10/09/2026
🏆⚽ Újra MOL Magyar Kupa!
A 3. fordulóban ismét hazai pályán lépünk pályára, vasárnap a Csepel SC csapatát látjuk vendégül! 🔥
Ellenfelünk az NB III Délkeleti csoportjában szerepel, ahol 7 fordulót követően a 6. helyen áll, így ismét egy komoly kihívás vár ránk.
Számunkra már az eddigi kupaszereplés is történelmi jelentőségű, hiszen azzal, hogy a 1., majd a 2. fordulót is sikerrel vettük, csapatunk történelmi tettet hajtott végre! 💙
Sajnos ezúttal nem számíthatunk Csernyánszky Olivér játékára, aki az előző fordulóban kapott piros lapja miatt eltiltását tölti. Emellett hosszabb ideig nem állhat a csapat rendelkezésére Illés Szabolcs, valamint a keddi edzésen sérülést szenvedő Nagy Norbert sem, mindkettőjükre komolyabb sérülés miatt vár hosszabb kihagyás.
Jó hír azonban, hogy Blum Kristóf már a csapattal edzett, így nagy valószínűséggel ismét számíthat rá vezetőedzőnk, Péter Norbert. 💪
A hiányzók ellenére hazai pályán, szurkolóink támogatásával szeretnénk megnehezíteni magasabb osztályban szereplő ellenfelünk dolgát, és újabb emlékezetes kupamérkőzést játszani! 🔥
Reméljük, minél többen kilátogattok vasárnap, és együtt teremtünk igazi kupahangulatot Villányban! 💙⚽
📅 2026. szeptember 13., vasárnap
🕒 15:00
🏟️ Villány, Villány TC Sporttelep
🆚 Csepel SC
Együtt. Közösen. A továbbjutásért!💙🏆
Hajrá Villány! 💙⚽