Tekerjünk Evezzünk Túrázzunk

Ferrata edzés Cseszneken...
Két pálya: az Ostromlók útja (C) és a Várpanoráma út (D) egy délelőttre pont elég.
Az MZ/X-et (F) meg sem próbáltam most...

Csatlakozási lehetőség!
Szeptember 19-20. reggel megyünk a Raxra "ferrátázni".

Indulás Győrből telekocsival. Az útiköltséget szétdobjuk.

Szállás panzióban vagy vendégházban. (kb. 50 EUR)

A Gustav Jahn Steig biztos benne lesz, ami ugye könnyű "B"-s, de lesz kicsit nehezebb "C" és egy rövid "D" is.

Saját vagy a bérelt felszerelést neked kell hoznod, nekünk plusz nincs.
Tapasztalat nem hátrány!
Ha csatlakoznál, írj ránk!

𝙏𝙪́𝙧𝙖́𝙠 𝘼𝙪𝙨𝙯𝙩𝙧𝙞𝙖 𝙠𝙚́𝙩𝙚𝙯𝙧𝙚𝙨𝙚𝙞𝙣
6. 𝙂𝙧𝙤𝙨𝙨𝙜𝙡𝙤𝙘𝙠𝙣𝙚𝙧 - 𝙂𝙖𝙢𝙨𝙜𝙧𝙪𝙗𝙚

Utolsó fél napunkba Ausztria legmagasabb pontja, a Grossglockner majd 3800 méteres csúcsa ugyan nem fért bele, de egészen közelről megcsodálni őnagyságát azért beterveztük.

Korán reggel léptük át a 48 kilométeren át Heiligenblutig húzódó fizetős panorámaút Ferleiten oldali kapuját.
A nagyon jól megépített, 36 hajtűkanyarral rendelkező szerpentint előre váltott napijeggyel 46,50 Euróért járhatod be.
Ezzel a parkolókat, kilátókat már ingyenesen használhatod, a kiállításokat is ingyen tekintheted meg.
A sörért persze fizetni kell!

Már útközben is tátott szájjal bámulja a bamba turista a fölé magasodó "háromezreseket", a júliusban is havas hegycsúcsokat, a völgyben zöldellő réteken futó patakokat, melyeket a több száz méterről lezúduló olvadékvizek táplálnak.
Még az autó ablakán át is jó fotókat igyekeztem lövöldözni.

A fő vonalról letérve aztán kitűnő minőségű aszfalton jutunk el a 2369 méter magasan fekvő Ferenc Jóskáról elnevezett kilátó/hotel/vendéglőig, ami egyben egy turistacentrum is.
Parkolóházzal, ajándékbolttal, kiállításokkal.

Mivel itteni „időszámítás“ szerint korán érkeztünk, még van parkolóhely.
Már az épület előtti térről is pompázatos a látvány.
Előttünk a Pasterze-gleccser által kivájt völgy a maga tavaival, kőfolyásaival, de maga a gleccser alaposan összement.

De még így aszottan is monumentális.
Az elmúlt 160 évben több száz métert sikerült lefogynia.
Az akkoriban 26 éves császár egy magasabb pontról szemlélte a völgy túloldalán magasodó csúcsokat, mert a mai parkoló szintjét még a jég uralta.
Szinte hihetetlen, de a sziklákon jól láthatóak a bizonyítékok.

Több erős füttyögésre kapjuk fel a fejünket.
Az itt nagyon elpofátlanodott mormoták szórakoznak velünk.
A turisták által odadobott sárgarépát már unottan tologatják arrébb.
Hát, az alkatukon nem látszik a vega étrend!

A terasz szélén ingyenesen használható erős távcsöveket látni. Belenézek.
A cél maga a Grossglockner!

Hátha próbálkozik valaki a király meghódításával.
Először nem hiszek a szememnek.
A csúcsra vezető meredek gerincen kész tömeg.
Mint láncra fűzött gyöngyök kapaszkodnak a sziklákon.
Még a biztosítókötél is látszik.
De nem irigylem őket.

Mi szerényebb magasságokban gondolkodunk.
A felettünk húzódó 3331 méter magas Fuscherkarkopf oldalában futó Gamsgrube panorámautat választjuk.

Az első pár kilométer jól kiépített, a meredek falat hat kivilágított alagúton lehet belülről megkerülni.
Bent hűvös van.
Az alagutakat elhagyva még vagy két kilométert tudsz ezen a széles, de omlásveszélyes úton megtenni, aztán a Wasserfallwinkel nevű helynél ennek vége.

Innen a sziklákon lépdelve, kapaszkodva kell továbbhaladni.
Egyre kopárabb a táj, de egyre közelebb kerülünk a gleccserhez és a völgybe visszanézve is fenséges a látvány.

Egy kis völgyhöz érve egy nagyobb tavacskához érünk.
Vagy húsz kisebb-nagyobb vízesés táplálja.
Egy hídon tudsz átmenni a túloldalra.

Még megmászom a felette húzódó magaslatot, hogy jobban rálássak a az egész gleccserre, a környező "háromezresekre".

Innen már rálátni a 2973 méter magas Grosser Burgstall tömbjére és az Oberwaldhüttére.
Kb. hatszáz méter és a létrákon, sodronyokon felmászva már ott is vagy.
Ha több időnk lenne, ki nem hagynám.

Most azonban visszafordulok.
Még a cipőt levetve megpróbálom, meddig bírom a fagyos vizet (nem sokáig!), aztán visszaügetünk a parkolóig.

A kijárat előtt az ajándékboltban még elszörnyülködök a plüssmormoták tömegén.
Ki a fene veszi meg ezt a giccsmennyiséget?
Az autóhoz sétálva elmosolyodok.
Majd minden marcona bőrszerkós motoros hóna alatt minimum egy mormota.

Aztán háromkor elindulunk.
Még ma este jó lenne hazaérni.

𝐓𝐮́𝐫𝐚́𝐤 𝐀𝐮𝐬𝐳𝐭𝐫𝐢𝐚 𝐤𝐞́𝐭𝐞𝐳𝐫𝐞𝐬𝐞𝐢𝐧
𝟓. 𝐖𝐞𝐢𝐬𝐬𝐞𝐞 - 𝐒𝐨𝐧𝐛𝐥𝐢𝐜𝐤𝐤𝐞𝐞𝐬 (𝟐𝟕𝟎𝟎 𝐦)

Enzingerboden a szállásunktól úgy ötven kilométer, de nem kellett túl korán indulnunk, mert sógoréknál későn indul a nap és nekik korán is ér véget.

A településről a Weissee melletti Rudolfshüttéig (2315 m) 22 euróért visz fel a zárt felvonó.
Csak fel, mert Imre kivételével gyalog tervezünk visszajönni.
Már csak azért is, mert a személyzet öt előtt már letakarodik és leáll minden.
A gleccserre meg idő kell.
Nem a mászáshoz, hanem a nézelődéshez.
A pénztáros csodálkozó, tágra nyílt szemeiből sejlett: nem lesz tömeg lefelé...

A Weissee egy mesterséges tározó.
Van ilyen Ausztriában sok ezer.
Több praktikus oka is van.
Pl. innen veszik télen a hóágyukhoz szükséges vizet.
Aztán meg olcsó francia éjszakai áramból felpumpálják, amit aztán, ha kell, egy csőrendszer végén lévő turbinán keresztül leengedik, áramot termelve a rendszerbe. Nem hülyék ezek!

A Rudolfshütte teraszáról két nagyobb gleccservölgy is megközelíthető:
Az Ödenwinkelkees a Johannisberg (3453) és a Hohe Riffel (3338) ölelésében csúszik lefelé.
A Sonnblikkees a Weissee déli-délnyugati oldala felett, a Stubacher Sonnblick (3088 m) és a Granatspitze (3086 m) csúcsok lábánál húzódik.

Mi a könnyebbet, az utóbbit választjuk.

A betongáton átkelve izgalmas út vezet felfelé.
A sziklás falakon vaslétrák és acélsodrony segítik a feljutást.
Feljebb mintha kibetonozták volna a meredek lejtőket.
Az évezredek alatt a gleccser simára csiszolta a sziklákat.
Ma már a jég határa sok száz méterrel feljebb, így a száraz felületen kitűnően tapad a Terrex.

Több gleccsertavat is érintünk. Mellettük táblák jelzik, hogy mikor ért eddig a jégfolyam.
Körbenézve több száz vízesés jelzi, most is erősen olvad.

Mire 2650 méteren elérjük a gleccser alját, egyedül maradunk.
Istvánnal még feljebb mászunk, fel egészen úgy 2750-ig.
Innen látni a merőlegesen futó hatalmas repedéseket.
Próbáltam itt is egy panoráma-videót prezentálni.

Jó egy óra múlva indulunk lefelé.
Többször átkelünk az olvadékvízből táplálkozó folyócskákon.

Még lejjebb is vannak több száz négyzetméteres hófedte jégszigetek.
Egyiken átkelve hógolyózunk egyet a nyári napsütésben.

A Rudolfshüttében még bedobunk egy sört, majd elindulunk lefelé.

Az Odelwinkelkees-i oldalon sem könnyű a terep.
Fentről megcsodáljuk a Weissee méretének többszörösét kitevő Tauernmoossee-t, majd a vasalt sziklákon leereszkedünk a fenyvesek szintjére.

A felvonó középső állomása kihalt, sem személyzet, sem turista nincs sehol.
Egyedül maradtunk.

Az itt lévő Grünsee partján kap el bennünket az eső.
István marad, vár, mi Árpival elindulunk lefelé.

Mire leérünk ronggyá ázunk. Megérdemeltük. Nevetünk.

Átöltözünk, majd hazaindulunk.
Az utunk Zell am See mellett vezet.
Szürkül, de mivel régen voltunk, benézünk.

Nagy csalódás. Zsúfolt, a partot sok helyen magánterület zárja el.
És fura itt a divat is. Minden második emberkén burka és csador.
Változik a népviselet.

Késő este érünk haza. Jól esik a melegített vacsora.

𝑻𝒖́𝒓𝒂́𝒌 𝑨𝒖𝒔𝒛𝒕𝒓𝒊𝒂 𝒌𝒆́𝒕𝒆𝒛𝒓𝒆𝒔𝒆𝒊𝒏
4. 𝑺𝒆𝒆𝒌𝒂𝒓𝒔𝒑𝒊𝒕𝒛𝒆 (2350 𝒎)

A már jól bevált, de hiányos csapattal vágtunk neki újabb három napos kalandtúránknak, Ausztria kétezer feletti csúcsainak.

Dante, a németjuhász a várható időjárás és a nagyobb szintemelkedés miatt most - igaz nem önszántából - otthon maradt.

A cél a Hohe Tauern háromezresei közti gleccservidék és a terület kétezreseinek bejárása.

Az odaút lerövidítette az első napon rendelkezésre álló időt, ezért a félnapos túrát útközben megállva, az obertauerni felvonó alsó állomásától indítottuk.

Meredek legelőn futó jelzett ösvényen felsétáltunk a Grünwaldsee-ig, ami egyébként egy horgásztó, tele pisztránggal és a látványt csúfító giccshattyú formájú vízibiciklikkel.

A szokott kopár, köves, apró tavacskákkal nehezített mászópályán jutottunk el a csúcsot szegélyező, sziklás terepig.
Viszonylag rövid kapaszkodó és már fenn is vagy a Seekarspitze tetején lévő keresztnél, ahol körpanoráma a jutalmad. (Ezt próbálom egy videón is visszaadni)

Lefelé más irányba, de ugyanolyan terepen értünk vissza a parkolóba.

Egy 2350-es kipipálva.
Majd négy óra aktív idővel mentünk tizenegy kilométeren le-fel 840 méter szintkülönbséget.

Időben tovább kellett indulni, mert Saalfelden még messze van és holnap a Hohe Tauern nyáron is jeges világa vár ránk.

Rajka - (Luzny most) D4 Ártéri híd - Keszölcés - Vajka - Rajka kerékpáros túra a víztározó körül kompozással, büfézéssel, sirályokkal és szembeszéllel...

Táv: 66,5 km három és fél óra aktív idővel.

𝙏𝙪́𝙧𝙖 𝘿𝙚́𝙡-𝙈𝙤𝙧𝙫𝙖𝙤𝙧𝙨𝙯𝙖́𝙜𝙗𝙖𝙣, 𝙖 𝙁𝙚𝙝𝙚́𝙧-𝙆𝙖́𝙧𝙥𝙖́𝙩𝙤𝙠𝙗𝙖𝙣 + 𝙝𝙖𝙟𝙤́𝙯𝙖́𝙨 𝙖 𝙈𝙤𝙧𝙫𝙖́𝙣

Jó két óra buszozás után léptük át a cseh határt, majd hamarosan megérkeztünk a Radejov közelébe, ahol a Fehér-Kárpátokban tervezett túránk kiindulópontja található.

Itt nincsenek ezer feletti csúcsok, csak a magyar szemnek „otthonos“ dombocskák, de a nagy meleg és a nyílt terep nem könnyítette meg a csapat dolgát.

Először egy alacsonyabb, majd egy magasabb, amolyan igazi kilátót látogattunk meg.
A termetesebb, vas szerkezetű 52,6 méter magas Travicna-kilátóra csigalépcső vezet.
Két eurónak megfelelő koronáért olyan negyven méterig juthatsz, ahonnan körpanoráma tárul a szemed elé.

Legelők, rétek, zárt erdők és takaros víkendházak adják a díszletet a Lucina-tóhoz vezető úton.

Innen busszal mentünk Hodoninra, ahol hajóra szállva jártuk be a felső hat kilométeres folyószakaszt.

A tulajdonos hölgy egy szatyor hideg itallal készült, na meg egy üveg szilvóriummal, amit a tolmácsolást is felvállaló társunk rögtön meg is vásárolt és bedobta a közösbe.

A Bat’a-csatornától visszafordulva a jó hangulathoz a tulajtól kértünk cseh népzenét.
Kaptunk helyette Karel Gottot.
Nem tudtuk eldönteni: ezt most kedvességnek szánta vagy a hajókorláton való átmászásunkat büntette.

Visszatérve a kikötőbe elbúcsúztunk, majd hazaindultunk.

„SZIGETKÖZ“ KENU-MARATON
2026.07.11.

Útvonal:
Rajka (Trianoni Zsilip) - Homoki hallépcső - Tilosi tavak - Homoki mellékág - Szigeti-Duna-ág - Szirti-ág - Doborgazi átvágás - Csákányi-ág - Kisvesszősi Duna - Nyárasi átvágás - Ilonai-ág - Televényi Duna - Bodaki ág - Agg-Duna - Mosó-Duna - Szigetelt csatorna - Hatvanas.Duna - Iparosi-ág - Szürke-Duna - Szilfási-ág - Gatyai-Duna - Árvai áteresz - Bagaméri Dunaág

Táv: 51,3 km

Két hajóval hatan vágtunk neki a távnak, folytatva a még 2022-ben megszakadt hagyományt.

Büfézni egyszer, Cikolaszigeten álltunk meg, fürödni azonban kétszer is.

Sőt, a Mosói-bukónál Gyuri és Dósa Peti egy be nem tervezett lubickolást is kierőszakolt a folyótól.
Egy elveszett fejfedő volt az ára...

Jó időt evezve, elfáradva délután 16 óra után értünk aznapi végállomásunkra, a Medvei híd melletti Bagaméri hallépcsőhöz.

Köszönettel gratulálok túratársaimnak, akik a név szerinti említést is megérdemlik:

Bólya Peti, Dósa Peti, Dürvánger (Jeti) Peti, a 13 éves Kolos, Tóth Gyuri és jómagam.

Jövőre folytatjuk...

𝙂𝙮𝙞𝙢𝙚𝙨𝙞 𝙗𝙖𝙧𝙖𝙣𝙜𝙤𝙡𝙖́𝙨𝙤𝙠 - 𝙀𝙜𝙮 𝙝𝙚́𝙩 𝙖 𝙘𝙨𝙖́𝙣𝙜𝙤́𝙠 𝙫𝙞𝙡𝙖́𝙜𝙖́𝙗𝙖𝙣
2026.06.27-07.05.
4. 𝙧𝙚́𝙨𝙯: 𝘼𝙯 𝙐́𝙯-𝙫𝙤̈𝙡𝙜𝙮𝙚 𝙚́𝙨 𝙩𝙪́𝙧𝙖 𝙖𝙯 𝘼𝙥𝙖𝙝𝙖𝙫𝙖𝙨 𝙘𝙨𝙪́𝙘𝙨𝙖́𝙧𝙖

Pénteken az eredeti program szerint Kostelekre, az egyik legelzártabb, legautentikusabb csángó faluba mentünk volna, de sofőrjeink ezt az „elzártságot“ oly komolyan vették, hogy az odautazást sem vállalták, ahogy az alternatívaként felmerült, a román soviniszták provokációi által hírhedtté vált úz-völgyi magyar! katonatemető megközelítését sem.

Azért sikerült tartalommal megtölteni a rendelkezésre álló időkeretet.

Először az Úz-völgyének egy másik, aszfalton is elérhető településére, Csinódra utaztunk..

Sepsiszéki Nagy Balázs és családjának tanyájára látogattunk, ahol a családfő távollétében a gazdaasszony, Erika fogadott bennünket, aki a tanyavilág gyermekei tanításának szenteli életét.

A család Sepsiszentgyörgyről érkezve 2011-ben telepedett le a völgyben és teljes önellátásra rendezkedett be.

Egy 2014 nyári, szerencsés kimenetelű villámcsapás hozadéka a telek felső részén közösségi összefogással felépített ökumenikus csutakkápolna és a hozzá felvezető hét stációból álló „imasétány“.

Míg a többiek a stációknál, illetve a kápolnában hallgatták házigazdánkat, magamat nem meghazudtolva bevettem magam a szomszédos fenyvesekbe.

Az itt mindennapos eső megtette a hatását!
Egy gombásznak maga a Kánaán, ha az itt gyakori macikkal való esetleges randevú lehetősége nem zavarja.
Engem nem zavar.

Már az erdőszélen több, már bomlásnak indult, itt gyűjtőnéven medvegombának hívott vargányát találtam.
Beljebb aztán friss, még csigák által sem rágott példányokra bukkantam.
De volt itt minden: galambgombák, ehető és mérgező galócák, őzlábak és persze rókagomba.
A „rókákat“ begyűjtöttem, a többit megcsodáltam.
----------------
Hazafelé Gyimesbükk szélén, a Kontumác-kápolnát és a 17. században épült Rákóczi-várat néztük meg.
A várhegy alatt, néhány méterre a volt román-magyar határtól áll a hajdani Magyar Királyi Államvasutak egyik legkeletibb, 30. számú vasúti őrháza.
Az őrház 1897-ben épült a magyar és a román állam közti szerződés alapján, a Csíkszereda-
Gyimesbükk-Palánka-Kománfalva vasútvonal részeként.

Maga a várnak nevezett építmény kész átverés!
Húsz lejért felmehetsz a kb. húsz méter magas teraszra, ahol a büfében akár még egy korsó sört is megihatsz.
Más nincs.

A terepet azért még felmértük, mert másnap innen indulunk az Apahavasra.
Persze, ha a nem túl jól jelzett ösvényt megtaláljuk.
_________________________________________________________________

Szombaton az utolsó erőpróbára indultunk.
A csapat két felé oszlott.
A „nagytúra“ a Rákóczi vártól indult és innen gyalogoltunk fel az 1330 méteres csúcsra.
A többség kisbuszokkal csökkentette a szintkülönbséget.

Az odavezető út sűrű, meredek bozótoson, majd ritkán taposott füves réteken vezetett.
Felérve a tűlevelűek szintjére megint elkapott a gombász-láz!
A fák alja sárgállott a rókagombáktól.
Nem tudtam ellenállni: gyűjtöttem még vagy egy kilót.

A csúcson még tüzet gyújtottunk és Ede éneke mellett búcsúztunk a Gyimesektől.
Elindultunk lefelé.
Út közben békésen kérődző tehénkék, zöld legelők, csobogó vízfolyások adták a hátteret.

A többség egy patak hídjánál bevárta a kisbuszokat.
Nem fért be mindenki.
Aki nem, az elindult gyalog lefelé, mert jó egy óra, mire a szállítóeszközök visszaérnek.

Borospatakára érve egészen a Gyimes-völgyét átszelő főútig lejutottunk.
Innen még 12 kilométer a szállás.
Ide kisbusz kellett!

Időben van vacsora, mert ma búcsúestet tartunk, igazi gyimesi csángókkal, gyimesi muzsikával, gyimesi táncokkal.

És így is lett.
Ízelítőt kaptunk a csángó varázsból.
Megtudtuk, mi az az ütőgordon.
Közösen énekeltünk, táncoltunk, átéltük újra az elmúlt egy hét minden pozitívumát.

A negatívumokat pedig hátrahagytuk.
Rágódjanak rajta az ellenségeink....

𝗚𝘆𝗶𝗺𝗲𝘀𝗶 𝗯𝗮𝗿𝗮𝗻𝗴𝗼𝗹𝗮́𝘀𝗼𝗸 - 𝗘𝗴𝘆 𝗵𝗲́𝘁 𝗮 𝗰𝘀𝗮́𝗻𝗴𝗼́𝗸 𝘃𝗶𝗹𝗮́𝗴𝗮́𝗯𝗮𝗻
𝟮𝟬𝟮𝟲.𝟬𝟲.𝟮𝟳-𝟬𝟳.𝟬𝟱.
𝟯. 𝗿𝗲́𝘀𝘇: 𝗔 𝗺𝗼𝗹𝗱𝘃𝗮𝗶 𝗰𝘀𝗮́𝗻𝗴𝗼́ 𝗣𝘂𝘀𝘇𝘁𝗶𝗻𝗮́ és egyéb tanulságok...

Csütörtökön - fizikai testünket kímélendő - a Magas-Kárpátok túlsó oldalán, a moldvai csángóknál kerestük a lelki feltöltődés lehetőségét, ami - megszűrve a tapasztaltakat - sikerült is, de megerősítve bennem azokat a negatív jelenségekre alapuló gondolatokat, amiket immár több évtizedes külhoni magyarsághoz tett útjaim hoztak felszínre.
(Ezekre lejjebb egy külön blokkot szánok...)

Furcsa a Csíki-havasokat, a Gyimesi hegységet vagy a Tarkő csúcsait visszanézve keletről szemlélni.
Mert itt már Bákó megyében, a román „tengerben“, a moldvai csángó magyar szigetek egyikén, Pusztinán járunk.

A múltban több moldvai csángó falu templomának is Szent István király volt a védőszentje.
Idővel az egyházpolitikai nyomás hatására a többi településen a titulusokat megváltoztatták (többnyire Szent István első vértanúra).
A pusztinaiak azonban keményen ellenálltak, így mára ez maradt az egyetlen olyan falu Bákó megyében, amelynek védőszentje a szent magyar király.
A templomban Nyisztor Ilona csodálatos énekét hallgathattuk.
Ede természetesen itt is szót kért és értelmezte a templombelső freskóit, jelképrendszerét, amit még Ilona sem hallott soha.

A pusztinai Magyar Házban rögtönzött bemutatót kaptunk a moldvai csángó magyar kultúrából, a helyi népdalokból és a népviseletről.

Ezután egy pár száz méterre lévő portára látogattunk, ahol Nyisztor Tinka volt a vendéglátónk.
Beszélgettünk, kóstoltunk, nézelődtünk.

A két, rokonságban, de egymással haragban lévő asszony két külön egyéniség.
Szomorú, hogy egy kis közösségben, a közösség megmaradása szempontjából két ily fontos személyiség nem tud együtt dolgozni.
_____________________________________________________________________

𝗘𝗴𝘆 𝗸𝗶𝗰𝘀𝗶𝘁 𝗮 𝘀𝘇𝗼𝗺𝗼𝗿𝘂́𝗯𝗯 𝘁𝗮𝗽𝗮𝘀𝘇𝘁𝗮𝗹𝗮𝘁𝗮𝗶𝗻𝗸𝗿𝗼́𝗹...

Immár tizenöt éve járok rendszeresen az elszakított területekre, leggyakrabban Székelyföldre, a Kárpátok ölelte magyar közösségekhez.

Rengeteg új ismeretet szereztem, tanultam, tapasztalatokat gyűjtöttem.

És látva az ott is megtapasztalható sajnálatos változásokat, egy idő után barátainkkal jártunk visszatanítani azt, amit a külhoni magyar elfelejtett, illetve van, ahol az igencsak hiányos tudást kell kiegészíteni, bizonyos elvadult nézeteket helyretenni.

Ebben kiemelkedő szerepe van az útjainkat szervező Jobbágyi Zsolton vagy a vallási, kulturális és történelmi hagyományokban jártas Szántai Lajoson kívül néhány helyben élő alternatív kutatónak, mint a kinti programjainkat szervező fiatal barátunknak, Balla Edének.

Nagy gond a Kárpát-medencei ősiségünk megkérdőjelezése, fegyvert adva ezzel a bitorlók kezébe.

A meglátogatott régiók prominens szószólói szájából rendszeresen elhangzik, hogy a magyarság, a székelység jó ezer évvel ezelőtt jött oda, kiszorítva az itt élő lakosságot.

Nem tudnak őshonos magyarságról, a szkítákról, keltákról, a hunokról, dákokról, gétákról, gepidákról, ezekről a hivatalos állásponton kívül nem sokat tudnak.

/𝐴 𝐺𝑦𝑖𝑚𝑒𝑠 𝑣𝑜̈𝑙𝑔𝑦𝑒́𝑏𝑒𝑛 𝑣𝑎𝑔𝑦 𝑎 𝐶𝑠𝑖𝑛𝑜́𝑑𝑜𝑛 𝑒́𝑙𝑜̋ 𝑐𝑠𝑎́𝑛𝑔𝑜́𝑘 𝑠𝑎𝑗𝑎́𝑡 𝑚𝑎𝑔𝑢𝑘𝑟𝑜́𝑙 𝑎𝑧𝑡 𝑡𝑢𝑑𝑗𝑎́𝑘, ℎ𝑜𝑔𝑦 𝑎 𝑙𝑒𝑔𝑒𝑙𝑡𝑒𝑡𝑜̋ 𝑒́𝑙𝑒𝑡𝑚𝑜́𝑑 𝑠𝑜𝑟𝑎́𝑛 𝑖𝑑𝑒 𝑏𝑒𝑠𝑒𝑡𝑡𝑒𝑛𝑘𝑒𝑑𝑡𝑒𝑘, „𝑏𝑒𝑐𝑠𝑎́𝑛𝑔𝑎́𝑙𝑡𝑎𝑘“, 𝑑𝑒 ℎ𝑜𝑔𝑦 𝑖𝑡𝑡 𝑒𝑙𝑜̋𝑡𝑡𝑒 𝑖𝑠 𝑚𝑎𝑔𝑦𝑎𝑟 𝑛𝑦𝑒𝑙𝑣𝑢̋ 𝑛𝑒́𝑝𝑒𝑘 𝑙𝑎𝑘𝑡𝑎𝑘 (𝑎𝑚𝑖𝑡 𝑎 𝑟𝑒́𝑔𝑒́𝑠𝑧𝑒𝑡 𝑒́𝑠 𝑎 ℎ𝑎𝑔𝑦𝑜𝑚𝑎́𝑛𝑦𝑜𝑘 𝑖𝑠 𝑎́𝑙𝑙𝑖́𝑡𝑎𝑛𝑎𝑘), 𝑎𝑟𝑟𝑜́𝑙 𝑛𝑒𝑚 𝑡𝑢𝑑𝑛𝑎𝑘.
𝐼𝑙𝑦𝑒𝑛 𝑠𝑧𝑜́, ℎ𝑜𝑔𝑦 „𝑐𝑠𝑎́𝑛𝑔𝑎́𝑙“ 𝑛𝑖𝑛𝑐𝑠, 𝑑𝑒 𝑎 𝑝𝑎́𝑠𝑧𝑡𝑜𝑟𝑜𝑘 𝑘𝑒𝑧𝑒́𝑏𝑒𝑛, 𝑎𝑧 𝑎́𝑙𝑙𝑎𝑡𝑜𝑘 𝑛𝑦𝑎𝑘𝑎́𝑛 𝑚𝑎 𝑖𝑠 𝑜𝑡𝑡 𝑎𝑧 𝑖𝑡𝑡 ℎ𝑒𝑙𝑦𝑖 𝑡𝑎́𝑗𝑛𝑦𝑒𝑙𝑣𝑒𝑛 „𝑎́-𝑣𝑎𝑙“ 𝑒𝑗𝑡𝑒𝑡𝑡 𝑐𝑠𝑒𝑛𝑔𝑜̋!/

A helyiek nem ismerik ősiségbe nyúló jelképeinket, a templom-belsőkben, kazettás mennyezeteken rejlő csillagmítoszi összefüggéseket.

A református lelkészek, helyi tanítók tátott szájjal hallgatják Edét vagy Lajost, mert saját templomuk, épületeik feliratait, ábráit sem tudják már értelmezni.

És ezért nem a román a felelős, ezt a mérget mind az anyaországból kapják.

Ahogy az elmúlt évtizedek politikája szülte a helyi konfliktusokat, ellentéteket is.
Például pénzügyi támogatással kiemelek az érdekeimet feltétlenül kiszolgáló szervezeteket, vállalkozókat, az ellenszegülőket pedig próbálom ellehetetleníteni.
A jó szóra éhes, így a látszatintézkedéseket, cseppenő adományokat is hálásan fogadó köznépet „üveggyöngyökért“ megvenni nem nagy művészet, de visszafordíthatatlan károkat okoz.

Így történt ez például Pusztinán is.

Tapasztalható egyféle - politika által beoltott - anyaországbeli magyarsággal szembeni hamis felsőbbrendűségi tudat és erős, mesterségesen felerősített pénzközpontúság, anyagiasság.
Sok helyen nincs ingyen semmi: barátság, mosoly, étel, ital, segítség.

És ezt az egyre nagyobb számban kitelepülő külhoni magyarjaink hozzák magukkal az anyaországba, sok-sok tájékozatlan honfitársunkból ellenszenvet kiváltva.
Mi ez, ha nem a politika által tudatosan kiprovokált ellentét?

De szerencsére vannak jó példák is!
Vannak emberek, akik ezeknek a sebeknek a begyógyításán, a tévutak felszámolásán dolgoznak.
Én biztosan nekik drukkolok!
__________________________________________________________________