19/03/2023
Limassol maraton 2023
Hosszú lesz. Szóltam. 😀
Sokáig nem hittem, hogy képes leszek valaha maratont futni. Sokáig azt sem hittem, hogy képes leszek 5km-nél többet futni. Aztán jött a pulzuskontrollos futás. Még csak óvatosan, nem túl tudományosan. De már úgy is sikerült egy félmaratonig eljutni. Na akkor még nem gondoltam, hogy lesz folytatás, vagy hogy lesz még több félmaraton. Aztán ahogy megérkezett Nara és megint kézenfekvő lett a babakocsis futás, komolyabbra vettem a figurát. Akkor már ugye a srácok is elkezdték a triatlont, hát nehogy már ne mutassak példát... És akkor elkezdődtek komolyabban az edzések, edzővel. Aztán annyira magával ragadott a dolog, hogy rájöttem, hogy szeretnék én is ezzel (is) foglalkozni. Mert izgalmas, mert érdekel, mert nekem is és a srácoknak is hasznára válik, ha megtanulom a miérteket, a hogyanokat. Így lett belőlem is edző, így segítek azóta sokaknak, hogy felálljanak a kanapéról és elinduljanak. És irtó vicces mód, nem csak több maratoni felkészülést raktam már össze, de tavaly több ultrára is készítettem embereket. Miközben én a félmaratonig jutottam. (Nyilván a tudomány attól tudomány, hogy nem feltétlen kell nekem személyes tapasztalatom legyen róla. Ahogy nem repültek pl. az űrhajó építők sem az űrhajóval, mégis ők mondják meg az űrhajósnak, hogy mitől fog működni a dolog és hogy mit hogy csináljon.) De azért na... Mégiscsak hitelesebb a dolog, ha személyes tapasztalat is áll mögötte. Aztán közeledett az a bizonyos 42-es szám, amikorra sokan időzítik azt a bizonyos 42-t... Augusztusban van a szülinapom, de ott még javában tart a triatlonos szezon, és ott már nem is fért volna bele időben egy maratoni felkészülés a szezon végén. Szóval gondoltam, hogy még most tavasszal is 42 leszek, télen fel tudok készülni és lássuk a medvét. 😀
18 hetet adtam magamnak. Ez elég alapos felkészülést tett lehetővé, főleg mivel a félmaratoni szint már teljesen stabilan megvolt. Szerettem volna nem elkapkodni, nem lesérülni és ha úgy van, hogy a téli betegségek valamelyike elkap, akkor is legyen időm becsülettel felkészülni. Szerencsére majdnem az összes edzést csont nélkül meg tudtam csinálni. A leghosszabb futásom előtt rám ijesztett a bal lábam és pár napra kérdésessé vált az indulásom. Egész mostanáig nem tudom mi volt az ok. Teljesen stresszelt, hogy pont azon a héten kellett a maraton előtti leghosszabbat futnom, és úgy éreztem, hogy ha azt nem tudom lefutni, akkor hetekig nem tudok rendesen futni, és akkor ugrik az egész. (ez úgy 4 hete volt). Kihagytam a két hétközbeni edzést és hétvégén rápróbáltam a hosszúra Valami 33km körül lett, és ilyet még nem láttam, de a nagy terhelés hatására elmúlt a lábfájásom. 😀 Vissza se jött. 😀 (Sejtem amúgy, hogy cipő volt a ludas... Pedig már megtanulhattam volna... 😂) Összességében egy kiegyensúlyozott felkészülést toltam végig. Heti 3 futás és 2 úszás (ebben volt egy kisebb szünet. Mármint az úszásban.) Tesztelgettem mivel frissítsek, miben fussak, mit vigyek és mit ne. Kinéztem a versenyt, leszerveztem mindent. Eltelt a 17 hét és eljött az ideje az indulásnak. A felkészülés utolsó hetében már itt edzettem. Nagyon szeretek a tengerparton futni... ❤ És ma reggel eljött a rajt ideje... Itteni idő szerint 7:30. Két vágyam volt. Szerettem volna, ha sikerül 6 percen belüli ezrekkel letolni a versenyt, de ha az nem sikerül, akkor is 4:30-on belül célba érni. Az első 16-18 km-en nagyon jó tempót tudtam fogni. Szinte mindegyik km 5:46 körüli volt, 1-2 mp eltéréssel. Aztán az egyik frissítőponton megtorpantam és visszaesett a tempó. Nem akartam megállni és úgy frissíteni, de lehet, hogy jobban tettem volna (a végefelé már úgy csináltam, mert az iso-t pl. irtó széles szájú poharakban adták és már untam, hogy a számon kívül az összes ruhám-cipőm is isoban úszik 😀 😀) A verseny maga a tengerparton indult, gyönyörű környezetben. Az első félmaratonomat a Garda-tónál futottam és valami meseszerű volt az egész. A környezet, a hegyek, a tavak, a mezők... Az egész útvonal valami hihetetlen élmény volt, nem győztem fotózni. Na itt sajna nem ez volt. Az első párszáz méter után el is kanyarodtunk a parttól és onnantól végig közúton futottunk. Ugyan a második felében az út végig a parton vezetett, de sajna a tengerre csak egy ponton láttunk rá. 😞 Szóval fejben tudtam, hogy a tengerparton futok, de valójában mégsem volt olyan érzés. 😞 Ezt sajnáltam. Emiatt fotózni sem fotóztam közben. A frissítőpontok szuperek voltak. Pontosan 2,5 km-enként volt víz, félmaraton környékétől pedig iso is, meg aztán banán, kóla... Szóval, ha nem vittem volna magammal frissítést, akkor is elegendő lett volna (de azért jobban bíztam a saját cuccomban, mint amit még nem próbáltam) Nagyon sok embernek készül ki a gyomra a maraton során a nem megfelelő frissítéstől. Ezt semmiképp nem szerettem volna... Ilyen téren szerencsére nem is adódott semmi probléma. 🙏 Igazából egész jól haladtam a félmaratonig, talán valamivel még utána is, amikor a síknak hirdetett pályán elkezdtek jönni az emelkedők. Sunyi hosszúak is, meg egyértelmű, nem sunyik is. Az kikészített. Én olyan ember vagyok, hogy mindig mindent előre tudnom kell és mindent előre leszervezek, mert tudom, hogy ha valami nem úgy van, ahogy számítok rá, az ki tud készíteni. És pont ez történt. Amikor a többedik dombot másztam, akkor elengedtem. Talán meg tudtam volna csinálni, hogy 6 percen belüli ezrek legyenek. De az már biztos volt, hogy megleszek 4:30-on belül. Szóval egy másfajta próbát állítottam magam elé. Tudok-e engedni. Tudok-e elengedni. Tudom-e azt mondani, hogy márpedig most élvezem, hogy itt vagyok és nem széthajtom magam amikor kikészített a nem várt helyzet. És tudtam. És jólesett. Szóval annak ellenére, hogy az elsődleges tervem nem sikerült, a másodlagossal is beérem, és büszke vagyok rá, hogy 4:27-es nettó idővel maratonista lettem. (Az mondjuk nagyon furcsa volt, hogy az órám végig reklamált, hogy alacsony a pulzusom, pedig direkt olyan tartományokat adtam meg, hogy ne nyírjon ki az első pár km... Lehet, hogy lehetett volna gyorsabban. De azért ez már akkora táv, hogy az ember nem kezd kísérletezni, mert az simán jelentheti a verseny végét is.) Sokan mondják, hogy egy maraton a 30. kilométernél kezdődik. És igazuk van. Nálunk mondjuk vicces volt, hogy a nem várt dombok is akkor jöttek, illetve 35km-től brutál szembeszél, de ezeket leszámítva is, onnantól kezdődik az itt-ott fáj. Rengeteg embernek görcsölt be a lába körülöttem, engem szerencsére elkerült (valószínű a tudatos frissítésnek nagy szerepe volt ebben). Ami viszont engem sem került el, hogy a jobb lábam nagylábujjáról a körmöt valószínű bukom, illetve a másik nagylábujjamon lett egy hatalmas vízhólyag (ami szerencsére nem durrant ki, mert az még kellemetlenebb lett volna). Emellett a nap sem kímélt, szóval hiába volt már egy kis alap színem, most úgy nézek ki, mint egy mosómedve és a felsőm kontúrja is egész egyértelműen kivehető a bőrömön. 😀 😀 Mindent összevetve irtóra örülök, hogy eljutottam és hogy sikerült befejeznem. Első maratonnak nem olyan rossz idő ez. És miközben én futottam a maratonomat, Miron rajthoz állt 5km-en. Eredetileg Benett nevezése volt, csak mivel neki tegnap haza kellett repülnie, Miron átvette a helyét. És ez a kiscsávó akkorát ment. 😀 10 évesen ő volt a legkisebb induló. 542-en álltak rajthoz. Összetettben a 33. helyen futott be, de voltak korosztályos értékelések. A legfiatalabb korosztály a 12-14 éveseké volt, oda fért be alulról egy kicsit, két évvel fiatalabbként. 😀 És egyenesen a dobogóra sikerült magát futnia. ❤ 3. helyet szerezte meg. ❤ Irtó büszkék vagyunk rá is! Maga a rendezvény amúgy nagyon színvonalas volt, sok kiállítóval, sok programmal, nagyon jó helyen. A nevezés sem volt vészes (early birddel december 31 előtt 40% kedvezménnyel lehetett nevezni), szóval így az utazással összekötve jó választás volt, de valószínű vannak ennél szebb útvonalon átvezető maratonok. 🙂