15/07/2026
💧Ne csak akkor igyál, amikor már szomjas vagy!
A nyári melegben a szervezetünknek jóval több folyadékra van szüksége, hiszen izzadással folyamatosan vizet veszítünk. A szomjúságérzet azonban sokszor már azt jelzi, hogy a szervezetünknek ideje pótolni az elvesztett folyadékot.
Mennyi vizet érdemes inni?
Átlag napi 2–2,5 liter folyadék fogyasztása javasolt egy felnőtt számára. Kánikulában, sportolás vagy fizikai munka mellett azonban ennél többre is szükség lehet, hiszen ilyenkor fokozott a folyadékvesztés. Tehát legalább 3-4 liter.
Néhány egyszerű tipp, hogy könnyebb legyen elegendő vizet inni:
🔆Mindig legyen nálad egy kulacs.
🔆Ízesítsd a vizet citrommal, uborkával vagy mentával.
🔆Ne várd meg, amíg megszomjazol – inkább igyál rendszeresen kisebb adagokat.
🔆A szezonális gyümölcsök és zöldségek – például a görögdinnye vagy az uborka – szintén hozzájárulhatnak a napi folyadékbevitelhez.
A megfelelő hidratálás nemcsak a közérzetünkre van hatással, hanem a koncentrációt, a fizikai teljesítményt és a regenerációt is támogatja. Egy apró szokás, ami nyáron különösen sokat számít.
Te szoktál figyelni arra, hogy eleget igyál napközben? 💬
11/07/2026
"Szükségünk van a természetre. Hogy megmutassa a haza vezető utat, az elménk börtönéből kivezető ösvényt. Elvesztünk a cselekvésben, a gondolkodásban, az emlékezésben, a várakozásban, és a problémák világában. Elfelejtettük, amit a kövek, a növények és az állatok még tudnak. Elfelejtettük, hogy miként létezzünk - hogyan legyünk belül csendben, miként legyünk önmagunk, s hogyan legyünk ott, ahol az élet van: Az itt és most-ban." - Eckhart Tolle
08/07/2026
🥗Tudod, melyik 3 élelmiszert érdemes gyakrabban fogyasztani – és melyik 3-ból érdemes kicsit visszavenni?
Az, hogy mit teszünk nap mint nap a tányérunkra, hosszú távon többet számít, mint egy-egy egészséges étkezés. Nem kell mindent egyik napról a másikra megváltoztatni. Sokszor már néhány tudatos döntés is elég ahhoz, hogy támogassuk szervezetünk egészségét és csökkentsük a szervezetben zajló gyulladásos folyamatok kialakulásának kockázatát.
👉 Ebben a bejegyzésben megmutatom:
🥦 mely 3 alapanyagot érdemes gyakrabban választani,
🍟 és mely 3-ból érdemes inkább kevesebbet fogyasztani.
Lapozd végig a bejegyzést, és nézd meg, te melyikből fogyasztasz eleget – és hol tudnál egy apró változtatással tenni az egészségedért. Cél, hogy fokozatosan építsük be a hétköznapjainkba.
Te melyik alapanyagból fogyasztasz a legtöbbet? Írd meg kommentben! 😊
04/07/2026
A tested minden nap üzen neked. Te odafigyelsz rá?
Lehet, hogy nem is gondolnád, de a tested sokszor már jóval azelőtt jelez, hogy fájdalmat éreznél. Íme három apró jel, amire érdemes odafigyelni:
🔴Reggel úgy érzed, kell egy kis idő, mire minden porcikád megmozdul.
🔴Egy hosszabb ülés után nehéz felállni vagy elindulni.
🔴Estére gyakran érzed feszesnek a nyakad, a vállad vagy a derekad.
Ha magadra ismertél, nem kell megijedni. Lehet, hogy a tested egyszerűen csak több mozgást, több odafigyelést vagy egy kis regenerálódást kér.
A legjobb időpont elkezdeni foglalkozni magaddal nem akkor van, amikor már fáj.
Hiszen a prevenció a legfontosabb!
Te melyik jelzést vetted észre magadon mostanában?
Írd meg nekem kommentben💬
#
24/06/2026
🏞️Túrázás kánikulában? Ezekre figyelj oda!
A természet nyáron is csábító, de a nagy melegben érdemes egy kicsit tudatosabban tervezni. Néhány egyszerű dologra érdemes odafigyelni, mielőtt útnak indulsz:
🔅Indulj el minél korábban, amikor még frisebb a levegő.
🔅Válasszd inkább az árnyékos útvonalat, erdei ösvényeket.
🔅Mindig legyen nálad elegendő folyadék. A nagyobb teljesítmény több folyadékot is igényel.
🔅Viselj világos, szellős ruházatot és a kalapot/sapkát se felejtsd otthon.
🔅Gondoskodj a megfelelő fényvédelemről. Igen, az árnyékos ösvényeken is könnyedén le tudsz égni.
🔅Ne most akarj rekordot dönteni! A nagy melegben érdemes rövidebb távot vagy kisebb szintemelkedést választani.
🔅Figyelj a tested jelzéseire. Ha szédülsz, fejfájást érzel vagy szokatlanul elfáradsz, tarts pihenőt, keress árnyékot és pótold a folyadékot.
A cél az, hogy jól érezd magad és biztonságban hazatérj. Te szeretsz nyáron túrázni, vagy inkább a hűvösebb évszakokat kedveled?
22/06/2026
Mit üzen a tested a kánikulában?🥵
A nagy, nyári meleg nemcsak kellemetlen lehet, hanem a szervezetünket is jobban megterheli. Ilyenkor sokan tapasztalnak fáradtságot, fejfájást, koncentrációs nehézséget vagy azt, hogy kevésbé bírják a megszokott terhelést.
Ez teljesen természetes.
A testünk ilyenkor keményebben dolgozik azért, hogy fenntartsa az egyensúlyt. Éppen ezért fontos, hogy figyeljünk a jelzéseire:
🔅Ha fáradtabbnak érzed magad, lassíts.
🔅Ha szomjas vagy, ne halogasd a folyadékpótlást.
🔅Ha szükséged van rá, iktass be több pihenőt a napodba.
A pihenés nem gyengeség. Hanem a testünk egyik legfontosabb szükséglete.
Te hogyan viseled a nagy meleget?