22/09/2026
Ki vagyok én?
Te a pilatesandyoga_by_edina megálmodójaként ismersz.
Talán úgy, mint a pilates- és jógaoktatódat, aki Fejér-és Pest megyében órákat tart, hangfürdőket, workshopokat és különleges eseményeket álmodik meg.
De ez csak az egyik részem. 🤍
Szeptemberben lett két éve, hogy vállalkozó lettem. És bár kívülről talán úgy tűnhet, hogy mindig is pontosan tudtam, merre tartok, ez egyáltalán nem így volt.
Nem mindig úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem. Voltak kerülők, újratervezések, bizonytalanságok. Ma már mégis azt érzem, hogy minden egyes kanyar kellett ahhoz, hogy most itt legyek.
Ebben pedig hatalmas szerepe van a férjemnek, aki a társam és a biztos hátterem. És persze ott van a két fiam is, akik tökéletes ellentétei egymásnak, és nap mint nap rengeteget tanítanak nekem. 🤍
Közben felépült a saját kis stúdióm Sárbogárdon, ami ma már sokkal több egy teremnél. Egy hely, ahol talajpilates, reformer pilates és jógaórák, valamint hangfürdők, workshopok és különleges események kerülnek megrendezésre hétről hétre.
A szakmaiság számomra alap, de ugyanilyen fontos az energia, a hangulat és a kapcsolódás. Nem csak edzeni jössz hozzám.
Folyamatosan tanulok és képzem magam, mert hiszek abban, hogy oktatóként mindig van hová fejlődni.
És talán az egyik legszebb része ennek az útnak, hogy rengeteg nő történetének lehetek részese. A bizalmatok számomra hatalmas megtiszteltetés.
Amikor pedig nem dolgozom, legszívesebben utazom a férjemmel – kettesben vagy négyesben a fiúkkal. ✈️
Ez vagyok én, a pilatesandyoga_by_edina mögött.
Akár most találtál rám, akár az első óráim óta követsz:
köszönöm, hogy itt vagy, és részese vagy ennek az útnak. 🤍