Színezd újra coaching Kiss Krisztina

Azt szokták mondani: az idő mindig begyógyítja a sebeket.

Szerintem az idő önmagában nem munka. Adhat távolságot a fájdalomtól, csökkentheti az érzéseink intenzitását, de attól még a sebek, a megszokott reakciók, el nem siratott, integrálatlan veszteségek ott maradhatnak.

Az idő önmagában nem dolgozza fel helyettünk, ami velünk történt.
Nem mondja ki, amit nem mertünk kimondani, nem húz helyettünk határokat, nem gyászolja el, amit elveszítettünk, nem tölti be a mulasztásainkat, a valaha bennünk keletkezett hiányokat.

Ahogy nem változtatja meg azokat a működésmódokat sem, amelyeket korábban tudattalanul azért alakítottunk ki, hogy kevésbé sérüljünk, és amelyek ma már inkább akadályoznak.

Van, amikor ahhoz, hogy jobban legyünk, nekünk is mozdulnunk kell. Ránézni, közel lépni a sebeinkhez, teret adni a nehéz érzéseinknek, segítséget kérni, valamit másképp csinálni.

Te hogyan tudsz részt vàllalni a saját gyógyulásodban?

Kapcsolódj bátran a képpel!
Milyen érzéseket, gondolatokat hoz fel benned?



Egyèni és páros konzultációra itt jelentkezhetsz be hozzám:
0620/ 3180296

Nyár végén a párkapcsolati mentorképzésem beadandóján dolgoztam. Végignéztem a jegyzeteimet és közben azon gondolkoztam, mi az, ami a párokkal végzett munkámban újra és újra visszatér? Vajon mire érdemes figyelni, hogy élő maradjon egy kapcsolat?

Felelősséget vállalni egy kapcsolat állapotáért két ember tud, a kapcsolódás két ember közös munkája.

Ha a szeretet nem válik figyelemmé, kíváncsisággá, vagy cselekvéssé, az a másikban könnyen hiányként jelenik meg.

Legtöbbünknek fontos, hogy időről időre megtapasztaljuk: észrevesznek, kíváncsiak ránk, örülnek nekünk, és nem csak egyszer választottak minket, hanem újra és újra felénk fordulnak.

A kölcsönösség azt is jelenti, hogy ne egy embernek kelljen életben tartani a kapcsolatot, témát hozni, programokat szervezni, közeledni, majd elviselni, ha a másik kivonódik.

Ha valaki rendszeresen eltűnik egy beszélgetésből, nemcsak a konfliktust kerüli el, hanem a másikat is egyedül hagyja.

A közelség nem azt jelenti, hogy mindig ugyanazt akarjuk, mindenhez egyszerre van kedvünk, vagy mindenre igent kell mondanunk. Egy kapcsolatban természetes, hogy időnként különbözőek az igények.
Mondhatunk nemet egymásnak, ha közben magára, a kapcsolatra nem mondunk nemet.

A legmélyebb tapasztalásom talán mégis az, hogy a szavak, a valódi, mély beszélgetések hidat képeznek két ember között. És amíg van híd, van esély arra is, hogy újra elérjük egymást.



Egyéni és párkapcsolati konzultációra itt jelentkezhetsz be hozzám: 06 20/3180296

Sokan megtanulják, hogy a szeretet egyik bizonyítéka, ha önmagukat háttérbe tolják.
Hogy akkor jók, ha gondoskodnak, kisimítják a feszültséget, ha észreveszik, kinek mire van szüksége.
Ha mindig elérhetők, nem mondanak nemet.

Eközben könnyen kialakul bennük, az az érzés is, hogy mások hangulatáért, érzelmi jóllétéért nekik is felelősséget kell vállalniuk.

Van egy mesei kép, ami napok óta velem van: először az élőket kell táplálni.

Az életnek elsőbbsége van. Mindannak ami tud mozdulni, növekedni, kapcsolódni, örülni és változni.

Sokszor mégis pont fordítva élünk. Előbb etetjük a múltat, a félelmeinket, bűntudatunkat, a régi sérelmeinket, a vélt kötelességeinket és próbálunk a morzsákból élni, ami ezek után megmarad.

Előbb a béke, az, hogy ne bántsunk meg senkit, ne okozzunk csalódást, ne legyünk"önzők". És mire ránk kerülne a sor, már nincs kapacitásunk, energiánk önmagunkat táplálni.

Vajon ami kívülről nyugalomnak, gondoskodásnak, türelemnek, egyensúlynak látszik, az alatt mi lehet elmerülve?

Mi az, ami benned még él, de már régóta a víz alatt van? Vágy? Saját akarat? Pihenés? Öröm? Életkedv? Játék?

Mi az, ami benned most enni kér?
(Bátran kapcsolódj a képhez! Mit mozdít benned?)

Mi Nők - önismereti kör

Amikor a gesztus mellé odakerül a számla

"Persze, megcsinálom, de tudod, nekem emiatt most..."
"Felhívtalak, pedig alig van időm."
"Oké, elintézem, bár így teljesen át kell szerveznem a napomat."
"Megoldom helyetted, de azért jó lenne, ha értékelnéd, mennyi mindent teszek érted."

A "persze" még azt üzeni, hogy adok, a "de" után viszont megérkezik az "ára".
Már nem egyszerűen kapunk valamit, hanem rögtön megtudjuk az árát is: hogy a másik miről mondott le értünk, mennyi áldozatot hozott, mennyi időt szánt ránk. És ettől a segítségből tartozás lesz, a figyelemből szívesség.

Böszörményi - Nagy Iván elmélete szerint kapcsolatainkban fontos az adás-kapás egyensúlya. Mintha lenne közöttünk egy láthatatlan főkönyv, amiben vezetjük, hogy mit adtunk, mit kaptunk.

A kölcsönösség fontos része minden emberi kapcsolatunknak. De egészen más, amikor egy gesztus mellé rögtön odakerül a számla is. Amikor valaki nem csak ad, hanem azt is érzékelteti: tudd, hogy ezért most tartozol nekem valamivel.

Természetes, hogy a kapcsolatainkban vannak erőfeszítések. Néha át kell szerveznünk a napunkat, le kell mondanunk valamiről a másikért, alkalmazkodnunk kell, esetenként többet kell vinnünk és erről fontos beszélni, de nem mindegy, hogyan.

Ha azt mondom: " beszéljünk, de most csak húsz percem van!" az határ, de ha azt érzékeltetem, hogy ez alatt az idő alatt valahol máshol kellene lennem, az könnyen adósságérzetet kelt.

Nehéz ezekre a mondatokra reagálni, mert látszólag
nincs bennük semmi támadó, a másik még segít is. Bennünk mégis ott marad egy furcsa érzés.
Egyre kevésbé merünk kérni, mert előre érezzük, hogy minden kérésünkhöz tartozni fog egy lista arról, mibe kerültünk a másiknak.



Itt kérhetsz hozzám időpontot: 0620 3180296

Hamarosan útra kelünk. Női történetekkel, amik rólunk is szólnak.

🌿 Vajon mi kell ahhoz, hogy elinduljunk és honnan tudjuk, hogy mi az, amiért érdemes?

🌿 Mi történik, ha megváltozik egy helyzet és kipottyanunk valahonnan, amit eddig biztosnak hittünk? Hogyan teremtünk új világot?

🌿 Mit kezdünk a vágyainkkal? Egyáltalán mekkorát merünk álmodni?

🌿 Mennyire ismerjük saját erőnket, hogyan használjuk jól képességeinket?

🌿 Hogyan vagyunk a határainkkal? Kinek a kezébe adjuk az ajtónk kulcsát?

🌿 A bátorság nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem félünk. Tudunk e a félelmeinkkel együtt mozdulni?

🌿 Az életben szükség van furfangra, humorra is, ahogy egy jó étel sem ízes fűszer nélkül.

🌿 Honnan tudom, mikor élek önazonosan? Mikor viselem a "saját bőrömet"?

🌿 És végül hova érkezünk? Mit viszünk magunkkal mindabból, amit az út során megtapasztaltunk?

Kilenc mese, kilenc történet, egy út, amely mindannyiunkat máshova visz.

Mi Nők - önismereti kör szeptembertől Komáromban és Ácson.

Ez a nyár másképp alakult, mint ahogy terveztem és most, hogy gondolkozom róla, mégsem a hiányt èrzékelem.
Ez az időszak arra emlékeztet majd, hogy nem mindig azok a pillanatok a legszebbek, amikor történik valami.
A jelenlét abból fakad, amikor elcsendesedik körülöttünk az élet és észrevesszük mindazt, ami addig is ott volt.
Lehet, hogy ami bennünk leginkább megmarad, az a néhány perc, amikor nem akarunk máshol lenni.



0620/ 3180296, ha időpontot kérnél hozzám

Egy induló programomról más tollából Komárom Tourinform, köszönöm🥰

Színezd újra coaching Kiss Krisztina 9 alkalmas önismereti női köre, havi egy (szerda) találkozással, ahol Kriszta minden alkalommal élőszóban mesél el egy női történetet és kapcsolódunk a mesei hősnő útjához.

Nőként nemcsak a személyes történetünket hordozzuk. Hatnak ránk családunk nöi mintái, környezetünk elvárásai, valamint azok a tapasztalások is, amelyekkel nők generációi már találkoztak előttünk.
A mesék ezeket a tapasztalatokat őrzik. Olyan belső utakat, amelyeket más formában, más élethelyzetben, de nők nemzedékei jártak előttünk és járunk mi is.
Kapcsolódva a mesékhez, szó lesz majd szeretetről, vágyakról, veszteségről, megküzdésről, útkeresésről, változásról, a saját erő megtalálásáról.

Miért 9 alkalom?
A Mi Nők nem egyszeri program, hanem egymásra épülő önismereti folyamat. A havi találkozások között idő marad arra, hogy a mese tovább dolgozzon bennünk és a felismerések helyet találjanak a hétköznapi életünkben.

Kinek szól?
Neked szól ez a csoport, ha havonta egyszer szeretnél megállni és figyelmet fordítani arra, ami benned történik.
Ha foglalkoztatnak a saját vágyaid és választásaid, a kapcsolataidban meghúzott, vagy éppen hiányzó határaid, a női örökségeid, a változásaid és az, hogy hogyan tudsz önazonosabban jelen lenni a saját életedben.
Akkor is érkezhetsz, ha szereted a meséket és akkor is, ha eddig alig volt kapcsolatod velük. Nem kell ismerned őket és nem kell értened a szimbólumokhoz, csak nyitott szívvel jelen lenni.

A csoport indul:
2026. szeptember 16., október 14., november 11., és december 2. A jövő évi dátumokat közösen beszéljük meg.

Időtartam: 17:00 - 20:00
Helyszín: Komárom, Arany J. u. 69.
A csoport létszáma: 5 fő
A csoport díja: 10.000 Ft/ alkalom ( lehetőség van 4 részletben fizetni)

Mivel zárt csoport, a teljes folyamat vállalását kérik. (Hiányzás esetén elküldik a mesét és munkafüzetet a feldolgozáshoz.)
Jelentkezni az oldalnak írt üzenetben tudsz, vagy kérdés esetén ezen a telefonszámon: 0620/3180296

A jelentkezés határideje: 2026. augusztus 25.

A csoport kis létszámmal indul, mert fontos, hogy mindenkinek jusson figyelem, idő és elegendő tér.

Ha én nem mozdulok, ki mozdul értem?

Vannak emberek, akik természetesen mozdulnak mások felé. Figyelnek, szerveznek, kezdeményeznek, érdeklődnek, kérdeznek. Észben tartják, hogy kivel mi van, életben tartják a kapcsolatokat a családban, a barátságokban, a párkapcsolatban és talán még a munkában is.

Sokáig fel sem tűnik, hogy sok minden azért történik meg, mert ők mozdulnak. Aztán lehet, hogy egyszer nem mozdulnak, mert elfáradtak, kapacitás vagy energiahiányosak és néha ilyenkor csend lesz. Nem feltétlenül azért, mert a másik rosszat akar, vagy nem szeret, sőt az sem biztos, hogy nem fontos neki a másik ember, csak nem tud úgy kapcsolódni, ahogy arra a másiknak szüksége lenne.

A szándék és a képesség nem ugyanaz.
Lehet, hogy valaki akarhat szeretni, törődni, jelen lenni, de kevés eszköze van arra, hogy mindezt úgy fejezze ki, hogy a másik számára átélhetővé váljon.

Lehet, hogy nem tanult meg kérdezni, kezdeményezni, vagy figyelni a másik érzelmi szükségleteire. Nem azért nem ad, mert nem akar, hanem mert nincs igazán hozzáférése ehhez a fajta kapcsolódáshoz.

Az emberi kapcsolatainkban (és ez nemcsak a párkapcsolatot jelenti), nemcsak az számít, hogy mit érzünk a másik iránt, hanem, hogy ki tudjuk e úgy fejezni, hogy az eljusson hozzá.

Érdemes néha megfigyelni a kapcsolatainkat:

Mi történik, mi változik, ha egy kicsit én nem mozdulok?

Ki veszi észre a csendemet?
Ki kíváncsi rám?
Ki indul el felém?

Néha már az is változást hoz, ha észrevesszük, mi a szerepünk a kapcsolatainkban.



Időpontot itt kérhetsz hozzám konzultációra:
0620 3180296

- "És kik lesznek ott? Vajon elfogadnak? Mit gondolnak majd rólam? Megtalálom közöttük a helyemet?"

Sokszor hallottam már ezeket a kérdéseket, amikor valaki önismereti csoportban gondolkozik, különösen egy kisebb városban.

Mi lesz, ha ismerős lesz ott? Mit "kell"majd elmondanom magamról? Mi van, ha nem jut semmi eszembe?

Értem és átérzem ezeket a félelmeket, hiszen én magam is többször ültem már nem a csoportvezetői székben.

Talán épp ezért lett számomra az egyik legfontosabb a csoportjaimban a biztonság megteremtése, ami azt jelenti, hogy világos kereteink vannak. Hogy ami a csoportban elhangzik, az ott is marad. Hogy senkinek sem kell többet megmutatni magából, mint amennyit szeretne. Hogy hagyunk időt a pszichológiai biztonság kialakulásához.

Aki régóta követ, tudja, hogy soha nem írok arról, mi történik egy csoportban és képeket sem teszek fel, mert ami ott megszületik, az nagyon belső élmény.

A biztonsághoz, azt gondolom, a mese is hozzátesz. Ott van előttünk egy történet, egy szereplő, egy helyzet, egy döntés és egy út és mindezt nézhetjük egy kicsit távolabbról. Ebből a távolságból pedig sokszor könnyebb rálátni, közel kerülni ahhoz, ami bennünk történik.

Mit kezdenek a mesei szereplők egy helyzettel? El mernek e indulni a vágyaik, álmaik után? Hogyan képviselik a határaikat? Hogyan férnek hozzá erőforrásaikhoz? Hogyan győzik le a félelmeiket?

A történetüket hallgatva nem kell feltétlenül saját magamról beszélni, elég ha velük kapcsolódom. Beszélhetek arról, mi érint meg a sorsukban? Melyik mesei szereplőhöz tudok kapcsolódni, mit vihetek magammal abból, ahogy egy - egy helyzettel megküzd? És miközben másokat gondolatait hallgatom, esetleg új nézőpontok nyílnak meg előttem.

Az egyik legfontosabb felismerésem a csoportvezetői munkámban, hogy leginkább kapcsolatokban ismerhetjük meg önmagunkat. Mások reakcióiban, történeteiben, különbözőségében és hasonlóságában.
Az elfogadás pedig, ami egy csoportban megtapasztalható, gyógyító erejű.

Épp ezért szeretem a hosszabb, zárt csoportfolyamatokat, mert nem kell sietni. Van idő arra, hogy a kezdeti óvatosság lassan bizalommá alakuljon. Van idő visszatérni egy témához, továbbvinni valamit és néhány hónap múlva rácsodálkozni arra, hogy már nem ugyanott tartok.

Egy hosszabb elköteleződésben pont az az érték, hogy nem egyetlen alkalomtól várjuk a változást.

Ahogy József Attila írja:

"Hiába fürösztöd önmagadban,
csak másban moshatod meg arcodat."

Önmagunkat mások tükrében ismerjük meg igazán.

Szeretettel várlak a Mi Nők - önismereti kör -be szeptembertől májusig, havonta egyszer szerda esténként.

Nemrég találkoztam Popper Péter egy gondolatával: helyesen kell megválasztanunk a szenvedéseinket és az akadályokat, amiket le akarunk győzni.

Sokat gondolkoztam ezen, mert vannak nehézségek, amelyeket nem választunk. Betegségek, veszteségek, fájdalmat okozó élethelyzetek, mások döntéseinek az életünkre gyakorolt következményei. Nem kértük őket, egyszercsak mégis ott vannak.

Lehet, hogy nincs mindig szabad választásunk abban, ami történik velünk, de abban, hogy hogyan viszonyulunk hozzá, mennyit vállalunk magunkra abból, amit a helyzet hoz, valamennyire igen.

Nagy különbség van aközött, ami valóban az én dolgom és aközött, amit megszokásból, kötelességtudatból, megfelelni vágyásból, bűntudatból vagy a másik ember elégedetlenségétől való félelemből teszünk a saját feladatunkká.

Segíteni valakinek lehet valódi feladat, elérni, hogy soha ne legyen velünk elégedetlen, már nem biztos.

Jelen lenni egy kapcsolatban lehet valódi feladat, egyedül életben tartani már nem az.

Támogatást adni lehet valódi feladat, de átvenni más életéért a felelősséget már nem feltétlenül.

Sokat beszélünk arról, hogy a nehézségek által fejlődünk, hogy a szenvedés megerősít, tanít, alakít bennünket. Igen, ilyen is van.

És olyan is, ami kimerít, beszűkít és lassan eltávolít önmagunktól.

Hosszú idő óta belénk van nevelve: " Ha nehéz, küzdj!, Ha probléma van, oldd meg!, Ha bírod, bírd még egy kicsit!"

Pedig lehet, hogy az érettség néha nem az, hogy meg tudok e valamit oldani, hanem az, ha felismerem, mi az én feladatom és mi nem az.

Ha megértem, hogy nem kell mindenre reagálnom.
Hogy attól, ha észreveszek egy problémát, még nem feltétlenül nekem kell megoldanom.
Attól, hogy valaki kér tőlem, még mondhatok nemet.
Attól, hogy valaki rosszul érzi magát egy döntésem miatt, még nem biztos, hogy rosszul döntöttem.

Érdemes átgondolni: választásból teszem, amit teszek, vagy mert nehéz elviselnem, ha nem teszek meg valamit?
Valóban segítségre van szüksége a másiknak, vagy nekem nehéz nézni azt, amikor neki nehéz?
Valódi felelősségem van egy helyzetben, vagy magamra veszem más felelősségét?
És vajon milyen árat fizetek azért, ha túl sokat magamra vállalok?

Talán nem válik minden az én dolgommá pusztán attól, ha közel kerül hozzám.



Konzultációra itt kérhetsz időpontot hozzám: 0620 3180296