A fák bölcsessége - Út önmagadhoz az erdőjárás és a taichi erejével

02/10/2026

Az erdõmesterek "céhe" elindul holnap...jò lesz😃🥋

Holnap a Világeleje Ünnepen beszélek majd arról, hol fogunk tartani 2076-ban. És arról, mi köze mindennek az ErdőLéthez, ehhez az új természetkapcsolati közösségi térhez.

Több mint négyszáz jegy elkelt, és bevallom, izgulok.

Három éve tanítok erdőmeditációt. És holnap lesz az első alkalom, hogy ennyi ember előtt elmesélem, hogy mire jutottam.

Ha ott leszel, bátran keress meg az előadás után, a szünetben. Vagy az előadások után is, mert a Minden Lények Tanácsába is hivatalos vagyok. Ott leszel? Ha igen, írd meg kérlek kommentben! Jó látni az ismerős arcokat, már így az elején. Megnyugtató.

Ha nem leszel ott, holnap este itt is megírom a lényegét.

erdolet.hu -

29/09/2026

Vasárnap délelőtt megint kint voltunk a Paprikás-patak völgyében, azon a pár száz méteren, ahová már sokadszor visszatértünk. És megint egészen más lett, mint a korábbi alkalmak.

Azzal kezdtük, hogy mindenki keresett magának egy fát. Bemutatkozott neki, aztán vagy megfogalmazott egy mondatot arról, ami most fontos az életében, vagy csak leült a tövébe. Ez még csak a felszín.

Utána egy gyakorlatban párban indultak el az emberek, az egyikük csukott szemmel, a másik vezette. Száz méter bőven elég ahhoz, hogy elbizonytalanodjon a határ: hol ér véget az ember, és hol kezdődik az erdő.

Aztán tovább mentünk befelé — a sérülésekhez. Kerestük a repedt kérget, a letört ág helyét, azt, ahogyan a fa lezárja a sebet. A japánok a törött csészét arannyal ragasztják össze, és nem rejtik el a javítás nyomát. Az erdő nagyjából ugyanezt csinálja, csak lassabban, és sosem siet vele.

A legmélyebbre a hallás vitt el. Egy öreg nyír és egy fiatal bükk törzsére tettünk egy érzékelőt, ami a növény elektromos jeleinek ingadozását hanggá alakítja. A kettő egészen másképp szól. Erre általában elhallgat az is, aki egyébként nem szokott — mert amit hallunk, azt már nem lehet csak nézni.

A végén tea, kint az erdőben, japán zöld tea, és annyi beszélgetés, amennyit ki-ki akart.

Ha ma van rá öt perced: menj oda egy fához — a kertben, az utcán, mindegy —, és nézd meg rajta, hol van egy régi sérülés. Ne magyarázd meg magadnak. Csak nézd meg, mit kezdett vele a fa.

A következő alkalmunk október 25-én, vasárnap lesz, a helyszínt hamarosan megírjuk. Ha szeretnéd elsőként megtudni, írd kommentbe: FA és ideírjuk, mihelyt kész.

22/09/2026

Nagatsuki – A hosszú esték hava
Szeptember 23. az őszi napéjegyenlőség napja. Innentől az éjszakák hosszabbak, mint a nappalok. Ezt nemcsak a naptár tudja: a fény alacsonyabban jár, és a délutánok hamarabb hűlnek.
A régi japán naptárban a kilencedik hónap neve Nagatsuki, 長月. A legelterjedtebb magyarázat szerint a „hosszú éjszakák hava” rövidült így. Mi a hosszú esték havának fordítjuk.
Szombat este telihold. Vasárnap délelőtt a Paprikás-patak völgyében leszünk, a Budaliget felőli oldalon. Nem megyünk messzire: a patak és a sárga jelzés közötti néhány száz méteren töltjük a délelőttöt. Ennyi hely bőven elég, ha az ember lassan megy.
Csikunggal érkezünk meg. Aztán csendben sétálunk, és nézzük, hogyan szűrődik át a lombon az alacsonyabban járó fény. Olyan helyeket is keresünk, ahol valami megsérült, és az erdő mégis továbbírta: a repedést, amelyből moha nő, a kettéhasadt törzset, amelyből új ág indul. Aki szeretné, három sort ír arról, amit látott. Aki nem, annak ott a tea.
A végén vár egy meglepetés. Annyit elárulunk: ezúttal a növények is szóhoz jutnak.
Annak szól, aki sok mindent és sok mindenkit tart, és közben neki magának kevés hely marad. Nem kell hozzá előzetes tapasztalat, sem különösebb kondíció.
📍 Vasárnap, szeptember 27., 10 órától. A zárás 13 és 14 óra között. Budaliget, Paprikás-patak völgye. A pontos találkozási pontot a jelentkezés után küldjük. [Részvételi díj: 5000 - 15000 Ft] Hozd magaddal: réteges ruhát, zárt, jól tapadó cipőt, vizet, egy kis harapnivalót, és ha van, ülőalátétet.
Kis csoporttal megyünk. Jelentkezni az első kommentben lévő linken tudsz.
Szilvi és Szasa

Csatlakozni itt:
https://shorturl.at/vG8dl

19/09/2026

A kör közepén ülő asszony kezében egy falevelet tartott, amit az ösvényen talált – különleges alakút, olyat, amilyet még nem látott. Halkan annyit mondott: „Észrevettem, hogy ez a falevél még akkor is tartja a formáját, amikor már rég száraz."

Ennyi volt. Nem magyarázta meg, mire gondol. Nem t***e hozzá, hogy ez róla is szól.

Pedig könnyű lett volna. A fejünk szinte azonnal ugrik a jelentésre: ez olyan, mint én, ez arra emlékeztet, ez azt jelenti. Az erdei jelenlétprogramokban ilyenkor egy másfajta mondatot kérünk: csak annyit, amit észreveszünk. Nem azt, amit gondolunk róla.

A kettő nem ugyanaz. Amíg magyarázunk, a fejünkben lakunk – rendezünk, összehasonlítunk, következtetünk. Amíg csak észrevesszük, ott vagyunk, ahol éppen állunk. Az egyik az élményt elemzi. A másik hagyja, hogy megtörténjen.

A hagyomány, amire ez a módszer épül, azt is hozzáteszi: ez nem egyirányú figyelem. Nem csak mi nézzük az erdőt – valamilyen módon az erdő is érzékel minket. Amit adunk – lassúságot, figyelmet, gyengédséget –, azt kapjuk is vissza, ha van hozzá türelmünk. Ezért nem futunk végig egy erdőn, és nem mérjük kilométerben, mennyi „történt". Egy kapcsolat kialakulásához idő kell – a fának is, az idegrendszerünknek is. Ha siettetjük, egyikük sem ér oda a másikhoz.

Az sem mindegy, hol áll meg az ember. Nem valamiféle rejtett energiamezőt keresünk, ami sárgán világít, ha jó a hely – ilyesmiről szó sincs. Egyszerűen van különbség aközött, ahol nyugtalanok maradunk, és aközött, ahol magától lelassul a légzésünk. Ezt a különbséget nem elméletben tanuljuk meg, hanem úgy, hogy időt hagyunk rá, és szándékkal vagyunk jelen – nem csak áthaladunk.

Ha ma van rá módod: állj meg egy fa mellett, bárhol. Ne gondolkodj azon, mit jelent. Csak fejezd be magadban ezt a mondatot: „Kívül azt látom, hogy… belül azt érzem, hogy…" Ennyi elég.

Ezt egyedül is meg lehet tanulni. De van, ami csak akkor mutatkozik meg, ha valaki más is ott áll melletted, és ő sem magyaráz, csak észrevesz.

Szeptember végén nyitunk erre teret A Fák Bölcsességénél, erdei jelenlétprogram formájában. Ha érdekel, pontosan mi történik egy ilyen délután, írd kommentbe: ÉSZREVETTEM – és elsőként küldöm a részleteket.

Szilvi és Szasa

18/09/2026

A fényfoltok az erdő alján mind a napot ábrázolják.
Nem hasonlítanak rá. Ők azok.
A lombréseken átjutó fény lyukkamera-képet rajzol a talajra: ha a rés elég kicsi, a folt akkor is kerek, ha maga a rés szögletes. Ezért lesz részleges napfogyatkozáskor minden egyes folt sarló alakú a fák alatt. Aki látta, nem felejti el.
Az erdő alja tele van apró napokkal. Csak ritkán nézünk le csak oda és csak úgy.
Magát a sugarat - azt a ferde oszlopot a fák között - csak akkor látod, ha épp nem tiszta a levegő. Pára, por, virágpor. A fény attól lesz látható, hogy valami útban van neki.
A japánban van szó arra a fényre, ami a lombokon átszivárog: 木漏れ日, komorebi. Fa, átszűrődik, nap.
Az interneten ez rendszerint úgy szerepel, hogy „lefordíthatatlan japán szó". Nem az. Japánban teljesen hétköznapi kifejezés, elfér egy időjárás-jelentésben is. És épp ettől érdekes: egy nyelvben akkor kap valami külön szót, ha az emberek elég sokszor néznek oda. Nálunk nincs rá szó. Attól még van.
A latin hagyománynak is megvan a maga szava a figyelmes odanézésre: contemplatio. A templum eredetileg az égnek az a kimért darabja volt, amit a jós kijelölt magának, és amin belül figyelt. Egyetlen dolga volt: nézni a kijelölt helyet, és várni.
A vita contemplativa, a szemlélődő élet, ezt a mozdulatot vitte tovább a kolostorokban. A szerzetesi hagyományban ez mindig Valaki felé fordult - ezt nem érdemes elmosni, más ez, mint egy fényfoltot nézni a földön. De a gesztus, amivel kezdődik, ugyanaz: kijelölsz egy helyet, és ott maradsz, anélkül hogy bármit akarnál tőle.
Egy fényfolt a talajon pontosan akkora templum, amekkorát el lehet bírni.
Ha kimész a hétvégén, ennyi elég:
Keress egy fényfoltot a földön. Ne a legszebbet, csak egyet. Nézd, amíg el nem mozdul. El fog mozdulni - a Föld fordul, a folt vándorol, néhány perc, és annyit lép odébb, amekkora maga.
Nem kell hozzá semmit érezned. Ha közben eszedbe jut, hogy mi lesz hétfőn, az nem hiba. Visszanézel a foltra. A folt addig is ott volt.
📍 A következő erdei jelenlétprogramunk: szeptember utolsó hétvégéje
Szilvi és Szasa

17/09/2026

Az ellazulás csapdája

Kiveszel egy szabadnapot. Ma végre kipihened magad.

Reggel még elintézel ezt-azt, hogy ne zavarjon. Aztán nekiállsz pihenni. Délután háromkor pedig már azon gondolkodsz, vajon eléggé kikapcsolódtál-e. Mert lassan vége a napnak, és holnap megint munka.

Ismerős? Még a pihenésből is tudunk teljesítményértékelést csinálni. Csak a jelenléti ív hiányzik.

A szakirodalom is ezt írja le: az ellazulás lényege, hogy nincsenek céljaink – abban a pillanatban, hogy célt csinálunk belőle, csapdába sétálunk.

Sokszor nehéz letenni azt a belső készenlétet, amelyik egész héten segít helytállni. Figyeli az időt, számon tartja a feladatokat, és amikor végre leülnénk, eszébe jut valami sürgős. Vagy csak előveteti velünk a telefont.

Mennyibe kerül egy kis nyugalom?

Néha egy wellnesshétvégétől várjuk, máskor beiratkozunk valahová, vagy este töltünk egy pohár bort. Érthető: jólesne, ha valami segítene átváltani a nap végén.

Közben ott van a közeli erdő, ahová különösebb előkészület nélkül is kimehetnénk. Leülhetnénk egy fatörzsre, hallgathatnánk a patakot, nézhetnénk, hogyan mozdulnak a levelek.

Csakhogy erre is időt kell hagyni. És éppen ebből adunk magunknak a legnehezebben.

Könnyebb azt mondani, hogy „még ezt befejezem", mint elindulni úgy, hogy valami befejezetlen marad.

Akkor miért jön velünk kísérő?

Az erdőbe egyedül is ki lehet menni. Szeretnénk, ha minél többször meg is tennéd.

A közös alkalmon abban segítünk, hogy legyen időd megérkezni. Hogy néhány órán át más tartsa számon az időt, és neked ne kelljen kitalálnod a következő lépést.

Lassú tai chi- és csikungmozdulatokkal kezdünk, a saját testedhez igazodva. Hagyunk időt a nézelődésre, a csendre, az egyedüllétre is. Előre elmondjuk, mennyi ideig tart egy-egy gyakorlat, és mikor találkozunk újra, így közben az órádat is békén hagyhatod.

Egy ponton meghallgatjuk a fák zenére fordítható jelzéseit is.

A végén teázunk, és leülünk egy körbe. Elmondhatod, mit vettél észre, mi esett jól, vagy mi volt szokatlan. Ha inkább hallgatnál, annak is van helye.

És ha mégsem lazulok el?

Ez is belefér.

Lehet, hogy sokáig a teendőid járnak a fejedben. Hogy eleinte unatkozol. Hogy a csendben derül ki, mennyire fáradt vagy.

Ezekkel együtt is részt vehetsz. Nem kell nyugodtabbnak látszanod, és a végén sem kérünk számon semmiféle nagy felismerést.

Talán lesz egy pillanat, amikor jólesik megállni. Észreveszel egy gyökeret a víz alatt, meghallasz egy madarat, vagy rájössz, hogy egy ideje nem nyúltál a telefonodhoz. Az is lehet, hogy egyszerűen örülsz a meleg teának.

Neked jólesne egy fél nap?

Ha most sok mozgásra, hosszabb túrára vagy sok beszélgetésre vágysz, valószínűleg más alkalmat keresel.

Itt lassan haladunk, keveset megyünk, és időnként csendben maradunk. Ha erre kíváncsi vagy, akkor is jöhetsz, ha a lelassulás egyelőre nem az erősséged. Gyakorlatot és előképzettséget sem kérünk hozzá.

Szeptember utolsó hétvégéjén a Paprikás-patak völgyében találkozunk, egy délutánra, kis csoportban. A férőhelyek korlátozottak: szeretnénk mindenkire figyelni, és elegendő teret hagyni az egyéni elvonuláshoz is.

Ha szívesen velünk tartanál, írj egy üzenetet, és elküldjük a részleteket.

Szilvi és Szasa

16/09/2026

Volt gyerekkorodban egy fád?
Olyan, amelyiknek előbb ismerted a kérgét, mint a nevét.

Nekem volt. A fajtájára már nem emlékszem. Arra igen, milyen volt nekidőlni. A kéreg nyomására a hátamon, a földre a talpam alatt. Oda mentem, ha egyedül akartam lenni. És valahogy jó volt, hogy közben ott van.

Gyerekként ez még elég természetes. Van egy helyünk egy fa tövében, és különösebb magyarázat nélkül visszajárunk hozzá. Később megtelik a naptár, ritkulnak a látogatások. A fa néha már csak arról jut eszünkbe, hogy valaha mennyi időnk volt alatta.

Pedig most is jólesne egy kicsit nekidőlni.

Ha ma van öt perced, állj meg egy fa mellett. Akár hazafelé, az utcán. Nézd meg a kérgét, a törzsén végigfutó repedéseket, egy régi ág helyét. Aztán maradj még egy kicsit. Figyeld meg, milyen ott állni. Mennyit hallasz meg az utca zajából, a lombokból, magadból.

Lehet, hogy semmi különös nem történik. Öt percig egyszerűen ott leszel. Néha éppen ez hiányzik egy egész napból.

Az erdőben ennek több időt adhatunk. Lassan elcsendesedik a beszélgetés, és feltűnik, ami mellett máskor elmegyünk. Egy mozduló árnyék. Az avar illata. Hogy milyen jó társaságban hallgatni, amikor senki sem érzi kötelességének megtörni a csendet.

Ilyen együttlétre hívunk A Fák Bölcsességénél.

Tíz nap múlva, szombaton és vasárnap teret adunk a lassú megérkezésnek, az erdőnek és egymásnak. Ha szívesen időznél velünk a fák között, örömmel látunk.

10/09/2026

Hogy megy haza egy peregrinus a nyaralásból?

A szó latin, és nem azt jelenti, hogy „zarándok". A peregrinus: per + ager, „a földeken túl" — aki kint van a határon kívül. A római jogban ez volt a neve annak, aki nem római polgár: szabad ember, de nem otthonos. Nem köthetett római házasságot, nem hagyhatott örökséget. Idegen. A magyar „zarándok" mögött is ez a szó áll, és a jelentés magja végig ez maradt. Nem a szentség. Az, hogy nem vagy otthon. Heidegger ezt otthontalanságnak hívja; Victor Turner köztes-létnek.

Szasa fél-peregrinus. Neki van lakáskulcsa.

Lakása, naptára, számlázóprogramja. Tizenkét éve viszont azzal is telik az élete, hogy embereket visz ki a határon túlra, aztán vissza. Van rá egy szava, amit magának talált ki: embersétáltató.

És mindig ugyanaz történik. Az első órában mindenki beszél. Aztán valaki elhallgat, és attól kezdve más az egész út. Nem azért, mert csönd lett. Azért, mert onnantól nincs otthon.

Ez a tölgy egy ösvény mellett áll. Sziklán nőtt, derékszögben megtört, aztán visszafordult fölfelé. Szasa nem csinált belőle tanulságot. Csak megállt mellette.

Amit ilyenkor gyakorolni szokott, az a Tai Chiből van, és három perc.

Menj végig egy ösvényen a szokásosnál lassabban. Ne a lépésre figyelj. Keresd meg azt az egyetlen pillanatot, amikor a súlyod átmegy az egyik lábadról a másikra; amikor még egyikre sem támaszkodsz egészen.

A járásban nem a lépés a tét. Az átmenet.

Hogy megy haza egy peregrinus? Sehogy. Visszaér, és egy darabig még idegen a saját konyhájában. Ez a legjobb rész. Kár, hogy két nap alatt elmúlik. Újra neki kell indulni.

📍 A következő vezetett erdei jelenlétprogramunk: szeptember 26. és 27.

Szilvi és Szasa

09/09/2026

Hogy nyaral egy ent?

A szó nem Tolkien találmánya. Óangolul az ent óriást jelent, és leggyakrabban egyetlen fordulatban áll: eald enta geweorc, „óriások régi műve” — így nevezték a köveket és a romokat, amikről már ezerkétszáz éve sem tudta senki, ki rakta őket. Tolkien óangolt tanított; ő emelte át a szót a fákra, és lettek belőle a fák pásztorai.

Szilvi nem ent. Legfeljebb távoli rokon.

Pszichológus, és jó fejjel alacsonyabb nálam. Azt viszont csinálja, amit az entek: nem siet. Figyel, jelen van, és teret ad annak, ami a másikban történik.

Augusztusban elment pihenni, és pontosan úgy nyaralt, ahogy egy ent szokott: pásztorolta a fákat, sok időt töltött köztük és a szeretteivel, pihenésképpen pedig még a Bükk-hegységet is útba ejt***e.

Ott találkozott egy forrás fölött álló bükkfával, amelynek alulról nézve arca van: szemmagasságban egy odú, fölötte úgy csavarodik a törzs, mint egy váll.

Szilvi háromszor járta körbe. Lassan. A testére figyelt, és arra, mit súg az ösztöne: hol szeretne leülni, hol tud kapcsolódni ehhez a fához.

Végül oda ült le, ahol már elsőre is azt súgta az ösztöne: itt.

Amit onnan hazahozott, az egy gyakorlat.

Keress egy fát. Nem a legszebbet — csak egyet, ami mellett elmész, és valamiért megállsz. Tedd rá a kezed a törzsére, és indulj el körbe. Lassan, úgy, hogy közben végig éred a kérgét. Ne gondold ki, hol lenne jó. Figyeld, mit súg az ösztönöd: hol szeretnél leülni, és hol tudsz kapcsolódni ehhez a fához.

Szilvi háromszor ment körbe. Nem azért, mert nem sikerült — hanem mert a harmadik körre lett benne annyi csend, hogy meghallja azt, amit valójában már az elsőnél tudott.

Az ösztön általában elsőre megszólal.
Nekünk kell hozzá néha még két kör.

Az entek leszármazottai nem magasak.

Csak nem sietnek.

08/09/2026

Csináltunk egy pecsétet.

Nem logót. Pecsétet.

A különbség nem szőrszálhasogatás.

A logó a munka elején áll, hogy tudd, kihez jöttél.
A pecsét a végén — ahogy a japán tekercsek sarkában is ott ül egy apró vörös folt, és annyit mond:

ez elkészült, és vállalom.

Egy kör.

Benne egy téglalap, két rekesszel. Balra az F, jobbra a B. Mindkettő ugyanabba az irányba néz.

Alatta a dátum.

Mert egy pecsét mindig tud valamit arról, hogy mikor.

Amit még nem tud: milyen egy igazi vésőnyom.

Ez a rajz matematikailag pontos. Egy kőpecsét soha nem az.

Éppen az egyenetlenség teszi pecsétté.

Ha egyszer kőbe faragtatjuk, az a réteg majd ott kerül hozzá.

Addig ez egy virtuális valami, amelyik gyanúsan jól érzi magát a bőrében.

Szeptember 27-én, a Belső évkör következő alkalmán már ez a jel lesz a meghívón.

Szilvi és Szasa