Laterex Építő Zrt.

Laterex Építő Zrt.

Megosztás

GENERÁLKIVITELEZÉS A MAGASÉPÍTÉSBEN

Photos from Laterex Építő Zrt.'s post 04/06/2026

Az Építők Napja apropóján idén immáron harmadjára átadásra került két újabb LATEREX Alvállalkozói díj.

2024-ben azzal a céllal hívtuk életre ezt az elismerést, hogy megköszönjük kiemelt partnereink munkáját, akik folyamatosan magas színvonalon végzik vállalásaikat és ezáltal támogatják generálkivitelezői tevékenységünket.

Gerencsér András elnök, Sztankov Attila vezérigazgató és Dömötör Csaba termelési vezérigazgató-helyettes a díjátadón egy-egy beton-plexi trófeát adott át az állandó minőség és megbízható rendelkezésre állás elismeréseként, amellyel a kiválasztott cégek jelentős mértékben hozzájárultak projektjeink határidőben történő és sikeres megvalósításához.

Ezúton is gratulálunk a Rákosy-Glass és a Puskás Művek csapatának, valamint képviselőiknek: Rákosy Eszternek, Gál Tamásnak és Puskás Andrásnak!

Mindkét cég munkájára kiemelten számítunk az elkövetkező években is! Munkájukhoz további közös eredményeket kívánunk!

22/05/2026

A LATEREX Cégcsoport által tavalyi évben is átadott "jedlikes" Év Tanára díjazottja az alábbi sorokkal csatolt vissza számunkra a kezdeményezés hatásáról:

Örültem a találkozásnak a Jedlikben, hogy személyesen is vissza tudtam jelezni,
milyen sokat jelentett tavaly a Laterex-díj. Ahogyan ígértem, pár mondatban le is írtam a gondolataimat.

"Tisztelt Laterex Vezetőség!

Szeretném kifejezni őszinte hálámat a Laterex-díjért, amelyet tavaly kaptam.
Gyönyörűen újjáépítették az iskolánkat, a modern, esztétikus környezet nap mint nap inspirálja a tanulókat és a tanárokat is. Szép környezetben jobb tanítani és tanulni.

Példaértékűnek tartom, hogy nemcsak a falakat újították meg, hanem díjazzák a falak között zajló szakmai munkát is. Értékes dolgot hoztak létre, hogy támogatják a sikeres tanulókat és pedagógusokat.

Az anyagi támogatás mellett hatalmas erkölcsi elismerést is jelentett számomra, új lendületet kaptam a díj által a hivatásomhoz. Megerősített abban, hogy továbbra is sok energiát és munkát fektessek a tanításba.

Üdvözlettel és köszönettel:
Fehér Gabriella "

Munkájához ezúton is ilyen lelkesedést és jó egészséget kívánunk!

Az idei díjátadóról készült iskolai cikk a hózzászólások között található.

Photos from Laterex Építő Zrt.'s post 12/05/2026

A 2023-ban átadott csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban cégcsoportunk immáron második éve LATEREX különdíjjal, s pénzdíjjal is jutalmazza az intézmény diákjai és munkaközösség-vezetői, valamint az osztályfőnökök által jelölt és a nevelőtestület, valamint a tantestület megszavazott Év Tanára és Év Diákja elismeréseket.

Az idei kiválasztottak: Venczel Katalin, magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő és Olasz Bende, 12.E osztályos tanuló.

Katalin az ELTE-BTK-n szerzett magyar-történelem szakos egyetemi diplomát, majd a Helsinki Tudományegyetem finn nyelv és kultúra szakán bővítette ki tudását. 2002 óta dolgozik az intézményben, 22 éve osztályfőnökként is. Tanítványai számos rangos eredményt értek el versenyeken. Megannyi program az ő kezdeményezésére valósult meg az iskolában, s vált hagyománnyá. Személyes témákban is támasz, s motivátor.

Diákjai többek között így méltatták:
"Nagyon jó irodalom tanár, akárcsak a Holt költők társaságában."

Bende kitűnő tanulmányi eredménye mellett aktív tagja az osztályközösségének. Kimagasló sportoló, sportága a kötöttfogású birkózás. 63-67 kg között versenyez, jelenlegi klubja az ESMTK. Évek óta gyűjti a helyezéseket, a következő eredményeket csak a 2025/2026-os tanévben szerezte: U20 országos bajnoki arany és ezüstérem; U20 Európa-bajnoki bronzérem; U23 országos bajnoki aranyérem; Felnőtt országos bajnoki aranyérem

Osztálytársai így jellemezték őt:
"Ő az a srác, aki nem beszél sokat, csak csendben hozza a kötelezőt – tanulásban is, meg a birkózószőnyegen is. Órán mindig rendben van, edzésen meg inkább ne vele kerülj szembe!"
"Tiszteletre méltó, ahogy a hajnali edzések után is teljes erőbefektetéssel csinálja végig az órákat. Úgy tűnik fáradhatatlan!"

A díjakat a LATEREX cégcsoport ingatlanüzemeltetéssel foglalkozó tagja, az UNI-FM ügyvezetője, dr. Margitics Bence adta át.

A közönség idén is kitörő örömmel és őszinte elismeréssel fogadta a kiválasztottakat. Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak, munkájukhoz további sikereket kívánunk!

Photos from Laterex Építő Zrt.'s post 21/04/2026

Pénteken Palkó György tárlatvezetésén vehettünk részt, aki többek között a Jedlik kivitelezését és az elkészült intézményt örökítette meg számunkra és az utókornak. A csepeli gimnáziumról készült egyik drónfelvételét választotta az Épületportrék kiállításához, ami a LIGET egyik legszebb épületének kortárs múzeumában volt látható. Köszönjük Gyuri!

Photos from Laterex Építő Zrt.'s post 16/04/2026

Pénteken átadásra került a kaposvári Pető Pont. Az eseményről szóló cikk a hozászólások között található.

Tervekből valóság, ahogy a látványtervek és a fotók is mutatják. Büszkék vagyunk rá, hogy egy újabb egészségügyi intézménnyel bővült a referenciáink köre.

A projekten dolgozó munkatársaink: Baranyai Zoltán termelési igazgató, Király Gábor főmérnök, Juhászné Kóré Kriszta munkahelyi mérnök, Gyuricsány Gyula művezető, Szigeti Milán gépész szakági termelési igazgató, Mozer Norbert elektromos szakági műszaki igazgató, Endrész Réka senior kontroller

Photos from Laterex Építő Zrt.'s post 08/04/2026

Délelőtt felavattuk a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium kivitelezésének elismeréséért kapott Építőipari Nívódíj emléktábláját.

Az építkezésről nosztalgikusan emlékezett meg a projektért felelős termelési igazgatónk, Misányi Nándor, aki egyébiránt a város szülöttje.

Beszédet mondott az Építőipari Mesterdíj Alapítvány bírálóbizottsága nevében Dr. Kontra Jenő professor emiritus úr, a szakrális terek szakértője.

A projekt kiemelt alvállalkozóinak oklevelét Balázs Péter, az alapítvány elnök-helyettese adta át. A felszólalókat Máthé-Gémesi Ramóna kolléganőnk konferálta fel. Díjazott partnereink: Build-Material Kft., Épkő Kft., Port-Metall Kft. Nekik ezúton is köszönjük a sikeres együttműködést!

Köszönjük az elismerést, gondolatban már a következő pályázati anyaggal is foglalkozunk!

07/04/2026

Csütörtökön átadásra került a Magyar Táncművészeti Egyetem „C” épület bővítésére vonatkozó megbízásunk. Az ünnepélyes eseményen generálkivitelezőként díszvendégek voltunk.

A projekt során az épület egy új szinttel bővült, ahol modern balett-termek, kiszolgáló helyiségek és közösségi terek kerültek kialakításra. A ráépítés korszerű acélszerkezetes technológiával, a meglévő épülethez illesztve valósult meg, amelyet a kapcsolódó építési és szakági munkák kivitelezésével végeztünk el. A projekt másik elemén, az épület teljes körű energetikai korszerűsítésén még dolgozunk.

A rendezvényen került bemutatásra a reposztolt videófilm, ami az építkezés különböző fázisait is bemutatja az intézmény művészeti tevékenységét bemutató mozdulatsorok háttereként, kontextusba helyezve a beruházás igazi értékét.

A megrendelő elismerően említette cégünk neve mellett a projekten dolgozó munkatársaink nevét is, akik: Polgár Sándor termelési igazgató, Csendom Norbert főmérnök, Békés Alexandra munkahelyi mérnök, Szegesdi Dorka munkahelyi mérnök, Mózer Norbert elektromos szakági műszaki igazgató, Lukács Gyula elektromos szakági építésvezető, Sólyom Tamás automatika szakági építésvezető, Gaál Benedetta elektromos szakági technikus, Sátori Zoltán épületgépész szakági főmérnök, Tóth Tamás épületgépész szakági építésvezető, Endrész Réka senior kontroller

Photos from Laterex Építő Zrt.'s post 02/04/2026

Tegnap átadásra került a szombathelyi MCC képzési központja. Az eseményről szóló, fotókkal illusztrált cikk a hozzászólások között olvasható. Megbízásunk az 1913/14-ben késő szecessziós stílusban épült, egykori Takáts-ház strukturális átalakítására, felújítására és teljes körű energetikai korszerűsítésére szólt 983 m2 hasznos alapterületen.
A helyi védelem alatt álló épület felújításánál nagy hangsúly kapott a főhomlokzat, fa nyílászárók, épület a díszítő rácsok és kőburkolatok restaurálása. További feladatunk volt a pincében a padlószint süllyesztése és utólagos szigetelése, a 11-12 m belmagasságú padlás fedélszékének faanyagvédelmi felújítása, megerősítése, az új lift és lépcsőház kialakítása, valamint a díszműbádogozás.
Munkaterületet tavaly márciusban vettük át, így bő egy év alatt teljesítettük a szerződésben vállaltakat. A projekt során régészeti szakfelügyelet kísérte végig tevékenységünket.

A projekten dolgozó munkatársaink: Polgár Sándor termelési igazgató, Scheck Roland főmérnök, Grubics Zoltán építésvezető, Hegedűs Gabriella technikus, Kató Dorina munkahelyi mérnök, Szigeti Milán gépész szakági termelési igazgató, Strohmayer Krisztián gépész szakági főmérnök, Verbőczi Szabolcs gépész szakági építésvezető, Mózer Norbi elektromos műszaki igazgató, Szabó Zoltán elektromos szakági főmérnök, Bakró Róbert elektromos szakági építésvezető, Sólyom Tamás automatika szakági építésvezető, Dankuli Péter asztalos építésvezető, Szehofner Szabolcs asztalos műszaki előkészítő, Endrész Réka senior kontroller

Photos from Laterex Építő Zrt.'s post 27/03/2026

Répászky Mónika főkönyvelőnk az eddig megszokott interjúkérdésekre adott válaszadás helyett gondolatait, érzéseit vetette papírra.
A cikk a hozzászólások között olvasható.

Gratulálunk az elismeréshez, további közös sikereket kívánunk!

27/03/2026

Cégcsoportunk fő tevékenysége a generálkivitelezés, amelynek fenntarthatóságát az Építési és Közlekedési Minisztérium címkerendelettel szabályozza.
A Digitalizáció Kivitelezés címke tanúsítványunk azt igazolja, hogy adattárolásunk átlátható formában történik.
Köszönjük munkatársaink mindennapi együttműködését kialakított rendszereink fenntartásában!

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Tornaterem és Sportlétesítmény tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Cím


Hídépítő Utca 1-12
Budapest
1095