06/09/2026
Lehet, hogy most méhkasba nyúlok, de vállalom. 🐝
A napokban olvastam Vekerdy Tamás sokat idézett mondatát:
„A gyereknek nem kell jónak lennie az iskola kedvéért, de az iskolának kell mindent megtennie a gyerekért.”
Minden tiszteletem Vekerdy Tamásé, de nekem ebből a mondatból hiányzik valami nagyon fontos: az egyensúly és a kölcsönösség.
Mert szerintem egy jól működő tanító–tanuló kapcsolat – ahogyan minden valódi emberi kapcsolat – nem működhet úgy, hogy az egyik félnek kizárólag adnia kell, a másiknak pedig csak kapnia.
Kétségtelen, hogy az oktató felelőssége óriási.
Az oktató feladata, hogy tanítson, segítsen, motiváljon, támogasson, biztonságos kereteket teremtsen, és lehetőség szerint a legtöbbet hozza ki minden gyermekből.
De a gyermeknek is van szerepe ebben a kapcsolatban.
Meg kell tanulnia együttműködni.
Figyelni.
Tiszteletben tartani másokat.
Elfogadni bizonyos kereteket.
És fokozatosan felelősséget vállalni a saját viselkedéséért és döntéseiért.
Nem azért, mert „jónak kell lennie az iskola kedvéért”, hanem azért, mert ezekre a képességekre az életben is szüksége lesz.
Ha mi nem tanítjuk ezt meg a gyermekeknek szeretettel, következetesen, akkor később majd megtanítja rá az élet, de az már fájdalmas lesz, továbbá az élet kevésbé türelmes " tanár".
Természetesen mindezt csak akkor várhatjuk el egy gyermektől, ha közben mi, oktatók is példát mutatunk, és segítünk neki abban, hogy valóban képessé váljon rá.
