Kagami-ryú, Miskolc

Tanulságos írás, ajánlom!

Mit ér egy harcművészet, ha soha nem kell használnod?

Van egy kérdés, amely időről időre felmerül a harcművészetek világában, és amelyre első hallásra talán egyszerűnek tűnik a válasz: Ha húsz évig gyakorolsz egy harcművészetet, de az életben egyszer sem kerülsz valódi harci helyzetbe, akkor mire volt jó az egész? Ha soha nem kellett megütnöd senkit, nem kellett földre vinned egy támadót, nem kellett kardot rántanod, nem kellett megvédened magadat egy utcai konfliktusban, akkor mit ért az a több ezer óra edzés? Nem túl kényelmes kérdés, ugye?

Erre a kérdésre próbáltuk megkeresni a választ legújabb cikkünkben.

Link a kommenteknél

*"OSU" több, mint egy szó, amit a dojoban kiabálnak.*

Egy hozzáállást jelöl – egy gondolkodásmódot, amit fegyelem, alázat, kitartás és tisztelet épít fel.
Az *"Osu"* mindenhol hallható: amikor belépsz a dojoban, amikor köszöntöd az oktatókat és az edzőpartnereket, amikor útmutatást kapsz, amikor technikákat gyakorolsz, és amikor elismered az ellenfél egy erős technikáját.
Idővel ez a szó az edzés ritmusának részévé válik, és emlékeztetővé arra, hogy a harcművészetek valójában miről is szólnak.

Sok gyakorló számára az *"Osu"* azt a szellemet hordozza, hogy panasz nélkül tűrjük a nehézségeket.
Azt jelenti, hogy ott vagy akkor is, amikor nehéz edzeni. Hogy folytatod, amikor a tested fáradt. És hogy fókuszált maradsz, amikor úgy érzed, lassan haladsz.
A cél nem csupán az, hogy fizikailag erősebbé válj, hanem hogy erősebb jellemed legyen.

Egy tapasztalt mester tudja: az igazi erőnek nem kell arroganciában megmutatkoznia.
A legmélyebb erő lehet csendes is: türelem, önuralom, alázat, és az a képesség, hogy egy kemény küzdelem után is tisztelettel tudj lenni a másik iránt.

Amikor egy tanítvány meghajol a dojo előtt és azt mondja: *"Osu"*, az emlékeztető arra, hogy az edzőterem megérdemli a tiszteletet.
Az oktató megérdemli a tiszteletet. Az edzőtársak megérdemlik a tiszteletet.
És ami a legfontosabb: a tanítványnak meg kell tanulnia tiszteletben tartani magát az utat is.

A kemény edzés olyan leckéket tanít, amiket könyvekből nem mindig lehet megtanulni.
A verejték elkötelezettséget tanít. A kudarc alázatot tanít. Az ismétlés türelmet tanít.
A nehéz ellenfelek bátorságot tanítanak. És minden visszaesés újabb lehetőséget ad a fejlődésre.

Az *"Osu"* arra is emlékeztethet, hogy értékeld az edzőtársaidat.
Aki szemben áll veled, nem csupán ellenfél. Ő segít felfedezni a gyengeségeidet, csiszolni a technikádat, építeni az önbizalmadat, és jobbá válni, mint tegnap voltál.

Ezért a harcművészetet sosem szabad csak trófeákkal, övekkel, győzelmekkel vagy fizikai erővel mérni.
A mélyebb eredmény az a személy, akivé az évek fegyelmezett gyakorlása során válsz.
A fehér öv és a fekete öv különbözőnek tűnhet, de mindkettő ugyanazzal a tanulási szándékkal indul.
Az igazi harcművész soha nem hagy fel azzal, hogy tanítvány maradjon.

Szóval amikor legközelebb azt hallod: *"OSU"*, emlékezz rá, hogy ez sokkal többet hordoz, mint egy egyszerű köszöntést.

Tiszteld a dojodat.
Tiszteld a tanárodat.
Tiszteld az ellenfeledet.
Tiszteld az utadat.
Tiszteld önmagadat.
Edzz keményen. Maradj alázatos. Soha ne hagyd abba a tanulást.

*OSU!*

Idén is, mint minden évben, Tiszafüreden adtunk számot egész éves felkészülésünkből a Kagami-ryú hivatalos oldal edzőtáborában.
Mindenki fokozatának megfelelően és tudása szerint teljesítette a nehézségeket, megküzdött magával, közösen társaival.
A vizsga mindenki számára sikeresen zárult!
Külön köszönet felkészítő mestereinknek : Róbert Major kenshinnek, Lajos Szatmari 2.danos mesterünknek!

Az edzőtábort irányító kenshineknek és edzés vezetők felé is külön köszönet!

Arigato, ganbatte!

🙇⛩️