13/09/2026
Sziasztok 🙂
Ezúttal egy régen látott vizet vettem célba, a Derekegyházi-tavak ,, úgynevezett Kilátós" tavát.
Erre a napra nem terveztem hosszú horgászatot, mindössze néhány órám volt, így a felszerelést és a csalogatóanyagot is egyszerűre vettem.
Egy 390-es MH feeder került a kezembe, amivel könnyedén elértem a tó közepén található, nagyjából 70 méterre lévő szigetet.
Etetéshez egy csomag Mentor Method Pelletet készítettem be, ezúttal aroma nélkül, csalinak pedig a 8 mm es pop up-ok kerültek a tüskére.
A horgászatot 5 alapozó dobással kezdtem ezután pedig, 15 perces ütemben kezdtem horgászni, de hamar kiderült, hogy a halak ma nem igazán vannak kapókedvüknél.
Próbáltam egy kis aromával életet lehelni a horgászászatba ami néhány halat azért hozott, de az igazi áttörés továbbra is váratott magára.
Végül úgy döntöttem, lassítok a tempón, és 20-25 percre kitoltam a két dobás köztti időt. Úgy látszik, ez volt a jó irány, mert ezután már sikerült néhány halat is a bölcsőbe fektetni.
Nem volt egy könnyű menet, de talán pont ettől volt szép. Rövid idő, nehezen induló halfogás, egy kis taktikai változtatás... és végül mégis sikerült kihozni belőle, amit lehetett.
Köszönöm szépen ha elvastad
Horgásztársi üdvözlettel
Benkő Dávid
Bait bait feeder team