, és sikerült legyorsulnom. (Lehet, hogy ő csak udvarias volt és hagyott nyerni, :))) de ezt nem fogom kipróbálni még egyszer.)

Komoly terv nem volt, csak annyi, hogy ne fussam el az elejét. Ez bejött, és így a vége igazi sikerélmény lett."

Szép volt!
hajrá
www.bartosteam.hu

Sziasztok!

Egy remek beszámolóval jövök nektek még a múlthétről, ahol Pecznyik-Fekszi Fruzsi futott Helsinkiben maratont. Ez volt élete első maratonja és majd olvashatjátok milyen érzés volt. Nagy nagy gratula neki! Ezt így kell csinálni! (Kicsit hosszú lett de érdemes végigolvasni) :))

"Ha valaki egy éve (vagy akár idén tavasszal) azt mondja, hogy most augusztusban lefutom az első maratonomat - ráadásul élvezem is, falba ütközés nélkül, és a célban nem azt érzem, hogy „soha többé”, hanem hogy „oké, mikor lesz a következő?” – hát biztos kinevetem. Alapvetően törp vagyok, rövidtávra gyártott alkat (ha egyáltalán beszélhetünk futóalkatról 😅), akinek már a félmaraton is életcél volt. Plusz az ortopéd orvos is megmondta anno, hogy nekem maraton soha, mert szétesik a térdem (gyengék az izületeim). Hát… guess what! Makacs típus vagyok: ha valamit tiltanak, akkor annál inkább akarom.

Ezúttal viszont nem „winging it” mentalitással edzettem (tavaly a "pihenő" napom volt pilates & 10k lépés, a futás mellett crossfit - ez most megváltozott), hanem tényleg (szinte) mindent alárendeltem a felkészülésnek: "rendes" pihenés amikor kell, naptárba írt hosszú futások, rendszeres mobility & erősítés, zselékkel való komoly barátkozás (gyomor edzés 💪🏻). Elkezdtem tényleg hallgatni a testemre - és az edzőmre 🙈 És lásd csodát: működött.

Miért pont Helsinki? 8 éve Erasmuson voltunk ott, imádtam a várost, a vibeot - és pont jó volt az időpont (augusztus vége ott már nem meleg, és így nem kell a hideg holland őszi esős időben futnom a hosszú futásokat... plusz már rég vissza akartunk menni "adult money-val" is körülnézni. A pályát síknak hittem… hát, az volt, de holland szemmel nagyon hegyes 🥹... domb, domb, lejtő, domb (231m szint). De legalább nem unatkoztam. 😅

A verseny napján az előrejelzések ellenére tökéletes időt kaptunk: 12-15 fok, napsütés, enyhe szél. Az első fele szinte elrepült, mosolyogva, zene nélkül, nézelődve: 12-15-17 km, mezők, fenyvesek, csodás táj... csak azon kaptam magam, hogy már félmaratonnál járok, fel is hívtam a férjemet, aki addigra befutott a saját távjáról. A frissítés airtight volt, pontosan megtervezve: 60g CH/óra, minden pontról víz, a zselék sorrendben a mellényben.

26 km-ig teljesen rendben voltam, pont elhagytuk a régi campusunkat, lekötött a nézelődés, majd hirtelen megütött a valóság: az izmaim fáradtak, a lábam fájt, a gyomrom csak akkor fogadta be a gélt, ha belesétáltam... fejben mantráztam: "trust your training, menni fog!" Megtapasztaltam az idő mulásának relativitását... az a 8-9 km a mental checkpointomig (ahol uram várt rám) lassabban telt el, mint az előző 26...de a városba visszaérve egyre több lett a szurkoló, ami feldobott. A 35. km-nél ott állt a férjem a megbeszélt pontnál – sőt, még előbb is, mint vártam – és ez hatalmas lelki erőt adott.

Onnantól eldöntöttem: nincs több megállás, vizem-zselém van, irany a cél! És a végét negativ splitben, 6p/km körül lehoztam, élvezve, hogy embereket előzgetek, meg hogy még van bennem kakaó.

A hivatalos időm 4:39:50 lett, moving avg. 4h35. Egy labujj körmöm ugyan áldozatul esett (🥲) de teljesen megérte. A legnagyobb meglepetés pedig nem is az időm volt (a cél az volt, hogy lefussam, ha