Futazas.hu

Futazas.hu

Megosztás

Utazz, fuss és meséld el az élményeid nekünk! A következő külföldi versenyedre nevezz a Futazás.hu-n, kedvezményesen! www.futazas.hu

A Futazás.hu azért jött létre, hogy legyen egy olyan közösségi pont is a világhálón, ahol hazai és külföldi futóversenyekről, az azokon való részvétel feltételeiről található meg minél több hasznos, érdekes információ. Folyamatosan bővülő tartalommal szeretnénk segítséget nyújtani a versenyekre való jelentkezés lebonyolításában, a megfelelő szállás megtalálásában, foglalásában, valamint hasznos ti

Photos from Futazas.hu's post 06/06/2026

❄️ The Arctic Run *50 – egy felejthetetlen mérföldkő!

Az Arctic Run nemcsak egy újabb verseny volt számomra, hanem az 50. teljesített maratonom is egyben, ráadásul 50 évesen.

A verseny útvonala körbevezet a Hadseløya szigeten, ahol kilométerről-kilométerre olyan táj fogadott, amire nehéz szavakat találni (egyébként biztos lehet). Az útvonal folyamatosan hullámzott, ráadásul az erős szél is komoly kihívást jelentett. A sziget belsejében emelkedő hegyek miatt szinte lehetetlen volt megjósolni, honnan érkezik a következő széllökés. Néha már tényleg úgy éreztem, mintha mindig szemből fújna. 😄

A küzdelem a széllel és az emelkedőkkel alaposan kivette az erőmet, de a csodálatos táj minden kilométeren megpróbált kárpótolni, ami gyakran sikerült is neki.

A befutó pedig méltó lezárása volt ennek a különleges napnak. A célegyenesben fantasztikus hangulatot teremtettek a szurkolók és felejthetetlen élménnyé tették az 50. maratoni célba érkezésemet.
Az eredményem: 3:09:10, ami a 30. helyezés összetettben és 2. hely a korosztályomban.

Mindenkinek szívből ajánlom ezt a versenyt, aki egy igazán exkluzív, különleges helyszínen szeretne maratont futni.

Külön gratulálok a meglepően nagy számban célba érkező magyar futóknak! 🇭🇺

02/06/2026

🇦🇹 🇦🇹 🇦🇹 1. Wörthersee Marathon - 2026. szeptember 26-27.

Egy futóhétvége, ami nem csak a kilométerek miatt marad emlékezetes, hanem a helyszín miatt is. 🌊⛰️

A Wörthersee partján minden adott egy különleges őszi versenyhez. Alpesi panoráma, tóparti szakaszok és egy teljesen új esemény hangulata.

Szeptember egyik legszebb futása itt vár rád.

(további információk kommentben)

27/05/2026

🇮🇹 🇮🇹 🇮🇹 Garda Trentino Half Marathon - 2026. november 8.

Ez a verseny, ez a helyszín mindig jó választás. Idén (is) utazzunk együtt Riva del Gardába!

(Verseny és utazási információk kommentben)

25/05/2026

🇬🇷 🇬🇷 🇬🇷 Athén Marathon - 2026. november 8.

Jó hír az Athén Marathon iránt érdeklődőknek. Sikerült még néhány extra helyet kapnunk mindhárom távra!

Ennek köszönhetően jelenleg ismét elérhető néhány nevezés a maratonra, a 10 km-es és az 5 km-es versenyre is.

Ha eddig még csak gondolkodtál rajta, vagy az első körben lemaradtál, most újra van lehetőséged csatlakozni, de a szabad helyek száma továbbra is korlátozott.

(további információk kommentben)

24/05/2026

🇮🇹 🇮🇹 🇮🇹 Venicemarathon - 2026. október 25.

A világ egyik legnépszerűbb városa október végén még ugyanúgy csodaszép, viszont nincs akkora tömeg, mint nyáron.
Kösd össze a városlátogatást egy maratonnal, vagy 10 km lefutásával. Gyere Te is Velencébe! 🏃‍♂️🏃‍♀️🎭🛶

(További információk kommentben)

19/05/2026

🇮🇹 🇮🇹 🇮🇹 Garda Trentino Half Marathon - 2026. november 8.

Rohamtempóban fogynak a helyek, ideje átgondolni a nevezést az idei versenyre!

(további információk kommentben)

17/05/2026

🇦🇹 🇦🇹 🇦🇹 1. Wörthersee Marathon - 2026. szeptember 26–27.

Ismerd meg a verseny útvonalát!

(további információk kommentben)

15/05/2026

🇬🇷 🇬🇷 🇬🇷 Athén Marathon - 2026. november 8.

Még nem maradtál le!

Korlátozott számban még elérhetők nálunk rajthelyek az alábbi távokra:
- maraton
- 10 km
- 5 km

Fuss ott, ahol a maraton története elkezdődött. 🇬🇷

(további információk kommentben)

05/05/2026

🇮🇹 🇮🇹 🇮🇹 Garda Trentino Half Marathon - 2026. november 8.

Ne hagyd az utolsó hónapokra a nevezést, mert már a rendelkezésre álló helyek 60%-a elfogyott!

(további információk kommentben)

02/05/2026

🇦🇹 🇦🇹 🇦🇹 1. Wörthersee Marathon - 2026. szeptember 26–27.

Őszi cél már megvan?

Ha még nem, itt egy erős jelölt, a Wörthersee körüli futóhétvége.
Új verseny, új pálya, tökéletes időzítés.

(további információk kommentben)

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Tornaterem és Sportlétesítmény tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Telefonszám

Cím


Palóc Utca 3. 6/1
Budapest
1135