Lélekbúvár felső fokon

Az ember fia/lánya elindul az életben és keresi a legoptimálisabb megoldásokat minden téren.
Családot alapítani, minden jellegű kapcsolatokat kialakítani, karriert próbál építeni, anyagi helyzetét rendezni és közben keresi a helyét a világban minden szempontból.

Vannak bizonyos jellemzők, amiket nemcsak úgy gondoljuk, de tudjuk is, - amúgy helyesen - , hogy a fent említettek sikeréhez szükségesek és elegendőek, mint például a becsületesség, jóság, hűség, tudás, okosság, munka és akár a szépség, a karizma és a szeretet is.......Igen. Elegendő kellene legyen......ha a velünk kompatibilis személlyel, személyekkel és a számunkra "testhezálló" tevékenységgel hoz össze a sors és mi felismerjük, hogy mi és ki, aki kapcsolatok terén és szakmai téren nekünk rendeltetett, ami és aki ténylegesen a miénk, amivel és akivel kölcsönösen azonosulni tudunk.

De esetenként miről is szól az élet?
Nem találjuk a helyünket. Belefutunk olyan kapcsolatokban, ahol az értékek vagy nem elfogadottak, vagy nincsenek értékelve, vagy ha mégis, nincs ott a kompatibilitás, a lelki harmónia a két ember között, vagy éppen nem elég a szeretet, vagy ha akár éppen elég is, de mégsem sikerül egy boldog, életre szóló kapcsolat, mert....és itt lehetne sorolni egyéb okokat a fentiektől függetlenül is....és jönnek a traumák, fájdalmak és minden egyéb hozadéka egy ilyen helyzetnek.

A karriert, a választott szakmát, vagy elfoglaltságot, kemény munkának éljük meg, mert nem a miénk. Mert amikor elkezdtünk nem láttuk, hogy az nem a miénk, sodrodtunk az árral és lettünk akik lettünk különböző környezeti hatások miatt és hozunk számunkra nem jó döntéseket.
Itt még sok minden közre játszik ugyanúgy ahogy kapcsolatok terén is.

Ennek következtében lesznek az emberek frusztráltak, traumatizáltak, megkeseredettek és végső soron akár betegek is.

Lassan, nagy hallgatás után, újra életre kell ez az oldal, mint segítség a fent említett áldatlan helyzetek javítását szolgálva, élhetőbb és derűsebb élet megteremtését szolgálva annak, aki ezt meg szeretné valósítani elsősorban saját maga számára.

Egyre több olyan kóros reakciót különít el a tudomány, amit az emberi természet rovására írt közösség, társadalom egyaránt.

Ilyen például a tanult tehetetlenség is, amit egy amerikai pszichológus, Martin E. P. Seligman alkotott meg, "különített el" az emberi jellemek listájáról az 1960-as években.

A kifejezés azt az állapotot írja le, amelyben a kontrollvesztettség érzése dominál.
Bármit teszünk, bárhogyan tesszük, azt érezzük, semmi befolyásunk sincs a végkimenetelre. Így aztán meg se próbáljuk. Tünet.
..
Kialakulásában szerepet játszanak a kudarcaink, az önmagunkról alkotott képünk megrendül, hiszen a tanult és bevált megküzdési technikák nem működnek. Egy negatív állapotba taszíthat minket a fenyegetettség érzése, fokozottan a negatív gondolatainkra koncentrálunk. A változásban való hitetlenség végül passzivitásban és reménytelenségben csúcsosodhat ki. Talán mindez magyarázatot adhat arra, hogy miért maradunk egy bántalmazó kapcsolatban, amikor kiléphetnénk. Miért nem váltunk munkahelyet, amikor már nem érezzük jól magunkat. Elveszítjük a motivációnkat, a céljainkat, az önmegvalósításra való képességünket, életörömünket. Nem hiszünk magunkban, abban, hogy a helyzetet befolyásolni tudjuk, meg tudjuk oldani. Kívülről várjuk a megváltást, kiszolgáltatottá válunk. A tanult tehetetlenség a szorongás és a depresszió melegágya.

Van megoldás.

Mi a titka?
Hogyan éled meg a kudarcot?
Carol S. Dweck, stanfordi kutató, évtizedek óta tanulmányozza a szemléletmódok hatását az életünkre. Állítása szerint kétféle ember, szemléletmód létezik:

1.- Az első csoportban lévők kerülik az olyan helyzeteket, ahol kiderülhet, hogy a tudásuk hiányos. Önigazolásokat keresnek, amelyek alátámasztják a személyiségüket, a tudásukat, a rátermettségüket. Félnek a kívásoktól, mert ezek a szituációk kudarcot rejthetnek. Kudarc esetén nem foglalkoznak a levont tanulságokkal, gyorsan szeretnék elfelejteni és tovább lépni. Kritikát támadásnak tekintik, nem tanulnak hibáikból. Sok esetben összemérik magukat másokkal, és irigyek a sikereikre. Azt vallják, hogy intelligenciánk, személyiségünk és jellemünk adott és ennek megfelelően cselekszünk. Ezt hívja a szakirodalom rögzült szemléletmódnak.
2.- A második csoportban lévők keresik az olyan szituációkat, ahol feszegethetik a határaikat. Szeretnek, sőt szükségük van arra, hogy új dolgokban kipróbálhassák magukat. Hisznek a folyamatos tanulásban, a próbálkozás az egyetlen út a számukra. A kudarcokból tanulnak, folyamatosan fejlesztik a képességeiket. Kritika számukra újabb lehetőség arra, hogy még jobbak legyenek. Mások sikerei inspirálják őket. Nem aggódnak a hiányosságaik miatt, nem kínos számukra, mert tudják, hogy kellő erőfeszítéssel megváltoztathatóak. Amit még nem értek el, azt tanulással, kitartással elsajátítják. Ezt hívja a szakirodalom fejlődő szemléletmódnak.
A hozzáállásunk határozza meg, hogy melyik csoportba tartozunk.
A hozzáállásunkat pedig a szemléletmódunk, amelynek egyik alapja a hiedelemrendszerünk.

(másolva)