Légzésfókusz

❔Mennyire más állapot az, amikor nem csak fizikailag állsz meg, hanem belül is… erről írtam a napokban. Hogy miért? Mielőtt elolvasod, mentsd el ezt a posztot, plíz.🙏

Mert vége a nyárnak. Szeptemberben pedig újraindul minden. Iskola. Ovi. Munka. Edzések. Különórák. Korai kelések. Uzsonnás dobozok. Bevásárlás. Naptárak. Meetingek. És lassan a szabadságolások is véget érnek, amik miatt uborkaszezon volt a munkahelyeken is.

Aztán mire észbe kapsz, már év vége van. A munkahelyen jön a hajtás. Zárások. Határidők. Ezt még idén meg kell valósítani, ezt az idei büdzsébe még bele kell rakni. Ezt a projektet még meg kell csinálni, mert utána freeze van. Aztán jönnek a karácsonyi kampányok. És neked természetesen novembertől már azt is tudnod kell, hogy:
- mit vegyél karácsonyra,
- milyen ajándékot rendelj,
- milyen akció van,
- mire fizess elő,
- mit vegyél meg még most 30%-kal olcsóbban,
- milyen új programot próbálj ki,
- és persze... hogy mindezek mellett, miközben az agyad folyamatosan 25 különböző feladat között cikázik, hogyan legyél még tudatosabb, produktívabb és jobb verziód. 😃 Imádom.
Néha tényleg olyan érzésem van, hogy az elvárás az, hogy: „Még ezt is csináld meg, ez is belefér! Na, még ezt, ez már nem sok.” És ez lett a normális…

😉Én pedig idén inkább valami mást szeretnék.

💡Nem még egy dolgot adni a listádhoz, hanem egy kis időt és terhet levenni róla.

Ezért építettem fel úgy a szeptembert, hogy legyen benne egy kis megállás.

Egy hónap, ahol a légzésen, a testen és az önismereten keresztül egy kicsit visszatérhetünk ahhoz, hogy mi van veled. Hogy MI. IS. VAN. VELED.

Nem azzal szeretnék foglalkozni, hogyan tudsz még többet teljesíteni.
Hanem azzal, hogy hogyan tudsz úgy jelen lenni a saját életedben, hogy közben te se maradj ki belőle.

🤍Erre szánom a teljes szeptembert.💪🙏 Velem tartasz?

Itt tudsz jelentkezni:

https://legzesfokusz.motibro.com/breathworks?

📖🌊Tegnap arról írtam, hogy 5 nap kellett, hogy kiszakadva a mókuskerékből újra meghalljam a saját gondolataim. (Ha nem olvastad, itt megtalálod: Légzésfókusz) Meséltem, miket figyeltem meg magamon az első három napban. De megfigyeltem a helyieket is.

Például azt, hogy itt, Spanyolországban mennyire természetesnek tűnik megállni. Na nem azért, mert itt mindenki tudatosan „idegrendszer-szabályoz”.

Egyszerűen csak nem rohannak annyira. Leülnek. Beszélgetnek. Ebédelnek. Nem stresszelnek, hogy miért nem jön már a pincér (hozzáteszem, mi itt még stresszeltünk 😀 az egyik helyen én hoztam magunknak étlapot is, mert 20 perc alatt még ránk sem néztek. Aztán vígan jöttek felvenni a rendelést.). Nem nézik közben az órát, nem sietnek. A gyerekek játszanak a kikötőben, és ez teljesen normális, nem áll körülötte az összes felnőtt elhűlt arccal, hogy „kisfiam, gyere ki onnan de azonnal, mert bele fogsz esni!!!”. És ugyanezek a felnőttek nem próbálnak három feladatot is egyszerre és most azonnal elintézni. 🙂

A negyedik-ötödik napon már nagyon belejöttünk az esőben esőponcsóval mászkálós időjárásba, gasztrotúrává kerekítettük a nyaralást, délután pedig társasoztunk vagy felmentünk a világítótoronyhoz - ami egyébként a legendás „világvégén”, Fisterrában van. 🙂

És itt már teljesen világosan megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy:

itt a semmittevésnek nincs akkora bűntudata, mint nálunk.

Nem kell minden pillanatnak hasznosnak lennie. Nem kell minden szabad félórába még valamit bepréselni. Nem kell folyamatosan menni előre és megszakadni, csak hogy “haladjunk”.

Ez volt az a pont, amikor tudtam azonosulni azzal, hogy mennyire más állapot az, amikor nem csak fizikailag állsz meg, hanem belül is…

Holnap folytatom, nézz vissza! Ha ez megszólított, mentsd el ezt a posztot, hogy könnyebben visszatalálj a folytatásra. 😉

🌊Ezt most az óceánpartról írom, miközben mellettem az óceán apályból dagályba fordul, egy kisfiú labdázik a vízben a kutyájával, én pedig a homokban, a törülközőmön fekve olvasok.

És most először érzem hetek óta, hogy… van kedvem írni.

Régóta nem volt meg bennem az a kis belső tér, ahonnan megszülethet egy gondolat anélkül, hogy nyomás lenne rajtam.

Öt nap kellett hozzá. ÖT.

1️⃣Az első nap még azon kaptam magam, hogy fejben pörög a teendőlista. Mit kell még gyorsan elintézni? Kinek kell válaszolni? Miért írnak nekem, amikor szabadságon vagyok? Van-e valami halaszthatatlan, amire mégis válaszoljak?

És közben ott volt előttem az óceán. Ami egyébként nem épp nyugodt állapotban fogadott, hiszen az első öt nap úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Szó szerint bőrig áztunk, úgyhogy be kellett szereznünk valami bika esőponcsót, hogy közlekedni tudjunk anélkül, hogy 3 garnitúra váltásruhát cipelnénk magunkkal. 😀
2️⃣A második nap már valamivel lassabb lettem. Élveztem a reggelit, miközben néztem az óceánt, és tudtam a pillanatban lenni.

A munkával kapcsolatos gondolatok még néha feljöttek, de az esőhöz alkalmazkodtam. 14-15 fok volt, de gondoltunk egyet a húgommal: a mi cipőnk biztos nem ázik át újra. Pulcsi, kabát, meleg ruha, strandpapucs (úgyis elázik a lábunk, ez legalább arra van, hogy elázzon 😀 ), esőponcsó, aztán mehetünk.

3️⃣A harmadik nap már érezhetőbben elkezdtem észrevenni olyan dolgokat, amik mellett az első két nap még elmentem.

Például azt, hogy itt, Spanyolországban mennyire természetesnek tűnik megállni. Na nem azért, mert mindenki tudatosan „idegrendszer-szabályoz”... hanem, mert…

➡️ holnap tovább mesélem, MENTSD EL EZT A POSZTOT, és nézz vissza!😉

☔️Attól, hogy körülötted minden turbulens, nem kell belül is feszültnek lenned.
Nem tudod mindig kontrollálni, mi történik körülötted (sőt…).
De megtanulhatod szabályozni azt, ami benned zajlik.🌈

Ha az idegrendszered stabil, a legnagyobb káosz közepén is lehet benned csend. Így nem kell, hogy a külvilág megnyugodjon ahhoz, hogy te biztonságban érezd magad.

Miközben kint vihar dúl, te belül maradhatsz szikla. Ehhez pedig magadban kell megtalálnod a stabilitást. Hamarosan hozom a szeptemberi légzésterápiákat. Ha egyéniben dolgoznál, írj rám bármikor. 🪨