05/07/2026
Synchro Sopron Sportegyesület
SYNCHRO SOPRON SPORTEGYESÜLET
5 éves kortól szinkronúszó foglalkozások szárazföldön és vízben szabadidő és versenysport lehetőség lányoknak és fiúknak is korosztályos és tudásszint szerint Sopronban
05/07/2026
03/07/2026
XV. HUN OPEN – Tapasztalatszerzés nemzetközi mezőnyben, hazai környezetben
Tegnap kezdetét vette a 4 napos XV. Hungarian Open, melyen 21 országból több száz szinkronúszó áll rajthoz. Csak a mi korosztályunkban is közel 200 induló versenyzett. A 12 éves korosztályban 2 versenyzőnkkel Steinbach Jázminnal és Erdei Johannával vettünk részt 2 versenyszámban, elemkapcsolatokban és párosban.
Számunkra ez a verseny elsősorban a tapasztalatszerzésről szólt. Szerettük volna megismerni az erős nemzetközi mezőnyének színvonalát, új motivációt gyűjteni, és megtapasztalni, miben kell még fejlődnünk.
Lányaink nagyon szépen és bátran helytálltak ebben a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben, és értékes tapasztalatokkal gazdagodtak, amelyeket a jövőbeni felkészülés során kamatoztathatnak. Gratulálunk nekik a kitartásukhoz és bátorságukhoz, hiszen ilyen színvonalú mezőnyben rajthoz állni már önmagában is komoly élmény és tapasztalat.
Minden nagy versenyző egyszer kezdő volt – a legfontosabb, hogy legyen bátorság kiállni, tanulni és újra megpróbálni.
Aki szívesen kipróbálná ezt a csodaszép sportot, lehet még jelentkezni a júliusi szinkronúszó kurzusainkra kezdő csoportjainkba!
Jelentkezés:
https://forms.gle/fMoE5zpMu8drDEmg6
🌊✨ Így zártuk a 2025/2026-os tanévet! ✨🌊
Egy fantasztikus hangulatú nyári évzáró szinkronúszó bemutatóval búcsúztattuk a szezont. Büszkék vagyunk minden sportolónkra, akik egész éves kitartó munkájuk eredményét mutatták be a közönségnek. 💙
A nyári szünet előtt azonban még vár egy nagy kihívás a 12 éves versenyző duónkra, akik a jövő héten a **HUN OPEN** nemzetközi versenyen képviselik egyesületünket a budapesti Duna Arénában. Hajrá lányok! 🇭🇺💪
Sok sikert kívánunk vendégeinknek, az **Osztrák Junior Válogatottnak** is, akik a bemutatón fantasztikus, profi produkciókkal kápráztatták el a közönséget, és hamarosan Münchenben, a Junior Európa-bajnokságon állnak rajtkőre. Szurkolunk Nektek! 🍀
🙏 Ezúton is szeretnénk megköszönni:
💙 az Osztrák Junior Válogatottnak, hogy elfogadták meghívásunkat és emelték rendezvényünk színvonalát;
🎤 a **Deszka Produkciónak** a kiváló hangtechnikát és Betuker Botondnak a profi műsorvezetést, akik a rekkenő hőség ellenére is fergeteges hangulatot teremtettek;
💄💇♀️ a szülőknek a rengeteg segítséget, a gyerekek sminkjének és frizuráinak elkészítését;
👏 valamint minden sportolónknak, edzőnek és családtagnak, akik hozzájárultak ehhez a csodálatos délutánhoz.
🏊♀️ Kedvet kaptál a szinkronúszáshoz?
Még van néhány szabad hely júliusi nyári kurzusainkon óvodások és kisiskolások számára!
Itt tudsz jelentkezni a szabad helyek erejéig:
https://forms.gle/fMoE5zpMu8drDEmg6
Szép nyarat kívánunk mindenkinek! ☀️💙
#
25/06/2026
Szeretettel meghívunk június 26-án, 16 órakor kezdődő nyári évzáró szinkronúszó bemutatónkra a soproni Lőver Uszodába 16 órai kezdéssel!
Fellépnek a SYNCHRO SOPRON SE tanítványai, ovis, kezdő, verseny és meglepetés sztárvendégei!
Ha megtetszik és szívesen kipróbálnád ezt a csodás sportot még lehet jelentkezni nyári kurzusainkra!
13/06/2026
🌊 Még egy hétig lehet jelentkezni nyári szinkronúszó kurzusainkra!
Szereti gyermeked a vizet, a zenét, a mozgást, a forgást, a kézenállást vagy a bukfencet?
Akkor érdemes kipróbálnia a szinkronúszást! 💙
A szinkronúszás egyszerre ötvözi:
🏊 az úszást
🤸 a tornát
💃 a táncot
✨ az akrobatikát
Nem kell négy külön táborba járni ahhoz, hogy sokoldalúan fejlődjön.
A kurzusokon játékos formában fejlesztjük a:
💦 vízbiztonságot
💦 lebegést
💦 taposást
💦 víz alatti tájékozódást
💦 mozgáskoordinációt
Különösen hasznos a nyári strandolások előtt, hiszen magabiztosabb mozgást ad a vízben.
Ráadásul foglalkozásainkat olyan időpontban tartjuk, amikor az uszodában kisebb a forgalom, így a gyerekek nyugodt környezetben tudnak figyelni, tanulni és fejlődni.
👧 Előkészítő kisvizes kurzus (5 éves kortól)
👧 Kezdő kurzus
🏊♀️ Intenzív haladó kurzus
📅 A jelentkezési határidőig már csak 1 hét van hátra!
📋 Jelentkezés:
https://forms.gle/fMoE5zpMu8drDEmg6
📧 Érdeklődés:
[email protected]
💙 Víz, zene, mozgás, élmények – egy hét, ami egész nyárra önbizalmat adhat! 💙
07/06/2026
🌟 SZINKRONÚSZÁS SOPRONBAN – REGISZTRÁCIÓ MEGNYÍLT A NYÁRI SZINKRONÚSZÓ KURZUSAINKRA 🌟
✨ Egy különleges sportág, amely játékosan fejleszti a mozgást, tartást, önbizalmat és kitartást! ✨
5 éves kortól várjuk a gyerekeket JÚLIUSBAN induló csoportjainkba, ahol a szinkronúszás alapjait játékos és élményszerű formában sajátíthatják el – kis létszámú, tudásszint szerinti bontásban. 💧🎶
🎯 Mit nyújtunk?
✔️ Tapasztalt oktatók több mint 20 év szakmai háttérrel
✔️ Kiemelt figyelem minden gyermekre – kis csoportos foglalkozások
✔️ Mozgáskoordinációt, hajlékonyságot, vízbiztonságot fejlesztő gyakorlatok
✔️ Vidám, zenealapú órák, ahol a sport szeretete kerül a középpontba
✔️ Nincs szükség úszástudásra KISVIZES, OVIS KURZUSHOZ– az alapoktól indulunk, VÍZBIZTONSÁG A FELTÉTEL!
📍 A foglalkozások Sopronban zajlanak, heti több választható időpontban.
💦 KIPRÓBÁLNÁD EZT A SPORTOT?
Itt a remek alkalom! A nyári kurzusainkon még lehetőség van kipróbálni a szinkronúszást – jelentkezés itt:
🔗 https://forms.gle/fMoE5zpMu8drDEmg6
📩 További kérdésed van? Írj nekünk az alábbi e-mail címre:
[email protected]
👉 Nézz körül nálunk inspirációért:
🔗 https://www.facebook.com/profile.php?id=100046406898919
A helyek száma korlátozott – jelentkezz időben, hogy biztosan bekerüljetek aZ induló csoportokba! 🩵
2026 nyári szinkronúszó kurzusok Szinkronúszó Nyári Kurzusok 2026 Sopronban a Lőver Uszodában Fedezd fel a víz alatti tánc világát velünk idén nyáron is ! Izgalmas, élményekkel teli nyári programjainkat idén is meghirdetjük Sopronban! Várunk minden lelkes kislányt és kisfiút, aki szeret mozogni, szereti a zené...
27/05/2026
🌊💙 NYÁRI SZINKRONÚSZÓ KURZUSOK SOPRONBAN! 💙🌊
Szeretettel várjuk a gyerekeket nyári szinkronúszó kurzusainkra a SYNCHRO Sopron Sportegyesületnél!
🏊♀️ Kiknek ajánljuk?
Minden olyan kislánynak és kisfiúnak,
✨ aki szeret mozogni,
✨ szereti a zenét,
✨ szeret vízben lenni,
✨ szeretne új barátokat szerezni,
✨ és szívesen kipróbálná a szinkronúszás különleges világát!
🌸 Már 5 éves kortól várjuk a gyerekeket vízbiztonsággal!
A foglalkozások során játékos formában vezetjük be a résztvevőket a szinkronúszás titkaiba:
💦 úszás,
🎵 zenére mozgás,
🤸♀️ koordináció,
✨ koreográfia,
💖 közös élmények és csapatmunka.
A hét végén, pénteken zenés, látványos záró bemutatóval készülünk a családoknak és hozzátartozóknak! 🎭🌊
📅 Kurzusok:
🔹 Július 13–17. – kezdő és előkészítő kurzusok
🔹 Július 20–24. – haladó intenzív kurzus
📋 Jelentkezés:
https://forms.gle/fMoE5zpMu8drDEmg6
📧 Érdeklődés:
[email protected]
Várunk Benneteket szeretettel egy vidám, élményekkel teli nyári hétre! 💙🏊♀️
2026 nyári szinkronúszó kurzusok Szinkronúszó Nyári Kurzusok 2026 Sopronban a Lőver Uszodában Fedezd fel a víz alatti tánc világát velünk idén nyáron is ! Izgalmas, élményekkel teli nyári programjainkat idén is meghirdetjük Sopronban! Várunk minden lelkes kislányt és kisfiút, aki szeret mozogni, szereti a zené...
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Helyszín
Kategória
Telefonszám
Weboldal
Cím
Sopron
LŐVÉRUSZODA
Nyitvatartási idő
| Hétfő | 17:30 - 19:00 |
| Kedd | 18:30 - 19:30 |
| Szerda | 17:00 - 19:30 |
| Péntek | 17:00 - 19:00 |