Herceghalmi Labdarúgó Utánpótlás

Herceghalmi Labdarúgó Utánpótlás Herceghalmi Labdarúgó Utánpótlás, Sportcsapat, Gesztenyés u 36, Herceghalom elérhetőségei, térképes helyadatai és útbaigazítási információi, kapcsolatfelvételi űrlapja, nyitvatartási ideje, szolgáltatásai, értékelései, fényképei, videói és közleményei.

Vármegyei U15 Bajnokság Herceghalom SE : Tordas SE 5:2 (3:0)Már a kezdés előtt adódott egy érdekes helyzet, mert ellenfe...
25/09/2026

Vármegyei U15 Bajnokság
Herceghalom SE : Tordas SE 5:2 (3:0)

Már a kezdés előtt adódott egy érdekes helyzet, mert ellenfelünk egy játékossal kevesebben érkezett meg. Jeleztem a fiúknak, hogy ebben az esetben mi is eggyel kevesebben kezdünk, egyenlő létszámban szerettem volna játszani. Végül még a kezdés előtt megérkezett a hiányzó játékos, így erre már nem volt szükség.
A mérkőzés aztán pontosan olyan nehéz lett, amire számítottunk, hiszen ellenfelünk több fizikálisan erős, magas és emellett ügyes játékossal érkezett. Mi továbbra is a saját játékunkat próbáltuk játszani: sok rövid passz, labdakihozatal, összjáték, területkeresés. Az első félidőben ennek meg is lett az eredménye, háromgólos előnnyel mentünk szünetre.
Közben azért látszott az is, hogy túl sokszor próbáltuk egyénileg megoldani azokat a játékhelyzeteket, amelyekben a társ bevonásával könnyebb dolgunk lehetett volna. A sok párharc és a fizikai különbség inkább az ellenfelünknek kedvezett, amit a szünetben meg is beszéltünk. Jeleztem, hogy nem érdemes olyan játékot játszanunk, amelyben az ellenfél erősségei érvényesülnek, sokkal inkább a saját erősségeinkből próbáljunk építkezni.
A második félidő sajnos sokkal nehezebb lett. A Tordasi csapat levédekezéséhez a teljes csapat munkájára szükségünk volt. Egy beadásnál sajnos kézzel értünk a labdába, a jogos tizenegyest értékesítették, később egy újabb védekezési hibánkból ismét betaláltak. Mi közben tovább kerestük a saját lehetőségeinket és a végjátékban is sikerült eredményesnek lennünk.
A végeredmény talán könnyebb mérkőzést sejtet annál, amilyen valójában volt. Sok párharc, sok fizikai kontakt és két teljesen eltérő játékfelfogás találkozott ma a pályán. Nekünk ebből is tanulnunk kell! Hogyan tudjuk a saját játékunkat akkor is megtartani, amikor az ellenfél egészen más eszközökkel próbálja irányítani a mérkőzés ritmusát.
A mérkőzés után történtek sajnos volt olyan is, amit nem tartok a sporthoz és különösen az utánpótlásfutballhoz méltónak. Ezt azonban nem írjuk meg, ellenben köszönjük a "Tordas SE játékosainak" a tanulságos mérkőzést.

A Hercegi fiúknak pedig jár az elismerés, mert egy nagyon nehéz mérkőzést nyertek meg, miközben ismét kaptunk néhány nagyon pontos választ arra, hogy miben vagyunk jók és hol kell még tovább fejlődnünk.

A héten több játékosunknak már a negyedik bajnoki mérkőzése következett, ezúttal ismét az U13-as korosztály lépett pályá...
20/09/2026

A héten több játékosunknak már a negyedik bajnoki mérkőzése következett, ezúttal ismét az U13-as korosztály lépett pályára.
(a héten három mérkőzést megnyertünk, de most sajna nem sikerült)

A mostani megbetegedés hullám bennünket is elért, így Pázmándon létszámhiányosan, csere nélkül kellett végigjátszanunk a mérkőzést. Ilyen előzmények mellett sejthető volt, hogy komoly feladat vár a srácokra.
A mérkőzés végül 6–4-es vereséggel zárult.
Fáj a vereség, mert aki pályára lép, nyerni szeretne. Ugyanakkor vannak mérkőzések, amikor a végeredmény mellett azt is meg kell nézni, mit tett bele a játékos abba a helyzetbe, amely elé a játék állította. A srácok ezen a napon megtették azt, amit el lehetett várni tőlük. Emberhátrányban, csere nélkül is végigdolgozták a mérkőzést, próbálták megtartani a játékunkat, keresték a megoldásokat, és akkor sem engedték el a találkozót, amikor fizikailag egyre nehezebbé vált.
Szakmailag fontos látnunk, hogy a fiúk, milyen döntéseket hoznak fáradtan, nyomás alatt? Hogyan működnek az átmeneteink, mennyire tudjuk segíteni egymást és mely védekezési és ellenfél kapu előtti helyzetekben kellett volna más megoldást választanunk?
Ezeket ugyanúgy vissza fogjuk nézni a VEO-n, mint ahogy tesszük egy győztes mérkőzés után.
Ezúttal sajnos, pont nélkül indultunk haza, de emelt fővel, mert a játékos mentális és egyéb fejlődéséről az ilyen mérkőzések sokkal többet mutat meg, ha a körülmények sem segítik Őket.

Köszönjük a Pázmánd SE játékosainak és edzőjének a mérkőzést.

A héten második mérkőzésünket játszottuk, ezuttal tegnap az U15-ös csapatunk Mányon lépett pályára.Az ilyen mérkőzéseken...
19/09/2026

A héten második mérkőzésünket játszottuk, ezuttal tegnap az U15-ös csapatunk Mányon lépett pályára.

Az ilyen mérkőzéseken számomra ugyanaz a feladat, mint bármelyik másikon: azt szeretném látni, hogy a gyerekek komolyan veszik a játékot, megtartják azokat az alapelveket, amelyeken az edzéseken dolgozunk és az eredmény alakulásától függetlenül próbálnak jó döntéseket hozni.
Különösen figyeltünk az átmenetekre, a labdaszerzés utáni első megoldásokra és arra, hogy a játékunk végig szervezett maradjon. Ebben voltak kifejezetten jó időszakaink és sajnos most is maradt olyan, amit a következő edzéseken tovább kell javítanunk.

Egy ilyen mérkőzésen az ellenfél tisztelete ugyanúgy része a játékos képzésének, mint bármely technikai vagy taktikai elem, sajnos ezuttal is egy belemenés után, még egy játékosunk kidölt :( ..

Mi pedig visszamegyünk dolgozni, mert van min javítanunk, de a következő mérkőzés ismét új helyzeteket és új feladatokat hoz..
Hajrá Herceghalom SE

Tegnap az U15-ös csapatunk, a Csákvári TK együttesét fogadta hazai pályán.Két felkészített csapat mérkőzését láthattuk. ...
17/09/2026

Tegnap az U15-ös csapatunk, a Csákvári TK együttesét fogadta hazai pályán.
Két felkészített csapat mérkőzését láthattuk. Ellenfelünk technikai képzettsége és játékminősége számomra egyáltalán nem volt meglepetés. Korábban ennek az NB II-es klubnak a körzetközpont-vezetőjeként dolgoztam, így jól ismerem azt a képzési környezetet és azokat a szakmai szempontokat, amelyek mentén Csákváron dolgoznak. Komolyan vettük ezt a mérkőzést, persze magamat sem hazudtolnám meg, ha azt állítanám, hogy nem akartunk nyerni. Akartunk. A gyerekek is.
A győzelem mellett azonban volt egy számunkra fontosabb szakmai feladat is. Képzésünk jelenlegi egyik fejlesztendő területe az átmenetek felismerése és kezelése, vagyis az a néhány másodperc, amikor labdaszerzés után támadásba, labdavesztés után pedig védekezésbe kell átváltanunk.
Ezen a területen tegnap már több olyan részmegoldást is láttam, amelyre lehet építeni.
Kétgólos előnnyel érkeztünk a mérkőzés végjátékába. Az utolsó percekben aztán több kisebb hiba kapcsolódott egymáshoz, amelyből a Csákvár megszerezte az egyetlen találatát. Körülbelül egy perc maradt hátra, de az eredmény már nem változott.
Ez fontos a gyerekeknek, a szülőknek, a klubnak és azoknak is, akik támogatják a munkánkat. Kár lenne úgy tenni, mintha az eredmény nem számítana. Az utánpótlásban azonban számomra továbbra is van egy ennél fontosabb kérdés.
Mitől lett ma jobb játékos az a gyerek, aki pályára lépett?
A hazai futballban egy utánpótláscsapat és sokszor az edző munkájának megítélésében még mindig nagyon erős szerepet kap a hétvégi eredmény, pedig a játékminőség mellett az egyéni fejlődésnek is ugyanilyen látható mércének kellene lennie. Mit ismer fel gyorsabban a játékos? Jobban tájékozódik-e? Megérti-e a játékhelyzetet? Javult-e a döntése? Képes-e a tanultakat mérkőzéshelyzetben alkalmazni?
Számomra ezekből áll össze a képzés valódi eredménye. A tegnapi 2–1 ezért számunkra egyszerre három pont és egy újabb szakmai visszajelzés.

Köszönjük a Csákvári TK játékosainak és edzőjének a jó mérkőzést!

Péntek délután ismét pályára lépünk, ezúttal a Csabdi SE U15-ös csapata ellen, a Mányi TK sportpályáján. Addig pedig visszanézzük és értékeljük a tegnapi mérkőzést. Megkeressük a jó döntéseinket, a hibáinkat és azokat a helyzeteket, amelyekben már látható a fejlődés.
Aztán megyünk vissza a pályára és dolgozunk tovább....
Hajrá Herceghalom SE

Ma U13-as mérkőzés volt herceghalomban, a Csabdi SE volt az ellenfelünk..Vannak mérkőzések, amelyek után az eredménynél ...
14/09/2026

Ma U13-as mérkőzés volt herceghalomban, a Csabdi SE volt az ellenfelünk..

Vannak mérkőzések, amelyek után az eredménynél sokkal fontosabb az, hogyan viselkedik egy csapat a pályán. Ma számomra ez volt az egyik legfontosabb visszajelzés.
A mérkőzés elejétől komolyan vettük a játékot, igyekeztünk megtartani azokat az alapelveket, amelyeket az edzéseken is kérünk a gyerekektől. Labdakihozatalban, helyezkedésben, a labda nélküli mozgásokban és a döntésekben is azt szerettem volna látni, hogy a játékosok a saját játékunkat építik tovább, függetlenül attól, hogyan alakul a mérkőzés.
Ilyen helyzetben különösen fontosnak tartom az ellenfél tiszteletét. A pályán ugyanazzal a komolysággal kell tovább játszani, közben pedig meg kell maradni sportembernek. Ez is része a herceghalmi játékosképzésnek.
Köszönjük a Csabdi SE csapatának és játékosainak a mérkőzést.
Mi pedig megyünk tovább a saját utunkon, mert a következő edzésen ugyanúgy lesz mit kijavítani, mint minden mérkőzésünk után.
hajrá Herceghalom SE

Elkezdődött a 26/27-es Bozsik Utánpótlás labdarúgó esemény sorozat. Ezen a hétvégén az U10-11-es játékosok voltak meghív...
13/09/2026

Elkezdődött a 26/27-es Bozsik Utánpótlás labdarúgó esemény sorozat. Ezen a hétvégén az U10-11-es játékosok voltak meghívva:
Kapuban: Csongor és Viktor (mindketten kiemelt teljesítményt nyújtottak)
játékosok: Gergő, Csani, Máté, Marcell, Beni, Ádám, Fülöp, D. Olivér, K. Olivér, Bálint, Zalán...
A legtöbb játékosnak első mérkőzése volt és elmondhatjuk, hogy a srácok helyt álltak. Szakmailag nyilván tudjuk és látjuk is, hogy mennyi mindenben kell fejlődnünk, de egy ilyen esemény mindenkinek játékélményt kell, hogy nyújtson. A Bozsik rendezvények nem a torna győzelemről szólnak, hanem a futball játék tanulásról, a tapasztalatszerzésről és a fociközösséghez való kapcsolat teremtésről. Jó volt látni, hogy a herceghalmi gyerekek kitettek magukért, a csapatukért és a családjukért...
Hajrá Herceghalom SE

Puskás Akadémia – Herceghalom SE 6–0Az eredmény egyértelműnem tünik,  de a mérkőzés szakmailag ennél jóval többet mutato...
09/09/2026

Puskás Akadémia – Herceghalom SE 6–0

Az eredmény egyértelműnem tünik, de a mérkőzés szakmailag ennél jóval többet mutatott. Az első 35 percben még 1–0 volt, aztán egyre jobban kijött a különbség a terhelhetőségben, a keretlétszámban és a döntési sebességben.
Nálunk főként a labdavesztés utáni reakció, a visszarendeződés, valamint a labdával hozott döntések tempója maradt el attól a szinttől, amit szeretnénk. A mérkőzés második részére fizikailag is elfogytunk, ezen dolgoznunk kell.
Kilenc játékossal érkeztünk, közülük többen eddig főként Bozsik-mérkőzéseken szerepeltek (ááá, nem csak túl fiatalok). Egy ilyen találkozó megmutatja, mekkora jelentősége van a rendszeres edzésnek, a megfelelő pályának, a magasabb játéktempónak és a folyamatos mérkőzésterhelésnek.
Herceghalmon jelenleg még ezekért a rossz körülményekért is küzdenünk kell. A pálya állapota és a klub működési nehézségei egyre komolyabban befolyásolják a játékosképzést, miközben szeretnénk továbbra is lehetőséget adni minden helyi gyermeknek, aki futballozni akar. A helyzet időnként már a működésünk határait feszegeti, ettől függetlenül azon dolgozunk, hogy ezen az időszakon túljussunk és újra stabilabb környezetet teremtsünk a gyerekek számára.

Tavasszal pedig szeretnénk újra találkozni, s akkor már egy egészen más Herceghalommal, ahol ismét .....
Köszönjük a nagyobb korosztályunk (U15) játékosainknak, hogy elkísértek bennünket és jelenlétükkel emelték a futball közösségünk erejét!

Hajrá HSE

Szeretek nyerni, ezt tudjátok mindannyian, de vannak olyan mérkőzések, amikor kikapunk! Etyek SE: HSE 3:0 (1:0)Sőt ebben...
06/09/2026

Szeretek nyerni, ezt tudjátok mindannyian, de vannak olyan mérkőzések, amikor kikapunk!
Etyek SE: HSE 3:0 (1:0)
Sőt ebben a szezonban a klub és pálya körülményeink miatt még kevésbé tudunk hatékonyan edzeni. Minden edzés, megalkuvás magammal, a szakmai szemléletemmel!
A labdarúgásban a labda gurul, de nem a herceghalmi focipályán! Már szinte unalmas, de lehetetlen feladat passzokat, játékhelyzeteket és magyar stílus jegyeket a pályára vinnünk az edzéseken és a mérkőzéseken. A vereségünknek nyilván nem csak ez az egy oka van és butaság is lenne kifogásokat írogatnom a facebookon, hogy mentsük magunkat, magamat!
(a győzelem a játékosoké a vereség az edzőé - szokták volt mondani)
Ezen a meccsen, ennyi volt bennünk! Nekem is fáj, Sőt nekem fáj csak igazán!
A sportban, mindig van győztes és ebből adódik, hogy vesztes is. Látjuk a probléma okait és a mindennapokban megpróbáljuk kihozni magunkból a legtöbbet.
Ez nem jelenti azt hogy biztosan győzni is fogunk, sokkal inkább azt, hogy minden nap magasabb szintre szeretnénk lépni..
De, ami fontos, hogy szertünk focizni, szeretjük a labdarúgást és jó közösséget alkotunk!
Hajrá Herceghalom SE

Szervusztok!Mint minden futball klub, úgy mi is elkezdtük a felkészülésünket már augusztus elején, de ahogy a családi pr...
02/09/2026

Szervusztok!
Mint minden futball klub, úgy mi is elkezdtük a felkészülésünket már augusztus elején, de ahogy a családi programok fontossági sorrendben előttünk állnak, így nem várhatunk el sokat a srácoktól az őszi kezdetekben. Még idő kell ahhoz, hogy a tavalyi szintet megközelítsük!
Sajnos a herceghalmi önkormányzat hátráltatja a sportpálya körüli nehézségek megoldását, amely nem könnyíti a gyermekek fejlődését, a települési és a versenyszintű sportolást.
Na, de mi megyünk tovább, amíg nem zárul be teljesen a sportlétesítmény ajtaja. A mai napon az első U15 edzőmérkőzésünket letudtuk játszani a Budajenő otthonában. Amitől nehéz volt, hogy az első alkalommal játszottunk 50x100m futballpályán 11v11 ellen.
A szokatlan pályaméret és a létszám sem szegte kedvünket, hiszen mi felválalljuk a játékot amikor és ahol csak lehet.
Köszönjük a Budajenő futball klub meghívását és bízunk abban, hogy a baráti klubkapcsolatot tovább tudjuk építeni.
Hajrá Herceghalom SE

A Herceghalom SE utánpótlás-közössége jó hangulatú, családias évzáróval zárta le az elmúlt szezont. A pálya melletti hel...
16/06/2026

A Herceghalom SE utánpótlás-közössége jó hangulatú, családias évzáróval zárta le az elmúlt szezont. A pálya melletti helyszínen sok gyermek, szülő, edző és klubvezető gyűlt össze, hogy közösen értékelje az év munkáját, eredményeit és tanulságait.
Az esemény hangulatát különösen emelte, hogy a klub és a szülők közös munkájának köszönhetően házi készítésű finomságok kerültek az asztalokra. Ez jól mutatta azt a közösségi erőt, amely az egész év során jelen volt a Herceghalom SE utánpótlásában. A futball itt nemcsak edzés és mérkőzés, hanem találkozási pont is: gyerekeknek, családoknak, edzőknek és a település sportéletét támogató embereknek.

https://www.hsefoci.hu/kozos-evzaroval-zarta-a-szezont-a-herceghalom-se-utanpotlasa/

Cím

Gesztenyés U 36
Herceghalom
2053

Telefonszám

+36703170186

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Herceghalmi Labdarúgó Utánpótlás új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória