Szántó Nelli trainer

Múlt pénteken egy igazán inspiráló eseményen vehettem részt, amelyet Takács Péter és Fülöp Tibor álmodtak és hívtak életre. Ezen a találkozón olyan edzők gyűltek össze, akik különböző területeken erősek, mégis közös bennük a nyitottság és a fejlődés iránti elköteleződés. Nagyon jó volt megtapasztalni, mennyi érték születik abból, amikor egymás tapasztalataiból tanulunk, kérdezünk és építkezünk. Őszintén hiszem, hogy néha csupán egyetlen mondat is elindíthat bennünk valamit, ami új perspektívákat nyit a fejlődésre.
Külön köszönet Takács Péternek, aki a helyszínt biztosította ehhez a tartalmas, szakmailag feltöltő találkozóhoz!

40. Budapest SPAR Maraton ( 3:42:41 )

10 éve itt Budapesten futottam az első maratonomat.
Felutazott a család, kijöttek a barátok, mindenki szurkolt, még tortát is kaptam a célban. 😃 Az első célba éréskor azt éreztem, valami rendkívülit vittem véghez. Eltelt 10 év.
Azóta 12 maratont ( hatot külföldön ) és több ultra távot is teljesítettem és igazán már senkit nem hat meg, hogy maratont futok. Nincs nagy felhajtás, se könnyes ölelés a célban. És ezzel együtt mintha elillant volna valami varázs is.
Talán ezért tesszük mi futók mindig kicsit feljebb a lécet — hogy újra átéljük azt az érzést, amit az első adott. A varázs azonban nem múlt el, csak elbújt a rutin mögé.
Pedig minden maraton megérdemli, hogy úgy álljunk rajthoz, mintha az lenne az első.
Mert minden más: az oda vezető út, az időjárás, a tested, az életed... Sosem ugyanaz az ember áll rajthoz.
Futás közben az ember sokszor egyedül van a gondolataival, a fájdalmával, a céljaival. De amikor ott áll a család a pálya szélén — egy integetés, egy mosoly, egy kiáltás — az mindent megváltoztat.
Mert abban a pillanatban a futás nem csak rólad szól.
Nem az időről, nem a kilométerekről, nem a fájdalomról. Hanem róluk — akik miatt elindultál, akik végig hittek benned és akik pontosan tudják mit tettél bele a felkészülésbe.
Amikor meglátod őket a nézők között, hirtelen könnyebb lesz minden lépés.
Egy pillanatra elmúlik a fáradtság, újra emlékszel, miért csinálod.
Az a pár másodperc találkozás a tekintetekben több erőt ad, mint bármilyen gél vagy frissítő.
A célba érés után pedig a legnagyobb ajándék az a pillanat, amikor átölel a család, és érzed, hogy ez most tényleg közös győzelem volt. ❤️

📸

UTH beszámoló (3. rész)

Nekem 111km helyett sikerült 114,7km-t futnom, mert benéztem egy kanyart. 🙈 Mentálisan emiatt nagyon sokat ostoroztam magam menet közben, mert emiatt nem lett meg a 15 óra alatti idő, amit terveztem, de a tudat, hogy meglett volna extra kilométerek nélkül nagyon boldoggá tesz.

A 45. kilométertől nem voltam egyedül. Gáborral a Pilismaróti frissítőpont után találkoztunk és onnantól végig együtt futottunk. Teljesen idegenek voltunk egymásnak, majd közel 10 órán keresztül futottunk együtt és támogattuk egymást. Nagyon sokat köszönhetek neki, mert sokszor segített kijönni egy-egy negatív hullámomból. Ezúton is köszönöm, hogy ott voltál mellettem. 🫶🏻

Az ultafutás olyan helyekre visz el, ahol még nem jártál. Fájdalmas, kimerítő, néha embertelen – de egyben felemelő is. Amikor azt hiszed, nincs tovább, még mindig ott van benned valami, ami előrevisz. Egy hosszú futás során minden gondolat előjön. Kezded megérteni magadat. Lehet, hogy dühös vagy, lehet, hogy szomorú – és van, hogy ez csak a 80. kilométernél bukik ki. Ez egyfajta mozgó meditáció, ahol újraépíted magad kilométerről kilométerre. Kevés dolog ad akkora belső elégedettséget, mint egy lehetetlennek tűnő feladat teljesítése. Amikor a tested már régen nemet mondott, de a lelked vitte tovább – és végül beértél. Ez a győzelem semmihez nem fogható. A fájdalom elmúlik, de az eredmény örök!
Köszönöm, hogy ilyen sokan szurkoltatok nekem és hittetek bennem! ❤️

Számokban: 114.7km
15:22:30, 4539m szint
női 7.hely, abszolút 36./200

Köszönöm ezt az élményt és minden crew-nak a profi munkát, amit értünk tettetek! ❤️ Szívből gratulálok mindenkinek, aki rajthoz mert állni és megírta a maga történetét bármi is lett a vége! 👏🏻

UTH beszámoló (2. rész)

Az igazi ultrafutás ott kezdődik, ahol a komfortzónád véget ér. Ott, ahol már azt hiszed, nem bírod tovább – és mégis teszel egy lépést. És aztán még egyet. És egyszer csak célba érsz, mert nem adtad fel. Ez örökre megváltoztatja az önképed.
Az utolsó 19km a túlélés szakasza volt a célig.
Már semmi sem fáj úgy, mint korábban – mert mindened fáj. A lépéseid darabosak, a térded nyilall, a combod remeg és már nem tart meg. Felfelé alig tudod felvonszolni magad, de amikor a csúcsra érve elindulnál lefelé, annyira szúr a térded, hogy inkább újra megmásznál egy hegyet. A látásod néha elhomályosul. Minden egyes lépés küzdelem, és csak a cél tart életben. Itt már nem számít a tempó, csak az, hogy haladj. Az idő elveszíti jelentőségét. A percek, órák összemosódnak. Az egyetlen dolog, amit érzel, az a fájdalom és a remény, hogy egyszer eljön a pillanat: a cél. És amikor végre meglátod a célt – egy sátor, egy futótárs tapsa, a szeretteid a célkapuban–, valami eltörik benned. Könnyek szöknek a szemedbe, a túlélés könnyei. Végigcsináltad. Legyőzted önmagad. Győztél. Mindannyian más háttérrel, más körülményekkel, de azonos céllal érkezünk a versenyre. Szerintem mindenki győztes, aki egy ilyen távon megvívja a maga csatáját. Az ultrafutás nem a tempóról, nem az óráról, nem a győzelemről szól. Hanem arról, hogy ki vagy, amikor minden fáj, amikor már nincs kényelem, nincs zaj, csak te vagy és a természet. Egy ultratáv során levetkőzöl minden szerepet – csak egy ember vagy, aki halad előre.
..Folytatás a következő posztban

UTH beszámoló (1. rész)
( hosszú lesz, de a táv is az volt... 🙂 )

Az én 114,7 kilométerem ⛰️4539m szintemelkedéssel

Amikor ott állsz a rajtnál, és tudod, hogy ez a táv nem csak a lábaidat, hanem az elmédet, a gyomrodat, a tüdődet, a lelkedet is próbára fogja tenni – akkor érzed meg igazán, mire vállalkoztál.
Az elején még minden rendben van.
Az első 60 kilométer kifejezetten könnyedén ment. A testem friss volt, a motivációm erős, az izmaim jól funkcionáltak. Szépen haladtam és jól érzetem magam. Ebben a szakaszban még csak a tempóra és az energia beosztására figyeltem. Szépen meg tudtam futni a lejtős szakaszokat is.
60km után a testem elkezdett ellenkezni. A lefelé futásnál elkezdett nyilalni a térdem és azt éreztem, hogy egyre nehezebben tart a combizmom. Kellett 1-2km egy-egy ereszkedést követően, hogy felvegyem a ritmust és jó legyen a lábam újra.

80 km után a fájdalom nem múlik, megszokottá válik.
Itt már nem a tempón jár az agyad, hanem azon, hogyan vonszold át magad a következő frissítőpontra. Egyre nehezebben megy le a gél, már semmit sem kívánsz, de tudod, hogyha nem eszel, elájulsz.
A fájdalom már nem csak fizikai. Mentálisan is széthullasz. Egyedül vagy a gondolataiddal. Meg kell küzdened önmagaddal: a kételyeiddel, a félelmeiddel, a fáradtsággal. És ami a legnehezebb: a feladás gondolatával. Sokszor eljátszol vele. De valahogy mindig továbbindulsz.

Nálam a 92. kilométernél jött egy összezuhanás, amikor Pap-rétre érve megláttam a frissítőpontot és a sírással küzdöttem. Az egyik crew lány, akinek sajnos nem tudom a nevét csak annyit kérdezett, hogy vagyok, miben tud segíteni? Én csak azt válaszoltam, hogy - nem tudom, nem vagyok jól. Erre azt válaszolta: - "egy öleléssel tudok segíteni, ha gondolod" megöleltem és zokogni kezdtem a vállán. Nagyon sokat segített! ❤️ Köszönöm!!! 🫶🏻
...folytatás a következő posztban.

Különleges élményben volt részünk a hétvégén – a kislányaimmal együtt részt vettünk a Garmin WTF VRTS futóversenyén. Ők életük első 1 km-es versenyét teljesítették, tele lelkesedéssel, mosollyal és csillogó szemekkel. Olyan büszke vagyok rájuk, hogy bátran odaálltak a rajthoz, és végigfutották – szívvel-lélekkel, pont, ahogy kell! A célban minden kisgyerek egy rókás kulacsot kapott ajándékba, ami azóta nagy kedvencünk lett. 🥰 Öröm volt látni, hogy milyen sok családban fontos a példamutatás, az új generáció sportos életmódra nevelése! Ezúton is nagyon köszönjük , hogy így támogatjátok a gyerekek sportolását! 🫶🏻❤️

Ezután jött az én versenyem: 23 km terepen, 782m szint, gyönyörű ösvényeken a Vértesben. Nagyon elfogytam a végére, de végül sikerült 1. helyen célba érnem. Fantasztikus érzés volt újra versenyezni, de a legnagyobb öröm mégis az volt, hogy a családommal osztozhattam ebben az élményben.

Az ilyen pillanatok miatt szeretem igazán a futást – mert nemcsak teljesítmény, hanem közösség, család és élmény is egyben.

Nem a hangos ébresztőóra kelt fel, hanem az eltökéltséged! 😉
20km reggel 7 előtt ✅️

Néhány hete tesztelem a Shokz OpenRun Pro 2 mini-t, és őszintén szólva teljesen új szintre emelte a zenehallgatást – különösen sportolás közben! Nem hittem, hogy valaha lesz olyan fülhallgató, amit tényleg szeretek. De a Shokz OpenRun Pro 2 mini pont ilyen. 😍

Korábban mindig szenvedtem a fülhallgatókkal: vagy kényelmetlenül nyomták a fülem, vagy egész egyszerűen kiestek mozgás közben. Ezért hosszú ideig inkább nem is használtam semmit sportoláshoz – túl sok bosszúságot okoztak.
A csontvezetéses technológia viszont hihetetlenül praktikus, mivel nyitva marad a hallójárat, a környezetem zajait is hallom – ami különösen fontos számomra, mert gyakran kényszerülök városban futni.

Végre nem kell választanom a zene és a világ között – a Shokz-nál mindkettő szól. 🙂

Képzeljétek az a megtiszteltetés ért, hogy a kedvenc versenyemre VIP meghívást kaptam a tavalyi 84km-es távon futott dobogós helyezésem miatt! 🥰 Nagyon köszönöm a lehetőséget! ❤️
Ott leszek a 111km-es távon induló versenyzők között! 😉💪🏻

Ilyen volt a mi ⭐️⭐️ Chicago⭐️⭐️ maratonunk!

Tavaly Berlinben sikerült megfutnom a szintidőt, amivel kvalifikáltam magam a Chicago maratonra. Mivel nem könnyű ezekre a nagy maratonokra bejutni, úgy döntöttünk, hogy élünk a lehetőséggel, és fejest ugrunk egy újabb álomba, Cicót pedig regisztráltuk a lottóra, hátha kisorsolják! Nagy meglepetésünkre így is lett! 🤩
Kezdetben úgy volt, hogy külön futunk, mert teljesen más edzettségi szinten vagyunk, de én inkább vele akartam átélni ezt a különleges élményt.
Cicónak verseny közben viszonylag hamar fájni kezdett a térde, így a tervezett tempót gyorsan el kellett engednünk. Többször kérte, hogy hagyjam ott és fussak egy jobb időeredményért, de nekem eszem ágában sem volt magára hagyni. Hogy lehetne fontosabb egy időeredmény nála? ❤️ Együtt kezdtük, együtt is fejezzük be, nekem ez egy percig sem volt kérdés. A Marathon Majors versenyeken való részvétel igazából az én álmom, amiben maximálisan támogat. A legkevesebb, hogy én is támogattam a verseny közben.
A szurkolók végig fantasztikusak voltak. A buzdítás mellett konkrét segítséget is kaptunk több helyen. Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy ennyien kijönnek szurkolni és önzetlenül segíteni másokon. Imádom az életérzést, hogy bár a világ minden tájáról érkezünk, külön nyelveket beszélünk, mégis összeköt minket valami, ami nem más, mint a futás szeretete. Aki ismer tudja, hogy nagyon szeretem feszegetni a határaimat, és maximálisan odatenni magam, de együtt befutni a célba kéz a kézben nekem most sokkal többet adott.
Nagyon büszke vagyok Cicóra, hogy ilyen kitartóan lefutotta a második maratonját és magamra is, amiért eljutottam fejben odáig, hogy csak a saját értékrendemnek akarok megfelelni. Sok maratonon lehet futni PB-t, a szeretteinkkel közösen átélt pillanatok viszont megismételhetetlenek. Hajszál pontosan ugyanazzal az idővel ( 4:26:21), mosolyogva fejeztük be a versenyt, ami csak megerősített abban, hogy milyen jó kis csapat vagyunk együtt. ❤️ Köszönöm ezt az élményt Chicago!

Hello Chicago maraton! 🤩